Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A Gondolatok a hegyibeszédről 3. fejezet 1833. nap
3.
fejezet (3. rész) – A törvény szelleme
Jézus így szólt: „Míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből
egy jóta, vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik”
(Mt 5:18). Ő is engedelmeskedett a törvénynek, és ezzel igazolta annak
változhatatlan jellegét; egyben bebizonyította, hogy kegyelme által Ádám minden
fia és leánya tökéletesen betarthatja az isteni követelményeket. Azt mondta a
hegyen, hogy a törvény legkisebb betűje sem múlhat el, míg be nem teljesedik;
tehát mindaz, ami az emberiségre vonatkozik, mindaz, ami a megváltási tervvel
kapcsolatos, betölti küldetését. Nem szól róla, hogy a törvény valaha is
érvénytelenné válna, ehelyett szemeivel az emberi történelem végső határaira
tekint, és kijelenti, hogy a törvény még ekkor is érvényben marad. Ezért senki
sem gondolhatja, hogy Jézus feladata a törvény megszüntetése lett volna. Amíg
az ég és a föld fennáll, mindaddig érvényesek az isteni törvények is. Igazsága
olyan szilárdan megáll, „mint Isten hegyei” (Zsolt 36:7), és az áldás forrásává
válik, amely szétárad az egész földre, hogy felüdítse azt.
Mivel Isten törvénye tökéletes, ezért változhatatlan; tehát
lehetetlen, hogy a bűnös ember saját erejéből a törvény követelményeinek eleget
tehessen. Épp ezért jött a Megváltó; küldetése volt, hogy az emberiséget az
isteni természet részesévé tegye, és így összhangba hozza Isten törvényeinek
alapelveivel. Ha bűneinket elhagyjuk, és elfogadjuk Krisztust Üdvözítőnkül,
megdicsőítjük a törvényt. Pál apostol kérdezi: „A törvényt tehát hiábavalóvá
tesszük-e a hit által? Távol Legyen! Sőt inkább a törvényt megerősítjük” (Róm
3:31).
Az Újszövetség ígérete így szól: „Adom az én törvényemet az
ő szíveikbe, és az ő elméjükbe írom be azokat” (Zsid 10:16). Azok a jelképek,
amelyek Krisztusra, Isten Bárányára — aki elveszi a világ bűneit — mutattak,
halálával mind megszűntek. Az igazság alapelvei azonban — amelyeket a
Tízparancsolat fogalmaz meg — olyan szilárdak és változtathatatlanok, mint
Isten örökkévaló uralkodása. Egyetlen törvény sem vesztette el hatályát,
egyetlen vessző vagy betű sem változott meg. Azokat az alapelveket, amelyeket
Isten már a paradicsomban az élet törvényeként adott át az emberiségnek, a
helyreállított Édenben is változatlanul megtartja. Mikor a föld ismét Édenné
válik, mindenki a szeretet isteni törvénye szerint fog élni a nap alatt.
„Uram! örökké megmarad a te igéd” (Zsolt 119:89). „Minden ő
végzése tökéletes. Megingathatatlanok örökké és mindvégig; hívségből és egyenességből
származottak” (Zsolt 11:7—8). „Régtől fogva tudom a te bizonyságaid felől, hogy
azokat örökké állandókká tetted” (Zsolt 119:152).
Mai Bibliai szakasz: Példabeszédek
20
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
„A halló fület és látó szemet, az Úr teremtette egyaránt mindkettőt”
(Péld 20:12).
Feltételezem, hogy ti
is hiszitek ezt az egyszerű tényt. Az Úr teremtette a szemünket és fülünket. Ahogy
ezt olvassátok, szinte hallom, hogy felteszitek a kérdést: „Várjunk csak, nem Ő
teremtette a többi testrészünket is?” És igazatok van, mert Ő teremtette. Tehát
mégis mi olyan fontos ebben a versben? Töltsünk el egy kis időt ezzel a
verssel, hátha van még más is, amin érdemes elgondolkodni!
Először is, a szemünk
és a fülünk egyaránt rendkívül összetett, csodálatosan működő és hihetetlenül
pontos érzékszerv. Ha jó a szemed, akkor tisztán, színes képeket látsz,
rengeteg színt nagy fényerősség tartományban, és sokkal jobb minőségben, mint
amit a legjobb kamerák tudnak. És ha a füled pontosan működik, akkor nagy
frekvenciatartományban különböző erősséggel hallhatsz hangokat. Nem érthetjük
meg teljesen a számunkra teremtett szem és fül szerkezetének, funkciójának a
szépségét. Továbbá, hiába értenénk meg teljesen azt, amit már eddig is tudunk,
mégsem tudnánk ahhoz hasonlítani, amit majd egy napon látni és hallani fogunk
(1Kor 2:9).
Másodsorban, ami még
fontosabb: a fény és a hang ezen érzékelői az elsődleges eszközök a bennünket
körülvevő világ és a Teremtőnk megismeréséhez. Ha elvesztenénk hallásunkat és
látásunkat, akkor csak a tapintás, ízlelés és szaglás maradna meg. Az előbb
említett érzékszervek elvesztése nem akadályozna minket teljesen Isten megtapasztalásában,
de nagyságrendileg nehezebb lenne megismerni a szeretetét és kegyelmét. Tehát
vigyáznunk kell ezekre a részeinkre fizikai és lelki értelemben egyaránt.
Harmadjára, ha egy
gazdag jótevő felbecsülhetetlen értékű ajándékot ad nekünk, egy olyan ajándékot,
ami ideális a tanuláshoz, és ha igazán hálásak vagyunk érte, akkor ez arra
ösztönöz, hogy jóra használjuk, nem pedig olyasmire, ami tiszteletlenség lenne,
ami elválaszthat minket az ajándékozótól. Tehát amikor Salamon azt mondja: „A
halló fület és látó szemet, az Úr teremtette egyaránt mindkettőt”, akkor szinte
hallom, ahogy hozzáteszi, hogy ezeket a hihetetlen ajándékokat a legfőbb Alkotó
dicsőségére és tiszteletére szabadna használnunk. Szinte hallom, ahogy
könyörög, hogy hangoljam a lelki és szó szerint vett értelmemet a Szentlélek
kinyilatkoztatásához. Buzdít, hogy legyek készen a Szentlélek késztetésére.
Máté 13:13-15 és Márk
8:18 feljegyzi, ahogy Jézus szemekről és fülekről beszél, amelyek nem látnak,
és nem hallanak. A kő, bronz, faszobroknak talán vannak füleik és szemeik, de
se nem látnak, se nem hallanak.
„Urunk, Istenünk, a szemek és fülek tervezője,
kérlek, hadd lássalak olyannak, amilyen vagy! Hadd hallhassam szelíd, halk
hangodat a szívemben! Szeretném használni ezeket a lenyűgöző ajándékokat, hogy
méltóságot és dicsőséget vigyek ebbe a sötét és zavaros világba. Ámen.”
David A. Steen
259. heti olvasmány GONDOLATOK A HEGYIBESZÉDRŐL
3/1. fejezetéhez (július 19-25.).
Amikor Jézusra szegezzük tekintetünket, akkor
elkerülhetetlen, hogy az elme összehasonlítsa az ént és a Megváltót. Úgy tűnik,
az Ő jellemének szépsége a szomorú valóságát emeli ki annak, hogy mennyire
eltérünk Tőle. Ha csak egy pillantás jut, az énünk megpróbálhatja utánozni a
csodálatos látványt, csakhogy ez olyan sokszor nem sikerül, hogy az ember
ugyanarra a következtetésre jut, mint az állhatatos szemlélő: „Jaj nékem, elvesztem,
mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a
királyt, a seregeknek Urát látják szemeim!”
A boldogmondások nem csak átfogó magyarázatát
jelentik Krisztus igazságának és jellemének, hanem egy ingyenes ajánlatot erről
az igazságról, amit csak bizonyos feltételekkel kaphatunk meg. Az ember nem
gyakorolhatja a lelki szegénységet, és nem idézheti elő az igazságra való
éhséget; ezek az eredményei annak, ha szemléljük Őt, aki „mindenestől szép”. Ha
Krisztust helyesen szemléljük, a lelki szűkölködés nyilvánvalóvá válik, a
valóság az emberi büszkeséget a porba dönti. Mégis az, ahogyan Isten
jóakaratának nagyvonalúságát, hogy igazságot szolgáltasson, kifejti a negyedik
boldogmondásban, nem hagy teret annak, hogy elcsüggedve megtorpanjunk. A
fejezet elolvasása után nem maradhat más hátra, mint örvendeni a Lukács
12:32-ben található biztos ígéretnek: „Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a
ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot.”
Lucky Adams
Orvos-misszionárius, Kwa-Zulu Natal, Dél-afrikai
Köztársaság
Fordította Gősi Csaba
Ámen ✝️🛐🙏🕊
VálaszTörlés