Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 5. fejezet 920. nap
Micsoda nagy jelentősége volt akkor Krisztus bemutatásának!
De a pap tekintete nem hatolt át a fátyolon, nem tudta elolvasni a mögötte
rejlő titkot. A gyermekek bemutatása megszokott esemény volt. A pap naponként
átvette a váltságdíjat, amikor a gyermekeket felajánlották az Úrnak. Nap mint
nap foglalkozásszerűen végezte megszokott feladatát, kevés figyelmet szentelt a
szülőkre és a gyermekre, hacsak nem gazdag vagy magas rangú szülők álltak
előtte. József és Mária szegények voltak, s amikor gyermekükkel megjelentek, a
papok csak egy szerényebb öltözetű galileai férfit és nőt láttak bennük.
Megjelenésükben semmi sem vonta magára a papok figyelmét. A legszegényebbek
számára előírt áldozatot mutatták be.
A pap elvégezte hivatalos teendőit. Karjába vette a
gyermeket, és magasra emelte az oltár előtt. Majd visszaadta anyjának, és
beírta a "Jézus" nevet az elsőszülöttek névsorába. Fogalma sem volt
arról, hogy a gyermek, akit karjában tartott, a menny Fejedelme, a dicsőség
Királya. A pap nem sejtette, hogy ez a gyermek az, akiről Mózes ezt írta:
"Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istentek a ti atyátokfiai közül, mint
engem; azt hallgassátok mindenben, amit csak szólánd néktek" (Acs 3:22).
Mit sem tudott arról, hogy ez a gyermek az, akinek dicsőségét Mózes látni
kívánta. Pedig nagyobb volt Mózesnél az a Valaki, akit a pap karjában tartott;
és amikor nevét bejegyezte, annak nevét írta be, akire az egész izraelita
vallásrendszer épült. Ez a név a jogi alapja e vallási rendszer megszűnésének
is, hiszen az áldozati rendszernek nem sokáig volt már szerepe: az előkép
már-már találkozott az igazival, az árnyék a valósággal.
A dicsőség felhője eltávozott a szentélyből, de a betlehemi
Gyermekben ott rejlett az a dicsőség, amely előtt az angyalok leborultak. Ez az
öntudatlan csecsemő volt az a megígért mag, akire az Éden kapujában felállított
első oltár mutatott. Ő volt Siló, a békesség adományozója. Ő volt az, aki
kijelentette önmagáról Mózesnek, hogy VAGYOK. Ő vezette Izraelt felhő- és
tűzoszlopban. Róla jövendöltek régóta a próféták. Ő volt minden nemzet vágya,
Dávid gyökere és sarja, a fényes Hajnalcsillag. E gyámoltalan csecsemő neve,
amelyet Izrael könyvtekercsébe bevezettek, az a név, amely testvérünknek
hirdeti meg Őt, az elbukott emberiség reménysége volt. E gyermek, akiért
megfizették a váltságpénzt, váltságdíjat fizetett az egész világ bűneiért. Ő
volt az igazi "nagy papunk Isten háza felett" (Zsid 10:21), a
"változhatatlan papság" (Zsid 7:24) feje, a közbenjáró, aki "a
Felségnek jobbjára" ült "a magasságban" (Zsid 1:3).
Lelki dolgok csak lelkileg foghatók fel. A templomban Isten
fiát odaszentelték arra a munkára, amelyért eljött. A pap úgy nézett rá, mint
bármely más gyermekre.' És bár nem látta és nem is érezte, hogy valami
rendkívüli dolog történik, mégsem maradt ismeretlen az az ajándék, amelyet
Isten az Ő Fiában a világnak adott. Ez az esemény nem múlhatott el Krisztus
felismerése nélkül. "És ímé vala Jeruzsálemben egy ember, akinek neve
Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélő vala, aki várta az Izrael
vigasztalását, és a Szentlélek vala őrajta. És kijelentetett néki a Szentlélek
által, hogy addig halált nem lát, amíg meg nem látja az Úrnak Krisztusát"
(Lk 2:25-26).
Mai Bibliai szakasz: Zakariás
11
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A cédrus, a fenyőfa és
a tölgy a befolyásos vezetőket jelképezi.
Az előző fejezet folytatásaként továbbra is a hűtlen vezetők bírálatát
olvashatjuk. Saját gazdagságukat gyarapítva pénzért árulják Isten juhait, és
nem is sajnálják őket. Adják-veszik a
nyájat és még csak nem is érzik bűnösnek magukat, ami a 6-14. versekből is
kiviláglik.
Az Úr vett két botot,
és az egyiket jóakaratnak, vagy az Ő kegyelmét kifejező szavakkal szépségnek,
kellemetességnek, illetve gyönyörűségesnek nevezte, a másikat pedig
egyetértésnek, szövetségnek. Az Úr azonban eltörte a főembereket, akiknek Őt
kellett volna képviselniük a nyáj vezetésében.
A 10. vers szerint azért verte meg a vezetőket, hogy bemutassa, népének
vele való szövetsége megtört. A 14. versben az Úr az általa kiválasztott újabb
megbízottak csoportját is eltörte, amivel arra utalt, hogy Júda és Izrael
szövetsége is fölbomlott.
Ha a kegyelem megtörik,
Istennel való függőleges kapcsolatunk is sérül. Ha ez a szövetség megtörik, az
emberekkel való horizontális kapcsolatunk is tönkremegy. Ha elhagyjuk az Urat,
ha nem követjük teljesen Őt, emberi kapcsolataink az élet minden területén
szintén kárt szenvednek.
Az evangéliumok a 11.
fejezet 12-13. verseinek beteljesedéseként írják le, amikor Júdás 30 ezüstért
elárulta Jézust (Mt 26:15; 27:3-10). Isten arra kérte Zakariás által a népet,
hogy adják meg az Ő bérét, és ők 30 ezüstben határozták meg azt. Ezért mondja
Isten Zakariásnak, hogy „nagy jutalom,
amelyre becsültek engem.” Az Urat,
Istenüket 30 ezüst sékelre taksálták (alig több mint 12 dollár, kb. 3000.- Ft!).
Ahogy Máté evangéliumában olvashatjuk, ennyire tartották Jézus életét Júdás és
a főpapok is. Ez akkoriban egy rabszolga átlagos ára volt.
Te mennyire becsülöd az
Urat? Szerinted is 30 ezüstöt ér vajon az Úr és az örök élet? Jézus említi Márk
evangéliumának 10. fejezetében, hogy akik elhagyják házukat, földjüket,
testvéreiket, szüleiket, házastársukat vagy gyermekeiket az Ő kedvéért, azok
öröklik az örök életet az eljövendő világban.
A fejezet végén a
vezetők, hűtlen pásztorként súlyos megrovásban részesülnek. Nem keresik meg az elveszetteket, és nem
gyógyítják meg sebeiket. Nem táplálják azokat, akik erősnek hiszik magukat,
hogy megálljanak, és megeszik a kövérek húsát és zsírját. Ezek a „haszontalan” pásztorok, akiknek Isten
nagyon nem örül. „Jaj a mihaszna pásztornak, aki elhagyja a nyájat!” (17. vers).
Értékeljük az Urat
teljes valónkból, mindennel, amink van, ahogyan Ő értékelt minket! Mindenekfelett szeressük Őt, ahogyan Ő
szeretett minket! Vezetőnek tartod magad, bármilyen szempontból is? Akkor tudd,
hogy Isten őszinte megújulást és teljes reformációt vár el tőled a mai időkben!
Sook-Young Kim
128. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
4-5. fejezeteihez
(január 14-20.).
Amikor Jézus erre a
földre jött, az nem pompával, dicsőséggel vagy világi ékességgel történt. Igéje
bizonyságtételének alapján akarta, hogy elfogadják. Volt tanújele az
eljövetelének, az emberek mégis közömbösen fogadták; kevesen voltak készen,
hogy örömmel várják ezt a nagyszerű eseményt. Mennyire ugyanígy van ez ma is!
Bőséggel van, ami a figyelmünket másfelé terelje, de az alázatos szívűek azok,
akik a fényt keresik, örömmel várják a Megváltójukat, ahogyan a pásztorok
hajdanán. Jézus szeretete annyira hatással lesz rájuk, hogy ők lesznek azok,
akik a közeli eljövetelét hirdetik.
A zsidóknál szokás
volt, hogy minden elsőszülöttet odaszenteltek arra, hogy megemlékezzenek Isten
csodálatos megszabadításáról Izrael gyermekeit illetően. Ahogyan az ajtófélfára
odalocsolt vér megmentette Izrael elsőszülöttjeit, ugyanúgy megvan az ereje
Jézus vérének, hogy megmentse a világot. Amikor Jézust a pap elé vitték, hogy
odaszenteljék, a pap vajmi keveset ismert fel abból, hogy ki is van előtte.
Azonban mások, akik részt vettek az istentiszteleten, felismerték a gyermek
Jézust, hiszen tanulmányozták és ismerték a próféciákat.
Mára kevés változott,
ami Jézus felismerését és a vele való kapcsolatot illeti. Egyetlen védőbástyánkat
az jelenti, ha folyamatosan tanulmányozzuk a Szentírást, elmélyülünk
tanításaiban, és Jézus szeretettel teli életében. A legnagyobb boldogságunk
ismerni és szeretni a Megváltónkat.
A beszámoló arról, hogy
Jézus Betlehembe született, s eljött, hogy osztozzon fájdalmainkban és
kísértéseinkben, újra meg újra áhítattal és csodálattal tölti be szívünket. Itt
van a szeretet!
Lou Johnson
gyülekezeti vén
Hermiston Hetednapi
adventista gyülekezet, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése