Higgyetek az Ő prófétáinak - február 9 - CSÜTÖRTÖK - Zsoltárok 101

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 6. fejezet 578. nap

Mily sokatmondó, szomorú szavak ezek: "És vele együtt egész Izráel"! A nép, amelyet Isten a környező népek világosságául választott ki, elfordult ereje forrásától, és igyekezett a körülötte élő népekhez hasonlítani. Roboám példája, éppúgy mint Salamoné, sok embert tévútra vitt. Többé-kevésbé ma is így van ez mindenkivel, aki belemerül a gonoszságba. Bűneinek befolyása nem korlátozódik csupán őrá. Egy ember sem él önmagának, és gonoszsága miatt senki sem egymagában pusztul el. Az ember élete vagy világosság, amely beragyogja és felvidítja mások életútját; vagy sivár sötétség, amely kétségbe ejt és pusztulást okoz. Vagy felfelé, a boldogság és halhatatlanság felé vezetünk másokat, vagy lefelé, ahol fájdalom és örök halál vár rájuk. Ha tetteinkkel a körülöttünk élők gonoszságát fokozzuk vagy tettre sarkalljuk, osztozunk bűneikben.

Isten nem hagyta büntetés nélkül Júda uralkodóinak hitehagyását. "Roboám király ötödik évében fölvonult Sisák Egyiptom királya Jeruzsálem ellen, mert hűtlenné váltak az Úrhoz. Ezerkétszáz harci kocsi, hatvanezer lovas, megszámlálhatatlan líbiai, szukki és kúsi hadnép jött vele Egyiptomból. Elfoglalta Júda megerősített városait, és Jeruzsálem alá érkezett.

Akkor Semajá próféta odament Roboámhoz és Júda vezéreihez, akik Jeruzsálembe gyűltek Sisák elől, és ezt mondta nekik: Ezt mondja az Úr: Ti elhagytatok engem, azért én Sisák kezébe adlak benneteket" (2Krón 12:2-5).

A nép még nem jutott olyan messzire a hitehagyásban, hogy semmibe vegye Isten büntető ítéletét. Sisák támadása miatt elszenvedett veszteségben felismerték Isten kezét, és egy ideig megalázták magukat. "Igaz az Úr" - vallották.

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 101

Sok ismert bibliakutató úgy gondol erre a zsoltárra, mint egy „hivatali esküre”. Nyilvánvalóan Izrael királyának eskütételéül íródott, amelyet hivatalba lépésekor tett. A zsoltár, mint „Dávid zsoltára” ismeretes, így lehetséges, hogy maga Dávid írta, mint saját hivatali esküjét; de még valószínűbb, hogy élete egy későbbi szakaszában írta az őt követő uralkodók számára.

„De miért éppen Dávid írta volna a hivatali esküt?” – kérdezhetnénk. „Nem éppen ő volt a legnagyobb vezetőnk!”

Ez igaz. Egyszer hallottam John Stott teológust, amint ezt a rövid verset idézte:

Dávid és Salamon király sok-sok évet élt,

Sok-sok ágyassal és sok-sok feleséggel,

De amikor idős korukban sok-sok lelkifurdalással szembesültek,

Akkor Salamon megírta a Példabeszédeket, Dávid király pedig a Zsoltárokat!

Így lehetséges, hogy ezt a zsoltárt élete vége felé írhatta Dávid, amikor már sajnálta és bánta vezetőként elkövetett összes hibáját. Ez ösztönözhette őt arra, hogy írjon egy hivatali esküt Izrael királyai számára. Hogy így van-e, azt nem tudhatom pontosan. De azt biztosan tudom, hogy ennek a hivatali eskünek a másolatát érdemes elhelyezni a névtáblánk mellett, vagy az asztalunkon, esetleg az éjjeli szekrényünkön.

Azt a címet is adhatnánk neki, hogy „Állj meg és szabadíts!”, mert ezt a mintát követi a zsoltár. Három egyszerű szakaszra van felosztva a mű. Az első csak egyetlen versből áll, ez egy egyszerű bevezetés. Ezt két másik rész követi. A két rész közül az első egy felszólítás: „Állj meg!”, a második rész pedig: „Szabadíts! Az első részben olyan kifejezéseket találunk, amelyek arról szólnak, mit fogad meg a vezető, a második szakaszban pedig azoknak a tevékenységeknek a felsorolását, amelyekkel a fogadalmakat megvalósítja.

Drága Uram! Add, hogy e zsoltár szavai segítsenek abban, hogy elkötelezzem magam melletted még ma! Ámen.

Randy Roberts
a Loma Linda, egyetemi gyülekezet vezető lelkésze

80. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 6. fejezetéhez (február 5-11.).

Az egyetemen volt egy szobatársam, aki például szolgált arra, hogy hogyan éljen valaki keresztény életet. Emlékszem, egyszer a tanácsát kértem, amikor egy nagy döntést kellett meghozzak, ő pedig válaszul egy, az apjától származó bölcsességet adott tovább nekem. Amikor ő kérte az apja tanácsát, az apja megkérdezte tőle: „Miért tőlem kérdezed?” Miután elmagyarázta neki, hogy nagyra tartja a véleményét és tudja, hogy ő olyan bölcs valaki, aki szereti Istent, az apja azt válaszolta: „Ha ez az oka, hogy engem választottál, akkor már azt is tudod, hogy mi az, amit tanácsolnék neked – menj, és kövesd azt a tanácsot.”

Néha a problémánk nem az, hogy kutassuk és megkapjuk a bölcs tanácsot, hanem, hogy eldöntsük, hogy engedelmeskedünk annak a tanácsnak, és követjük azt. Az, hogy vonakodunk engedelmeskedni a számunkra kényelmetlen megoldásnak az oka annak, hogy második vélemény után vágyunk, amely végzetes végeredményhez torkollik.

Roboám úgy nőtt fel, hogy két paradigma között ingadozott: az istenfélő apjától, Salamontól származó tanácsok, amelyekből azonban túl kevés volt, és túl későn érkeztek, és a bálványimádó anyjától származó befolyás között, amelyet idejekorán megkapott, és folyamatosan hatást gyakorolt rá, azonban ez mit sem ért a szent dolgokban. Apja halála után Roboámnak döntenie kellett: Melyik befolyásnak engedjen, hogy az jellemezze a férfit és a királyságot?

Rá jellemző módon Roboám habozott, és mindkét oldal véleményét kikérte. Képletesen evett a tiltott gyümölcsből azzal, hogy a jó és rossz tudását egyaránt kereste. Majd, ahogy Éva, az ősanyja, ő is azt a tanácsot választotta, amelyik leginkább hízelgő volt számára. A többi, ahogy mondani szokás, történelem.

Karen Lifshay

Karnagy

Hermiston Hetednapi Adventista Gyülekezet

 Oregon, USA

Fordította: Gősi Csaba