MEGHALLGATHATOD itt: https://drive.google.com/folderview?id=0B6R9KENCNxRZSmE2MmpVU19jMzA&us+p=sharing
Új olvasmány a fejezet végén a
Pátriárkák és próféták 10-11. fejezeteihez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 10. fejezet 225. nap
Sineár
pusztájának lakói nem hittek Isten szövetségében - abban, hogy nem bocsát többé
özönvizet a földre. Sokan közülük Isten létezését és az özönvizet természetes
okoknak tulajdonították. Mások hittek egy felsőbbrendű lényben, aki
elpusztította az özönvíz előtti világot, de fellázadtak ellene, akárcsak Kain.
Egyik céljuk a torony építésével az volt, hogy bebiztosítsák magukat egy újabb
özönvíz esetére. A veszély minden lehetőségét elkerülik - gondolták -, ha
sokkal magasabbra építik a tornyot, mint ahova az özönvíz elért. És azt
remélték, hogy ha a felhők fölé tudnak emelkedni, kideríthetik az özönvíz okát.
Az egész vállalkozásnak az volt a célja, hogy még önhittebbé tegye a
tervezőket, elterelje az eljövendő nemzedékek figyelmét Istenről, és
bálványimádókká tegye őket.
Amikor a
torony félig-meddig elkészült, egy részét lakásként foglalták el az építők; más
részét ragyogóan berendezve és feldíszítve lakosztályként bálványaiknak
szentelték. Az emberek örvendeztek az eredménynek, és dicsőítették az ezüst és
arany isteneket, szembeszállva a menny és föld Urával. De az addig oly
sikeresen haladó munka hirtelen megakadt. Isten angyalokat küldött az építők
szándékainak meghiúsítására. A torony már jó magas volt, és a fent dolgozó
munkások nem tudtak közvetlenül érintkezni azokkal, akik az alapzatnál voltak.
Ezért egyes emberek különböző helyekre álltak, hogy fogadják és továbbítsák az
alattuk lévőnek az anyagrendeléseket és a munkát érintő egyéb utasításokat.
Amíg az üzenetek egyiktől a másikig eljutottak, nyelvük összezavarodott, és
olyan anyagokat kértek, amelyekre nem volt szükség, és az utasításoknak gyakran
az ellenkezőjét adták tovább. Zűrzavar és rémület támadt. Az építők nem tudtak
már együttműködni. Képtelenek voltak megmagyarázni az egymás közti különös
félreértéseket. Dühösen és csalódottan egymást hibáztatták. Szövetségük
veszekedéssel és vérontással végződött. Villámok cikáztak Isten haragjának
jeleként, leszakították és a földre vetették a torony felső részét, éreztetve
az emberekkel azt, hogy van Isten, aki uralkodik a mennyben.
Addig az
emberek egy nyelven beszéltek; most pedig külön-külön csoportokat alkottak,
aszerint, ahogy megértették egymás nyelvét. Egyesek elmentek az egyik úton,
mások pedig a másikon. "És elszéleszté őket onnan az Úr az egész földnek
színére" (1Móz 11:8). Ez a szétszóródás volt a föld benépesítésének
eszköze. Így valósult meg az Úr szándéka. Az eszköz pontosan az volt, amivel az
emberek ezt a szándékot meg akarták akadályozni.
De
micsoda kárára azoknak, akik szembeszálltak Istennel! Isten azt akarta, hogy az
emberek szétszéledve nemzeteket alapítsanak a föld különböző részein, és
magukkal vigyék akaratának ismeretét, hogy az igazság fénye tisztán ragyogjon
az egymást követő nemzedékekre. Noé, az igazság hűséges prédikátora az özönvíz
után még háromszázötven évig élt, Sém pedig ötszáz évig. Ivadékaiknak tehát
alkalmuk volt megismerni Isten kívánalmait, és azt, hogy miként bánt atyáikkal.
De az utódok nem akarták meghallani ezeket a kellemetlen igazságokat. Nem
vágyakoztak istenismeretre; és a nyelvek összezavarodásával jórészt el voltak
vágva azoktól, akik felvilágosíthatták volna őket.
Mai Bibliai szakasz: Bírák 15
Amíg az előző fejezet Sámsonnak, mint Isten emberének
a bukását fedi fel előttünk, addig ez a fejezet azt emeli ki, hogy hogyan bukik
meg mint vezető. A filiszteusok elleni támadásra nem az a vágy késztette,
hogy véget vessen az izraeliták elnyomásának, hanem saját önző vágya, hogy
megmutassa, milyen erős. Sámson cselekedetei még az akkori mértékekkel mérve
is túlzottak és indokolatlanok voltak. Az előző bírákkal összevetve,
akik az Úr nevében csatába mentek, Sámson egyszer sem hívta segítségül az Urat,
de ennek ellenére Isten Lelke erővel ruházta fel, hogy legyőzze ellenségeit
(14. vers). Büszkélkedik a győzelmével ahelyett, hogy Istennek tulajdonítaná
azt. Csak akkor hívja segítségül Istent, amikor szüksége van rá, és akkor
is csak panaszkodik ahelyett, hogy könyörögne Istenhez.
Sámson látszólag mégis megússza, mert Isten továbbra
is megáldja őt –lázadozásai ellenére. Bár az életét megmentette, a küldetése,
hogy Isten népét megmentse, meghiúsult a saját önzősége és éretlen hozzáállása
miatt. „Amiképpen cselekedtek ők velem,
én is úgy cselekedtem velük”. Júda emberei ahelyett, hogy összefognának
Sámsonnal, hogy lerázzák a filiszteusok igáját, inkább meghunyászkodnak a
fenyegetés előtt, és nincsen lelkiismeret-furdalásuk, amikor saját embereik
közül feladnak egyet (9-13. vers). Sámson fél attól, hogy nekitámadnak,
és így meg kell ölnie a saját embereit. A kiválasztott szabadítónak megvan az
ereje, hogy megöljön ezer embert, de hiányzik az erkölcsi tartása, ami
tiszteletet parancsolna, és megbízzon benne akár csak egy izraelita is. A saját
igazságérzete vezeti, így nem különbözik a filiszteusoktól, akik ellen harcol.
Sokan közülünk Sámson életét élik. Meghívást kaptunk,
hogy Isten népének vezetői legyünk. Isten olyan tulajdonságokkal és
képességekkel áldott meg, amikkel nagy tetteket vihetünk végbe Őérte. De
Sámsonhoz hasonlóan mi is önfejűek vagyunk, a saját képességeinkben vagy
helyzetünkben bízunk, hogy megvalósítsunk dolgokat. Sikereink miatt talán
nem vesszük észre, hogy mi akarunk irányítani ahelyett, hogy engednénk: Isten
vegye át a vezetést. Ne felejts el imádkozni Jézushoz ma, hogy a Szentlélek
vezesse az életedet!
Justo E.
Morales
30. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 10-11.
fejezeteihez (feb. 21-27).
Mózes első könyvének
első 12 fejezete három kollektív hitehagyás és három isteni missziós válasz
leírását adja. A kezdeti bűnbeesést követően Isten első ígérete a Megváltó volt
(1Móz 3:15). Ezt követően Isten másodjára Noén keresztül ajánlotta fel a szabadulást.
Az özönvizet követően az emberiség ismét
kollektív hitehagyásba esett Bábelnél. A sineári hitehagyásnál szembeszegültek
Isten parancsának, amely egy globális vándorlásra irányult, helyette egy
egyesült kormányt, a lázadás kormányát akarták megalapítani. Isten missziós
válasza az volt, hogy az egyetlen nyelvet összezavarta, az építkezési tervet
ellehetetlenítette, és így szétszórta az emberiséget a teljes földön. Ha az
emberek aszerint vándoroltak volna, ahogyan Isten parancsolta, a különböző
nyelvek és kultúrák természetes módon alakultak volna ki. A nyelvek
összezavarásával Isten felgyorsította a normál nyelvi és kulturális változás
ütemét. Bábel története szomorú véget ér, az emberiség kényszerítve van a
vándorlásra, és nincs remény a láthatáron.
Isten elhívása Ábrám felé egy döntő erejű missziós
kezdeményezés, a kilátástalanság szélén. Mózes első könyvének 12. fejezete egyike
a legerősebb missziológiai szakaszoknak a Bibliában és az Ószövetség nagy
megbízásainak. „Isten mindenkor megőrzött egy maradékot, hogy Őneki
szolgáljanak” (125. o.), és Ábrám ehhez a csoporthoz tartozott. Ábrámmal Isten
kiválasztott egy népcsoportot, akiknek a generációi az Ő szövetséges missziós
megbízottjai lettek, egészen pünkösdig, amikortól is már valamennyi népcsoport
beletartozik a missziós szövetségbe. A lehetséges legnagyobb áldás valamennyi
nép számára akkor jön el, amikor a Messiás megszületik mint Ábrahám magja.
Ábrahám kivételes kultúrák közti
misszionárius volt. Követett el ugyan hibákat, de az emberekért érzett
szeretete valódi volt, ami lehetővé tette számára, hogy közvetlenül
közbenjárjon Istennél Szodomáért. Nyitott volt az Istennel járó emberekkel való
váratlan találkozásokra, mint amilyen például Melkisédek volt. Dédunokája,
József rendkívül hatékony kultúrák közötti misszionárius volt, akiről nincsenek
feljegyezve hibák.
Gorden Doss
Andrews University
Theological Seminary
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése