Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 7. fejezet 586. nap
Jeroboám huszonkét évig tartó zűrzavaros uralkodása végén
Abijjával, Roboám utódjával vívott küzdelemben végzetes vereséget szenvedett.
"Nem is tudta többé Jeroboám összeszedni az erejét Abijja idejében. Az Úr
megverte őt, és meghalt" (2Krón 13:20).
Jeroboám uralkodása alatt elkezdődött hitehagyás egyre
erősödött, míg végül Izráel országának teljes összeomlását okozta. Még Jeroboám
halála előtt ezt mondta Ahijjá, az idős silói próféta, aki hosszú évekkel előbb
megjövendölte Jeroboám trónra jutását: "Megveri az Úr Izráelt, és
ingadozni fog, mint a nád a vízben. Kitépi majd Izráelt ebből a jó földből,
amelyet őseiknek adott, és elszórja őket az Eufráteszen túlra, mivel
bálványoszlopokat csináltak az Úr bosszantására. És kiszolgáltatja Izráelt a
vétkek miatt, amelyeket Jeroboám elkövetett, és amelyekkel Izráelt is vétekbe
vitte" (1Kir 14:15-16).
Az Úr azonban nem mondott le addig Izráelről, amíg minden
lehetőt meg nem tett, hogy újra hűségre bírja. A hosszú, sötét évek alatt,
amikor egyik uralkodó a másik után vakmerően egyre mélyebb bálványimádásba
sodorta Izráelt, Isten egyik üzenetet a másik után küldte bűneibe visszaeső
népének. Prófétái által megadott minden lehetőséget arra, hogy feltartóztassák
a hitehagyás áradatát és visszatérjenek hozzá. A birodalom kettészakadását
követő években élt és munkálkodott Illés és Elizeus. Az ország hallotta Hóseás,
Ámos és Abdiás meleg szeretettel áthatott kérlelését is. Isten sohasem hagyta
Izráelt bűntől megmentő hatalmát hirdető nemes szívű tanúbizonyságok nélkül.
Néhányan még a legsötétebb órákban is hűségesek maradtak mennyei Urukhoz, és a
szent Isten előtt feddhetetlenül éltek a bálványimádás közepette. Ezek a
hűségesek a szent maradékhoz tartoztak, amely által Jahve örökkévaló terve
megvalósul.
Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok
110
A 110. zsoltár a
Messiásról szól, ez a legtöbbször idézett zsoltár az Újszövetségben (Máté
22:42-45; Márk 12:36-37; Luk 20:42-44; Zsid 1;13), és Jézus Krisztust
Királyként, Bíróként és Papként mutatja be. E zsoltár ezenkívül tartalmaz még
két rövid próféciát és többféle ígéretet a győzelemre (az 1-3., valamint a 4-7.
vers), amely először Jézus feltámadásával és mennybemenetelével teljesedett be,
azonban a maradéktalan beteljesedése csak a jó és a gonosz közti nagy küzdelem
végén és a Bárány végső győzelme idején lesz.
Egyedül Jézus kapta meg
az erőt és hatalmat, „amíg az ellenfeleidet a lábad zsámolyává nem teszem” (1.
vers). Ez a hatalom nem erőn, emberi becsületen vagy népszerűségen alapszik.
Nem fenyegető szavakban vagy korlátozásban fejeződik ki. Éppen ellenkezőleg;
szereteten, szolgálaton és áldozaton alapul. Ha emberi szemmel tekintünk
Jézusra, akkor azt látjuk, hogy „Nem volt neki szép alakja, amiben
gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna.” (Ésa 53:2 – új
prot. ford.) Amikor ott állt, arra várva, hogy Pilátus, a római hatalom
képviselője kihallgassa, Ő volt az emberi törékenység megtestesítője. Jézus
mégis ott tett bizonyságot arról, hogy Ő király, még ha az Ő királysága nem is
ebből a világból való. A keresztfájára három nyelven ezt írták: „A zsidók
királya”, mintegy a megaláztatását megkoronázandó; a királyt keresztre
feszítették, akárcsak egy bűnözőt. A fején ott volt a töviskorona, vörös
palástját levették róla, védtelenül hagyva Őt.
Ha azok, akik részt vettek a tárgyalásán és a kigúnyolásában,
bepillantást nyerhettek volna a jövőbe, bizonyára megdöbbentek volna. Ha látták
volna az Őt követők hatalmas számát, a mártírok tömegét, akik az életüket adták
Őérte, és a királyságának megállíthatatlan menetét, aminek célja az egész bolygó
meghódítása, az Ő híveinek erővel bíró szavai és nagylelkű tettei által;
elszégyellve magukat, visszaléptek volna, elismerve Dávid prófétikus szavainak
beteljesedését. „A te hatalmad pálcáját kinyújtja az Úr Sionból.” (2.
vers)
Drága Urunk!
Nyisd
meg a szemünket, hogy úgy láthassunk téged, ahogy a zsoltáros látott, a mi
Királyunkként, hatalmas mennyei Főpapunkként és Bíránkként. Add meg nekünk a
bátorságot, erőt és elhatározást ahhoz, hogy a te győztes sereged tagjai
lehessünk! Ámen!
Ioan Campian-Tatar
81. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 7. fejezetéhez (február 12-18.).
Hatalmi harcok,
hazugságok, csodás gyógyulás, beteljesülő halálos prófécia és egy hitehagyó
király – úgy tűnhet, ezek mindannyian egy modernkori misztikus regény
cselekményének részei, pedig ezek mind megtalálhatóak Jeroboám történetében.
Ezt a sok ármánykodás látva felmerülhet bennünk a kérdés: hol van Isten ebben
az elbeszélésben?
Jeroboám egy olyan
uralkodó volt, aki az uralkodás hatalmát választotta az Istennek való hűség
helyett. Bálványokat hozott létre a nép számára, hogy azokat imádják, és ezzel
megerősítse a földi birodalmát, ahelyett, hogy Isten előtt igaz maradt volna.
Ez a hitehagyás meghatározása: a hitnek a feladása. Isten mégis munkálkodott
Izraelért. A szeretet Istene nem mondott le a választott népéről. Ellen White
szerint még a „sötét években” is mindig voltak Istenhez hű emberek, és Isten
továbbra is küldött „finom kérleléseket” a szolgáin keresztül. Sosem volt olyan
időszak, amikor ne lettek volna olyan emberek, akik erősen kiálltak Isten
mellett: ők a „maradék”.
Ugorjunk előre 2017-be.
Olyan világban élünk, amelyikben látszólag a káosz és romlottság uralkodik, és
elég egy pillantást vetni a hírekre, hogy egy újabb szörnyűséges atrocitásról
értesüljünk. Míg látszólag tehetetlenek vagyunk, hogy megoldjuk a bűn
problémáját ebben a világban, Isten azt kéri, hogy maradjunk hűségesek és
igazak hozzá. Ahogy Ellen White szépen megfogalmazta: „Még a legsötétebb
órákban is néhányan hűségesek maradnak mennyei Uralkodójukhoz.” Ez a végső
látszólagos ellentmondás: míg Jeroboám elhagyta Istent, Isten egyáltalán nem,
és soha nem is fogja elhagyni azokat az embereket, akik Őt választották.
Joy Muth Fackenthall
Spanyol tanár és
Biblia-oktató
PUC Prep, Angwin, CA
USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése