Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 6. fejezet 924. nap
A papok a hagyományokat ismételgették. Vallásukat és
kegyességüket dicsőítették, miközben a görögöket és a rómaiakat mindenkinél
pogányabbnak, bűnösebbnek bélyegezték. A bölcsek nem voltak bálványimádók, és
Isten szemében az állítólagos istentisztelőknél sokkal értékesebbek voltak. A
zsidók mégis pogányoknak tekintették őket. Buzgó érdeklődésük még a szent
iratok hivatott őreinek körében sem keltett rokonszenvet.
A bölcsek érkezésének híre gyorsan tovaterjedt
Jeruzsálemben. Különös küldetésük izgalmat keltett a nép körében, és ez Heródes
király palotájába is eljutott.
A ravasz edomitát felbőszítette egy esetleges vetélytárs
feltűnése. Trónhoz vezető útját számtalan gyilkosság szennyezte. Idegen
származása miatt a nép, amelyen uralkodott, gyűlölte. Biztonsága egyedül Róma
kegyén múlott. Az új Fejedelem viszont többet követelt. Arra született, hogy
király legyen.
Heródes azt gyanította, hogy a papok szőttek összeesküvést
az idegenekkel azért, hogy a népet föllázítsák, és őt megfosszák trónjától.
Bizalmatlanságát azonban leplezte. Elhatározta, hogy még ravaszabb lesz, és
áthúzza számításaikat. Összehívta a főpapokat és az írástudókat. Arról
kérdezősködött, hogy mit tanítanak a szent könyvek a Messiás születésének
helyéről.
A trónbitorló érdeklődése - amire ráadásul idegenek
késztették -, büszkeségükben sértette a zsidó tanítókat. Az a közömbösség,
amivel a próféciák tekercseit olvasni kezdték, földühítette a féltékeny
zsarnokot. Azt gondolta, hogy megpróbálják eltitkolni a témával kapcsolatos
ismereteiket. Ellentmondást nem tűrő hangon megparancsolta, hogy alapos kutatás
után mondják meg, hol születik a Király, akit várnak. "Azok pedig mondának
néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta:
És te Bethlehem,
Júdának földje,
semmiképpen sem vagy
legkisebb Júda fejedelmi városai között:
mert belőled származik
a fejedelem,
aki legeltetni fogja az
én népemet, az Izráelt" (Mt 2:5-6).
Heródes most magánbeszélgetésre hívta meg a bölcseket.
Szívében gyűlölet és rettegés vihara dúlt, de külsőleg megőrizte nyugalmát, és
udvariasan fogadta az idegeneket. Megkérdezte, hogy mikor jelent meg a csillag,
és tettetett örömmel üdvözölte Krisztus születésének hírét. A látogatók lelkére
kötötte: "Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek a gyermek felöl,
mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és
tisztességet tegyek néki" (Mt 2:8). Ezzel útjukra bocsátotta őket
Bethlenem felé.
Jeruzsálem papjai és vénei nem voltak annyira tudatlanok
Krisztus születését illetően, mint amennyire színlelték. Az a hír, hogy
angyalok látogatták meg a pásztorokat, Jeruzsálembe is eljutott, de a rabbik
figyelemre sem méltatták. Ők maguk is megtalálhatták volna Jézust, és készek
lehettek volna a bölcseket szülőhelyére vezetni, de nem így történt. A bölcsek
jöttek, hogy felhívják figyelmüket a Messiás születésére. "Hol van a
zsidók királya, aki megszületett? - kérdezték -; Mert láttuk az ő csillagát
napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki" (Mt 2:2).
Most is büszkeség és irigység zárta el a világosság útját.
Ha a papok és a rabbik hitelt adnak a pásztorok és bölcsek jelentésének, igen
kellemetlen helyzetbe kerültek volna. Ez megcáfolta volna azt az állításukat,
hogy ők Isten igazságának képviselői. Ezek a képzett tanítók méltóságukon
alulinak érezték, hogy olyanok tanítsák őket, akiket ők pogányoknak tartanak.
Lehetetlen, mondották, hogy Isten megkerülte őket, és tudatlan pásztorokhoz
vagy körülmetéletlen pogányokhoz fordult. Úgy döntöttek, hogy közömbösek
lesznek a Heródes királyt és egész Jeruzsálemet izgalomban tartó hírek iránt.
Mégcsak el sem mentek Bethlehembe, hogy megbizonyosodjanak róla: vajon igaz-e
mindez? A népnek azt állították, hogy a Jézus iránti érdeklődés csak fanatikus
izgatottság. Ekkor kezdték a papok és a rabbik Krisztust elvetni. Innen kezdve
büszkeségük és csökönyösségük elkeseredett gyűlöletté fajult a Megváltó iránt.
Míg Isten kitárta az ajtót a pogányoknak, a zsidó vezetők bezárták azt maguk
előtt.
Mai Bibliai szakasz: Malakiás
1
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
„… a rablottat hozzátok, meg a sántát és betegest;
ételáldozatot is hoztok, [de] hát kedves-é az a ti kezetekbõl? azt mondja az
Úr”
(Mal 1:13).
Egyszer arra kértek,
hogy adjak tanácsot egy 18 éves diákokból álló csoportnak. Elmondtam a
fiataloknak, hogy 18 évesen valószínűleg sok ilyen és hasonló tanácsot kapnak:
„Kövesd a szívedet! Áldozz fel mindent álmaidért! Soha, soha, soha ne add fel!”
És akkor nem a szokásos módon folytattam: „Az én tanácsom viszont” – néztem a
szemükbe – „az, hogy adjátok fel az álmaitokat!” Csak néztek rám kerek
szemekkel.
Elismertem, hogy a
tanácsom kissé szokatlan. Ám amikor azt mondom, hogy adjátok fel álmaitokat –
magyaráztam a diákoknak – nem arra gondolok, hogy ne legyenek álmok és vágyak a
szívetekben. Kell, hogy legyenek, és meg is kell dolgozni keményen értük.
Mindazonáltal,
óvatosnak kell lennünk, nehogy túl szorosan kapaszkodjunk saját terveinkbe és
álmainkba, mert akkor azok kezdenek majd uralkodni rajtunk, és bálványunkká
lehetnek.
Arra kértem a diákokat,
hogy amikor hazamennek, olvassák el Malakiás 1. fejezetét. Ez az egész rész
arról szól, hogy adjuk fel, amihez a leginkább ragaszkodunk. A zsidók
Jeruzsálemben a legszebb és legegészségesebb állataikat kellett volna, hogy
áldozatul vigyék, ehelyett a leghitványabbat vitték.
Isten azt mondta nekik:
„Hogyha vakot hoztok áldozatul: Nem bűn-é az? vagy ha sántát hoztok és bénát:
nem bűn-é az? Vidd csak azt a te fejedelmednek: vajon kedvvel fogad-é, avagy
reád tekint-é? azt mondja a Seregeknek Ura” (Mal 1:8).
Miért számított az
Istennek, hogy milyen állatot visznek az emberek áldozatul? Azért, mert azzal,
hogy a legjobbat vitték, kifejezték, hogy a leginkább Benne bíznak. Az áldozat
– meghatározás szerint – azt jelenti, hogy valamit elveszítünk. Isten arra kér,
hogy attól szabaduljunk meg, amihez a legerősebben ragaszkodunk – ez a hibátlan
áldozat. Itt jön a dolog érdekes része: Amikor az állatáldozatot megfőzték a
tűz fölött, annak egy része általában a papot illette, hogy ő fogyassza el. De
az áldozatot vivő személy is részesült belőle, ő is evett belőle. Lelki
értelemben tehát, ha áldozatod tiszta, akkor a hasznod belőle szintén tiszta.
Ha áldozatod hibás, selejtes, akkor a te részed is hitvány lesz.
Istenbe vetni
bizalmunkat, és feladni bizonyos dolgokat, legtöbbször áldozatnak tűnik. Azt
jelenti, hogy elengedjük azt, ami a legtöbbet jelenti nekünk, és az oltárra
tesszük, hogy Isten tüze megtisztítsa azt.
Andy Nash
a Southern Adventist
University professzora
a Tabgha körutak Izraelbe iroda igazgatója
129. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
6-7. fejezeteihez
(január 21-27.).
A Jézus élete hatodik
és hetedik fejezetei Jézus születését és gyermekkorát tárgyalják.
Ami számomra legjobban
kitűnik Jézus születésével kapcsolatban, az az, hogy idegenek, napkeleti
bölcsek keresték az Ő jelét, a csillagát, és meg is találták. Csodás kincseket
szedtek össze a vagyonukból, egy királynak megfelelőeket, felnyergelték állataikat
és jöttek, keresvén az új uralkodót. Emellett a sok figyelem és érdeklődés
mellett, ami a nagyszerű Király keresésére irányult, azt hihetnénk, hogy Izrael
gyermekei, akiknek birtokában volt az összes prófécia és ígéret, éberek voltak,
és figyeltek Sajnálatos módon azonban ők aludtak, és nem vették észre a tényt,
hogy Jézus megszületett, míg akár idegenek is Őt keresték.
Sajnos ez igaz a mi
napjainkra is. Néha az idegen az, aki a legőszintébben keresi Jézust, hogy
megismerje békéjét, míg azok, akik a templomokban ülnek, biztosra veszik Őt és
mellőzik. Időt kell eltöltsünk imádságos merengésben erről, és megvizsgálnunk
lelkiismeretünket.
A hetedik fejezettől,
amely már Jézus gyerekkoráról is szól, azt olvashatjuk, hogy különleges, kedves
és szorgalmas volt. Önfeláldozó szeretete jelenik meg abban, ahogyan önként
adott mások számára. A munkabeli kiválósága rendkívüli módon ösztönző lehet
mindannyiunk számára.
Legyen imánk, célunk,
és fáradozásunk, hogy kövessük az Ő tökéletes példáját!
Benjamin Burkhardt
gyülekezeti presbiter
Hermiston hetednapi
adventista gyülekezet, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése