Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 39. fejezet 1782. nap
39.
(fejezet, 2-ik rész) A nyomorúság ideje
Jákób a gyötrelem éjszakáján buzgón kérte Istent, hogy
szabadítsa meg Ézsau kezétől (lMóz 32:24-30). Ez az éjszaka jelképezi azt a
szenvedést, amely Isten népét a nyomorúság idején fogja sújtani. Jákób, aki
csalással szerezte meg az Ézsaunak szánt atyai áldást, annyira megrémült
bátyjának halálos fenyegetésétől, hogy életét féltve elmenekült. Hosszú évekig
tartó számkivetése után Isten parancsára elindult feleségeivel, gyermekeivel és
nyájaival szülőhazája felé. Az ország határához érve rémülten hallotta a hírt,
hogy Ézsau egy csapat harcos élén közeledik felé, kétségkívül azért, hogy
bosszút álljon. Várható volt, hogy Jákób fegyvertelen és védtelen házanépe az
erőszak és öldöklés tehetetlen áldozata lesz. Aggodalmát és félelmét súlyosbította
a nyomasztó önvád, mert saját bűne okozta ezt a veszélyt. Egyedüli reménysége
Isten irgalma volt, és egyetlen védelme az ima. Mégis mindent megtett, hogy
jóvátegye bátyja elleni bűnét, és elhárítsa a fenyegető veszélyt. Krisztus
követőinek is, amikor közeledik a nyomorúság ideje, mindent el kell követniük,
hogy helyes megvilágításba kerüljenek az emberek előtt; hogy eloszlassák az
előítéletet, és elhárítsák a lelkiismeret szabadságát fenyegető veszélyt.
Jákób, miután családját elküldte magától, hogy ne legyenek
gyötrelmének tanúi, egyedül maradva Isten elé járult. Megvallotta bűnét, és
hálásan megköszönte Istennek iránta tanúsított irgalmát. Majd mélységes
alázattal hivatkozott az atyáival kötött szövetségre, és azokra az ígéretekre,
amelyeket Béthelben éjszakai látomásban és számkivetése földjén személy szerint
Istentől kapott. Elérkezett életének válságos pillanata. Minden kockán forgott.
A sötétben és a magányban tovább imádkozott. Megalázta magát Isten előtt.
Egyszer csak egy kéz nehezedett a vállára. Ellenség tört életére - gondolta -,
és kétségbeesett erőfeszítéssel küzdött támadójával. Amikor felhasadt a hajnal,
az idegen természetfölötti erejét vette igénybe, és érintésére az erős Jákób
bénultan, tehetetlenül, sírva, könyörögve kapaszkodott a titokzatos ellenség
nyakába. Jákób most már tudta, hogy a szövetség angyalával küzdött.
Megnyomorodott. De irtózatos szenvedése ellenére sem mondott le szándékáról.
Régóta nyugtalanította, bántotta, mardosta a bűntudat. Most tudni akarta, hogy
Isten megbocsátotta-e bűnét. A mennyei látogató mintha távozni készült volna.
De Jákób belekapaszkodott, és áldásért könyörgött. Az angyal sürgette:
"Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal!" De a pátriárka kiáltott:
"Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet. " Micsoda
bizalom és micsoda szívós kitartás! Ha Jákób kérkedve, önhitten követelőzött
volna, nyomban megsemmisül. Ő azonban megvallotta, hogy gyenge és méltatlan, de
bízott a szövetségét megtartó Isten irgalmában.
"Küzdött az angyallal, és legyőzte" (Hós 12:4).
Ez a bűnös, tévedő, halandó ember bűneit megbánva, magát megalázva, akaratát
feladva győzött a menny Urával vívott harcban. Remegve kapaszkodott Isten
ígéreteibe, és az a szív, amely végtelenül szeret, nem tudott nemet mondani a
bűnös könyörgésére. Jákób győzelmének bizonyítékául, és azért, hogy másokat is
példája követésére bátorítson, nevét, amely bűnére emlékeztette, Isten olyan
névre változtatta, amellyel győzelmének állított emléket. Az a tény pedig, hogy
Jákób győzött az Istennel vívott harcban, biztosíték volt arra, hogy az
emberekkel vívott küzdelemben is győzni fog. Már nem félt bátyja haragjától,
mert az Úr volt az oltalma.
Sátán, aki vádolta Jákóbot Isten angyalai előtt, és jogot
formált arra, hogy bűne miatt elpusztítsa, arra késztette Ézsaut, hogy Jákób
ellen induljon. És azon a hosszú, küzdelmes éjszakán megpróbálta a pátriárkát a
bűntudattal elcsüggesztve Istentől elszakítani. Jákób már a kétségbeesés
határán volt. Tudta, hogy a menny segítsége nélkül elpusztul. Őszintén megbánta
súlyos bűnét, és Isten irgalmára hivatkozott. Nem volt hajlandó szándékáról
lemondani, és erősen belekapaszkodva az Angyalba, komolyan, szívettépő
kiáltással könyörgött, amíg nem győzött.
Sátán a nyomorúság idején fel fogja bujtani a gonoszokat,
hogy pusztítsák el Isten népét, miként annak idején Ézsaut is felbujtotta, hogy
támadja meg Jákóbot. És ahogy Jákóbot vádolta, úgy fogja Isten népét is
vádolni. A világ népét alattvalói közé sorolja. De az a kis csapat, amely
megtartja Isten parancsolatait, elveti az ő felsőbbségét. Ha Sátán eltörölhetné
őket a földről, győzelme teljes lenne. Látja azonban, hogy a szent angyalok
vigyáznak rájuk, és ebből arra következtet, hogy Isten megbocsátotta bűneiket.
Arról azonban nem tud, hogy ügyük eldőlt a mennyei templomban. Pontosan tudja,
milyen bűnök elkövetésére kísértette őket, és ezeket a bűnöket mérhetetlenül
eltúlozva tárja Isten elé, és azt állítja, hogy ezek az emberek éppoly
méltatlanok Isten kegyelmére, mint ő. Nem igazság - mondja -, hogy az Úr e
vétkezők bűneit megbocsátja, őt pedig és angyalait elpusztítja. Zsákmányaként
tart rájuk igényt, és követeli őket Istentől, hogy rájuk tehesse gyilkos kezét.
Sátán vádolja Isten népét bűneik miatt, az Úr pedig
megengedi, hogy a végsőkig megpróbálja Istenbe vetett bizalmukat, hitüket és
állhatatosságukat. Amikor a múltra gondolnak, reményük meginog, mert nem sok
jót fedeznek fel önmagukban. Teljes tudatában vannak gyengeségüknek és
érdemtelenségüknek. Sátán azzal a gondolattal próbálja megrémíteni őket, hogy
esetük reménytelen; hogy soha nem fognak megtisztulni. El akarja venni hitüket,
hogy kísértéseinek engedve, elforduljanak Istentől.
Isten népét körülveszi az ellenség, és el akarja
pusztítani. De gyötrelmüket nem az üldözéstől való félelem okozza. Attól
félnek, hogy nem bánták meg minden bűnüket, és valamelyik hibájuk miatt nem
valósul meg rajtuk a Megváltónak ez az ígérete: "Megtartalak téged a
megpróbáltatás idején, amely az egész világra eljő" (Jel 3:10). Ha
biztosan tudnák, hogy Isten megbocsátott nekik, nem riadnának vissza sem a
kínzástól, sem a haláltól. De ha méltatlannak bizonyulnak, és jellemhibáik
miatt elveszítik életüket, Isten szent nevére hoznak szégyent.
Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok
120
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A következő 15 zsoltárt
(120-134.) úgy ismerjük, mint a „Grádicsok énekét”, vagy mint „Zarándokéneket”.
Ezeket a dalokat gyakran énekelték az izraeliták, akik visszaindultak
Jeruzsálembe évente háromszor a kötelező ünnepekre (lásd 5Mózes 16:16). Képzeld
el, ahogy a Jeruzsálemet körülvevő hegyeken kanyargó utakon lépdelsz a többi
fáradt utazóval, egyesül dalotok és várjátok, hogy megpillanthassátok a
templomot, az Isten lakóhelyét. Ezeket a dalokat a papok is énekelték, amikor
bementek a templomba a szolgálatuk ideje alatt.
A templom
épületegyütteséhez 15 lépcsőfok vezetett fel. Amikor a fáradt utazó vagy a pap
odaért a templomhoz, és felfelé indult a lépcsősoron, minden lépcsőn megállt,
és elénekelt egy zsoltárt, kezdve a 120. zsoltárral az első lépcsőfokon, és
befejezve a 134. zsoltárral a legfelső lépcsőfokon.
Mi is egy zarándokúton
járunk, az örök haza ígérete felé tartunk, és mi lehetne jobb kezdet annál,
mint felismerni, hogy szükségünk van Rá, és emlékeztetnünk magunkat, hogy ez a
világ nem a mi otthonunk – mint ahogy az ének írója írja az 5. versszakban?!
Az utazás fáradalmait
enyhítik utastársaink, akiket Isten küldött az életünkbe. Van-e valaki, akit
Isten helyezett melléd az utadon? Bárki, aki képletesen – vagy valóságosan! –
dalokat énekel neked bátorításul? Dicsérjük az Urat az ő irgalmáért, és
zarándok testvéreinkért, akiket mellénk rendel az úton! Ámen.
Cindy Nash
252. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
39. fejezetéhez (május 31 – június 6.).
Aggódtál már azon, hogy Krisztus a te nevedhez
ér az ítéletkor, mielőtt megbántad volna minden bűnödet? Sokakat
nyugtalanítanak az ilyen dolgok.
És érezted már azoknak a gúnyolódását, akik megkérdezik,
miért tartott Istennek idáig 176 évig, hogy véghez vigye a vizsgálati ítéletet?
Mindkét probléma megoldódik a második
bekezdésben. Jézus akkor, és csak akkor zárja le művét, amikor minden ember
meghozta a végső döntését. Arra vár, hogy mi megállapodjunk, nem pedig egy jogi
eljárás befejezésére.
És ez a fejezet sokkal több kérdésre válaszol,
mint amennyit a címből feltételeznél. Több „húsbavágó” kérdés is van benne, még
azoknak is hasznosak, akik növényi étrenden élnek.
Amire jutottam, az az, hogy a természetfeletti
jelenségek egyre szaporodni fognak, és „Jákob háborúsága idejének”
megpróbáltatásai aszerint lesznek jelen életünkben, hogy mennyire gyakoroljuk a
hit szerinti életet most. Több önmegtagadó hit most? Kevesebb szenvedés akkor.
Több kényelem most? Több szenvedés akkor.
És az első oldalon lévő állítás sem kerülte el a
figyelmemet, az, hogy akkorra befejeztük a munkálkodásunkat. Te befejezted már
a tiédet? Gondoltál már a felfedezetlen területekre is? A még el nem ért
emberekre? Eszedbe jutott már, hogy misszionáriusokat támogass, vagy missziós
útra menj Thaiföldre, Laoszba, Mianmarba, Mongóliába, Törökországba, Marokkóba
vagy Butánba?
Nem állíthatom, hogy örömmel nézek elébe a
nyomorúság idejének. Ez végül is rosszabb a valóságban, mint vártuk. Nagyon
várom azonban a megszabadítást, a segítséget és az imákra kapott válaszokat,
amiket azokban a szörnyű időkben tapasztalunk majd.
Eugene Prewitt
igazgató, Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet
Perak, Malajzia
Fordította Gősi Csaba
Ámen ✝️🛐🙏
VálaszTörlés