Higgyetek az Ő prófétáinak - február 9 - KEDD - Bírák 2

MEGHALLGATHATOD itt: https://drive.google.com/folderview?id=0B6R9KENCNxRZSmE2MmpVU19jMzA&us+p=sharing

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 7. fejezet 212. nap

Nem a sokaság, nem a többség állt az igazság oldalán. A világ felsorakozott Isten igazsága és törvényei ellen, Noét pedig fanatikusnak tartották. Sátán, amikor Évát Istennel szembeni engedetlenségre kísértette, ezt mondta neki: "Bizony nem haltok meg" (1Móz 3:4). A világ által tisztelt bölcs és nagy emberek ugyanezt mondogatták. "Isten fenyegetéseinek megfélemlítés a célja - mondták -, és azok soha nem fognak megvalósulni. Ne aggódjatok! Az az Isten, aki a világot alkotta, sohasem fogja elpusztítani, és sohasem fogja büntetni azokat a lényeket, akiket ő teremtett. Csak nyugalom! Ne féljetek! Noé eszelős fanatikus." A világot mulattatta "a rászedett öregember oktalansága". Ahelyett, hogy Isten előtt megalázták volna szívüket, tovább engedetlenkedtek és erkölcstelenkedtek, mintha Isten nem is szólt volna hozzájuk szolgája által.

De Noé állt, mint szikla a viharban. A megvetett és kigúnyolt Noé szent feddhetetlenségével és rendíthetetlen becsületességével tűnt ki. Szavaiból erő áradt, mert az Isten hangja volt az, amely szolgája által szólt az emberhez. Noé kapcsolatban volt Istennel, akinek végtelen hatalma erősítette, amíg százhúsz éven át ünnepélyes hangon szólt nemzedékének azokról az eseményekről, amelyek az emberi bölcsesség mércéjén mérve lehetetlenek voltak.

Az özönvíz előtti világ századokon át változatlanoknak hitte a természet törvényeit. Az ismétlődő évszakok rendben követték egymást. Addig soha nem esett eső. A földet köd és harmat öntözte. A folyók még soha nem léptek ki medrükből, hanem vizüket baj nélkül vitték a tengerbe. Szilárd törvények tartották a vizet partjai között. De ezek az okoskodók nem ismerték fel Isten kezét, amely feltartóztatta a vizet, mondván: "Eddig jöjj és ne tovább" (Jób 38:11).

Amint múlt az idő, és nem látszott semmi változás a természetben, a korábban félelemtől remegő emberek kezdtek fellázadni. Azt gondolták, ahogy ma is sokan, hogy a természet a természet Istene felett áll, és törvényei olyan szilárdak és megalapozottak, hogy még Isten sem tud változtatni rajtuk. Úgy okoskodva: ha Noé igazat mondana, a természet rendje megváltozna. Noé tanítását csalásnak tüntették fel a világ előtt - hatalmas csalásnak! Isten intéseivel szembeni megvetésüket azzal fejezték ki, hogy pontosan azt csinálták, mint az intés előtt. Tovább ünnepeltek és lakmároztak. Ettek és ittak, ültettek és építettek, a jövőtől remélt nyereségeiket tervezgették, és még messzebbre mentek a gonoszságban, Isten kívánalmainak kihívó áthágásában, hogy megmutassák, nem félnek a Végtelen Lénytől. Azt hangsúlyozták, ha bármiben is igaz volna az, amit Noé mond, a hírneves emberek - a bölcsek, az okosok, a nagyok - megértenék azt a dolgot.

Ha az özönvíz előtti emberek hitelt adva az intésnek, megtértek volna gonosz cselekedeteikből, az Úr nem haragudott volna többé rájuk, mint ahogy később Ninivére sem. De mivel makacsul ellenálltak a lelkiismeret feddő szavának és Isten prófétája intéseinek, az a nemzedék betöltötte gonoszságának mértékét és megérett a pusztulásra.

Kegyelmi idejük lejáróban volt. Noé hűségesen követte Isten utasításait. A bárka elkészült minden részletében úgy, ahogy az Úr parancsolta, és élelmet tárolt embernek és állatnak. Most utoljára hangzott az emberekhez Isten szolgájának ünnepélyes kérlelése. Szavakkal nem kifejezhető epekedő vágyakozással könyörgött nekik, hogy meneküljenek, amíg nem késő. Újra elutasították szavait, és tréfálkoztak, gúnyolódtak. De a gúnyolódó tömeg hirtelen elnémult. Különféle állatok - a legvadabbak és a legszelídebbek egyaránt - jöttek a hegyekről és az erdőkből, és csendben meneteltek a bárka felé. Szélrohamhoz hasonló zaj volt hallható, és íme, minden irányból tömegével sereglettek a madarak, elsötétítve az eget, és tökéletes rendben vonultak be a bárkába. Az állatok engedelmeskedtek Isten parancsának, az emberek pedig nem. Szent angyaloktól vezetve "kettő-kettő méne be Noéhoz a bárkába" (1Móz 7:9), a tiszta állatokból pedig hét-hét. A világ csodálkozva, egyesek félelemmel nézték ezt. Filozófusokat kértek, hogy magyarázzák meg ezt, de hiába. Ez olyan titok volt, amit nem tudtak megfejteni. Az emberek szíve annyira megkeményedett a világosság csökönyös elvetése következtében, hogy ennek a jelenetnek is csak pillanatnyi hatása volt. Amint a halálra szánt emberiség szemlélte a dicsőségben fénylő napot és a csaknem édeni szépségbe öltözött földet, féktelen vigadozással űzte el félelmét, és úgy tűnt, hogy erőszakos tetteivel magára akarja vonni Isten már feltámadt haragját.

Mai Bibliai szakasz: Bírák 2

A Bírák könyvében egy látszólag vég nélküli körforgás figyelhető meg: elfordulás Istentől, ellenséges fosztogatás, sírás Istenhez segítségért, Istentől jövő megszabadítás, végül visszatérés a makacs útra.  Hogy milyen gyakran fordul vissza ez a körforgás az eredeti önző utakra, és ismétli meg önmagát az életemben, szégyellem beismerni! Túl gyakran fordul elő, hogy amikor a mai idők „Baáljainak” csábítására hallgatva énemet szolgálom, akkor nem veszem a fáradságot, hogy megálljak, és aktívan számot adjak Isten irántam való hűségéről. A kísértésnek az a lényege, hogy egy adott pillanatban azonnal kielégítse a szükségleteket, és elfeledtesse velem, mit tett Isten az életemben. Izrael nem állt meg, hogy felidézze, milyen hűséges volt hozzájuk Isten, amikor kihozta őket Egyiptomból, mannát hullatott nekik minden nap végig a sivatagban, s hatalmával bevette Jerikót. Az új generációnak mindezek csak a letűnt korok régi történetei voltak. Mózes és Józsué meghaltak. Az akkor volt, most ez van.

Az új nemzedék számára a valóság a következő volt: élet egy nagy lehetőségekkel teli földön, viszonylagos nyugalom, tejjel-mézzel folyó Kánaán. Ugyan miért harcoljanak tovább? Hasonlóképpen, amikor beengedünk életünkbe olyan dolgokat, amikre vonatkozóan Isten azt parancsolta, hogy teljesen irtsuk ki, akkor azok tövisként lesznek oldalunkban, mert azzá válnak, ahogy Ő előre megmondta (Bír 2:3). Ha engedjük, hogy ellenségeink – az önzés és énközpontúság – megerősödjenek, azok végül elpusztítanak minket. Téged milyen „Baál” csábít imádatra?

Brennon Kirstein

28. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 7. fejezetéhez (feb. 7-13).

Ellen White Biblia-magyarázata szerint az özönvíz előtti világ sokkal szebb volt, mint most; annak ellenére, hogy az a bűn átka alatt volt. Az emberek szellemi kapacitása is nagyobb volt, és csodás eszközöket alkottak – de gonosz célra használták azokat. Ez annyira bántó volt Isten számára, hogy kihirdette, hogy elpusztítja a világot egy özönvíz által. Ugyanakkor Isten gondoskodott a megváltásról egy bárka által, amelyet azok építettek, akik megőrizték az Isten igaz ismeretét.

Noé éveken keresztül prédikálta a figyelmeztetés és remény üzenetét, és ha az emberek őszintén megbánták volna bűneiket, Isten megakadályozta volna az özönvizet. Ezzel szemben azonban sokan vitatták, hogy az özönvíz általi ítélet lehetséges lenne, hiszen korábban sosem történt ilyen. Noé szilárdan kitartott, bár a többség fanatikusnak bélyegezte meg őt. Amikor Isten bezárta a bárka ajtaját, a megmentettekre bezárult az ajtó, az elveszettek pedig ki lettek zárva. Aztán az áradás olyan erővel tombolva tört elő, hogy még Sátán is féltette az életét.

Ahogy Noé napjaiban volt, úgy van ma is – Isten egy népet nevelt, hogy hirdesse az evangéliumot az ítélettel karöltve. Amikor a kegyelmi idő ajtaja bezárul, azok, akik elfogadják az Isten kegyelmét, be lesznek zárva Istennel örök biztonságra.

Martin Hanna 

Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba