2018. január 22., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 22 - HÉTFŐ - Malakiás 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 6. fejezet 924. nap

A papok a hagyományokat ismételgették. Vallásukat és kegyességüket dicsőítették, miközben a görögöket és a rómaiakat mindenkinél pogányabbnak, bűnösebbnek bélyegezték. A bölcsek nem voltak bálványimádók, és Isten szemében az állítólagos istentisztelőknél sokkal értékesebbek voltak. A zsidók mégis pogányoknak tekintették őket. Buzgó érdeklődésük még a szent iratok hivatott őreinek körében sem keltett rokonszenvet.

A bölcsek érkezésének híre gyorsan tovaterjedt Jeruzsálemben. Különös küldetésük izgalmat keltett a nép körében, és ez Heródes király palotájába is eljutott.

A ravasz edomitát felbőszítette egy esetleges vetélytárs feltűnése. Trónhoz vezető útját számtalan gyilkosság szennyezte. Idegen származása miatt a nép, amelyen uralkodott, gyűlölte. Biztonsága egyedül Róma kegyén múlott. Az új Fejedelem viszont többet követelt. Arra született, hogy király legyen.
Heródes azt gyanította, hogy a papok szőttek összeesküvést az idegenekkel azért, hogy a népet föllázítsák, és őt megfosszák trónjától. Bizalmatlanságát azonban leplezte. Elhatározta, hogy még ravaszabb lesz, és áthúzza számításaikat. Összehívta a főpapokat és az írástudókat. Arról kérdezősködött, hogy mit tanítanak a szent könyvek a Messiás születésének helyéről.

A trónbitorló érdeklődése - amire ráadásul idegenek késztették -, büszkeségükben sértette a zsidó tanítókat. Az a közömbösség, amivel a próféciák tekercseit olvasni kezdték, földühítette a féltékeny zsarnokot. Azt gondolta, hogy megpróbálják eltitkolni a témával kapcsolatos ismereteiket. Ellentmondást nem tűrő hangon megparancsolta, hogy alapos kutatás után mondják meg, hol születik a Király, akit várnak. "Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta:

És te Bethlehem, Júdának földje,
semmiképpen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között:
mert belőled származik a fejedelem,
aki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt" (Mt 2:5-6).

Heródes most magánbeszélgetésre hívta meg a bölcseket. Szívében gyűlölet és rettegés vihara dúlt, de külsőleg megőrizte nyugalmát, és udvariasan fogadta az idegeneket. Megkérdezte, hogy mikor jelent meg a csillag, és tettetett örömmel üdvözölte Krisztus születésének hírét. A látogatók lelkére kötötte: "Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek a gyermek felöl, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és tisztességet tegyek néki" (Mt 2:8). Ezzel útjukra bocsátotta őket Bethlenem felé.

Jeruzsálem papjai és vénei nem voltak annyira tudatlanok Krisztus születését illetően, mint amennyire színlelték. Az a hír, hogy angyalok látogatták meg a pásztorokat, Jeruzsálembe is eljutott, de a rabbik figyelemre sem méltatták. Ők maguk is megtalálhatták volna Jézust, és készek lehettek volna a bölcseket szülőhelyére vezetni, de nem így történt. A bölcsek jöttek, hogy felhívják figyelmüket a Messiás születésére. "Hol van a zsidók királya, aki megszületett? - kérdezték -; Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki" (Mt 2:2).

Most is büszkeség és irigység zárta el a világosság útját. Ha a papok és a rabbik hitelt adnak a pásztorok és bölcsek jelentésének, igen kellemetlen helyzetbe kerültek volna. Ez megcáfolta volna azt az állításukat, hogy ők Isten igazságának képviselői. Ezek a képzett tanítók méltóságukon alulinak érezték, hogy olyanok tanítsák őket, akiket ők pogányoknak tartanak. Lehetetlen, mondották, hogy Isten megkerülte őket, és tudatlan pásztorokhoz vagy körülmetéletlen pogányokhoz fordult. Úgy döntöttek, hogy közömbösek lesznek a Heródes királyt és egész Jeruzsálemet izgalomban tartó hírek iránt. Mégcsak el sem mentek Bethlehembe, hogy megbizonyosodjanak róla: vajon igaz-e mindez? A népnek azt állították, hogy a Jézus iránti érdeklődés csak fanatikus izgatottság. Ekkor kezdték a papok és a rabbik Krisztust elvetni. Innen kezdve büszkeségük és csökönyösségük elkeseredett gyűlöletté fajult a Megváltó iránt. Míg Isten kitárta az ajtót a pogányoknak, a zsidó vezetők bezárták azt maguk előtt.

Mai Bibliai szakasz: Malakiás 1

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

„… a rablottat hozzátok, meg a sántát és betegest; ételáldozatot is hoztok, [de] hát kedves-é az a ti kezetekbõl? azt mondja az Úr” (Mal 1:13).

Egyszer arra kértek, hogy adjak tanácsot egy 18 éves diákokból álló csoportnak. Elmondtam a fiataloknak, hogy 18 évesen valószínűleg sok ilyen és hasonló tanácsot kapnak: „Kövesd a szívedet! Áldozz fel mindent álmaidért! Soha, soha, soha ne add fel!” És akkor nem a szokásos módon folytattam: „Az én tanácsom viszont” – néztem a szemükbe – „az, hogy adjátok fel az álmaitokat!” Csak néztek rám kerek szemekkel.

Elismertem, hogy a tanácsom kissé szokatlan. Ám amikor azt mondom, hogy adjátok fel álmaitokat – magyaráztam a diákoknak – nem arra gondolok, hogy ne legyenek álmok és vágyak a szívetekben. Kell, hogy legyenek, és meg is kell dolgozni keményen értük.

Mindazonáltal, óvatosnak kell lennünk, nehogy túl szorosan kapaszkodjunk saját terveinkbe és álmainkba, mert akkor azok kezdenek majd uralkodni rajtunk, és bálványunkká lehetnek.

Arra kértem a diákokat, hogy amikor hazamennek, olvassák el Malakiás 1. fejezetét. Ez az egész rész arról szól, hogy adjuk fel, amihez a leginkább ragaszkodunk. A zsidók Jeruzsálemben a legszebb és legegészségesebb állataikat kellett volna, hogy áldozatul vigyék, ehelyett a leghitványabbat vitték.

Isten azt mondta nekik: „Hogyha vakot hoztok áldozatul: Nem bűn-é az? vagy ha sántát hoztok és bénát: nem bűn-é az? Vidd csak azt a te fejedelmednek: vajon kedvvel fogad-é, avagy reád tekint-é? azt mondja a Seregeknek Ura” (Mal 1:8).

Miért számított az Istennek, hogy milyen állatot visznek az emberek áldozatul? Azért, mert azzal, hogy a legjobbat vitték, kifejezték, hogy a leginkább Benne bíznak. Az áldozat – meghatározás szerint – azt jelenti, hogy valamit elveszítünk. Isten arra kér, hogy attól szabaduljunk meg, amihez a legerősebben ragaszkodunk – ez a hibátlan áldozat. Itt jön a dolog érdekes része: Amikor az állatáldozatot megfőzték a tűz fölött, annak egy része általában a papot illette, hogy ő fogyassza el. De az áldozatot vivő személy is részesült belőle, ő is evett belőle. Lelki értelemben tehát, ha áldozatod tiszta, akkor a hasznod belőle szintén tiszta. Ha áldozatod hibás, selejtes, akkor a te részed is hitvány lesz.

Istenbe vetni bizalmunkat, és feladni bizonyos dolgokat, legtöbbször áldozatnak tűnik. Azt jelenti, hogy elengedjük azt, ami a legtöbbet jelenti nekünk, és az oltárra tesszük, hogy Isten tüze megtisztítsa azt.  

Andy Nash
a Southern Adventist University professzora
a Tabgha körutak Izraelbe iroda igazgatója

129. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  6-7. fejezeteihez (január 21-27.).

A Jézus élete hatodik és hetedik fejezetei Jézus születését és gyermekkorát tárgyalják.

Ami számomra legjobban kitűnik Jézus születésével kapcsolatban, az az, hogy idegenek, napkeleti bölcsek keresték az Ő jelét, a csillagát, és meg is találták. Csodás kincseket szedtek össze a vagyonukból, egy királynak megfelelőeket, felnyergelték állataikat és jöttek, keresvén az új uralkodót. Emellett a sok figyelem és érdeklődés mellett, ami a nagyszerű Király keresésére irányult, azt hihetnénk, hogy Izrael gyermekei, akiknek birtokában volt az összes prófécia és ígéret, éberek voltak, és figyeltek Sajnálatos módon azonban ők aludtak, és nem vették észre a tényt, hogy Jézus megszületett, míg akár idegenek is Őt keresték.

Sajnos ez igaz a mi napjainkra is. Néha az idegen az, aki a legőszintébben keresi Jézust, hogy megismerje békéjét, míg azok, akik a templomokban ülnek, biztosra veszik Őt és mellőzik. Időt kell eltöltsünk imádságos merengésben erről, és megvizsgálnunk lelkiismeretünket.

A hetedik fejezettől, amely már Jézus gyerekkoráról is szól, azt olvashatjuk, hogy különleges, kedves és szorgalmas volt. Önfeláldozó szeretete jelenik meg abban, ahogyan önként adott mások számára. A munkabeli kiválósága rendkívüli módon ösztönző lehet mindannyiunk számára.

Legyen imánk, célunk, és fáradozásunk, hogy kövessük az Ő tökéletes példáját!

Benjamin Burkhardt
gyülekezeti presbiter
Hermiston hetednapi adventista gyülekezet, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése