2021. június 28., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 28 - HÉTFŐ - Lukács 17

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/



Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – E.G. White Az imádság 13. fejezet 2171. nap

13. fejezet (2. rész) – AZ IMA EMBEREI

Mózes kitartott Istenhez intézett kéréseiben. – Mózes jól ismerte azok romlottságát és vakságát, akiket Isten a gondjaira bízott. Ismerte azokat a nehézségeket, amelyekkel meg kellett küzdenie. De megtanulta azt is, hogy Isten segítségére van szüksége, hogy uralkodni tudjon a népen. Isten akaratának világosabb kijelentéséért és jelenlétének bizonyítékáért könyörgött: „Lásd – mondta az Úrnak –, te azt mondod nékem, vidd el ezt a népet, de nem mutattad meg nékem, kit küldesz velem; pedig azt mondtad nékem: név szerint ismerlek téged, és kedvet találtál szemeim előtt. Most azért, ha kedvet találtam szemeid előtt, mutasd meg nékem a te utadat, hogy ismerjelek meg téged, hogy kedvet találhassak előtted. És gondold meg, hogy e nép a te néped.” (2Móz 33:12–13)

Isten ekképpen felelt Mózesnek: „Az én orcám menjen-e veletek, hogy megnyugtassalak?” (2Móz 33:14) Mózes azonban nem elégedett meg Istennek ezzel a feleletével. Mert lelkére nehezedett az a gondolat, hogy milyen rettenetes következményei lennének annak, ha Isten magára hagyná Izraelt megkeményedett és bűntudat nélküli állapotában. Nem tudta elviselni azt sem, hogy személyes érdekei elkülönüljenek testvérei érdekeitől. Így azért imádkozott, hogy Istenkegyelme és jó akarata jelenlétének jele tovább és folyamatosan irányítsa vándorlásaikat: „Ha a te orcád nem jár velünk, ne vígy ki minket innen. Mert miről ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kedvet találtunk előtted? Nem arról, ha velünk jársz? Így vagyunk megkülönböztetve, én és a te néped minden néptől, amely e földnek színén van.” (2Móz 33:15–16)

Az Úr pedig ezt mondta: „Megteszem ezt is, amit kívántál; mert kedvet találtál szemeim előtt, és név szerint ismerlek téged.” (2Móz 33:17) A próféta azonban tovább könyörgött. Az Úr eddig minden kérését teljesítette, most viszont olyan kéréssel fordult az Úrhoz, amilyen kérést emberi lény eddig még sohasem kért: „Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet!” (2Móz 33:18)

Isten nem utasította rendre Mózest ezért a vakmerő kérésért. Sőt, így fordult hozzá: „Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el.” (2Móz 33:19) Isten fedetlen, leplezetlen dicsőségére egyetlen ember sem tekinthet rá halandó állapotában úgy, hogy azután továbbra is életben maradjon. Mózest azonban az Úr biztosította arról, hogy annyit láthat meg az isteni dicsőségből, amennyit el tud viselni. Ezután Isten ismét felhívta őt a hegyre. Az a kéz, amely a világot megteremtette, annak a keze, „aki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik” (Jób 9:5), fogta ezt a porból való teremtményt, a hitnek e hatalmas emberét, és egy sziklahasadékába helyezte el, mialatt Isten dicsősége és minden jósága elvonult előtte.

Mózesnek ez a tapasztalata – mindenekfelett pedig az Úrnak az ígérete, hogy az Ő jelenléte továbbra is mindig együtt jár majd vele – a siker biztosítéka volt számára az előtte lévő munka elvégzéséhez. Mózes ezt az élményét értékesebbnek tartotta mindannál a tudománynál, amit Egyiptomban sajátított el, minden államférfiúi vagy hadvezéri képességénél. Semmiféle földi hatalom vagy ügyesség, tudás nem pótolhatja Isten állandó jelenlétét. – Pátriárkák és próféták, 327–328. o.

A körülmények hatására Mózes imája siralomként hangzott. – Mózes elcsüggedt. Azért könyörgött, hogy Izraelnek ne kelljen elpusztulnia, bár akkor saját utódai nagy nemzetté válnának. Népe iránt érzett szeretetében azt kérte Istentől, hogy inkább az ő nevét törölje ki az élet könyvéből, mintsem népének kelljen elpusztulnia. Mindent kockára tett népéért, és íme, most ez a hálátlanság volt a válaszuk. Minden nehézségüket, még a képzelt szenvedéseik terhét is reá vetették. Gonosz zúgolódásaikkal kétszeresen nehézzé tették gondoskodása és felelőssége terhét, amely alatt roskadozott. Szorultságában már-már kísértésbe esett, hogy még Istenben se bízzék.  Imádsága majdnem szemrehányás és zúgolódás volt. „Miért nyomorítád meg a te szolgádat? És miért nem találék kegyelmet a te szemeid előtt, hogy az egész népnek terhét én reám vetéd? Hol vegyek én húst, hogy adjam azt mind az egész népnek? Mert reám sírnak, mondván: Adj nekünk húst, hadd együnk! Nem viselhetem én magam mind az egész népet; mert erőm felett van.” (4Móz 11:11, 13–14)

Az Úr meghallgatta imáját, és ekképpen utasította: „Gyűjts egybe nékem hetven férfiút Izrael vénei közül, akikről tudod, hogy vénei a népnek, és álljanak ott veled. Akkor alászállok, és szólok ott veled, és elszakasztok abból a lélekből, amely te benned van, és teszem őbeléjük, hogy viseljék te veled a népnek terhét, és ne viseljed te magad.” (4Móz 11:16–17) – Pátriárkák és próféták, 379–380. o.

Mózes közbenjárt Izraelért. – Mózes felemelkedett és belépett a szent sátorba. Az Úr kijelentette neki: „Megverem őket döghalállal, és elvesztem őket; téged pedig nagy néppé teszlek, és ő nálánál erősebbé.” (4Móz 14:12) Mózes azonban ismét közbenjárt népéért Istennél. Nem értett egyet népe megsemmisítésének gondolatával és azzal sem, hogy ő így, ezen az áron legyen nagy néppé. Isten irgalmához folyamodva ezt mondta: „Hadd magasztaltassék fel az Úrnak ereje, amiképpen szóltál, mondván: Az Úr késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú, megbocsát hamisságot és vétket, de a bűnöst nem hagyja büntetlenül… Kérlek, kegyelmezz meg e nép hamisságának a te irgalmasságod nagy volta szerint, amiképpen megbocsátottál e népnek Egyiptomtól fogva mindeddig.” (4Móz 14:17–19)

Az Úr megígérte Mózesnek, hogy megkíméli Izraelt az azonnali pusztulástól, de azt mondta, hogy hitetlenségük és gyávaságuk miatt nem nyilatkoztatja ki erejét ellenségeik leigázása által. Irgalmában azonban visszaviszi őket az egyetlen biztos úton a Vörös-tengerig. – Pátriárkák és próféták, 390–391. o.

Mózes imái megóvták az izraelitákat Isten ítéleteitől. – Amint a nép az éltes férfiúra nézett, aki nemsokára elvétetik tőlük, mély elismeréssel emlékezett vissza atyai gyengédségére, bölcs tanácsaira és fáradhatatlan munkásságára. Amikor bűnük Isten igazságos ítéletét hívta ki, Mózes imái mily gyakran győzedelmeskedtek az ő megmaradásukért! Fájdalmukat a lelkifurdalás csak növelte. Keserűen gondoltak arra, hogy saját romlottságuk vitte Mózest arra a bűnre, amely miatt meg kell halnia. – Pátriárkák és próféták, 470. o.

Mózes utolsó imádsága a megdicsőülés hegyén teljesedett be. – Krisztus áldozatának bemutatásáig Isten igazságosságát és szeretetét a legvilágosabban Mózessel való bánásmódja szemlélteti. Isten kizárta Mózest Kánaánból, ami által felejthetetlen tanítást adott: tökéletes engedelmességet kíván, és azt, hogy az ember ne akarja magának tulajdonítani a Teremtőt illető dicsőséget. Mózes buzgó könyörgését, hogy részese legyen Izrael örökségének, nem hallgathatta meg, de nem felejtette el és nem hagyta el szolgáját. A menny Istene megértette azokat a szenvedéseket, amelyeket Mózes eltűrt. A küzdelem és a próbák hosszú évei alatt hűséges szolgálatának minden tettét feljegyezte. A Piszga tetején Isten hívta el Mózest a földi Kánaánnál dicsőbb örökségbe.

A megdicsőülés hegyén ott volt Mózes Illéssel. Az Atya küldte őket a Fiúhoz, a világosság és dicsőség hordozóiként. Így teljesedett be végül Mózes imája, amelyet évszázadokkal azelőtt mondott. Ott állt a „jó hegyen” népe örökségén belül, bizonyságot tévén róla, akiben Izraelnek minden ígéretei összpontosultak. Az emberi szemnek kinyilatkoztatott utolsó jelenet ilyen a menny által nagyra becsült ember történetében. – Pátriárkák és próféták, 479. o.

ANNA

Anna példája minden anyának bátorítást jelent. – Anna megnyugodva tért vissza Silóból rámai otthonába, otthagyván a gyermek Sámuelt, hogy a főpap irányításával Isten házában szolgálatra tanítsák. Fiát értelmének első megnyilatkozásától kezdve Isten szeretetére és tiszteletére nevelte, és arra, hogy magát az Úr tulajdonának tekintse. Igyekezett, hogy az őt körülvevő minden ismert tárggyal gondolatait a Teremtőre irányítsa. Amikor elvált gyermekétől, a hűséges anyai szerető gondoskodás nem szűnt meg. Minden nap imádkozott fiáért. Minden évben sajátkezűleg kis szolgálati ruhát készített fiának, és amikor férjével felment Silóba imádkozni, szeretetének eme jelét adta gyermekének. A kis ruhának minden szálát imádságával szőtte át, hogy fia nemes és hűséges legyen. Nem kért fia számára világi nagyságot, hanem azért könyörgött, hogy a menny által becsült nagyságot elérhesse, tisztelje Istent, és áldására legyen embertársainak.

Micsoda jutalma volt Annának, és példája mily bátorítás a hűségre! Minden anyára felbecsülhetetlen értékű alkalmak, végtelen drága értékek vannak bízva. A szerény hatáskört, amelyet sok anya fárasztó feladatnak tart, nagy és nemes munkának kellene tekinteniük. Az anya előjoga, hogy befolyásával áldására legyen e világnak, és ha ezt teszi, saját szíve is örömmel telik meg. Gyermeke lába számára ösvényt egyenget, amely napfényen és árnyékon át a szent, dicső magaslatokhoz vezet. De csak ha saját életében követi Krisztus tanítását, remélheti az anya, hogy gyermekeinek jellemét isteni szándék alapján alakíthatja. A világ káros befolyásokkal van tele. A divat és a szokások igen erősen hatnak az ifjúságra. Ha az anya hanyag a nevelés, a tanítás, a féken tartás kötelezettségében, gyermekei elfordulnak a jótól, és a gonoszt követik. Járuljon azért minden anya gyakran az Úr elé ezzel a kéréssel: Taníts minket, hogy „miként bánjunk a gyermekkel, és mit cselekedjék ő?” (Bír 13:12) Figyeljen gondosan az Isten Igéjében levő oktatásra, és a szükségnek megfelelően bölcsességet kap. – Pátriárkák és próféták, 572–573. o.

 

Mai Bibliai szakasz: Lukács 17

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2017&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2017&version=NT-HU

Kevés kép olyan szemléletes a Bibliában, mint Jézus figyelmeztetése a tanítványai felé Lukács 17:1-2 verseiben: „Lehetetlen, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek. Jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik, mintsem egyet is megbotránkoztasson a kicsinyek közül.”

Jézus azt is megmutatja nekünk, hogyan kezeljük azokat, akiket a bűn veszélybe sodor: „Ha vétkezik ellened atyádfia, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki” (Lk 17:3). Ez az Evangélium, a Jó hír, mert Jézus meghalt a bűneinkért, mi pedig bocsánatot nyertünk, és örök életünk lehet. Amikor megbocsátunk még azoknak is, akik bűnt követtek el, vagy másokat bűnre csábítottak, akkor úgy cselekszünk, mint Jézus.

Jézus arra figyelmeztet, hogy jobban féljünk attól, nehogy bűnbe vigyünk másokat, mint attól, hogy mi magunk bűnt kövessünk el. A két eset következményei néha talán alig-alig térnek el egymástól, mégis alapvetőek. Lehetséges, hogy még a bűntelenségre való törekvésünk is önző lehet, ha önmagunkra összpontosítunk?  

Jézus azzal folytatja a beszédét, hogy ha valaki bűnt követ el ellenünk egy nap hétszer, és megbánja azt hétszer, akkor meg kell bocsátanunk neki (Lk 17:4). Megbocsátani valakinek egy nap hétszer ugyanazt a bűnt nem könnyű, de ez függ a természetünktől, és a másokhoz való hozzáállásunktól. Előfordul, hogy azért korlátozzuk a megbocsátást, mert ebből személyes előnyünk származik.  Ha megítélünk valakit és nem megbocsátunk neki, akkor nem úgy viselkedünk, mint Jézus. Sátán a „testvéreink vádlója” (lásd Zak 3:1, Jel 12:10). Csak a megbocsátás biztosít lehetőséget a gyógyulásra és a helyreállításra.

Mi a helyzet Jézus azon parancsával, mi szerint feddjük meg a bűnösöket, mielőtt megbocsátanánk nekik? Hogyan feddhetjük meg őket anélkül, hogy kivívnánk haragjukat? Először is emlékeznünk kell arra, hogy a feddés célja az, hogy a másik megbánja bűneit; nem pedig az, hogy ítéletet mondjunk. Továbbá a feddést annak a vágynak kell motiválnia, hogy megbocsássunk, és helyreállítsunk egy kapcsolatot.

Ahogy Lukács 17. fejezetét olvasod, tedd fel magadnak a kérdést, hogy a megbocsátás lelkületével mondott feddés miben különbözik az ítélkező lelkülettel a másik ember fejéhez vágott szavaktól? Hogyan lehetünk a megbocsátás követei még a leginkább támadó és botránkoztató bűnösökkel szemben is, és hogyan segíthetjük gyógyulásukat?

Douglas Jacobs

308. heti olvasmány AZ IMÁDSÁG 13. fejezetéhez (június 27 – július 3.).

Beismerem. Gyakran feladatként tekintek az imádságra, átalakulási lehetőség helyett. Sokkal könnyebb számomra azért imádkozni, mert úgy gondolom, ez egy kötelező dolog, valami, amit ki kell pipálni, hogy utána haladhassak a saját terveimmel. Szintén beismerem, hogy hajlamos vagyok Isten számára egy listát átadni, azokkal a dolgokkal, amiket szeretném, hogy megtegyen értem, azokkal az emberekkel, akiket szeretném, hogy megáldjon és olyan körülményekkel, amelyeket szeretném, hogy megváltoztasson. Ez nem több, mint ha odaadnám Istennek a bevásárló listámat, mintha csak Ő lenne azért, hogy engem szolgáljon, és nem éppen fordítva.

Egészen addig, amíg Ábrám nem adta fel, hogy a saját eszközeivel próbálja megoldani a problémáit és amíg át nem engedte magát teljesen Istennek, addig nem válhatott Ábrahámmá, a hit atyjává. Jézus is az Ő Atyját kereste imádságban, és átadta magát mindannak, amit az Ő Atyja a számára tervezett. „És egy kissé előre ment, arcra borult, könyörögve és mondta: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint te.” Máté 26:39

Csatlakozol-e hozzám Isten akaratát imádságban keresve? „Tárjátok Isten elé összes terveteket, és hajtsátok végre, vagy adjátok fel azokat, amint a gondviselés jelzi. Fogadjátok el Isten terveit a terveitek helyett, még ha feladásuk kedvenc céljaitok feladását jelenti is.” Az imádság 124.3

Karen D. Lifshay

Hermiston HNA Egyház Kommunikációs asszisztens, Oregon, USA

Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: