Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 27. fejezet 1398. nap
Ez letagadhatatlanul bizonyította Krisztus nevének
szentségét; de azt is, hogy milyen veszélyes dolog Jézus nevét segítségül
hívni, ha az Üdvözítő isteni küldetésében nem hiszünk. "Félelem szálla
mindnyájokra, és magasztaltatik vala az Úr Jézusnak neve."
Ezután pedig leplezett tények kerültek felszínre. A hívők
közül sokan, amikor elfogadták a kereszténységet, nem mondtak le teljesen
babonáikról és bizonyos mértékben még mindig varázslást űztek. Most tehát,
meggyőződve tévedésükről, "sokan a hívők közül elfőnek vala, megvallván és
megjelentvén cselekedeteiket." Sőt többen a varázslók közül is
feleszméltek és "sokan, kik ördögi mesterségeket gyakoroltak, könyveiket
összehordva mindeneknek láttára megégetik vala. És összeszámlálák azoknak árát,
és találák ötvenezer ezüstpénznek. Ekképpen az Úrnak igéje erősen nevekedik és
hatalmat vesz vala."
A varázslás tankönyveinek elégetésével bebizonyították az
efézusi megtért hívők, hogy amit eddig annyira szerettek, most megutálták.
Varázslásukkal Istent eddig különösen megbántották és saját lelküket
veszélyeztették. Most azonban ellenszenvük annyira nyilvánvalóvá vált a
varázslás ellen, hogy eme cselekedetükkel bizonyságot tettek igazi
megtérésükről. Ezek a jövendőmondó könyvek szabályokat és formulákat tartalmaztak
a gonosz lelkekkel való érintkezésre. Előírásokat Sátán tiszteletére;
irányításokat arra vonatkozólag, miként kell őt segítségül hívni, és hogyan
lehet felvilágosítást kapni tőle. Ha a tanítványok megtartották volna ezeket a
könyveket, magukat tették volna ki a kísértésnek; ha pedig eladják, mások
forognak a kísértés veszélyében. Mivel azonban elszakadtak a sötétség
birodalmától, nem riadtak vissza semmiféle áldozattól, hogy hatalmát letörjék.
Így diadalmaskodott az igazság az emberek előítélete és pénzvágya fölött.
Krisztus hatalmának ezen megnyilatkozása által a
kereszténység a babona e fellegvárában nagy győzelmet aratott. Az esemény
kihatásai sokkal nagyobbak voltak, mint amennyire azt Pál értékelte. Ez a hír
Efézusból kiindulva messze elterjedt, ami által Krisztus ügyét előbbre vitte.
Hosszú idő múltával is, amikor az apostol már régen befejezte földi
pályafutását, élénken éltek ezek az események az emberek emlékezetében; lelkek
megnyerésének eszközéül szolgáltak az evangélium számára.
Szeretnők hinni, hogy a huszadik század kultúrája foglalta
el a pogány babona helyét. Azonban Isten Igéje és egyéb cáfolhatatlan tények
bizonyítják, hogy korunkban a varázslást éppen úgy űzik, mint a régmúltban a
mágusok napjaiban. Az ókor varázslása a valóságban nem volt egyéb, mint ami a
modern spiritizmus vagy spiritualizmus fogalma alatt ismeretes. Sátán
hozzáférkőzik a lelkek ezreihez, amennyiben elhalt rokonok és barátok álarcában
közeledik hozzájuk. A Szentírás kijelenti: "De a halottak semmit sem tudnak"
(Préd. 9, 17.), gondolatuk, szeretetük, gyűlöletük megszűnt, semmi érintkezésük
sincsen az élőkkel. Sátán azonban régi fortélyaival ismét alkalmazza csalásait,
hogy a lelkeket befolyásolja.
A spiritizmus révén sok beteg, bánkódó és kíváncsi ember
érintkezik a gonosz lelkekkel. Azonban valamennyien, akik ezt teszik,
veszedelmes talajon járnak. Az igazság Igéje tudtunkra adja, hogy Isten hogyan
tekint mindezekre. Már az ókorban kemény ítéletet mondott ki arra királyra, aki
pogány orákulumtól kért tanácsot: "Nincs-é Isten Izráelben, hogy
Baálzebúbhoz, az Ekron istenéhez mentek tanácsot kérdeni? Azért azt mondja az
Úr: Az ágyból, amelyben fekszel, fel nem kelsz, hanem kétség nélkül
meghalsz." (2. Kir. 1, 3. 4.)
Napjainkban a spiritiszta médiumok, látnokok és jövendőmondák
hasonmásai a régmúlt idők varázslóinak. Azok a titokzatos hangok, amelyek
egykor Endorban és Efézusban hallatszottak, ma is csábítják az embereket
hazudozó szavaikkal. Ha a fátylat fellebbenthetnők, akkor észrevehetnénk,
hogyan használják fel a gonosz angyalok minden tudományukat a csalásra és
pusztításra. Bárhol is érvényesül olyan befolyás, mely az embereket arra
készteti, hogy Istenről elfeledkezzenek, ott Sátán elbűvölő ereje munkálkodik.
Ha az emberek engednek ennek a befolyásnak, kedélyük zavarodott lesz és lelkük
szennyeződik, még mielőtt ennek tudatára ébrednének. Ezért ma is szívleljék meg
Isten gyermekei az apostolnak az efézusi gyülekezethez intézett
figyelmeztetését: "És ne legyen közösségiek a sötétségnek gyümölcstelen
cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat." (Efézus 5, 11.)
Mai Bibliai szakasz: Józsué
24
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Isten szövetséget kötött Izraellel a
Sínai-hegynél (ld.: 2Móz 19:3-6, és 20:1-7), és Mózes megújította azt mielőtt
meghalt (5Mózes 29-30). Ebben a fejezetben Józsué – halála előtt – ismét
megújítja a szövetséget.
Itt visszatekint arra, hogy mi mindent tett
Isten Izraelért: kihozta őket a szolgaságból, Egyiptomból, és utat nyitott
számukra a Vörös-tengeren keresztül;
nekik adta az emoreusok földjét a Jordán keleti partján, és Bálám átkait
áldásra fordította; azután az Úr ledöntötte Jerikó falait, hogy aztán nekik
ajándékozza Kánaán hét törzsének
földjeit, időnként úgy, hogy darazsakat bocsátott az ott élőkre (ld. 12. vers).
Most Józsué arra hívja Izrael népét, hogy az
Urat válasszák Istenüknek örökre. Háromszor tesznek esküt, hogy hűségesek
lesznek az Úrhoz (16, 21, 24. vers). Ekkor Józsué beírja ezeket a
törvénykönyvbe, és felállít egy emlékkövet az eskütétel bizonyságaként (26-27.
vers). Az emberek megtartották ígéretüket egész életükben, mindazok, akik
látták mit tett értük korábban az Úr (31. vers).
Ma nekünk is emlékeznünk kell a sok ajándékra,
amelyet Istentől kaptunk. Jézus eljött, hogy éljen értünk, és meghaljon
helyettünk. Ő mennyei közbenjárónk lett. Megígérte, hogy visszajön, és magával
visz a mennyei ígéret földjére. Újra és újra fel kell idéznünk nekünk adott
ajándékait, minél gyakrabban, és hálatelt szívvel megújítani az
elköteleződésünket iránta (ld. Mt 26:27-28, Zsid 8:8-12).
Ralph
Neall
196. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 26-27. fejezeteihez (május 5-11.).
Apollós és Pál között
verseny kerekedett, és ez ártalmas hatással bírt a korinthusi gyülekezet
egészséges növekedésére. Sem Pál, sem Apollós nem támogatta a kivételezést,
valójában Pál szenvedélyesen szólt is ellene. De a gonosz feltételezése és a
féltékenység megtették a munkájukat, nehézzé téve Pál számára, hogy a
korinthusi megtérteknek a megváltás mélyebb titkait tanítsa.
Ezt a szituációt
könnyen alkalmazhatjuk a mi időnkre is. Ha Pál a mi gyülekezetünkben tanítana,
nyitottak lennénk-e, hogy megértsük, és megtanuljuk a Szentlélek mélyebb
dolgait, vagy túlságosan is el lennénk veszve a helyi és globális
egyházpolitikában ahhoz, hogy teljes szívvel válaszoljunk a Lélek késztetésére,
hogy hasson a szívünkre az Írás mélyebb megértésével?
Mindannyiunk számára
van munka, amire Isten elhívott minket. "Ne legyen barátságtalan bírálat,
sem más munkájának lebecsülése, sem pártokra szakadás! … Egyik se akarjon
bíróként felülkerekedni, tiszteletlenül beszélve munkatársairól, de ne bánjon
velük alárendelt személyekként sem! Isten vezetésével mindenki végezze a reá
bízott feladatot, a többiek pedig tiszteljék, szeressék és bátorítsák!”
Isten kegyelméből és az
ő Szentlelke irányítása alatt egységes mozgalomként dolgozhatunk az Ő királyságáért!
Cindy Tutsch
nyugalmazott
igazgatóhelyettes
Ellen G. White Intézet
Fordította: Gősi Csaba
Ámen
VálaszTörlés