2020. július 2., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 2 - CSÜTÖRTÖK - Példabeszédek 1


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A Gondolatok a hegyibeszédről 1. fejezet 1814. nap

1. fejezet (5. rész) – A hegy lejtőjén

Jézus a Galileai-tenger melletti dombokon egymagában, választottaiért esdeklő imában töltötte az éjszakát. Hajnalban magához szólította tanítványait, majd imával és a tanítás szavainak kíséretében áldón fejükre tette kezét, elkülönítve őket az örömüzenet hirdetésére.

Azután lement velük a tengerpartra, ahol már hajnal óta nagy sokaság gyülekezett.

A galileai városokból érkezett szokásos tömegen kívül sokan jöttek el Júdeából, Jeruzsálemből, Pereából és a Dekapolisz félpogány lakói közül is. Továbbá a Júdeától délre fekvő Idumeából, Tíruszból és Szidonból, a Földközi-tenger partjának e két városából is érkeztek. "Amikor hallották, hogy miket mível vala, nagy sokasággal jövének Őhozzá" (Mk. 3:8), mert sokakat meggyógyított: "mert erő származék belőle, és mindeneket meggyógyíta" (Lk. 6:19).

Mai Bibliai szakasz: Példabeszédek 1

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Ó bárcsak mindnyájunknak olyan édesapja lenne, mint Salamon, aki tanácsol és kalauzol az élet útvesztőiben!

Salamon úgy kezdi fia intését, hogy ékesszólóan kijelenti, miért kell törekedni a bölcsességre: Ismerd meg a bölcsességet és az intést, értsd meg az értelmes mondásokat! Fogadd el az okos intést, az igazságot, a törvényt és a becsületességet! Ezek adnak az együgyűeknek okosságot, az ifjúnak ismeretet és megfontolást.” Vajon nem vágyik minderre automatikusan az ember? De hogyan lehet ezt megszerezni? Az „Úr félelmével” - javasolja Salamon. Olyan szavak ezek, amelyek tele vannak értelemmel és tapasztalattal.

Salamon fiának adott tanácsát, hogy hallgasson édesapjára és édesanyjára szépen illusztrálja a következő kép: ékes koszorú ez a fejeden és ékszer a nyakadon”. Ó, ha a bölcsesség ennyire kézzelfogható és látványos lenne! Akkor valószínűleg sok csapdát elkerülnénk, amiket utunkba helyez az ellenség!

Nagyon tetszik nekem, ahogyan Salamon megszemélyesíti a „Bölcsességet” ebben a fejezetben, szinte életre keltve azt szavakon és érzéseken keresztül. Aki rám hallgat, biztonságban lesz és nyugodtan” – szól a bölcsesség –, „mert nem rettenti baj”.

Féljük ma az Urat, hadd legyen Ő a bölcsességünk, s akkor biztonságban leszünk jelenlétében!

Jackie Ordelheide Smith

256. heti olvasmány GONDOLATOK A HEGYIBESZÉDRŐL   1. fejezetéhez (június 28 – július 4.).

Mindazon dolgok közül, amiket Jézus érted akar megtenni, melyik az, amire a legjobban vágysz? Mely szavakat szeretnéd legjobban hallani az ajkáról?

Amikor az emberek összegyűltek, hogy meghallgassák Jézust, ahogyan prédikál a hegyen, mindannyian azt várták tőle, hogy a mulandó királyságról, a nemzeti ellenségek feletti győzelemről és a földi gazdagság reményéről szóljon. Miért? Azért, mert az emberek szíve e világgal és a dolgaival van elfoglalva, és arra vágyik, hogy azokról a dolgokról halljon, amelyek a földi gazdagság és jólét ígéretét hordozzák.

Jézus azonban még annál is nagyobb és jobb dolgokat tartogat számunkra, mint amikre a szívünk vágyik. Jézus azt akarja, hogy az örökkévaló királysága tagjai legyünk, legyőzzük a bűn rabságát és megtapasztaljuk a krisztusi jellem örömét. Ezek örökkétartó áldások. Azáltal, hogy az emberek figyelmét a mulandóról az örökkévalóakra irányította, Jézus a hegy lábánál a hallgatói számára valami olyat nyújtott, ami sokkal több volt, mint amit vártak.

A te figyelmed ma e világ mulandó gyönyöreire irányul, vagy Isten királyságának örökkétartó örömeire összpontosítasz? A mulandó vagy az örökkévaló dolgok teszik ki az értékes időd, az erőfeszítéseid, az anyagi forrásaid és a gondolataid nagy részét?

Ma a népszerű tanítók és vezetők, akik elutasították Isten kegyelmét, még mindig megpróbálják elterelni a figyelmünket az örökkévaló dolgokról, és helyette arra biztatnak, hogy e bűntől terhelt világ gyönyöreiben reménykedjünk és bízzunk.

Fektess be az örökkévalóságba. Győzd le a bűnt. Tökéletesítsd a keresztény jellemet Isten kegyelme által. Vegyél rá másokat is, hogy ugyanezt tegyék. Ezek jelentik a legnagyobb áldásokat.

Armin Kritzinger
Biblia-oktató és misszionárius, Bangkok, Thaiföld.
Fordította Gősi Csaba



3 megjegyzés: