Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez
Olvasmány – E.G. White Az imádság 13. fejezet 2173. nap
13. fejezet (3. rész) – AZ IMA EMBEREI
Anna az ima asszonya volt. – Anna a mennyei Atyához járult elviselhetetlen fájdalmával, melyet semmilyen földi baráttal nem oszthatott meg, és attól kért vigaszt, aki megígérte: „Hívj engem segítségül a nyomorúság idején, és én megszabadítalak téged.” Az imában csodálatos erő rejtőzik. Nagy ellenségünk fáradhatatlanul arra törekszik, hogy az ember felzaklatott lelkét távol tartsa Istentől. Sátán retteg attól, hogy a legalázatosabb szentek kéréssel fordulnak a mennyhez. Ettől jobban fél, mint a kormányok rendeleteitől vagy a királyok parancsolataitól.
Anna imáját a halandók nem hallhatták, a seregeknek Ura viszont igen. Kitartóan kérte Istent, hogy vegye le róla a szégyen terhét, és teljesítse kérését, áldja meg őt az anyaság ajándékával. Némán fohászkodott, de ajka mozgott, arca mély érzelmek dúlásáról árulkodott. Az alázatosan imádkozó nő most egy újabb megpróbáltatás előtt állt. Amikor meglátta őt Éli, a főpap, azt hitte, hogy szeszes italok hatása alatt van. Az ünnepek alkalmával tartott mulatságok szinte teljesen átvették az ájtatosság megnyilatkozási formáit Izraelben. Gyakoriak voltak a mértéktelenségek, még az asszonyok körében is, ezért Éli azon volt, hogy megdorgálja Annát: „Meddig leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól!” (1Sám 1:14)
Anna bensőséges kapcsolatban volt Istennel. Hitt abban, hogy fohászát meghallgatta a menny, és Krisztus békéje töltötte be szívét. Mivel szelíd és értelmes nő volt, nem háborodott fel a feddés hallatán, a bántó szavak nem szomorították el. Az Isten felkentje iránti tisztelettel nyugodt hangon elutasította a vádat, és elmondta emelkedett érzelmi állapotának okát: „Nem, Uram! Bánatos lelkű asszony vagyok én! Sem bort, sem részegítő italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az Úr előtt. Ne tartsd a te szolgáló leányodat rossz asszonynak, mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességéből szóltam eddig.” (1Sám 1:15–16) Éli ráeszmélt tévedésére, és ekképpen válaszolt Annának: „Eredj el békességgel, és Izraelnek Istene adja meg a te kérésedet, amelyet kértél tőle!” (17. vers)
Imájában Anna fogadalmat tett, hogy amennyiben kérése meghallgatást nyer, gyermekét Isten szolgálatára ajánlja fel. Ígéretéről beszélt férjének is, aki egyetértett azzal, és mielőtt Silóba ment volna, dicsőítette az Urat.
Az Úr meghallgatta Anna imáját, és megadta neki azt, amiért oly kitartóan imádkozott. Miközben az isteni meghallgatás bizonyítékát – egyetlen fiát – nézte, Sámuelnek nevezte el, ami azt jelenti: „Isten meghallgatta kérésedet.” – Signs of the Times, 1881. október 27.
ILLÉS
Illés Izrael megtéréséért imádkozott. – Akháb korában a Jordántól keletre, Gileád hegyei között élt egy hívő, imádkozó ember, akinek rettenthetetlen szolgálata által akarta Isten a hitehagyás gyors terjedését megállítani Izraelben. A tisbei Illés minden neves várostól távol élt, nem töltött be semmilyen magas tisztséget, de azzal a biztos tudattal kezdte el a rá bízott munkát, hogy Isten elkészíti előtte az utat, és gazdag eredményt ad neki. Szavából hit és erő áradt. Egész életét a reformációs munkára szentelte. Beszéde kiáltó szó volt a pusztában, amellyel a bűnt akarta feddni, és a gonoszság áradatát visszafordítani. A bűn ostorozójaként ment az emberekhez, de üzenete mégis Gileád balzsamát kínálta a gyógyulásra vágyó bűnbeteg lelkeknek.
Illés szomorúan és felháborodva látta, hogy Izrael egyre mélyebbre süllyed a hitehagyásban. Isten a múltban nagy dolgokat cselekedett népéért. Megszabadította őket a szolgaságból, és „a pogányok országát adta nekik… hogy megtartsák rendelkezéseit és megfogadják tanításait…” (Zsolt 105:44–45). Jahve áldást hozó szándékáról azonban most majdnem elfeledkeztek. A hitetlenség acélfalként állt a választott nép és erejének forrása közé. Hegyi magányából Illés megrendülve figyelte a hitehagyást. Gyötrődő lélekkel könyörgött Istenhez, hogy állítsa meg gonosz útján az egykor kedvelt népet. Ha szükséges, látogassa meg ítéletével, hogy a maga valóságában ismerjék fel a mennytől való elpártolásukat. Illés megtérésüket szerette volna, még mielőtt a gonoszságban oly messzire jutnak, hogy az Urat teljes elpusztításukra ingerlik.
Isten meghallgatta Illés imáját. A sokszor elmondott kérlelések, tiltakozások, dorgálások nem vezették megtérésre Izraelt. Eljött az idő, amikor Isten az ítélet eszközeivel kellett, hogy hozzájuk szóljon. A Baál-imádók azt állították, hogy az ég kincsei – a harmat és eső – nem Jahvétól származnak, hanem a természetben uralkodó erőktől; és hogy a föld a nap teremtő energiája által hozza gazdag gyümölcsét. Ezért Isten átka súlyosan nehezedett a megrontott országra. Izrael hitehagyó törzseinek látniuk kellett, milyen hiábavaló dolog földi áldásokat várni a Baáltól. Ameddig bűneiket megbánva nem térnek Istenhez, és nem ismerik el, hogy minden áldás tőle jön, nem hull földjükre sem harmat, sem eső. – Próféták és királyok, 119–120. o.
Egyre kevesebb istenfélelem volt Izraelben. Mindenütt láthatóak voltak a bálványimádás istenkáromló bizonyítékai. Senki sem mert – ha kell, az élete árán is – szembeszállni az egyre nagyobb teret hódító bálványimádással. A Baál oltárai és papjai, akik a napnak, a holdnak és a csillagoknak áldoztak, mindenütt vonzották a tekinteteket. Az emberi kéz csinálta tárgyaknak templomokban és a szabad ég alatt áldoztak. Az igaz Isten jótetteit azonban nem hálálták meg. A menny minden áldását – a forrásokat, patakokat, a termőföldet frissítő harmatot és esőt – a bálványisteneknek tulajdonították.
A hűséges Illés elszomorodott. Felháborodás és féltékenység hatalmasodott el rajta. Látta, hogy Izrael rettenetes hitehagyásba esett, amelynek mérete elképesztette és mérhetetlen fájdalmat okozott neki. Szomorúan emlékezett vissza azokra a hatalmas dolgokra, amiket Isten tett ezekért az emberekért. A legtöbben azonban elfelejtették a mennyei Gondviselés csodatetteit. Illés szenvedéstől tépett lélekkel Isten elé járult, és arra kérte, hogy mentse meg népét – büntesse is, ha kell, de mentse meg. Azt javasolta Istennek, hogy vonja meg a hálátlan néptől az ég áldásait, a harmatot és az esőt, hogy a hitehagyott Izrael hiába várja az arany-, fa- vagy kőbálványok könyörületét, és hiába fohászkodjék a naphoz, a holdhoz és a csillagokhoz, hogy megöntözzék kiaszott földjüket. Isten biztosította Illést, hogy meghallgatta kérését, és nem ad többé harmatot és esőt a népnek, míg meg nem tér, és meg nem bánja bűneit. – Review and Herald, 1873. szeptember 16.
Az aszály és éhínség hosszú évei alatt Illés buzgón imádkozott azért, hogy Izrael népe megtérjen a bálványimádásból, és ragaszkodjon Istenhez. A próféta türelmesen várt, amíg az Úr keze súlyosan ránehezedett a szenvedő országra. Szíve összeszorult a fájdalomtól, amikor látta, hogy mindenütt nő a szenvedés és a nyomor. Azt kívánta, bárcsak gyors reformációt tudna indítani. Isten azonban maga vitte véghez tervét, szolgája pedig nem tehetett mást, csak imádkozott tovább hittel, és várta, amíg eljön a határozott cselekvés ideje. – Próféták és királyok, 133. o.
Illés példája megmutatja, hogyan győzhetünk kitartó imádság által. – Imádkozzunk sokat csendben! Krisztus a szőlőtő, mi vagyunk a venyigék. Ha növekedni akarunk, és ha gyümölcsöt akarunk teremni, az élő szőlőtőből kell nedvet és táplálékot szívnunk magunkba; mert ha Tőle elszakadunk, elerőtlenedünk.
Megkérdeztem az angyalt, hogy miért nincs több hit és erő Izraelben? Így felelt: „Nagyon hamar elengeditek a Mindenható karját. Szálljon fel fohászotok Isten királyi székéhez, és tartsatok ki az erős hitben. Az ígéretek bizonyosak. Higgyétek, hogy elnyeritek azokat a dolgokat, amikért könyörögtök, és akkor mind meglesznek azok!”
Ezután Illésre hívták fel a figyelmemet. Hozzánk hasonló ember volt, de áhítattal és buzgón imádkozott. Hite kiállta a próbát. Hétszer könyörgött az Úrhoz, és végül megjelent a felhő. Láttam, hogy kételkedünk az Úr ígéreteiben, és megsértjük az Urat hitetlenségünkkel. Így szólt az angyal: „Öltsétek magatokra az Úr fegyverzetét, de mindenekelőtt öltsétek fel a hit pajzsát. Ez óvja meg szíveteket, ez óvja meg egész életeteket a gonosz tüzes nyilaitól.”
Ha az ellenségnek sikerül a gyengék szemeit Jézusról eltéríteni, és ha tekintetüket saját méltatlan voltukra irányíthatja ahelyett, hogy Jézus érdemeivel, szeretetével és kegyelmével foglalkoznánk, akkor elérte célját: megrabolta őket hitük pajzsától. Védtelenül lesznek kitéve kísértéseinek. Tekintsünk hát mindig Jézusra, bízzunk Őbenne, és akkor hitünk megerősödik. – Tapasztalatok és látomások, 73. o.
Isten követei időzzenek sokáig az Ő jelenlétében, ha eredményesen akarnak dolgozni. – Egy Lancashire-i idős asszony egyszer meghallotta, amint szomszédai prédikátoruk eredményességének okairól beszéltek. Említették adottságait, beszédmodorát, viselkedését. „Nos, én megmondom nektek eredményessége titkát – mondta az idős asszony. – A ti prédikátorotok szoros összeköttetésben van a Mindenhatóval.”
Ha az emberek Illéshez hasonlóan átadják magukat Istennek, és ugyanolyan hittel bírnak, mint ő, akkor Isten kinyilatkoztatja magát, mint hajdan. Könyörögjünk úgy, mint Jákob, és ugyanazokat az eredményeket látjuk majd. A hívő ima meghallgatásaképpen erő árad ki Istentől. – Az evangélium szolgái, 255. o.
Mai Bibliai szakasz: Lukács 18
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2018&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2018&version=NT-HU
Feltetted-e már valaha magadnak a kérdést: „Miért kell folyamatosan könyörögnöm Istenhez azért, hogy imáimat meghallgassa?” Jákobhoz hasonlóan, aki az angyallal küzdött, mi is aggódunk: „Ki tudok tartani a győzelemig?" Nem csoda, hogy az általános tanács, ami így hangzik: „csak imádkozz érte” olyan értelmetlennek tűnik. Első olvasásra a kitartó özvegy példázata Lukács 18-ban látszólag megerősíti azt a véleményt, hogy imáink meghallgattatása érdekében kitartóan kell imádkoznunk, hogy Istent válaszra kényszerítsük. Mondta-e Jézus egyáltalán, hogy a kitartó özvegy esedezése a hamis bírónak példa a mi imaéletünkre?
Szerencsére Jézus jobb magyarázattal szolgál: „Monda pedig az Úr: Halljátok, mit mond e hamis bíró!” (6. vers). Jézus azt mondja, hogy az ellentétet keressük és ne a hasonlóságot Isten és a hamis bíró között. Isten törődik velünk. Az egész megváltási terv arról szól, hogy Isten megment bennünket a hamis bírótól, Sátántól. Jézus ezt a következtetést vonja le: „Mondom néktek, hogy bosszút áll értük hamar” (8. vers). Sátán támadásaival szemben Isten gyorsan cselekszik. Jézus azt mondja, hogy tartsunk ki az imádkozásban és nem azt, hogy kétségbeesetten könyörögjünk és próbáljuk meg Isten figyelmét felkelteni. Mi nem a kéregető özvegyasszony vagyunk és Isten nem a hamis bíró! Jézus azt mondja nekünk hívőknek, hogy tartsunk ki az imában, amikor Isten ígéreteire hivatkozunk.
Isten igazságot tesz, Ő nem akar lerázni engem. Fontos neki, hogy igazságszolgáltatásban részesüljek, és Ő ezt hamar megteszi.
Tarts ki az imában, de ne azért mintha koldulnod kellene az Istentől, hogy segítsen rajtad! Tarts ki az imában azért, mert hiszed, hogy Isten kész cselekedni az érdekedben! Tarts ki az imában azért, hogy megmaradjon az Istenben való hited, még akkor is, amikor a Sátán kételkedésre késztet!
Jézus egy olyan kérdéssel fejezi be a példázatot Lukács 18:8-ban, ami első pillantásra furcsának tűnik: „Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?” Hogyan kapcsolódik ez a kérdés az özvegy kéréseihez?
Jézus arra hív, hogy tartsunk ki az imában azért, hogy ne veszítsük el az Ő második eljövetelébe vetett hitünket. Megvan annak a veszélye, hogy a túlélésért vívott küzdelem a hívőt kétkedővé formálja. Megkísértethetünk, hogy kételkedjünk eljövetelének ígéretében. Az ima, a türelmes, kitartó ima, amely nem hátrál meg, az egyetlen módja annak, kitartsunk Jézus közeli eljövetébe vetett hitünkben.
Douglas Jacobs
308. heti olvasmány AZ IMÁDSÁG 13. fejezetéhez (június 27 – július 3.).
Beismerem. Gyakran feladatként tekintek az imádságra, átalakulási lehetőség helyett. Sokkal könnyebb számomra azért imádkozni, mert úgy gondolom, ez egy kötelező dolog, valami, amit ki kell pipálni, hogy utána haladhassak a saját terveimmel. Szintén beismerem, hogy hajlamos vagyok Isten számára egy listát átadni, azokkal a dolgokkal, amiket szeretném, hogy megtegyen értem, azokkal az emberekkel, akiket szeretném, hogy megáldjon és olyan körülményekkel, amelyeket szeretném, hogy megváltoztasson. Ez nem több, mint ha odaadnám Istennek a bevásárló listámat, mintha csak Ő lenne azért, hogy engem szolgáljon, és nem éppen fordítva.
Egészen addig, amíg Ábrám nem adta fel, hogy a saját eszközeivel próbálja megoldani a problémáit és amíg át nem engedte magát teljesen Istennek, addig nem válhatott Ábrahámmá, a hit atyjává. Jézus is az Ő Atyját kereste imádságban, és átadta magát mindannak, amit az Ő Atyja a számára tervezett. „És egy kissé előre ment, arcra borult, könyörögve és mondta: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint te.” Máté 26:39
Csatlakozol-e hozzám Isten akaratát imádságban keresve? „Tárjátok Isten elé összes terveteket, és hajtsátok végre, vagy adjátok fel azokat, amint a gondviselés jelzi. Fogadjátok el Isten terveit a terveitek helyett, még ha feladásuk kedvenc céljaitok feladását jelenti is.” Az imádság 124.3
Karen D. Lifshay
Hermiston HNA Egyház Kommunikációs asszisztens, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen 🛐✝️🙏🕊
VálaszTörlésÁmen!
VálaszTörlés