MEGHALLGATHATOD itt: https://drive.google.com/folderview?id=0B6R9KENCNxRZSmE2MmpVU19jMzA&us+p=sharing
Új olvasmány a fejezet végén a
Pátriárkák és próféták 12. fejezetéhez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 12. fejezet 231. nap
12.
Ábrahám Kánaánban
Ábrahám
visszatért Kánaánba, és "[...] igen gazdag vala barmokkal, ezüsttel és
arannyal" (1Móz 13:2). Lót még vele volt, és újra elmentek Béthelbe.
Sátraikat a korábban emelt oltár mellett állították fel. Csakhamar rájöttek
arra, hogy a megnövekedett vagyon megnövelte a bajokat is. A nehézségek és
próbák idején összhangban éltek együtt, de a jólétben félő volt, hogy viszály
támad közöttük. A legelő nem volt elég mindkét nyáj részére, és a pásztorok
gazdáiktól várták a gyakori viták elrendezését. Nyilvánvaló volt, hogy el kell
válniuk. Ábrahám idősebb, rangosabb és vagyonosabb volt, mégis ő javasolt
elsőként terveket a béke megőrzésére. Bár Isten neki adta az egész országot,
előzékenyen lemondott erről a jogáról.
"[...]
Ne legyen versengés közöttem és közötted" - mondta - "se az én
pásztoraim között és a te pásztoraid között: hiszen atyafiak vagyunk. Avagy
nincs-é előtted mind az egész föld? Válj el kérlek, tőlem; ha te balra tartasz,
én jobbra megyek; ha te jobbra menéndesz, én balra térek" (1Móz 13:8).
Itt
mutatkozott meg Ábrahám nemes, önzetlen lelkülete. Hányan ragaszkodnának
hasonló körülmények között minden áron jogaikhoz és elsőbbségükhöz! Hány család
hullott szét ezért! Hány gyülekezet bomlott szét az igazság ügyét közmegvetés
tárgyává és gyalázattá téve a gonoszok között! "Ne legyen versengés közöttem
és közötted" - mondta Ábrahám - "hiszen atyafiak vagyunk";
nemcsak a rokonság miatt, hanem az igaz Isten imádata miatt is. Isten gyermekei
az egész világon egy családot alkotnak, és a szeretetnek és megbékélésnek
ugyanazon lelke irányítja őket. "Atyafiúi szeretettel egymás iránt
gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek" (Róm 12:10) -
tanítja Megváltónk. Ha mindenkivel egyformán előzékenyek lennénk, ha úgy
bánnánk másokkal, ahogy szeretnénk, hogy ők bánjanak velünk, akkor fele annyi bajunk
lenne az életben. Az önimádat Sátán lelkülete; de az a szív, amely Krisztus
szeretetét őrzi, irgalmas, és nem keresi a maga hasznát. Megfogadja a menny
szabályát: "Ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét
is" (Fil 2:4).
Jóllehet
Lót Ábrahámmal való kapcsolatának köszönhette jólétét, mégsem volt hálás
jótevője iránt. Az udvariasság azt kívánta volna, hogy engedje át a választást
Ábrahámnak, de ő inkább önzően megpróbált előnyhöz jutni. "Felemelé azért
Lót az ő szemeit, és látá, hogy a Jordán egész melléke bővizű föld ... mind
Czoárig olyan vala az, mint az Úr kertje, mint Egyiptom földe" (1Móz
13:10). Egész Palesztina legtermékenyebb tájéka a Jordán völgye volt. A
szemlélőket az elveszett Paradicsomra emlékeztette. Olyan szép és termékeny
volt, mint a Nílus öntözte síkságok, amelyeket nemrégiben hagytak el. Gazdag és
gyönyörű szép városok is voltak ott, amelyek népes piacaikon jövedelmező
kereskedést kínáltak. A világi nyereség ábrándképétől elkápráztatott Lót nem
vett tudomást az ott uralkodó erkölcsi és lelki bűnökről. A síkság lakói
"[...] nagyon gonoszok és bűnösök valának az Úr előtt" (1Móz 13:13),
de erről ő mitsem tudott, vagy ha tudott is, nem tulajdonított neki
fontosságot. "És választá Lót magának a Jordán egész mellékét [...] és
sátoroz vala Sodomáig" (1Móz 13:11-12). Mennyire nem látta előre önző
választása szörnyű következményeit!
Miután
Ábrahám elvált Lóttól, az Úr ismét neki ígérte az egész országot. Nem sokkal
ezután a pátriárka Hebronba költözött; Mamré tölgyei alatt verte fel sátorát,
és mellette oltárt emelt az Úrnak. Az olajfaligetekkel, szőlőskertekkel
borított felföldi síkságok, hullámzó búzatáblák friss levegőjében, a dombokkal
övezett tágas legelőkön megelégedetten élte egyszerű pátriárkális életét, és
Lótnak hagyta Sodoma veszélyeket rejtő fényűzését.
Mai Bibliai szakasz: Bírák 21
A Bírák könyvének 17-21. fejezetei ugyanazzal
a néhány ismerős sorral végződnek, mint amivel kezdődnek: „Ebben az időben nem volt király Izráelben; azért mindenki azt
cselekedte, ami jónak látszott az ő szemei előtt.” Az izraeliták anélkül a
lelki és erkölcsi vezetés nélkül próbálták megoldani a saját maguk okozta
problémákat, amit Mózes és Józsué képviselt. Bár az Úr biztosította a győzelmet
a hitetlenkedő izraelitáknak, de ők nem látták meg Isten útmutatását a
következményekben, és továbbmentek azon az úton, amit saját értékítéletük szerint
helyesnek véltek.
Az előző, 20. fejezetben a benjáminiták
vereséget szenvedtek saját izraelita társaiktól, akiknek Isten megígérte a
győzelmet. Izrael fiai esküt tettek, hogy minden izraelitának tilos saját
lányait benjáminita férfiakhoz feleségül adni. Ez teljes egészében az ő
döntésük volt, nem az Úré, és problémát is okozott később az izraelitáknak,
mert alig tudtak módot találni arra, hogy megmentsék Benjámin törzsének
maradékát. Most már az esküjük kötelezte őket arra, hogy bármi áron megtartsák
azt, nehogy magukra zúdítsák saját átkukat (21:18).
Megoldásuk azonban túlmutat a józan ész
határain. Eldöntik, hogy elpusztítják Jábes-Gileád városát és lakóit -
férfiakat, asszonyokat és gyerekeket – mert kapcsolatban álltak a
benjáminitákkal, és ezért nem csatlakoztak az ellenük indított hadjárathoz. A
harcok után összehívott lelki ünnepségre sem jöttek el Silóba, hogy áldozatot
mutassanak be az Úrnak. Mennyire undorító az ezután következő kegyetlen lépés
és a tömegmészárlás! Jábes-Gileád lakói között azonban találtak a harcosok 400
szüzet, akiket életben hagytak feleségnek a benjáminiták számára. Mindeközben
az izraeliták sokkal jobban aggódtak amiatt, hogy elkerüljék egy esküszegés
következményeit, mint hogy jólétben tudják a testvéreiket. Valójában anélkül
sértették meg az eskü szellemiségét, hogy megtörték volna azt. Istenfélelmük
teljesen öncélú volt.
Napjainkban sok meggyőződéses kereszténynek
van öncélú hite; csak annyit tesznek, amennyi a követelmények teljesítéséhez
elegendő, és semmi többet. Ez félszívű engedelmesség, ami törvényeskedésig
fajulhat. Észrevetted már az utóbbi időben, hogy megjátszod magad? Vajon azért
engedelmeskedsz Istennek, mert szíved mélyéből ezt szeretnéd, vagy mert muszáj?
Az Úr ezt mondja: „… szeretetet kívánok
én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat.”
(Hós 6:6).
Justo E. Morales
31. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 12.
fejezetéhez (feb. 28- márc 5).
Ebben a fejezetben
Ábrahám Isten vezetését kezdi követni, elhagyja a kultúráját és szülővárosát,
és ismeretlen irányba vándorol. Ő nem igazán utazó evangélista. Nem kapott
hatalmas üzenetet, hogy hirdesse, mint ahogyan Jónás kapott. Viszont ami
elkezdődik, az egy lassú személyes átváltozás – jóllehet a régi, „légy óvatos
önmagaddal’” viselkedés alkalmanként visszatér.
Vajon melyik része a legszembeszökőbb a 100
éves karakter átalakulásának ebben a fejezetben? Ha figyelembe vesszük, hogy
„Minden bűn az önzés.” (The Workers’ Bulletin, 1902. szeptember 9.), jobb, ha
megértjük Ábrahám szívének átalakulását. Cseréljük ki néhány szóban az „ön”-t
„én”-re, hogy az „ön” természetét bemutathassuk: az Ábrahám és Lót életében fellépő
incidens során „Ábrahám nemes, [én]zetlen lelkülete nyilvánult meg ez
alkalommal is.” „Az [én]felmagasztalás szelleme Sátán lelkülete; azonban az a
szív, amelyben Krisztus szeretete él, irgalmat gyakorol és nem keresi a maga
hasznát.”
Azt a folyamatot, ahogyan mi is mindannyian
átalakulhatunk, ahogyan Ábrahám, mint valóságos, kibányászásra való kincset
megtaláljuk ebben a fejezetben. „Amíg
Krisztus lakozik a szívben, lehetetlen jelenlétének fényét elfedezni, vagy
világosságát elhalványítani. Ellenkezőleg, napról napra jobban és jobban
sugárzik; az [én]zés és bűn lelkét körülvevő homálya pedig eltűnik az igazság
napjának fénylő ragyogása előtt.”
Kathy Beagles
Andrews University
Theological Seminary
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése