Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 6. fejezet 579. nap
Amikor látta az Úr, hogy megalázták magukat, akkor így
szólt az Úr igéje Semajához: Megalázták magukat, nem pusztítom el őket, hanem
rövidesen szabadulást adok nékik, és nem zúdul haragom Jeruzsálemre Sisák
által. De azért szolgái lesznek, és megtudják, hogy mit jelent nekem szolgálni,
és mit jelent földi királyságokat szolgálni!
Sisák, Egyiptom királya tehát felvonult Jeruzsálem ellen,
és elvitte az Úr templomának a kincseit meg a királyi palota kincseit; mindent
elvitt. Még a kerek aranypajzsokat is elvitte, amelyeket Salamon csináltatott.
Ezek helyett rézpajzsokat csináltatott Roboám király, és azoknak a testőröknek
a parancsnokaira bízta, akik a királyi palota bejáratát őrizték. ...Amikor
Roboám megalázta magát, elfordult róla az Úr haragja. Nem volt ok a teljes
pusztulásra, hiszen Júdában is volt valami jó" (2Krón 12:6-12).
Mihelyt azonban a baj elmúlt, és a népnek újra jól ment
dolga, sokan elfeledkeztek arról, amitől féltek, és újra visszatértek a
bálványimádáshoz. Közöttük volt maga Roboám király is. A csapás súlya alatt
ugyan megalázkodott, de nem tette ezt a megpróbáltatást élete igazi
fordulópontjává. Elfelejtette a leckét, amire Isten meg akarta tanítani, és
visszasüllyedt azokba a bűnökbe, amelyek előzőleg Isten büntető ítéleteit
hozták a népre. Néhány dicstelen év után, amelyek alatt a király
"gonoszságot cselekedett, mert nem kereste állhatatos szívvel az Urat...
Roboám pihenni tért őseihez, és eltemették Dávid városában. Fia, Abijja lett
utána a király" (2Krón 12:14, 16).
Roboám uralkodása kezdetén a birodalom kettészakadásával
Izráel dicsősége hanyatlani kezdett, és azt soha többé nem kapta vissza a maga
teljességében. A következő századok során időnként széles látókörű, erkölcsileg
értékes emberek ültek Dávid trónjára. Ezeknek a királyoknak uralkodása alatt a
Júda népére áradt áldás a környező népekre is kiterjedt. Jahve nevét időnként
minden hamis isten fölé emelték, és törvényét tisztelték. Időről időre
nagyszerű próféták támadtak, hogy erősítsék az uralkodók kezét és további
hűségre biztassák a népet. De a gonoszság magvait, amelyek Roboám trónra
lépésekor már kikeltek, soha többé nem lehetett gyökerestől kitépni. Az a nép,
amelynek Isten egykor kedvezett, időnként olyan mélyre süllyedt, hogy
közmondásossá vált a pogányok között.
Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok
102
Ez az egyik
legszomorúbb zsoltár. Egy olyan ember imája ez, akinek a feje fölött
összecsapnak a megpróbáltatások hullámai. Panaszait a vigasztalás szavai
követik. Három különböző nézőpontból olvashatjuk ezt a zsoltárt:
1) Egy száműzött
fiatalember hazatérte előtt, a fogság földjén panaszkodik fájdalmai, magánya,
üldöztetése, betegsége és – habár még fiatal – a
halálfélelme miatt. Egyetlen reménye, hogy a Sion szabadításáról szóló prófécia
beteljesedése küszöbén áll: „Mert ideje, hogy könyörülj rajta [Sionon],
mert eljött a megszabott idő” (Zsolt 102:14). Imája végén kifejezi
bizonyosságát abban, hogy Isten soha el nem múló szeretettel bánik
gyermekeivel.
2) Messiási
zsoltárként is tekinthetünk a 102. zsoltárra, mint olyanra, amiből Jézus
idézett a kereszten: „Én Istenem én Istenem, miért hagytál el engem?”Olvashatjuk
úgy, mint Jézus és az Atya között lezajló párbeszédet. Jézus panaszainak
elmondásával kezdi a párbeszédet: „... olyan vagyok, mint a magános
madár a háztetőn. Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek
én reám” (Zsolt 102:8-9). Beszél Isten ellene forduló haragjáról
is: „felemeltél engem és földhöz vertél engem” (Zsolt 102:11).
Az Atya válaszát és vigasztalását a 13-tól a 23-ig terjedő versekben
olvashatjuk: „De te Uram” – mondja az Atya a
Fiúnak –, „örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről
nemzetségre áll. Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj
rajta, mert eljött a megszabott idő.” A fizikailag teljesen elgyengült
Jézus nagyon röviden így imádkozik: „Ne vígy el engem az én napjaimnak
felén.” Az Atya válasza, részben a Zsidókhoz írt levél 1:10-12-ben
idézve, kinyilatkoztatja Jézus istenségét.
„Te Uram kezdetben
alapítottad a földet
és a te kezeidnek művei
az egek;
Azok elvesznek, de te
megmaradsz,
és mindazok, mint a
ruha megavulnak.
És palástként
összehajtod azokat
és elváltoznak,
te pedig ugyanaz vagy
és a te esztendeid el
nem fogynak.”
Olvassuk el újra és újra ezt a zsoltárt, érintsen meg bennünket Jézus szenvedése, ugyanakkor ízlelgessük győzelmét, állhatatos szeretetét és gondviselését irántunk!
3) Amikor 10-14 éves
diákokat tanítottam egy vidéki egyházi iskolában, Floral Crestben, Alabama
államban (USA), diákjaim gyakran választották kedvenc éneküknek az „Uram,
ma reggel...” című éneket. A 102. zsoltár kezdete erre az énekre emlékeztet
engem. Szerettem az első versszakot, de megremegtem a második versszak utolsó
szavától:
1/ Uram, ma reggel
hallgass meg,
Szám Neked énekel;
Mikor Hozzád küldöm
imám
Szemem Te emeld fel-
2/ A hegyekre, hol
Krisztus járt
Hordozta gondjaink,
Isten trónjához ajánlva
Imáink, panaszaink.
„Panaszaink”. Nem
tetszett a gondolat, hogy panaszaink Isten elé kerülnek. Tiszteletlennek
éreztem. Amikor kicsi voltam, szüleim gyakran mondták, hogy ne panaszkodjak. De
a Zsoltárok
könyve újra
és újra Isten elé viszi panaszainkat. Nem csupán a ránk törő bajokról beszél,
de elpanaszolja még azt is, hogy Isten mit tett, vagy éppen mit nem tett meg.
Most már hálás vagyok a „Panasz” zsoltárokért. Amikor összecsapnak a hullámok a fejünk felett, Isten jobban szereti, ha Hozzá visszük panaszainkat, mintha megtartanánk azokat magunknak. Istenhez intézett panaszainkkal elismerjük létezését. De nem kell itt leragadnunk.
Elismerhetjük hatalmát,
bölcsességét, jóságát, irgalmát, szeretetét és gondoskodását is irántunk.
Örömet találhatunk Isten dicsőítésében. Ebben a zsoltárban, mi, akik a XXI.
században élünk, a mennyei vigasztalás bizonyosságára lelhetünk, amikor
kétségbeesés és próba vesz erőt rajtunk.
R. Lynn Sauls,
a Southern Adventist
University
nyugalmazott
professzora (angol és újságírás szak)
80. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 6. fejezetéhez (február 5-11.).
Az egyetemen volt egy
szobatársam, aki például szolgált arra, hogy hogyan éljen valaki keresztény
életet. Emlékszem, egyszer a tanácsát kértem, amikor egy nagy döntést kellett
meghozzak, ő pedig válaszul egy, az apjától származó bölcsességet adott tovább
nekem. Amikor ő kérte az apja tanácsát, az apja megkérdezte tőle: „Miért tőlem
kérdezed?” Miután elmagyarázta neki, hogy nagyra tartja a véleményét és tudja,
hogy ő olyan bölcs valaki, aki szereti Istent, az apja azt válaszolta: „Ha ez
az oka, hogy engem választottál, akkor már azt is tudod, hogy mi az, amit
tanácsolnék neked – menj, és kövesd azt a tanácsot.”
Néha a problémánk nem
az, hogy kutassuk és megkapjuk a bölcs tanácsot, hanem, hogy eldöntsük, hogy
engedelmeskedünk annak a tanácsnak, és követjük azt. Az, hogy vonakodunk
engedelmeskedni a számunkra kényelmetlen megoldásnak az oka annak, hogy második
vélemény után vágyunk, amely végzetes végeredményhez torkollik.
Roboám úgy nőtt fel,
hogy két paradigma között ingadozott: az istenfélő apjától, Salamontól származó
tanácsok, amelyekből azonban túl kevés volt, és túl későn érkeztek, és a
bálványimádó anyjától származó befolyás között, amelyet idejekorán megkapott,
és folyamatosan hatást gyakorolt rá, azonban ez mit sem ért a szent dolgokban.
Apja halála után Roboámnak döntenie kellett: Melyik befolyásnak engedjen, hogy
az jellemezze a férfit és a királyságot?
Rá jellemző módon
Roboám habozott, és mindkét oldal véleményét kikérte. Képletesen evett a
tiltott gyümölcsből azzal, hogy a jó és rossz tudását egyaránt kereste. Majd,
ahogy Éva, az ősanyja, ő is azt a tanácsot választotta, amelyik leginkább
hízelgő volt számára. A többi, ahogy mondani szokás, történelem.
Karen Lifshay
Karnagy
Hermiston Hetednapi
Adventista Gyülekezet
Oregon, USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése