Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 40. fejezet 1792. nap
40.
fejezet (4. rész) – Isten népe megszabadul
Ismerik azt a hangot, amely behatol a halottak fülébe.
Hányszor hívta megtérésre őket e szomorú, kedves hang! Hányszor szólalt meg
barátnak, testvérnek a Megváltó szívhez szóló kérlelése! A kegyelem
elutasítóinak semmi sem szólhat olyan kárhoztatóan, vádolóan, mint az a hang,
amely oly sokáig esdekelte: "Térjetek meg, térjetek meg gonosz utaitokról!
Hiszen miért halnátok meg?" (Ez 33:11). Ó, ha ez a hang ismeretlen lett
volna nekik! Jézus ezt mondja: "Hívtalak titeket, és vonakodtatok,
kiterjesztém az én kezemet, és senki eszébe nem vette; és elhagytátok minden én
tanácsomat, és az én feddésemmel nem gondoltatok" (Péld 1:24-25). Ez a
hang emlékeket ébreszt bennük, amelyeket szívesen elfelejtenének - a semmibe
vett intéseket, a visszautasított hívásokat, a lebecsült kiváltságokat.
Ott vannak azok is, akik kigúnyolták a megalázott, szenvedő
Krisztust. Lelkük megremeg, amikor eszükbe jutnak a főpap felszólítására
mondott ünnepélyes szavai: "Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát
ülni az Istennek hatalmas jobbján, és eljőni az égnek felhőiben" (Mt
26:64). És most látják dicsőségben, és látniuk kell azt is, hogy Isten jobbján
ül.
Akik kinevették, amikor Isten Fiának nevezte magát, most
szótlanok. Ott van a gőgös Heródes, aki gúnyt űzött Krisztus királyságából, és
megparancsolta gúnyolódó katonáinak, hogy koronázzák Krisztust királlyá. Ott
vannak azok is, akik durván vállára tették a bíborpalástot, szent homlokára a
töviskoszorút, a "jogart" a kezébe adták, és gúnyolódva, átkozódva
térdet hajtottak előtte. Akik ütötték és leköpték az élet Fejedelmét, azok most
nem tudják elviselni átható tekintetét, és menekülnek megemésztő dicsősége
elől. A katona, aki átszúrta oldalát, az emberek, akik átszögezték a kezét és a
lábát, rémülten és bűntudattal nézik a szögek és a dárda nyomát.
A papok és a főemberek előtt megdöbbentő pontossággal
elevenednek fel a Golgota eseményei. Rémült borzongással emlékeznek vissza,
miként kiáltották ujjongva, fejüket csóválva: "Másokat megtartott, magát
nem tudja megtartani. Ha Izrael királya, szálljon le most a keresztről, és majd
hiszünk neki. Bízott az Istenben; mentse meg most Őt, ha akarja" (Mt
27:42-43).
Jól emlékeznek a példázatra, amelyet a Megváltó azokról a
szőlőmunkásokról mondott, akik megtagadták gazdájuktól a szőlőskert termését,
bántalmazták szolgáit, és a fiát megölték. Az ítéletre is emlékeznek, amit ők
mondtak ki: A szőlőskert ura "mint gonoszokat gonoszul elveszti
őket". A papok és a vének a saját eljárásukat és megérdemelt végzetüket
ismerték fel e hűtlen emberek bűnében és büntetésében. Halálos gyötrelmükben
kiáltozni kezdenek. A Jeruzsálem utcáin egykor végig harsogó "feszítsd
meg, feszítsd meg" kiáltásnál hangosabb ez az ijesztő, kétségbeesett
sikoltás: "Ő az Isten Fia, az igazi Messiás!". És szeretnének
elmenekülni a királyok Királyának közelségéből. De az elemek harcában
széthasadt föld mély üregeiben hiába próbálnak elrejtőzni.
Az igazság megtagadóinak életében vannak pillanatok, amikor
megjelennek előttük képmutató életük kínzó emlékei, lelkiismeretük felébred, és
lelkük eleped a mit sem érő sajnálkozástól. De ez nem is hasonlítható ahhoz a
bűntudathoz, amely akkor támad bennük, amikor "eljő, mint vihar, az,
amitől féltek", és a nyomorúság, "mint forgószél, elközelget"!
(Péld 1:27) Akkor azok, akik Krisztust és hű népét el akarták pusztítani, meglátják
a megdicsőültekre sugárzó fényességet, és rémüldözésük közben hallják a szentek
boldog kiáltását: "Ímé Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart
minket" (Ésa 25:9).
A föld rázkódása, a villámok cikázása és az ég zengése
közepette hívja elő Isten Fia az alvó szenteket. Kezét az ég felé emeli, és az
igazak sírjára tekintve kiáltja: "Ébredjetek, ébredjetek, ébredjetek, ti,
akik alusztok a porban, és keljetek fel!". A halottak az egész földön
meghallják ezt a hangot, és akik hallják - minden nemzetségből, ágazatból,
nyelvből és népből mérhetetlen sokan életre kelnek. A halál tömlöcéből lépnek
elő, hervadhatatlan dicsőségben. Lépésük zajától zeng a föld. "Halál! hol
a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?" (lKor 15:55) - kiáltják. Az
élő igazak és a feltámadt szentek hangja boldog győzelmi kiáltásban olvad
össze.
Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok
129
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Izrael gyermekei
egészen az egyiptomi szolgaságuk idejétől fogva újra meg újra átélték a más
népek ellenségeskedésétől és elnyomásától való szenvedést. Az izraelitákat mégsem győzték le, vagy
pusztították el teljesen soha. Mert Isten kiválasztott népének tagjai voltak.
Hatalmas keze és kinyújtott karja megőrizte őket. A környező ellenséges népek
megpróbálták eltaposni és leigázni őket. A zsoltáríró azokat a népeket írja le,
amelyek ellenük támadtak, és megpróbálták kihasználni őket, mintha a hátukon
szántottak volna.
Próbáltak már téged szó
szerint, vagy átvitt értelemben elpusztítani? Vagy, ahogy a mondás szól,
megpróbált már valaki „átgyalogolni” rajtad, hogy előnyt kovácsoljon magának?
Amikor ezt történik Isten népével, a zsoltáríró az Úrhoz imádkozik, hogy vegye
el áldó kezét az elnyomókról.
Nagyon hálás vagyok,
hogy olyan Urat szolgálok, aki ezt mondja: „enyém a bosszúállás”, nyugalmat ad
nekem, és biztosít arról, Ő mindent kézben tart. Tudom, azok, akik látszólag
oly sok bűntett következményétől megmenekülnek, egy napon majd üres kézzel
állnak.
Cindy Nash
253. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
40. fejezetéhez (június 7-13.).
Az újabb és újabb kihívásokkal való szembenézés
elcsüggesztő lehet. Gyakran láttam pácienseken, amikor első alkalommal
részesülnek érzéstelenítésben, hogy felgyorsult a szívverésük és nyirkos lett a
tenyerük.
Sötét felhők jönnek? Mit érzékelt Illés, amikor
először hallott arról a „kis felhőről?” Az Ember Fiának a jelét látta. Azonnal
utasította Akhábot, hogy készítse el a kocsiját. Mit látnak Isten gyermekei,
amikor a közelgő felhők közé tekintenek? Ne féljünk, mert egy tüzes szekér ránk
is vár.
A gonoszok számára a vastag felhők úgy
látszanak, mint amikor beborítják a földet és egymásba ütköznek. Az igazak
azonban azt látják, hogy a napsugarak áttörnek rajtuk, és az a jelentős csillag
reményről és örömről beszél nekik, és végül a felhők elvonulnak, hogy a
csillagos ég láthatóvá váljon.
Ajánlom számotokra elolvasásra a 86. zsoltárt,
amelyben egy szent arra buzdít másokat, hogy féljék Istent és dicsőítsék szent
nevét. Az ő üzenete az, hogy imádják azt, Aki mindent alkotott. Azonban voltak
ott összegyűlt emberek, akik elhatározták, hogy meg fogják őt ölni. És mit kért
ő Istentől? Azt, hogy adjon jelt az ő javára.
Négyezer év alatt a megváltás jele, a szivárvány
a felhőben, nem változott. Nem tudjuk, hogy a zsoltáros látott-e szivárványt,
de ha mi megtanulunk minden felhőben szivárványt látni, Isten ígéreteit
bizonyossággá tesszük minden próbában, biztosak lehetünk abban, hogy meg fogjuk
látni a jelet azon a nagy napon is. Kipróbáltad ma az Ő Igéjét, hogy kitartásra
és bátorításra találj majd azon a napon?
Joe Kim
Yakima, Washington USA
Ámen!
VálaszTörlés