MEGHALLGATHATOD itt: https://drive.google.com/folderview?id=0B6R9KENCNxRZSmE2MmpVU19jMzA&us+p=sharing
Új olvasmány a fejezet végén a
Pátriárkák és próféták 10-11. fejezeteihez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 10. fejezet 224. nap
10.
Bábel tornya
Az
özönvíz elsöpörte az erkölcsi romlottságot a földről. Benépesítésére Isten csak
egy családot őrzött meg, és ez Noé házanépe volt. Isten így szólt Noéhoz:
"[...] téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben" (1Móz
7:1). De Noé három fia között csakhamar megmutatkozott az a nagy különbség, ami
az özönvíz előtti világban látható volt. Az emberiség ősatyáiban - Sémben,
Khámban és Jáfetben - már felismerhető volt utódaik jelleme.
Noé
Istentől ihletve megjövendölte az emberiség e három atyjától származó három
nagy faj történelmét. Khám leszármazottait inkább a fiún, mint az atyán
keresztül követve nyomon kijelentette: "Átkozott Kánaán! Szolgák szolgája
legyen atyjafiai közt" (1Móz 9:25). Khám erkölcstelen dolgot művelt, ami
azt tanúsította, hogy a gyermeki tisztelet már rég kihalt lelkéből és
leleplezte kegyetlen és becstelen jellemét. Ezek a bűnös jellemvonások átöröklődtek
Kánaánba és utódaiba, akik folytonos vétkezésükkel magukra vonták Isten
ítéletét.
Másrészről
Sém és Jáfet atyjuk iránt és így Isten törvényei iránti tisztelete is a
boldogabb jövő ígéretét hordozta magában. E fiúkról így szólt Noé: "Áldott
az Úr, Sémnek Istene, néki légyen szolgája Kánaán! Terjessze ki Isten Jáfetet,
lakozzék Sémnek sátraiban; légyen néki szolgája a Kánaán!" (1Móz 9:26-27).
Sém családjából származott a választott nép, amellyel Isten szövetségre lépett;
és tőle származott a megígért Megváltó. Sém Istene Jahve volt. Sémtől ivadékai
között volt Ábrahám és Izrael népe. Rajtuk keresztül jött el Krisztus.
"Boldog nép az, amelynek az Úr az ő Istene" (Zsolt 144:15).
Jáfet
pedig "[...] lakozék Sémnek sátraiban" (1Móz 9:27). Az evangélium áldásaiban
Jáfet utódai különösképpen részesültek.
Kánaán
ivadékai a legromlottabb pogányságba süllyedtek. Bár a prófétikus átok
rabszolgaságra ítélte őket, századokig nem sújtott le rájuk a végzet. Isten
eltűrte istentelenségüket és romlottságukat, mígnem átlépték türelmének
határát. Akkor elvesztették önállóságukat, így Sém és Jáfet leszármazottainak
rabszolgáivá lettek.
Noé
prófétálása nem volt a harag vagy a kedvező ígéret önkényes meghirdetése. Nem
is határozta meg fiai jellemét és sorsát, de megmutatta, mi lesz a
következménye annak az életútnak, amit külön-külön választottak, és a
jellemnek, amit kialakítottak. Isten az ő nézetét róluk és utódaikról saját
jellemük és életvitelük alapján fejezte ki. A gyermekek általában öröklik
szüleik természetét és hajlamait, és követik példájukat. Tehát a szülők bűneibe
nemzedékről nemzedékre a gyermekek is beleesnek. Így Khám gonoszsága és
tiszteletlensége megismétlődött utódaiban, sok nemzedéken át átkot hozva rájuk.
"[...] egy bűnös sok jót veszt el" (Préd 9:20).
Másrészről
milyen gazdag jutalmat kapott Sém atyja iránti tiszteletéért, és milyen sok
szent és jeles ember jelenik meg ivadékai között! "Jól tudja az Úr a
feddhetetlenek napjait", "[...] és az ő magzatja áldott" (Zsolt
37:18. 26). "[...] megtudjad, hogy az Úr, a te Istened, ő az Isten, a
hívséges Isten, aki megtartja a szövetséget és az irgalmasságot ezeríziglen
azok iránt, akik őt szeretik, és az ő parancsolatait megtartják" (5Móz
7:9).
Noé
ivadékai még egy ideig ott laktak a hegyek között, ahol a bárka megállapodott.
Ahogy szaporodtak, a hitehagyás csakhamar megosztotta őket. Azokat, akik el
akarták felejteni Teremtőjüket, és le akarták rázni törvényének korlátait,
állandóan bosszantotta istenfélő társaik tanítása és példája, s idővel
elhatározták, hogy különválnak Isten tisztelőitől. Elvándoroltak Sineár
síkságára, az Eufrátesz folyó partjára. Vonzotta őket a hely szép fekvése és
talajának termékenysége. Úgy döntöttek, hogy letelepednek e síkságon.
Elhatározták,
hogy várost építenek és benne egy olyan elképesztően magas tornyot, amelynek
csodájára fog járni a világ. Ezzel a vállalkozással akarták elejét venni annak,
hogy az emberek mindenfelé szétszóródjanak, és településeket alkossanak. Isten
azt parancsolta az embereknek, hogy szóródjanak szét az egész földön, töltsék
be azt és vegyék birtokba. De ezek a Bábel-építők elhatározták, hogy
közösségüket együtt tartják, és olyan államot alapítanak, amely végül betölti
az egész földet. Így városuk egy egyetemes birodalom fővárosává lesz;
dicsőségével pedig kivívja a világ csodálatát, hódolatát, és alapítóikat
híressé teszi. Azt akarták, hogy az az égig érő pompás torony emléket állítson
építőik hatalmának és bölcsességének, megörökítve hírnevüket a későbbi
generációkig.
Mai Bibliai szakasz: Bírák 14
Ez a fejezet
elénk tárja Sámson jellemét, és megalapozza egész további életének történetét.
Sámsont indulatai vezérlik, testileg erős ugyan, de lelkileg gyenge. A
szándéka, hogy egy filiszteus nőt vegyen feleségül, ellenkezik mind szülei
kívánságával, mind a bibliai törvénnyel, mind a saját, Istennek szentelt nazír
státuszával. Sámsonnak azonban ezek az áldások mind nem számítanak, csak az
érdekli, ami a szemének tetszik (3. vers).
Isten már
születésétől fogva olyan szabályrendszert adott Sámson életébe, ami fegyelemre
és önuralomra tanította őt. Egy olyan személy számára, aki elég erős volt
ahhoz, hogy puszta kézzel széttépjen egy vadállatot (6. vers), a mértékletesség
és az önuralom elmulaszthatatlanul megtanulandó leckék voltak. Ennél is
fontosabb azonban, hogy Izrael bírájaként és megszabadítójaként Sámson népének
lelki vezetője volt. Míg mindenki úgy tett, ahogy saját maga jónak látta, addig
Sámsonnak úgy kellett tennie, ahogy azt Isten jónak látta és egyesítenie
kellett Izraelt az Úrért. Sajnos éppen szemek kívánsága miatt („Láttam ... egy nőt”), bukik el már első
alkalommal elhívásának teljesítésében.
Az Úr mégis
Sámson által viszi véghez akaratát, szolgájának gyenge jelleme ellenére is. Az
Úr Lelke kétszer is rászáll, és erőt ad neki bámulatos tettek véghezvitelére.
Ez, a Sámson és a filiszteusok közti, kezdeti összetűzés előrevetíti azokat az
eseményeket, amik által az Úr a szabadításról gondoskodik az Ő népe számára.
Sámson törvénytelen bizalmaskodása a filiszteusokkal azonban végül a saját
vesztét okozza majd.
Istennek
célja van az életünkkel. Sámson tudatában volt a saját elhívásának, de ez a
tudat nem befolyásolta abban életvitelében. Mennyivel többet tudott volna Isten
Sámsonon keresztül elérni, ha úgy dönt, hogy alárendeli akaratát Urának! Nekünk
is megvan ez a döntési lehetőségünk ma: a szenvedélyeink rabjai legyünk, vagy
engedjük Istent, hogy szent edényekké formáljon bennünket Szentlelke számára.
Justo
E. Morales
30. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 10-11.
fejezeteihez (feb. 21-27).
Mózes első könyvének
első 12 fejezete három kollektív hitehagyás és három isteni missziós válasz
leírását adja. A kezdeti bűnbeesést követően Isten első ígérete a Megváltó volt
(1Móz 3:15). Ezt követően Isten másodjára Noén keresztül ajánlotta fel a szabadulást.
Az özönvizet követően az emberiség ismét
kollektív hitehagyásba esett Bábelnél. A sineári hitehagyásnál szembeszegültek
Isten parancsának, amely egy globális vándorlásra irányult, helyette egy
egyesült kormányt, a lázadás kormányát akarták megalapítani. Isten missziós
válasza az volt, hogy az egyetlen nyelvet összezavarta, az építkezési tervet
ellehetetlenítette, és így szétszórta az emberiséget a teljes földön. Ha az
emberek aszerint vándoroltak volna, ahogyan Isten parancsolta, a különböző
nyelvek és kultúrák természetes módon alakultak volna ki. A nyelvek
összezavarásával Isten felgyorsította a normál nyelvi és kulturális változás
ütemét. Bábel története szomorú véget ér, az emberiség kényszerítve van a
vándorlásra, és nincs remény a láthatáron.
Isten elhívása Ábrám felé egy döntő erejű missziós
kezdeményezés, a kilátástalanság szélén. Mózes első könyvének 12. fejezete
egyike a legerősebb missziológiai szakaszoknak a Bibliában és az Ószövetség
nagy megbízásainak. „Isten mindenkor megőrzött egy maradékot, hogy Őneki
szolgáljanak” (125. o.), és Ábrám ehhez a csoporthoz tartozott. Ábrámmal Isten
kiválasztott egy népcsoportot, akiknek a generációi az Ő szövetséges missziós
megbízottjai lettek, egészen pünkösdig, amikortól is már valamennyi népcsoport
beletartozik a missziós szövetségbe. A lehetséges legnagyobb áldás valamennyi
nép számára akkor jön el, amikor a Messiás megszületik mint Ábrahám magja.
Ábrahám kivételes kultúrák közti
misszionárius volt. Követett el ugyan hibákat, de az emberekért érzett
szeretete valódi volt, ami lehetővé tette számára, hogy közvetlenül
közbenjárjon Istennél Szodomáért. Nyitott volt az Istennel járó emberekkel való
váratlan találkozásokra, mint amilyen például Melkisédek volt. Dédunokája,
József rendkívül hatékony kultúrák közötti misszionárius volt, akiről nincsenek
feljegyezve hibák.
Gorden Doss
Andrews University
Theological Seminary
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése