2020. június 15., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 15 - HÉTFŐ - Zsoltárok 134


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 40. fejezet 1795. nap

41. fejezet (2. rész) – A Föld pusztulása

A gonoszok szíve tele van bánattal. De nem azt sajnálják, hogy elfeledkeztek Istenről és embertársaikról, hanem azt, hogy Isten győzött. Bűneik következményeit siratják, de gonoszságukat nem bánják meg. Minden követ megmozgatnának a győzelemért.

A világ látja, hogy azoknak, akiket kigúnyolt, kinevetett és pusztulásra szánt, nem árt a ragály, a fergeteg és a földrengés. Aki megemésztő tűz a törvényszegőnek, biztos menedék népének.

A lelkész, aki az emberek kegyeiért feláldozta az igazságot, most meglátja tanításainak jellegét és következményeit. Nem kétséges, hogy a Mindenható szeme elkísérte a szószékre, figyelte, amikor az utcán járt, és amikor emberek ügyeivel foglalkozott. Minden lelki hatás, minden leírt sor, minden kimondott szó, minden cselekedet, amely hamis nyugalmat kínált, az embereknek magvetés volt; és a magvető a szerencsétlen, elveszett lelkekben most láthatja munkájának gyümölcsét.

Az Úr így szól: "Hazugsággal gyógyítgatják az én népem leányának romlását, mondván: Békesség, békesség, és nincs békesség. " "Megszomorítjátok az igaznak szívét hazugsággal, holott én őt bántani nem akartam, s megerősítitek a hitetlen kezeit, hogy meg ne térjen gonosz útjáról, hogy őt életben megtartsam" (Jer 8:11; Ez 13:22).

"Jaj a pásztoroknak, akik elvesztik és elszélesztik az én mezőmnek juhait... Ímé, én megbüntetem a ti cselekedeteiteknek gonoszságát. " "Jajgassatok pásztorok, és kiáltsatok, és heverjetek a porban, ti vezérei a nyájnak, mert eljön a ti megöletéseteknek és szétszóratástoknak ideje... És nincs hová futniuk a pásztoroknak, és menekülniük a nyáj vezéreinek" (Jer 23:1-2; 25:34-35) .

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 134

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Ahogyan az utazók Jeruzsálem felé tartottak, egész nap úton voltak, és útközben énekeltek. Nem olyan dalocskákat, amiket a gyerekeink szoktak dalolászni útközben, hanem olyan hatalmas himnuszokat, amelyek folyvást emlékeztették őket zarándoklásuk jelentőségére.

Amint megpillantották a lévitákat a Templomban az esti áldozat szolgálata közben, elkezdték utolsó éneküket: " ... áldjátok az Urat mind, ti szolgái az Úrnak, akik az Úr házában álltok éjjelente!"

Képzeljük el, hogy milyen is lehetett az éjszakai szolgálatot teljesítő templomi szolgák közé tartozni. Habár a legtöbbször úgy tűnt, hogy munkájukat az emberek észre sem vették, és nem is nagyon értékelték, mégis ezen a különleges éjjelen tisztelet övezte őket, és megerősítést kaphattak arra nézve, hogy szolgálatuk mennyire fontos. Igazán bátorító lehetett!

Amit a legjobban szeretek ebben az énekben, hogy elismeri és bátorítja ezeket az éjszakai szolgálattevőket, anélkül, hogy hízelegne nekik. Bizonyára az ének sorai elmondhatták volna, hogy milyen nagyszerű munkát végeznek ezek a léviták, és méltathatta volna hűségüket, mégis inkább bátorította őket, és arra emlékeztette mindnyájukat, hogy mi a szolgálatuk célja.

Ez arra az esetre emlékeztet engem, amikor egyszer épp befejeztem a tanítást egy gyermek szombatiskolai osztályban, és egy nagypapa kitárt karokkal jött felém: "Csak szeretném megszorítani a kezét a gyülekezet legfontosabb szolgálattevőjének" mondta. Tudtam, hogy mit próbált ezzel mondani nekem. Elismerte a munkámat, és emlékeztetett arra, hogy milyen fontos a gyermekeket Krisztushoz vezetni. Habár jól estek szavai, mégsem tettek önteltté, hanem inkább azt éreztem hogy elismerik a szolgálatot, amit végzek, és arra sarkallt ez a gesztus, hogy 100%-osan odaszenteljem magam az én apró, sokszor észrevétlen kis szolgálatomra.

Gondolkodjunk el, hogyan tudnánk bátorítani (hízelgés nélkül) a gyülekezetünkben azokat, akik olyan szolgálatokat végeznek, amiket általában nem sokba néznek.

Lori Futcher

254. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM   41. fejezetéhez (június 14-20.).

Jézus visszatértekor a „széles úton” járók idejének vége lesz ezen a bolygón. Babilon elesett, és a boros pohár kitöltetik. Sokan ráeszmélnek, már túl későn, hogy elszalasztották az örökkévalóságot. Milyen kijózanító a veszteség felismerése: az üresség, szomorúság és rémület érzése együtt jelenik meg. Ez a kikényszerített reakció azonban már túl későn jön, hiszen örök sorsunk addigra már el lesz döntve.

Szomorú módon sokan a lelkészeiknek tulajdonítják örök kárhozatukat, azoknak, akik nem felrázó igehirdetéseket tartottak, és kiszolgálták a tömeg igényeit, akik nem „kiáltottak teljes torokkal, és hirdették népemnek bűneiket” (Ézsaiás 58:1). Milyen erős kép ez, amit szemlélhetünk, amikor épp azok, akik a legtöbb áldásban és jutalomban bővelkedtek, most a legkeserűbb kárhoztatásban részesülnek a gyülekezet tagjaitól.

Kijózanító gondolat, hogy a Szentírás tanítójaként a szavaim, befolyásom és a cselekedeteim számtalan ember örök sorsára lehetnek hatással. Ez a fejezet kíméletlen emlékeztető a hamis lelki vezetők szomorú sorsára, azoknak, akik a befolyásukat és a szószéket arra használták, hogy felhígítsák az igazságot és embereknek tetsszenek (Gal. 1:10). Az ellenkezője is igaz, hogy a lelkészeknek és a vezetőknek jelentős pozitív hatása lehet Isten művében, ha teljesen alárendelik magukat és naponta megkeresztelkednek a Szent Lélek által. Képzeljük csak el, micsoda öröm lesz az ilyen szolgák jutalma!

Jó töprengeni. Én is gyakran szoktam. Gondold át, hogy merre is tart most az életed. Tedd meg a szükséges kiigazításokat, amíg a kegyelem ajtaja még nyitva áll.

Shandrell Penniken
Személyes Missziószolgálatok Igazgató,
Északi Egyházterület, Dél-Afrika
Fordította Gősi Csaba



1 megjegyzés: