MEGHALLGATHATOD itt: https://drive.google.com/folderview?id=0B6R9KENCNxRZSmE2MmpVU19jMzA&us+p=sharing
Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 11. fejezet 228. nap
Most is
sokaknak Ábrahámhoz hasonló próbája van. Nem hallják közvetlenül a mennyből
Isten hangját, de ő szól hozzájuk Igéjének tanítása és gondviselésének
eseményei által. Talán azt kívánja tőlük, hogy adják fel a gazdagságot és
megbecsülést ígérő életpályájukat, hagyják el kellemes és előnyös társaságukat,
szakadjanak el rokonságuktól, hogy önmegtagadást igénylő viszontagságos, áldozatos
útra lépjenek. Isten feladatot szánt nekik, de a barátok, a rokonok befolyása
és a jólét akadályozná a megvalósításhoz fontos jellemvonások kifejlődését.
Isten kivonja őket az emberi befolyás alól, megvonja tőlük az emberi
segítséget; érezteti velük, hogy az ő segítségére van szükségük, és megtanítja
őket egyedül őbenne bízni, hogy kinyilatkoztathassa önmagát nekik. Ki kész
Isten hívására megtagadni dédelgetett terveit és lemondani meghitt barátairól?
Ki vállal új feladatokat, és ki lép ismeretlen területre, hogy odaszánt szívvel
végezze Isten munkáját, Krisztusért nyereségnek tartva a veszteségeket? Aki ezt
teszi annak olyan hite van, mint Ábrahámnak, és az osztozni fog vele abban az
"[...] igen-igen nagy örökség"-ben, amelyhez "nem
hasonlítható" az, "amiket most szenvedünk" (2Kor 4:17; Róm
8:18).
Isten
akkor szólt először Ábrahámhoz, amikor "Úr-Kaszdim"-ban lakott. A
pátriárka engedelmesen Háránba költözött. Háránig elkísérte atyja családja,
mivel bálványimádásuk keveredett az igaz Isten imádásával. Ábrahám itt maradt
Tháré haláláig. De a mennyei hang elhívta atyja sírjától, és megparancsolta:
menjen tovább. Testvére, Nákhor és családja ragaszkodott otthonához és
bálványaihoz. Feleségén, Sárán kívül csak Lót, a már régen halott Hárán fia
osztozott a pátriárka zarándok életében. Mégis egy nagy csapat indult útnak
Mezopotámiából. Ábrahámnak már hatalmas nyája, sok keleti kincse és nagyszámú
kísérete volt. Szolgák sokasága vette körül. Úgy távozott atyái földéről, hogy
soha nem tér oda vissza, és magával vitte mindazt, amije volt: "[...]
minden szerzeményöket, amelyet szereztek vala, és a cselédeket, akikre Háránban
tettek vala szert" (1Móz 12:5). Sokukat a szolgaságnál és önérdeknél
szentebb meggondolások vezették. Háráni tartózkodásuk alatt Ábrahám és Sára
másokat is megnyertek az igaz Isten imádására és szolgálatára, akik
ragaszkodtak a pátriárka családjához, és elkísérték őt az ígéret földjére.
"[...] és elindulának, hogy Kánaán földére menjenek, és el is jutának a
Kánaán földére" (1Móz 12:5).
Először
Sikhemben telepedtek le. Móréh tölgyeinek árnyékában, az Ebál és Garizim hegye
közötti tágas, füves völgyben, olajfaligetek és bővizű patakok szomszédságában
táborozott le Ábrahám. Szép és kellemes volt az a vidék, ahova a pátriárka
eljutott - "[...] bővizű patakoknak, forrásoknak és mély vizeknek földére,
amelyek a völgyekben és a hegyeken fakadnak. Búza-, árpa-, szőlőtő-, fige- és
gránátalma-termő földre, faolaj- és méztermő földre" (5Móz 8:7-9). De
Jahve imádói látták, hogy sötét árnyék borul a fákkal borított dombra és a
termékeny síkságra. "Akkor Kananeusok valának azon a földön". Ábrahám
elérte reménylett célját, de ez országot idegen, bálványimádó nép lakta. A
ligetekben hamis istenek oltárai álltak, és a szomszédos magaslatokon emberáldozatokat
mutattak be. Ábrahám Isten ígéretébe kapaszkodott, de balsejtelmek között verte
fel sátrát. Akkor "megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak
adom ezt a földet" (1Móz 12:7). Ez az ígéret megerősítette hitét abban,
hogy Isten vele van, hogy nincs kiszolgáltatva a gonosz kényének-kedvének.
"És Ábrám oltárt építe ott az Úrnak; aki megjelent vala néki" (1Móz
12:7). A még mindig vándor Ábrahám nemsokára Béthel közelébe költözött; ott
ismét oltárt épített, és segítségül hívta az Úr nevét.
Mai Bibliai szakasz: Bírák 18
Bírák könyve első fejezetében azt
olvashatjuk, hogy a kánaáni föld meghódítása még nem fejeződött be teljesen
(1:26-27). Ez a szakasz leírja, hogyan jutott örökségéhez Dán törzse Kánaán
északi részén. Az, hogy a lévitát Manassé (vagy talán Mózes; 18:30) unokájaként
azonosítja ez a szakasz, arra utal, hogy ezen események a Bírák korszakának az
elején mentek végbe. Mindazonáltal a történet középpontjában nem Lais (a
későbbi Dán) városának elfoglalása áll. A történet szerepe, hogy elmondja,
hogyan alakított ki Izrael legészakibb törzse egy hamis izraelita vallást, amit
annyira jól felépítettek, hogy egészen az asszír fogságig fennmaradt; egy olyan
bálványimádó vallást, amelynek egyenes következménye volt a fogság.
Mika és a Dán nemzetségéből valók története
is kihangsúlyozza a Bírák könyvének fő motívumát: „nem volt király
Izraelben” és „mindenki azt tette, ami helyes volt az ő szemei előtt” (Bír 17:6). Az Urat kellett volna
királyuknak tartaniuk, de az izraeliták elutasították, megrontották vagy
elfelejtették törvényének minden tanítását, ami romboló következményekkel járt.
Mind Mika, mind a dániak azt gondolták, kisajátíthatják Isten áldásait az
által, ha felállítják saját szentélyüket, mintegy versengve (szembeszállva) az
eredetivel Silóban. Ha valakinek ebben a történetben, akkor Jonathánnak, a
papnak tudnia kellett volna mi a helyes, ám azt olvassuk, őt egyáltalán nem
zavarja a bálványimádás gondolata, sőt örül a lehetőségnek, hogy a hamis vallás
főpapja lehet (18:20, 30).
Mika és a dániak története rablással és
bálványimádással kezdődik, és azzal is végződik. Csakúgy, mint Sámson
történetében, egyik bűn a másikat vonja maga után és a bűnök erkölcsi
következménye az idő múlásával egyre rosszabb lesz. A bűn bűnt szül, a bűn jutalma
pedig mindig halál. Bár a Dán törzséből valók sikerrel járnak, nem szabad
összekevernünk a sikert Isten jóváhagyásával. Elgondolkodva ezen a történeten
imádkozzunk azért, hogy Isten segítsen megtörni a bűn sablonját az életünkben.
Emlékezzünk rá, hogy van királya Izraelnek, és hogy Krisztus a mi
örökségünk!
Justo E. Morales
30. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 10-11.
fejezeteihez (feb. 21-27).
Mózes első könyvének
első 12 fejezete három kollektív hitehagyás és három isteni missziós válasz
leírását adja. A kezdeti bűnbeesést követően Isten első ígérete a Megváltó volt
(1Móz 3:15). Ezt követően Isten másodjára Noén keresztül ajánlotta fel a szabadulást.
Az özönvizet követően az emberiség ismét
kollektív hitehagyásba esett Bábelnél. A sineári hitehagyásnál szembeszegültek
Isten parancsának, amely egy globális vándorlásra irányult, helyette egy
egyesült kormányt, a lázadás kormányát akarták megalapítani. Isten missziós
válasza az volt, hogy az egyetlen nyelvet összezavarta, az építkezési tervet
ellehetetlenítette, és így szétszórta az emberiséget a teljes földön. Ha az
emberek aszerint vándoroltak volna, ahogyan Isten parancsolta, a különböző
nyelvek és kultúrák természetes módon alakultak volna ki. A nyelvek
összezavarásával Isten felgyorsította a normál nyelvi és kulturális változás
ütemét. Bábel története szomorú véget ér, az emberiség kényszerítve van a
vándorlásra, és nincs remény a láthatáron.
Isten elhívása Ábrám felé egy döntő erejű missziós
kezdeményezés, a kilátástalanság szélén. Mózes első könyvének 12. fejezete
egyike a legerősebb missziológiai szakaszoknak a Bibliában és az Ószövetség
nagy megbízásainak. „Isten mindenkor megőrzött egy maradékot, hogy Őneki
szolgáljanak” (125. o.), és Ábrám ehhez a csoporthoz tartozott. Ábrámmal Isten
kiválasztott egy népcsoportot, akiknek a generációi az Ő szövetséges missziós
megbízottjai lettek, egészen pünkösdig, amikortól is már valamennyi népcsoport
beletartozik a missziós szövetségbe. A lehetséges legnagyobb áldás valamennyi
nép számára akkor jön el, amikor a Messiás megszületik mint Ábrahám magja.
Ábrahám kivételes kultúrák közti
misszionárius volt. Követett el ugyan hibákat, de az emberekért érzett
szeretete valódi volt, ami lehetővé tette számára, hogy közvetlenül
közbenjárjon Istennél Szodomáért. Nyitott volt az Istennel járó emberekkel való
váratlan találkozásokra, mint amilyen például Melkisédek volt. Dédunokája,
József rendkívül hatékony kultúrák közötti misszionárius volt, akiről nincsenek
feljegyezve hibák.
Gorden Doss
Andrews University
Theological Seminary
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése