2019. május 17., péntek

Higgyeztek az Ő prófétáinak - május 17 - PÉNTEK - Bírák 6


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 29. fejezet 1404. nap

Az apostol nem is említette meg a révtanítókat, akik munkájának gyümölcseit igyekeztek megsemmisíteni. A gyülekezet lelki sötétsége és a szakadások miatt bölcsen elkerülte, hogy őket ilyen célzásokkal felingerelje, nehogy egyeseket elejtsen az igazságtól. Figyelmüket a közöttük folytatott tevékenységére irányította; "mint bölcs építőmester", aki az alapot lefektette, amelyre azután mások építettek. Ezzel nem óhajtotta önmagát dicsőíteni, mert hiszen kijelentette: "Mert Isten munkatársai vagyunk". Nem állította, hogy saját bölcsessége volna; hanem beismerte, hogy egyedül Isten ereje képesítette arra, hogy az igazságot Istennek tetsző módon hirdesse. Krisztussal, a legnagyobb Mesterrel egyesülve, volt Pál képes arra, hogy isteni bölcsességű tanokat hirdessen. Tanokat, amelyek megfelelnek az emberiség valamennyi osztálya, rétege kívánalmainak és minden korszakban, minden helyen és minden körülmények között alkalmazhatók.

A korinthusi gyülekezet hívői között mutatkozó legnagyobb baj az volt, hogy a pogányság lealacsonyító szokásaihoz visszatértek. Az egykori megtértek egyike annyira visszaesett, hogy parázna életmódjával még az erkölcsileg alacsony fokon álló pogányok között is megütközést keltett. Az apostol felszólította a gyülekezetet, hogy vesse ki azt, "aki ezt a dolgot cselekedte". "Avagy nem tudjátok-é" - mondotta -, "hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megposhasztja? Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok."

A másik nagy baj, mely a gyülekezetbe belopódzott, az volt, hogy a hittestvérek egymást a törvényszéknél bevádolták. Voltak ugyan megfelelő rendelkezések, hogy minden felmerülő nehézséget egymás között békésen intézzenek el. Krisztus is világos utasításokat adott arra nézve, hogyan kell az ilyen ügyeket rendezni. "Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened" - mondta az Üdvözítő -, "menj el és dorgáld meg őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó. Ha azokra nem hallgat, mondd meg a gyülekezetnek; ha a gyülekezetre sem hallgat, legyen előtted olyan, mint a pogány és a vámszedő. Bizony mondom néktek: Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és amit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen." (Máté 18, 15-18.)

A korinthusi hívőket, akik szem elől tévesztették ezt a világos tanácsot, Pál félreérthetetlenül megintette és megfeddte: "Merészel valaki közületek, ha peres dolga van a másikkal, az igaztalanok előtt törvénykezni, és nem a szentek előtt? Nem tudjátok-é, hogy a szentek a világot ítélik meg? És ha ti ítélitek meg a világot, méltatlanok vagytok-é a legkisebb dolgokban való ítéletekre? Nem tudjátok-é, hogy angyalokat fogunk ítélni, nemhogy életszükségre való dolgokat? Azért ha életszükségre való dolgok felől van törvénykezéstek, akik a gyülekezetben legalábbvalók, azokat ültessétek le. Megszégyenítéstekre mondom: Hát nincs ti köztetek egy bölcs ember sem, aki ítéletet tehetne az ő atyafiai között? Hanem atyafi atyafival törvénykezik, még pedig hitetlenek előtt? Egyáltalán már az is gyarlóság ti bennetek, hogy törvénykeztek egymással. Mién nem szenveditek inkább a bántalmazást? Miért nem tűritek inkább a kárt? Sőt ti okoztok bántalmazást és kán, még pedig atyátokfiainak. Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát?"

Sátán állandóan arra törekszik, hogy bizalmatlanságot, elidegenülést és gyűlöletet hintsen el Isten népe között. Gyakran kísért az a gondolat, hogy jogainkat sértik, még akkor is, ha erre semmi okuk sincsen. Mindazok, akik magukat Krisztusnál és művénél jobban szeretik, azok saját jólétüket fölibe helyezik az Ő ügyének s minden eszközt megragadnak arra, hogy megvédjék magukat. Gőgjük és önhittségük még a látszólag lelkiismeretes keresztényeket is visszatartja attól, hogy személyesen keressék fel a tévelygőket, hogy velük Krisztus szellemében beszéljenek és egymásért imádkozzanak. Némelyek még törvénykezni is képesek, ha azt hiszik, hogy hittestvéreik részéről igazságtalanság érte őket, ahelyett, hogy az Üdvözítő szabályait követnék.

Keresztény gyülekezeti tagok ne forduljanak világi törvényszékekhez, ha peres ügyeket kell elsimítani. Ilyen nézeteltéréseket, Krisztus utasításának megfelelően, négyszemközt rendezzenek vagy a gyülekezet rendezze. Még ha történt is igazságtalanság, jézus szelíd lelkű és alázatos követője eltűri "inkább a bántalmazást" mintsem felfedje hittestvérének bűnét a világ előtt.

Mai Bibliai szakasz: Bírák 6

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Izrael hét évnyi engedetlensége és Midián elnyomása után Isten Gedeont választotta ki az Ő hatalmas harcosának. Az Úr angyala megemésztette tűzzel Gedeon elkészített bárányát és kovásztalan kenyerét, biztosítva ezzel Gedeont, hogy győzni fog Midián felett. De csak a kötelességtudás után jön a szabadítás. Az Úr első parancsai még aznap este azonnali engedelmességet követeltek meg: 1) rombolja le az apja Baál oltárait; 2) és építsen oltárt az Úrnak.
Nagyon fontos, hogy a lelki egészségünket mérgező szokásokat és kapcsolatokat megszüntessük, ne csak lazítsuk, vagy egyezkedjünk Istennel. Teljes szakítás szükséges! Mik azok a bálványok, amiket imádtam, de Isten arra kér, hogy pusztítsam el őket?  Miután az életünkben található bálványokat megsemmisítettük, ugyanolyan fontos, hogy új imádati mintákat alakítsunk ki. Az életem mely területeit szeretné Isten, hogy átadjam neki? Mit tudok tenni azért, hogy  új oltárt építsek Istennek az életemben?

Brennon Kirstein 
 
197. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  28-29. fejezeteihez (május 12-18.).

„Istenbe vetett hittel, mint harci vértezetükkel s az Ő igéjével, mint harci fegyverzetükkel egyszersmind olyan benső erőt nyernek, amellyel az ellenség minden támadását eredményesen visszaverhetik.”

Pál apostol sok megpróbáltatáson ment keresztül, amikor a hitre jutásban és hitük megerősítésében segítette azokat, akik újólag jutottak el a Krisztusban való hitre. Pál buzgósága Isten Igéjének terjesztésében nem egy könnyen járható út volt. A Krisztusban hívők manapság is sok kísértéssel találkoznak mindabban, amit a világ felajánl nekik. A bűnös emberi természet miatt nagyon könnyű eltévelyedni Isten ösvényéről.

„Sátán állandóan arra törekszik, hogy bizalmatlanságot, elidegenülést és gyűlöletet hintsen el Isten népe között.” A gonosz azt keresi, hogyan tudja Istentől eltávolítani az embereket. A mai nemzedék számára különösen könnyű eltévelyedni az egyháztól, a globalizálódó világnak köszönhetően. A közösségi média és az internet információk garmadáját kínálja azoknak, akik meg akarják kérdőjelezni Isten szavát. Ha szívünket és lelkünket teljesen átadjuk neki, akkor képesek leszünk a világ kísértéseinek ellenállni. Ha Istentől kérünk vezetést, Ő vezetni fog minket, épp úgy, ahogyan Pál apostol vezette az új hívőket. Isten azt akarja, hogy keressük az Ő könyörületességét és kegyelmét; azt akarja, hogy tudjuk, sosem mond le rólunk. Isten irántunk való múlhatatlan szeretete folytonos oltalmában és gondoskodásában ölt testet.

Jare-anne Maratas
Parkview Adventista Akadémia
Lacombe, Alberta, Kanada
Fordította: Gősi Csaba

2 megjegyzés:

  1. Az Apostolok története könyv 29. fejezete 1404.napon felrakott szövegben olvasâs közben az alabbi hibákat vettem észre:
    1./bekezdés 1.sorban tévtanítók helyett "révtanítók",
    4./bekezdés 8.sorban Miért helyett "Mién",
    4./bekezdés 9.sorban kárt helyett "kán",
    6./bekezdés 3.sorban Jézus helyett "jézus" ( személynevet nagybetűvel írjuk! )
    Mindenki követhet el hibát abban amit dolgozik, ha van lehetőség a hibák kijavítására, akkor ki kellene javítani a fentiek szerint!
    Ámen!

    VálaszTörlés