2021. június 24., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 24 - CSÜTÖRTÖK - Lukács 13

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/



Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – E.G. White Az imádság 12. fejezet 2167. nap

12. fejezet (5. rész) – IMA ÉS LELKI MEGÚJULÁS

Kérjétek hittel a Szentlélek ígéretének beteljesedését! – Isten csak azoknak adja Szentlelkét, akik alázatosan várakoznak Istenre, akik éberen figyelnek vezetésére és kegyelmi ajándékaira. Ez a hit által igényelt, megígért áldás maga után von minden más áldást is. Krisztus az áldást kegyelmének a gazdagsága szerint adja nekünk. Kész arra, hogy minden lelket megáldjon szükségük és befogadóképességük szerint. – Jézus élete, 673. o.

Imádkozzatok a késői esőért! – Imádkozzunk, hogy Isten nyissa meg az élet vizének forrását. Most is töredelmes szívvel, a legkomolyabban imádkozzunk, hogy a késői eső idején a kegyelem záporai hulljanak ránk. Minden gyülekezésünkön, amelyen megjelenünk, szálljanak fel imáink, hogy éppen most adjon Isten lelkünknek napfényt és harmatot. Mialatt Istentől a Szentlelket kérjük, bennünk szelídséget, alázatosságot munkál, valamint azt a tudatot, hogy Istentől függünk a megérlelő késői eső áldásáért. Ha hittel imádkozunk ezért, megkapjuk Isten ígérete szerint. – Bizonyságtételek lelkészeknek, 508. o.

Legyünk buzgók az imában, és bízzunk a Szentlélek erejében! – Amire szükségünk van, az Isten Szentlelkének elevenítő befolyása. „Nem erővel és nem hatalommal, hanem az én Lelkem által, mondja a Seregeknek Ura.” Szüntelenül imádkozzatok, munkálkodva vigyázzatok, imáitokkal összhangban! Mialatt imádkoztok, higgyétek, amit kértek, bízzatok az Úrban. Itt a késői eső ideje, amikor az Úr gazdagon árasztja Lelkét. Buzgón imádkozzatok, és a Lélek erejében vigyázzatok. – Bizonyságtételek lelkészeknek, 512. o.

Mai Bibliai szakasz: Lukács 13

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2013&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2013&version=NT-HU

Jézus hallgatósága gyakran intézett kérdéseket vagy tett megjegyzéseket Jézushoz. Amikor Jézus megkérdezte őket: "az égnek és a földnek ábrázatáról tudtok ítéletet tenni; erről az időről pedig mi dolog, hogy nem tudtok ítéletet tenni?" (Lk 12:56). Az emberek elmondták Jézusnak az aktuális híreket. Pilátus megölte a templomban a galileaiakat amint áldozatot mutattak be (Lk 13:1). A tömeg úgy gondolta, hogy a galileabeliek valami hatalmas bűnt követtek el, de Jézus azt mondta: "Gondoljátok-e, hogy ezek a Galileabeliek bűnösebbek voltak valamennyi Galileabelinél, mivelhogy ezeket szenvedték? Nem, mondom nektek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan, hasonlóképen elvesztek" (Lk 13:3).

Ezután Jézus hallott egy másik új hírt, tizennyolc emberről, akikre rászakadt egy torony és meghaltak Siloámban (Lk 13:4). Jézus leszögezte, hogy azok, akik baleset általi vagy erőszakos halált halnak, nem bűnösebbek, mint mások, mert mindannyian bűnösök vagyunk és a halál büntetése alatt vagyunk. Jézus elutasítja azt a gondolatot, hogy szenvedésünk a bűnünk következménye lenne.
Így Jézus mond egy példázatot Isten kegyelméről a bűnösöknek: "Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve;és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála" (Lk 13:6). A szőlősgazda ki akarta vágni a fát, de a vincellére egy év türelmi időt kért. Jézus példázata bemutatja Isten kegyelmét és annak határait. Ha a fa a következő évben sem teremne, a tulajdonos beleegyezett, hogy a vincellér kivághatja (Lk 13:9). A te életed megtermi a bűnbánás gyümölcsét? Jézus arra kér bennünket, hogy valljuk meg bűneinket, és kérjünk bocsánatot és szabadítást bűneinkre.
A szőlőskert példázata után Lukács Jézus egyik legdrámaibb csodatételét jegyzi le. Miközben a zsinagógában tanított szombaton, Jézus észrevett egy nőt, aki már tizennyolc éve annyira hajlott volt, hogy nem tudott teljesen felegyenesedni (Lk 13:11). Miután ezt mondta: "asszony, feloldattál a te betegségedből" Jézus ráhelyezte kezét és "azonnal felegyenesedék, és dicsőíté az Istent" (Lk 13:13).

A zsinagóga vezetője felháborodott, hogy Jézus szombaton "dolgozott." Hogyan vehette semmibe az asszony csodálatos gyógyulását, és vádolhatta meg Jézust a szombat megtörésével? Ő és a többi zsidó vezető nem ismerte fel, hogy Isten a hétköznapi munkát tiltotta meg szombaton, mert ez a nap a béke és a bűntől való szabadulásnak jelképe, és Isten az Ő szeretetének mélyebb megismerésére szánta. Az asszony betegségének meggyógyításával Jézus bemutatta, hogy a szombat jelképe sátán hatalma alól való megszabadulásnak is.

A zsidó vezetők voltak igazság szerint azok, akik megtörték a szombatot, mert az ő szombati "nyugalmuk" valami olyasmi volt, amit az üdvösségük érdekében tettek. Az igazi szombat az, mikor megpihenünk, és felismerünk valami újat Isten ingyen kegyelméből.

Douglas Jacobs

307. heti olvasmány AZ IMÁDSÁG 12. fejezetéhez (június 20-26.).

– Nem tudom elhinni, hogy mit tett. Olyan szívtelen volt. És ha még abba belegondolok, hogy kereszténynek is nevezi magát!

Vidd Isten elé imádságban.

– De ő neki a barátomnak kellene lennie, olyasvalakinek, akit tisztelek, helyette azonban rám utazik.

Vidd Isten elé imádságban.

– Ó, nem hiszem, hogy érted. Egy csöppet sem sajnálja, amiket tett.

Vidd Isten elé imádságban.

– Rendben. Megpróbálom.

– Uram, változtasd meg a szívemet, hiszen én erre képtelen vagyok. Vedd ki a bosszúvágyó szívemet, és alkoss valami újat és szeretőt. És ha lehetséges, kérlek, változtasd meg a „barátomat” is.

Egy hétig így imádkoztam.

Bár azt reméltem, hogy a „barátom” szíve változik meg, nem így történt.

Az én szívemben viszont valami megváltozott. Hét napi imádság után már nem voltak bosszúszomjas gondolataim. Helyettük együttérzés és könyörület hatott át.

Isten csodát tett a szívemben; újjáélesztette a szeretetet valaki iránt, akit megvetettem.

Lehetséges, hogy ugyanezt akarja tenni veled is?

Isten azt mondja a Krónikák 2. könyve 7:14-ben: „És megalázza magát az én népem, amely nevemről neveztetik, s könyörög és keresi az én arcomat, és felhagy az ő bűnös életmódjával: én is meghallgatom őket a mennyből, megbocsátom bűneiket, és megszabadítom földjüket.”

Újjáteremtésre van szükséged? Ő mindössze egy imányira van tőled.

Eddie Schwisow

A Prófécia Hangja PR Igazgatója, Johnstown, Colorado, USA

Fordította Gősi Csaba

2 megjegyzés: