Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A Gondolatok a hegyibeszédről 3. fejezet 1833. nap
3.
fejezet (4. rész) – A törvény szelleme
„Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb
parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a
legkisebb lészen”
(Mt 5:19)
Vagyis nem lesz számára hely Isten országában, mert aki
készakarva egyetlen parancsolatot is megszeg, lélek és igazság szerint
valamennyit megszegte. „Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét
egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös” (Jak 2:10).
Nem az engedetlenség nagysága hozza létre a bűnt, mert az
Isten akaratától való legparányibb eltérés is bűn. Az eltérés azt mutatja, hogy
a lélek még mindig közösséget tart a bűnnel. A szív még mindig két úrnak
szolgál; a valóságban még mindig megtagadja Istent, és lázadozik uralmának
törvényei ellen.
Ha az embereknek joguk volna Isten követelményeitől
eltérni, és szabadon állapíthatnák meg szabályaikat, álláspontjaik oly
különbözők lennének, mint amilyen különbözők maguk az emberek. Az uralmat
teljesen kiragadnák az Úr kezéből, s önző énjük törvényeit állítanák helyébe.
Akkor az ember akarata lenne mérvadó, Isten fenséges és szent akaratát —
teremtményei iránti szeretetszándékát — pedig megvetnék.
Mihelyt az emberek saját útjaikra térnek, azonnal Isten
ellen foglalnak állást. Ezért nem kaphatnak helyet Isten országában, mert
ellentétben állnak a menny elveivel, hiszen Sátánnak — Isten és ember
ellenségének — oldalára álltak. Ne éljünk csupán egy-két parancsolat szerint,
hanem mindazon igék által, amelyek Isten szájából származtak. Egyetlen szót sem
szabad figyelmen kívül hagynunk — amelyre látszólag talán nincs is szükségünk
—, ha a pusztulástól menekülni akarunk. Minden egyes parancsolat az ember
boldogságát szolgálja mind a jelenben, mind az elkövetkezendő életben. Az Isten
törvényei iránti engedelmesség kerítésként veszi körül az embert, és megóvja
minden bajtól. Aki azonban az Isten által épített kerítést akárcsak egy helyen
is megrongálja, azt a védőkorlátot teszi tönkre, amely őt megvédené. Az
ellenség az ily módon áttört helyen hatol be, hogy kárt okozzon és romboljon.
Amikor ősszüleink Isten akaratát egy ponton vakmerően
áthágták, olyan kaput nyitottak meg, amelyen át nyomor és szenvedés zúdult az
egész világra. Aki példájukat követi, hasonló eredményre jut. Isten minden egyes
törvényének alapja a szeretet, s aki e parancsolatoktól eltér, saját
szerencsétlenségének és romlásának okozója.
Mai Bibliai szakasz: Példabeszédek
21
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Az Ószövetségben az
áldozatok bemutatása az istentisztelet részét képezte. Ez Ábrahámmal kezdődött,
folytatódott a sátorszolgálatban, és véget ért a jeruzsálemi templom
pusztulásakor. Az áldozatok bemutatása központi szerepet töltött be a templomi
istentiszteletben és az idő múlásával egyre nagyobb tekintélynek örvendett. De
van egy központi téma, amely végigfut az egész Szentíráson, és amely azt
bizonygatja, hogy az áldozatokat sorrendben helyezzük az igazság, engedelmesség
és hit után.
Ézsaiás nagyon keményen
tolmácsolja felénk az Úr üzenetét: „Mire
való nékem véres áldozataitoknak sokasága? ezt mondja az Úr; megelégeltem a
kosok egészen égőáldozatait és a hízlalt barmok kövérét; s a tulkok, bárányok
és bakok vérében nem gyönyörködöm” (Ézs 1:11) A próféták teljes
egyetértésben ismétlik az Úr üzenetét: „Mert
szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat”
(Hóseás 6:6). Izrael népe gyakran úgy tekintett az istentiszteletre, mint az
áldozás rituális szertartására; csakúgy, mint ahogyan azt pogány szomszédjaik
tették. De Isten szeretné, ha gyermekei megértenék az igazi istentisztelet
fontosságát. Ezért ismételte Jézus ugyanezeket a szavakat: „Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és
nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a
bűnösöket” (Mt 9:13).
A Példabeszédek
könyvének 21. fejezete kétszer is figyelmeztet bennünket arra, nehogy rossz
indítékból járuljunk Isten elé (3. és 27. vers). A Példabeszédek 21:27
világosan kijelenti „A bűnösök áldozata
utálatos, kivált ha galád dologért hozzák” (új prot. ford.). A gonosz ember
azért hoz áldozatot, hogy Isten kedvében járjon, hogy ezzel fedezze bűnös
cselekedeteit, amit továbbra is folytatni fog, vagy talán ami még ennél is
rosszabb, álszenteskedésből. A Példbeszédek 21:3-ban Isten ezért figyelmezteti
azokat, akik hűek akarnak lenni az Úrhoz: „Az
igaz és törvényes cselekvést többre becsüli az Úr, mint az áldozatot" (új
prot. ford.). Milyen gyakran imádjuk Istent rossz indítékkal vagy olyan
szándékkal, amin nem akarunk változtatni?
„Drága Uram, segíts, hogy hálás szívvel járuljak eléd
azért, amit tettél értem! Segíts, hogy az indítékaim tiszták legyenek és
felismerjem, hogy mennyire nagy szükségem van Rád! S amikor távozom
jelenlétedből, a Szentlélek tartson továbbra is a te közelségedben! Ámen.”
Oleg Kostyuk
259. heti olvasmány GONDOLATOK A HEGYIBESZÉDRŐL
3/1. fejezetéhez (július 19-25.).
Amikor Jézusra szegezzük tekintetünket, akkor elkerülhetetlen,
hogy az elme összehasonlítsa az ént és a Megváltót. Úgy tűnik, az Ő jellemének
szépsége a szomorú valóságát emeli ki annak, hogy mennyire eltérünk Tőle. Ha
csak egy pillantás jut, az énünk megpróbálhatja utánozni a csodálatos látványt,
csakhogy ez olyan sokszor nem sikerül, hogy az ember ugyanarra a
következtetésre jut, mint az állhatatos szemlélő: „Jaj nékem, elvesztem, mivel
tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a
seregeknek Urát látják szemeim!”
A boldogmondások nem csak átfogó magyarázatát
jelentik Krisztus igazságának és jellemének, hanem egy ingyenes ajánlatot erről
az igazságról, amit csak bizonyos feltételekkel kaphatunk meg. Az ember nem
gyakorolhatja a lelki szegénységet, és nem idézheti elő az igazságra való
éhséget; ezek az eredményei annak, ha szemléljük Őt, aki „mindenestől szép”. Ha
Krisztust helyesen szemléljük, a lelki szűkölködés nyilvánvalóvá válik, a
valóság az emberi büszkeséget a porba dönti. Mégis az, ahogyan Isten
jóakaratának nagyvonalúságát, hogy igazságot szolgáltasson, kifejti a negyedik
boldogmondásban, nem hagy teret annak, hogy elcsüggedve megtorpanjunk. A
fejezet elolvasása után nem maradhat más hátra, mint örvendeni a Lukács
12:32-ben található biztos ígéretnek: „Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a
ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot.”
Lucky Adams
Orvos-misszionárius, Kwa-Zulu Natal, Dél-afrikai
Köztársaság
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés