Higgyetek az Ő prófétáinak - február 1 - HÉTFŐ - Józsué 18

MEGHALLGATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 6. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 6. fejezet 204. nap

A két osztály egy ideig külön maradt. Kain családja első településüktől elszéledve szétszóródott azokon a síkságokon és völgyekben, amelyeket akkor már Séth gyermekei laktak. Az utóbbiak, hogy elmeneküljenek a kainiták szennyező befolyásától, a hegyekbe húzódtak, és ott telepedtek le. Amíg ez az elkülönültség tartott, istentiszteletük megőrizte tisztaságát. De az idő múlásával lassanként arra merészkedtek, hogy összekeveredjenek a völgyek lakóival. Ez a társulás a legrosszabb következményekkel járt. "És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok..." (1Móz 6:2). Séth gyermekeit lebilincselte a Kain utódaitól született lányok szépsége, és velük kötött házasságukkal megharagították az Urat. Isten számos hívő gyermekét bűnre csábították az őket állandóan kísértő hatások, és különleges, szent jellegük eltorzult. Összekeveredtek az erkölcsileg romlott emberekkel, lelkületük és cselekedeteik az övékéhez hasonult. Nem vették figyelembe a hetedik parancsolatot, "[...] és vevének magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek" (1Móz 6:2). Séth gyermekei "[...] a Kain útján indultak el" (Júd 11). Világi jólétre és élvezetekre összpontosították figyelmüket, és mellőzték az Úr parancsolatait. "[...] nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretökben megtartsák" (Róm 1:28); "[...] okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett" (Róm 1:21). Ezért "[...] odaadta őket az Isten méltatlan gondolkozásra" (28.v.). A bűn halálos lepraként terjedt szét az egész földön.

Ádám majdnem ezer évig élt az emberek között a bűn következményeinek tanújaként. Hűen igyekezett a gonoszság özönének gátat vetni. Isten megparancsolta neki, hogy tanítsa ivadékait az Úr útjára; és ő kincsként gondosan őrizte, és az egymást követő nemzedékeknek elismételte azt, amit az Úr kinyilatkoztatott neki. Gyermekeinek és azok gyermekeinek a kilencedik nemzedékig elbeszélte, hogy milyen szent és boldog volt az ember a Paradicsomban. Bukásának történetét is elmondta. Beszélt azokról a szenvedésekről, amelyekkel Isten megtanította arra, hogy mennyire szükséges a törvényhez való szigorú ragaszkodás, és elmagyarázta nekik, hogy az irgalmas Isten miként gondoskodott megváltásukról. De csak kevesen figyeltek szavaira. Sokszor az emberek keserű szemrehányásokat tettek neki bűne miatt, amely oly sok szenvedést hozott utódaira.

Ádám élete tele volt fájdalommal, alázattal és töredelemmel. Amikor elhagyta Édent, elfogta a rémület arra a gondolatra, hogy meg kell halnia. Akkor látott először embert meghalni, amikor elsőszülött fia, Kain, megölte testvérét. Lelkét marcangolta a bűntudat saját bűnéért. Ábel halála és Kain elvetése miatti vesztesége pedig kétszeresen sújtotta a porba. Látta, miként terjed el a romlottság, amelynek következtében a világ végül özönvíz által elpusztult. Bár az Alkotója által kimondott halálos ítélet először rettenetesnek tűnt, de miután majdnem ezer évig szemlélte a bűn következményeit, úgy érezte, Isten irgalmas, ha véget vet egy szenvedéssel és bánattal teli életnek.

Mai Bibliai szakasz: Józsué 18

Miután Kánaánt bevették, még mindig volt hét törzs, amely nem kapta meg örökségét. Józsué azt javasolta, hogy Izrael fiai válasszanak három-három embert a hét törzs mindegyikéből, akik bejárják a földet és beszámolót hoznak. Le kellett írniuk, hogy mit láttak, és javaslatot kellett tenniük a nagy terület felosztásáról, amit teljesítettek is. A léviták azonban nem kaptak törzsi földterületet, mert nekik a nép között kellett lakniuk, és a nép lelki szükségleteit kellett szolgálniuk. Aztán Józsué sorsot vetett Silóban az Úr előtt, és a földet aszerint osztotta szét. Nem ő döntött arról, hogy az egyes törzsek hol lakjanak, és nem is beszélt össze Eleázár pappal, hogy ketten döntsék el a föld felosztását, hanem mindent az Úrra bízott.

Ez hasonlít ahhoz, amit a tanítványok tettek, amikor egy tanítványt kellett találniuk Júdás helyett (ApCsel 1:15-26). Abban az időben Péter felállt a 120 hívő között, akik imádkozásra jöttek össze, és ezt mondta: „Júdás közülünk való volt, de elárulta az Urat, aztán felakasztotta magát. Találnunk kell valakit, aki velünk volt kezdettől fogva, aki tanúja volt Jézus feltámadásának, és aki Júdás helyét elfoglalja.” A csoport megállapodott két névben: József, akit Justusnak is hívtak és Mátyás. Aztán imádkoztak: „Urunk, aki minden ember szívét ismered, mutasd meg, hogy e két ember közül melyiket választottad az apostoli szolgálatra.” Aztán sorsot vetettek  és a sors Mátyásra esett, aki a tizenkét apostol egyike lett.

A sorsvetés nem olyan dolog, amit minden fontos döntésnél gyakorolnunk kellene, még akkor sem, ha egyházi vezetésre választunk meg valakit, de buzgón kell imádkoznunk, hogy az Úr akarata legyen meg, és az eljárást nem egy vagy két embernek kell lebonyolítani. Hinnünk kell az Úr vezetésében, aki vezetni és irányítani fogja az Ő egyházát úgy, miként a múltban is tette.

Ralph Neall

27. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 6. fejezetéhez (január 31- feb. 6).

Énok, Ádám és Éva hatodik leszármazottja, egyike azoknak, akik Istennek szentelték életüket és készen lesznek Jézus második eljövetelekor. Ahogyan Énok életén elmélkedem, azon tűnődöm, vajon mi tette lehetővé, hogy felvitessen a mennybe. Megértem, hogy Énok olyasvalaki volt, akinek életének középpontjában „örök kincsek” (87. o.) voltak. Életének mindennapjai ezt a célt tükrözték vissza: Isten jelenlétében élni. Énok naponta bensőségesen társalgott Istennel, imában és elmerengve. Istennel járt szívében és értelmével. Időnként elvonult a társadalomtól, hogy Isten kinyilatkoztatásán és ígéretein elmélkedjen, és nem hagyta, hogy a bűnös világ körülötte befolyásolja az Úrral való kapcsolatát. Legbensőbb vágya volt, hogy Isten dicsőségére élje életét, és így az élete Isten szeretetének és igazságának tanúbizonysága lett.

Énok példája az Isten iránti odaadás lelki életét mutatja be számunkra. Micsoda kihívás mindannyiunk számára! Saját életünkben gyakran szembesülünk nagy próbákkal és nehézségekkel, időnként pedig nagyon elfoglaltak vagyunk. Az összes időnket és energiánkat arra fordítjuk, hogy túléljünk és keresztülvergődjük a napot, és néha elhanyagoljuk az odaszánás és a lelki elmélyülés perceit. Énok példája arra ösztönöz minket, hogy ápoljuk az Istennel való kapcsolatunkat. Mások szeme rajtunk van, és látják, hogy micsoda áldás lehet az Istennek odaszánt élet.

Denis Fortin

Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba