Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 31. fejezet 1415. nap
A hű szolga a Mester munkáját végzi. Érzi munkája nagy
fontosságát; felismeri, hogy a gyülekezethez és a világhoz való viszonya
ugyanaz, mint amilyen Krisztusé volt. Fáradhatatlanul munkálkodik, hogy
bűnösöket nemesebb és magasztosabb életre vezessen, hogy elnyerhessék egykoron
a győzők jutalmát. Ajkát az oltárról vett eleven parázs érinti; Jézust
dicsőíti, mint a bűnös egyetlen reménységét. Akik hallgatják, érzik, hogy
imáiban komolyan és őszintén közeledett Istenhez. A Szentlélek megnyugodott
rajta, lelke érezte az elevenítő mennyei tüzet és képes arra, hogy lelki
dolgokat lelkileg ítéljen meg. Erőt nyert, hogy Sátán erődítéseit lerombolja.
Szívek lágyulnak meg, amikor szemlélteti Isten szeretetét, és hallgatói
sóvárogva kérdik: "Mit tegyek, hogy üdvözüljek?"
"Annakokáért, mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk,
amint a kegyelmet nyertük, nem csüggedünk el; hanem lemondtunk a szégyen
takargatásáról, mint akik nem járunk ravaszságban, és nem is hamisítjuk meg az
Isten igéjét, de nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember
lelkiismeretének az Isten előtt. Ha mégis leplezett a mi evangéliumunk, azoknak
leplezett, akik elvesznek. Akikben e világ istene megvakította a hitetlenek
elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki az
Isten képe. Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust;
magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, a Jézusért. Mert az Isten, aki szólt:
Betétből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten
dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett."
Így dicsőítette az apostol Isten kegyelmét és
irgalmasságát, mely megnyilvánult abban a szent megbízatásban, amelyet mint
Krisztus szolgája nyert. Isten nagy kegyelme megtartotta őt és hittestvéreit
minden nehézség, kísértés és veszedelem közepette. Nem alkalmazkodtak sem
hitükben, sem tanításaikban a hallgatók kívánságaihoz, sőt nem is titkoltak el
egyetlen olyan igazságot sem, amelyre üdvösségük érdekében szükségük volt,
azért, hogy így tanításaikat vonzóbbá tegyék. Egyszerűen és világosan
kifejtették az igazságot; imádkoztak lelkek meggyőzéséért és megtéréséért.
Azonkívül igyekeztek életmódjukat is összhangba hozni tanításaikkal, hogy a
hirdetett igazság mindenki lelkiismeretéhez szóljon.
"Ez a kincsünk pedig" - folytatta az apostol -
"cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem
magunktól való." Isten hirdettethette volna igazságát bűntelen angyalok
által is! Azonban ez nem felelt meg tervének. Ő tökéletlen emberi lényeket
választ eszközéül, szándékának megvalósítására. A felmérhetetlen értékű kincset
cserépedényekbe helyezi. Isten azt akarja, hogy áldásait emberek vigyék a
világnak. Általuk ragyogja át Isten dicsősége a bűn sötétségét. Szerető szívvel
közeledjenek a bűnnel terhelt és nyomorgó emberhez és így vezessék a kereszt
lábához. Minden cselekedetükkel dicsőítsék, tiszteljék és dicsérjék Őt, aki
fölötte áll mindennek.
Pál, saját tapasztalataira rátérve, kimutatta, hogy
Krisztus szolgálatára nem önző okok késztették, mert ezen az útján
megpróbáltatás és kísértés volt osztályrésze. "Mindenütt nyomorgattatunk,
de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe. Üldöztetünk, de
el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk. Mindenkor testünkben
hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi
testünkben."
Pál emlékeztette testvéreit, hogy ő és munkatársai, mint
Krisztus hírnökei, állandó veszélyben forogtak. Az elszenvedett nehézségek
erőiket felmorzsolták. "Mert mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk a
Krisztusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben.
Azért a halál mi bennünk munkálkodik, az élet pedig ti bennetek."
Krisztusnak e szolgái, a nélkülözések, nyomorúságok és testi szenvedéseik
által, Krisztus halálához hasonlóvá lettek. Azonban, ami bennük a halált
munkálta, az a korinthusiaknak lelki életet és egészséget hozott, mivel az
igazságban való hit által, részeseivé lettek az örök életnek. Tekintettel erre,
Jézus követői óvakodjanak, nehogy hanyagságuk, vagy szeretetlenségük által
Krisztus munkásainak terheit és kísértéseit növeljék.
"Mivelhogy pedig a hitnek mi bennünk is ugyanaz a
lelke van meg, amint írva van: Hittem és azért szóltam; hisszük mi is, és azért
szólunk." A rábízott igazság valódiságáról Pál tökéletesen meg volt
győződve, így hát mi sem bírhatta volna rá, hogy Isten Igéjét hamisan szólja,
avagy eltitkolja legbensőbb meggyőződését. Nem akart jólétet, dicsőséget, avagy
élvezetet szerezni oly módon, hogy a világhoz alkalmazkodjék. Noha állandóan a
mártírhalál fenyegette a hitért, melyet a korinthusiaknak is hirdetett, mégsem
félt; tudta, hogy az, Aki meghalt és feltámadott, őt is feltámasztja sírjából
és az Atya elé állítja.
Mai Bibliai szakasz: Bírák
17
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A megelőző
történetekben újra és újra emlékeztettek minket, hogy akkoriban mindenki „azt cselekedte, amit jónak látott.”
(17:6) . A következő fejezetek világosan bemutatják, hogy hogyan is történt ez,
és mik voltak az erkölcsi következményei (a politikaiak mellett) Izrael népe
számára.
A legtöbb bibliafordítás
ennek a fejezetnek a „Mika bálványimádása” nevet adja. A korábbi történetekből
már tudjuk, hogy a bálványimádás virágzott Izraelben a Bírák idejében. Ami
azonban ebben a történetben figyelemre méltó az az, hogy mennyire nagyon
szűklátókörűek a szereplők azt illetően, hogy bármit is rosszul tennének: a
hamis imádat középpontjában álló bálványt (3-4. vers) az Úrnak szentelték! Mi
több, a Mika által emelt törvénytelen
oltár Efraim hegyén áll, ugyanott, ahol a silói törvényes oltár is (Józsué 18). Még a történetben szereplő lévita
se tudja (vagy nem érdekli), hogy egy törvénytelen imádati helyet felállítani
faragott képekkel problémának számít, és boldogan elfogadja a helyzetet úgy,
ahogy van (11. vers). Egy igazi lévita alkalmazásával Mika úgy gondolja, hogy
az oltára nemcsak hogy törvényes, hanem az Úrnak tetsző is: „Most már tudom, hogy jót fog velem tenni az
ÚR, mert egy lévita lett a papom.” (13. vers – új
prot. ford.)
Mika megfontolatlan tetteinek az
egész izraeli nemzetre több generáción át kiható következményei lesznek. És a
dologban az a valóban elkeserítő, hogy ő nincs is tudatában mindennek. Az Úr
szomorúan jelenti ki: „Elpusztul népem,
mert nem ismeri Istent. Mivel te megvetetted ezt az ismeretet, én is megvetlek:
nem leszel papom! Nem törődtél Istened tanításával, én sem törődöm fiaiddal”
(Hós 4:6 - új prot. ford.).
Ez egy lecke a mi számunkra, hiszen
mi vagyunk a választott nemzedék. Isten kihívott minket a sötétségből az Ő
csodálatos világosságára, hogy királyi papság, szent nemzet, az Ő elkülönített
népe legyünk; azt tegyük, ami igaz, és megtartsuk az Ő parancsait (1Pt 2:9 és
Jel 14:12).
Justo E.
Morales
199. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 31-32. fejezeteihez (május 26 – június 1.).
A 31. fejezet bemutatja
annak a fontosságát, hogy elmenjünk és mindenkinek prédikáljunk. Folyamatosan
biztosítanunk kell azt, hogy mindenkinek lehetősége legyen megismerni Istent.
Számomra azonban a legfontosabb rész a meg nem szűnő utalás volt a szeretetre,
és hogy milyen fontos a szeretet. Isten szeret minket, meghalt a bűneinkért, a
világ bűneinek súlyát a vállain cipelte. A szereteten keresztül kapcsolódunk
Istenhez. És a szeretet által valósul meg, hogy mások Istenhez lesznek vonva a
mi közvetítésünkkel. Meg kell mutatnunk a szeretetet mindenkinek. Nem létezik
egyetlen olyan személy, faj, kultúra vagy nem, amely ne lenne méltó az Ő
szeretetére. Azért vagyunk ezen a földön, hogy elmenjünk és a szeretet üzenetét
prédikáljuk. Isten helyet készít számunkra, ahol szeretni és imádni fogjuk Őt
egy örökkévalóságon keresztül.
A 32. fejezet segített
megérteni a fontosságát annak, hogy visszaadjuk Istennek a tizedet. Fontos
tisztességesen tizedet fizetni, nem csak egy keveset odaadni, azért, hogy több
világi dologra maradjon, amelyeket fontosabbnak ítélünk. Emberekként időnként
hajlamosak vagyunk olyan dolgokra pénzt költeni, amelyek hosszú távon nem is
számítanak igazán. Ha arra a tényre tekintünk, hogy Isten milyen sokat adott
nekünk, nem tűnik túlzónak visszaadni annak, aki oly nagylelkűen gondoskodott
rólunk.
Austin Deibert
Parkview Adventista
Akadémia
Lacombe, Alberta,
Kanada
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen
VálaszTörlés