2020. július 24., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 24 - PÉNTEK - Példabeszédek 23


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A Gondolatok a hegyibeszédről 3. fejezet 1836. nap

3. fejezet (6. rész) – A törvény szelleme  

„Aki haragszik az ő atyjafiára, méltó az ítéletre” (Mt 5:22)

Az Úr szólt Mózes által: „Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben... Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat!” (3Móz 19:17, 18). A Krisztus által feltárt igazságok ugyanazok, mint amelyeket a próféták is tanítottak, de az engedetlenség és a bűn szeretete elhomályosította őket.

Az Üdvözítő szavaiból megértették a hallgatók, hogy amíg ők másokat bűnösöknek tartanak, saját maguk ugyanolyan bűnösek, mert irigységet és gyűlöletet táplálnak szívükben.

A tó másik partján — éppen velük szemben — terült el Básán elhagyatott vidéke, amelynek szakadékai és erdős lankái régtől rablók és gonosztevők rejtekhelyei voltak. Az ott elkövetett rablások és gyilkosságok mindenkinek élénken éltek az emlékezetében, sőt sokan nagy buzgalommal vadászták ezeket a gonosztevőket, bár eközben maguk is szenvedélyes, veszekedő természetűek voltak. A legelkeseredettebb gyűlöletet mutatták római elnyomóik ellen és mások ellen, sőt elfogadhatónak tartották, hogy saját honfitársaikat is gyűlöljék és megvessék, ha azok valamiben másként gondolkodtak. Viselkedésükkel megszegték a hatodik parancsolatot: „Ne ölj!”

A gyűlölködés és bosszú szelleme Sátántól ered; ez késztette arra az embereket, hogy Isten Fiát megöljék. Aki gyűlöletet és irigységet melenget magában, ugyanazt a lelkületet ápolja, amelynek aratása: halál. A bosszú gondolatában ugyanúgy benne rejlik a gonosz cselekedet, mint a magban a növény. „Aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az, és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami megmaradhatna őbenne” (1Jn 3:15). {56.2}   

„Aki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre.” Isten — Fiának feláldozása által — megmutatta, milyen nagyra becsül minden egyes lelket; senkinek sem szabad megvetően beszélni felebarátjáról. Embertársaink hibáit és gyengeségeit megláthatjuk ugyan, Isten azonban azok ellenére tulajdonának tekint minden egyes lelket; elsősorban a teremtés folytán, majd pedig Krisztus megváltó vére által. Isten minden embert saját képmására alkotott, tehát a legalacsonyabb sorsúakkal is tisztelettel és szeretettel bánjunk! Isten felelősségre von bennünket minden egyes megvető szóért, amellyel olyan embereket kárhoztatunk, akikért Krisztus életét áldozta.

„Mert kicsoda különböztet meg téged? Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekedel, mintha nem kaptad volna?” „Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik” (1Kor 4:7; Róm 14:4).

„Aki pedig azt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.” Az Ótestamentum a „bolond” szót a pártütőkre vagy azokra vonatkoztatta, akik teljesen a bűnnek éltek. Jézus tehát azt mondja, hogy aki felebarátját pártütőnek vagy istentelennek bélyegzi, ugyanúgy méltó a kárhozatra.

Maga Krisztus is „mikor az ördöggel vitatkozván, Mózes teste felett vetélkedett, nem mert arra káromló ítéletet mondani” (Jud 9). Ha ezt teszi, leereszkedett volna Sátán színvonalára, mert a vádaskodás a gonoszság fegyvere. Az Írás „atyánkfiai vádolójának” nevezi (Jel 12:10); Jézus nem akarta Sátán fegyverét használni, hanem így szólt: „Dorgáljon meg téged az Úr!” (Jud 9).

Példa ez számunkra. Ha Jézus ellenségeivel kell harcolnunk, ne viszonozzunk rosszat rosszal; ne mondjunk olyasmit, ami a vádaskodás látszatával bír! Isten ügyének védelmezője ne használjon olyan szavakat, amilyeneket a menny Fejedelme még Sátánnal való harca közben sem használt; az ítélkezést és kárhoztatást bízzuk Istenre!

Mai Bibliai szakasz: Példabeszédek 23

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Álmodtál már valaha arról, hogy gazdag legyél, ki tudd fizetni adóságaidat, segíteni tudj a családodon, és olyan dolgokat vásárolj, amelyekre szükséged van? Ez nem egy rossz álom vagy kívánság. Az én álmom azonban sokkal kiegyensúlyozottabb. Igen, jó lenne kifizetni adóságaimat, segíteni a családomon, és venni néhány dolgot, amire szükségem van. Egy másik dolog, amit jó lenne megvalósítani, hogy egy egészséges ételeket felszolgáló éttermet nyissak kedvenc városomban, egy olyan helyet ahová a fiatalok eljöhetnek elkészítni házi feladataikat, vagy megoszthatják gondjaikat, nehézségeiket valakivel, akitől segítséget kapnak, és megoldást találnak. Aztán egy alapítványt létesítenék kedvenc jótékonysági tevékenységemnek, hogy ne kelljen állandóan pénzalapok után futkosni a jó cselekedetekhez. Aztán vásárolnék egy házat Franciaország déli részén, és onnan utaznék a világ különböző misszióállomásai között. 

De ha a Példabeszédek bölcs emberének igaza van, mihelyt a pénz a markomat érinti, az álmom, hogy azt csupa nemes célra fogom használni, szertefoszlik vagy hirtelen átalakul. A bölcs ezt mondja Példabeszédek 23-ban: „Ne törekedj a gazdagságra! Legyen eszed, és meg se próbáld! A pénz gyorsan elszáll, egy szempillantás alatt eltűnik, elrepül, mint a madár" (4-5. vers - ERV-HU fordítás).

Ez azt jelenti, hogy jó esélyem van arra, hogy ha sok pénzhez jutok, teljesen megváltozik korábbi hozzáállásom. A bennem levő bűnös elemek nagy valószínűséggel elrabolják azt a jót, ami bennem van, és egy olyan egyirányú csatornává változtatják, amelyben nincs visszaút. Valószínűleg veszek egy nagy házat a pénzen, és elkezdek utazni a világban anélkül, hogy a misszióra vagy a családomra gondolnék.

Egészen addig, amíg a nagy pénzösszeg csak az álmaim látóhatárán van, távol a valóságtól, könnyű azt képzelni magamról, hogy igazságos leszek és kiegyensúlyozottan bánok a pénzzel. Az igazság viszont az, hogy Istenen kívül senki sem tud szívem hajlamairól.

Nem mintha a pénz rossz lenne. Csak veszélyes az igazságosságra, különösképpen akkor, amikor a meggazdagodás elsőbbséget kap az életünkben, és kimerít bennünket az, hogy egyre több és több pénzt keressünk. A pénz nem való mindenkinek. Csak Isten tudja, hogy kiben bízhat meg, hogy ki fogja az Ő országa javát szolgálni. És Ő felajánlja nekünk a megelégedettség ajándékát. Csak ki kell bontanunk, és élveznünk kell ezt az ajándékot.

„Drága Uram! Segíts megelégednem azzal, amim van, de ha valamilyen módon többhöz jutok, mint amennyire szükségem van, segíts, hogy jószívű legyek, és ne feledkezzek meg a családomról, a misszióról és a szükségben levőkről! Ámen.”

Fylvia Fowler Kline

259. heti olvasmány GONDOLATOK A HEGYIBESZÉDRŐL   3/1. fejezetéhez (július 19-25.).

Amikor Jézusra szegezzük tekintetünket, akkor elkerülhetetlen, hogy az elme összehasonlítsa az ént és a Megváltót. Úgy tűnik, az Ő jellemének szépsége a szomorú valóságát emeli ki annak, hogy mennyire eltérünk Tőle. Ha csak egy pillantás jut, az énünk megpróbálhatja utánozni a csodálatos látványt, csakhogy ez olyan sokszor nem sikerül, hogy az ember ugyanarra a következtetésre jut, mint az állhatatos szemlélő: „Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát látják szemeim!”

 A boldogmondások nem csak átfogó magyarázatát jelentik Krisztus igazságának és jellemének, hanem egy ingyenes ajánlatot erről az igazságról, amit csak bizonyos feltételekkel kaphatunk meg. Az ember nem gyakorolhatja a lelki szegénységet, és nem idézheti elő az igazságra való éhséget; ezek az eredményei annak, ha szemléljük Őt, aki „mindenestől szép”. Ha Krisztust helyesen szemléljük, a lelki szűkölködés nyilvánvalóvá válik, a valóság az emberi büszkeséget a porba dönti. Mégis az, ahogyan Isten jóakaratának nagyvonalúságát, hogy igazságot szolgáltasson, kifejti a negyedik boldogmondásban, nem hagy teret annak, hogy elcsüggedve megtorpanjunk. A fejezet elolvasása után nem maradhat más hátra, mint örvendeni a Lukács 12:32-ben található biztos ígéretnek: „Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot.”

Lucky Adams
Orvos-misszionárius, Kwa-Zulu Natal, Dél-afrikai Köztársaság
Fordította Gősi Csaba


2 megjegyzés: