Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A Gondolatok a hegyibeszédről 3. fejezet 1837. nap
3.
fejezet (7. rész) – A törvény szelleme
„Békélj meg a te atyádfiával” (Mt 5:24)
Isten szeretete nem elutasítás; cselekvő és határozott erő;
élő forrás, amely állandóan mások áldására árad. Ha Krisztus szeretete lakik
bennünk, akkor felebarátaink iránt nem táplálunk szívünkben gyűlöletet, hanem
minden úton-módon arra törekszünk, hogy szeretetünket bizonyítsuk.
Jézus ezt mondta: „Azért, ha a te ajándékodat az oltárra
viszed, és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van
ellened, hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj
meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat!” Az
áldozati ajándékok azt a hitet fejezték ki, hogy az áldozat bemutatója,
Krisztus által, Isten kegyelmének és szeretetének részesévé lett. Azonban, az
áldozat, amely Isten megbocsátó szeretetétéért akar hálát adni, miközben a
gyűlölet szelleme fűti, csak bohózat?
Ha azt állítjuk, hogy Istent szolgáljuk, de felebarátunkat
megkárosítjuk, vagy vele szemben igazságtalanok vagyunk, akkor Isten jellemét
rossz színben tüntetjük fel embertársunk előtt. Ezt a bűnt be kell ismernünk és
meg kell vallanunk, ha Istennel összhangban akarunk maradni. Ha felebarátunk
esetleg sokkal nagyobb jogtalanságot követett el velünk szemben, mint mi ő
ellene, ez még nem csökkenti saját felelősségünket. Mikor Isten elé járulunk,
és eszünkbe jut, hogy valakinek panasza van ellenünk, szakítsuk félbe imánkat
vagy hálaadásunkat, és keressük fel testvérünket, aki neheztel ránk, ismerjük
be alázatosan hibánkat, és kérjünk tőle bocsánatot!
Ha valami módon kárt okoztunk testvérünknek, igyekezzünk
hamar jóvá tenni. Ha akaratlanul is hamis bizonyságot tettünk valakiről, vagy
szavait helytelenül értelmeztük, ha befolyását bármely módon megingattuk,
menjünk el azokhoz, akikkel erről a testvérről beszéltünk, és az összes
ártalmas kijelentésünket vonjuk vissza!
Mennyi bajt elkerülhetnénk, ha a testvérek közötti
félreértésekről mások előtt nem tárgyalnánk, hanem szeretettel, csak egymás
között intéznénk el ügyeinket! Milyen sok kártevő gazt fojtanátok el már
csírájában! Krisztus követői pedig milyen szoros kapcsolatban egyesülhetnének
az Ő szeretetében!
„Ha valaki asszonyra tekint gonosz kívánság
okáért, immár paráználkodott az ő szívében” (Mt 5:28)
Júda népe büszkélkedett erkölcsösségével; undorral
tekintettek a pogányok érzékies szokásaira. A római császár parancsára Palesztinában
tartózkodó tisztviselők jelenléte állandóan bosszantotta őket, mert az
idegenekkel együtt a pogány szokás, élvezetvágy és erkölcstelen életmód
honosodott meg az országban. A római hivatalnokok cifra öltözetű szeretőikkel
ott sétáltak Kapernaum utcáin; könnyelmű és hangos csevegés hangzott a tó
felől, amikor a csónakokban tovasiklottak mellettük. Jézus kortársai azt
várták, hogy Ő majd szigorúan megrója őket. Mennyire csodálkoztak azonban,
amikor ezzel ellentétben az ő szívük gonosz indulatait leplezte le.
Jézus kijelentette: amíg a szív bűnös indulatokat és
gondolatokat ápol — legyen akármilyen rejtett —, addig a bűn az úr. A lélek még
az ellenségeskedés keserűségeinek és a gonoszság kötelékének foglya. Aki az
erkölcstelen jelenetekben gyönyörködik, és elnéző a bűnös gondolatokkal és
érzéki pillantásokkal szemben, az a nyilvános bűnök gyalázatos voltában és
szívettépő nyomorában felismerheti annak a gonoszságnak igazi lényegét, amely
szívében fészkel. Nem a kísértés — amely által az ember az átkos bűnt elköveti
— okozza a bűnt, mivel az csupán napfényre hozza azt, ami régóta a szívben élt,
titkon és elrejtve. „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert
abból indul ki minden élet” (Péld 4:23). A Menny úgy látja az embert, amilyen a
valóságban a lelke legmélyén, legtitkosabb gondolataiban és szándékaiban. „Mert
az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van,
de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (1 Sám. 16:7)
Mai Bibliai szakasz: Példabeszédek
24
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Rettenetes volt. Olyan
rossz, hogy a halál is jobb lett volna annál, mint ami a szomszédommal történt.
A lakókörnyezetemből
érkező halálhírrel kezdődött. Egy fiatal család három gyerekkel, akik fél év és
6 év közöttiek voltak. Marknál, a férjnél, rákot diagnosztizáltak. Kevesebb,
mint hat hónap múlva meghalt otthon, Beth karjaiban. Ezután Beth elvesztette az
állását. Majd egy tornádó majdnem földig tarolta a házukat. Mindennek a
tetejébe az egyik gyermeknél folyamatos ápolást igénylő betegséget állapítottak
meg. Micsoda lehetetlen helyzet!
Ma Beth újra
házasságban él egy istenfélő emberrel, aki csodálatos férj és apa, és mind
boldogan élnek az új otthonukban.
Bár szeretem, ha jól
végződnek a dolgok, Beth történetében mégsem az új élet és a friss házasság
ténye az, amiből erőt tudtam meríteni. Sokkal inkább az Istenbe vetett
megingathatatlan bizalma jó és rossz időkben egyaránt. A nehéz időszakokban
egyszer sem hallottam, hogy megkérdőjelezte volna az életet, sosem
panaszkodott, és nem adta fel. Mindvégig tudta, hogy újra fel fog emelkedni, ha
fogalmazhatok így, és hogy a rossz időszakok csak átmeneti akadályt jelentenek.
„Mert ha hétszer elesik is az igaz, mégis
fölkel” (Péld 24:16).
Meríts erőt ebből! Ez nem csak egy jól hangzó mondás. Ezrek életében bizonyult
már igaznak, akik megtapasztalták a földi élet legsötétebb oldalait.
„Drága Urunk, Te vagy Ábrahám
Istene. Te vezetted őt a nehéz időkben is. Te vagy Mózesnek és Izrael fiainak
Istene, aki átvitted őket a sok nehéz időszakon újra és újra. Kérlek, vezesd az
életemet! Add meg nekem a bátorságot, amire szükségem van! Segíts az
ígéreteidre tekinteni! Tudom, hogy megtartod a szavad. Add nekem a bátorságot,
ami ahhoz kell, hogy túléljem a nehézségeket; és a hitet, amivel éljek a jó
időszakokban! Ámen.”
Fylvia Fowler Kline
259. heti olvasmány GONDOLATOK A HEGYIBESZÉDRŐL
3/1. fejezetéhez (július 19-25.).
Amikor Jézusra szegezzük tekintetünket, akkor
elkerülhetetlen, hogy az elme összehasonlítsa az ént és a Megváltót. Úgy tűnik,
az Ő jellemének szépsége a szomorú valóságát emeli ki annak, hogy mennyire
eltérünk Tőle. Ha csak egy pillantás jut, az énünk megpróbálhatja utánozni a
csodálatos látványt, csakhogy ez olyan sokszor nem sikerül, hogy az ember
ugyanarra a következtetésre jut, mint az állhatatos szemlélő: „Jaj nékem,
elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom:
hisz a királyt, a seregeknek Urát látják szemeim!”
A boldogmondások nem csak átfogó magyarázatát
jelentik Krisztus igazságának és jellemének, hanem egy ingyenes ajánlatot erről
az igazságról, amit csak bizonyos feltételekkel kaphatunk meg. Az ember nem
gyakorolhatja a lelki szegénységet, és nem idézheti elő az igazságra való
éhséget; ezek az eredményei annak, ha szemléljük Őt, aki „mindenestől szép”. Ha
Krisztust helyesen szemléljük, a lelki szűkölködés nyilvánvalóvá válik, a
valóság az emberi büszkeséget a porba dönti. Mégis az, ahogyan Isten
jóakaratának nagyvonalúságát, hogy igazságot szolgáltasson, kifejti a negyedik
boldogmondásban, nem hagy teret annak, hogy elcsüggedve megtorpanjunk. A fejezet
elolvasása után nem maradhat más hátra, mint örvendeni a Lukács 12:32-ben
található biztos ígéretnek: „Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti
Atyátoknak, hogy néktek adja az országot.”
Lucky Adams
Orvos-misszionárius, Kwa-Zulu Natal, Dél-afrikai
Köztársaság
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés