Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel%203&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel%203&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Az Úr megáldotta Dávid házát az ő gyengeségei és hiányosságai ellenére. Dávid követte a kor szokását, hogy egy erős politikai szövetséget építsen ki, és hogy megerősítse a királyságát, a többnejűséget (poligámiát) is, igénybe vette -- a többnejűségre vonatkozó világos parancs ellenére (ld. 5Móz 17:17). Dávid követelésének, hogy Abner a vele kötendő szövetség feltételeként hozza vissza neki Saul lányát, Mikált, és annak a tervnek, hogy az egész Izraelt egyesítse, szintén jelentős politikai célzata volt. Úgy tűnik, hogy Dávid minden erőfeszítését, emberi erejét és értelmét latba vetette azért, hogy békét és egységet teremtsen. Ezekben az esetekben, Dávid a megbocsátás, az elfogadás és az ország jóléte iránti törődés lelkületéről tett bizonyságot. Az Úr ismerte szívének szándékát és hiányosságai ellenére megáldotta királyságát.
Az ambiciózus és nagyravágyó Abner a fejezet központi alakja. Az ő rosszindulata Dávid ellen, és a hatalmi vágya késztette arra, hogy Isbósetet tegye királlyá Izráel felett. Azonban helytelen viselkedése Saul egyik ágyasával és dühös válasza Isbósetnek nyilvánvalóvá teszi azt, hogy sem az Urat, sem a királyát nem tisztelte.
Mivel a Júda és Dávid elleni két éves háború vesztésre állt, elégedetlen lett Isbósetnek, Izrael királyának gyenge teljesítményével, Abner árulást követett el Izráellel szemben és javaslatot tett Dávidnak, amit a király tisztelettel fogadott, és ez pártatlan módon előkészítette az utat Dávidnak, hogy egész Izráel királya legyen.
Jóáb, Dávid legfőbb parancsnoka azonban, nem örült Abner tervének, mivel korábban megölte az ő testvérét Asáelt, és fenyegetést is jelentett volna Jóáb vezetői karrierjére, ha Abner sikeresen csatlakozik Dávidhoz. Miután Abner befejezte a tárgyalásokat Dáviddal és elment, Jóáb követeket küldött, hogy vigyék Abnert Hebronba, aztán becsapta őt, hogy jöjjön ki a menedék városból és megölte őt.
Dávid kijelentette, hogy semmi köze sem volt Abner vérontásához és súlyos átkot mondott Jóábra és az ő utódaira. Gyászolta Abnert és böjtölt a váratlan haláleset miatt. Dávid önzetlen elismerésével, az iránt, aki az ő keserű ellensége volt, elnyerte egész Izráel bizalmát és csodálatát. Dávid nem bánt el közvetlenül Joábbal, de átadta az ügyet az Úrnak, és hitt abban, hogy Jóáb megkapja a gonoszságáért járó büntetést a kellő időben. Dávid megértette, mit jelent megvárni azt, hogy az Úr orvosolja a dolgokat. Tegyünk mi is ekképpen.
Samuel Wang
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 56-57. fejezet
56. fejezet – ÉLI ÉS FIAI (1. rész)
1 Sámuel 2:12-36.
Pap és bíró volt Éli Izraelben. A legfőbb és legfelelősségteljesebb tisztségeket töltötte be Isten népe között. Istentől a papság szent feladataira választott, az ország legmagasabb bírói tisztségére beiktatott embert példaképnek tekintették és így nagy befolyást gyakorolt Izrael törzseire. Ennek ellenére, hogy elhívatott az egész nemzet vezetésére, saját házanépét nem tudta kormányozni. Éli engedékeny apa volt. Mivel szerette a békét és a kényelmet, atyai tekintélyét nem érvényesítette, hogy gyermekei gonosz hajlamait és szenvedélyeit megbüntesse. Ahelyett, hogy őket megdorgálta vagy rendreutasította volna, engedett akaratuknak és hagyta őket saját útaikon járni. Nem tekintette fiainak nevelését egyik legfontosabb feladatának. Mint Izrael papja és bírája nem hagyatott sötétségben az Istentől gondjaira bízott gyermekek fékentartásának kötelességét illetően. Éli azonban visszariadt ettől a kötelességtől, mert akkor fiai akaratát keresztezi, és büntetni, nemet mondani kellett volna. A folyamatot követő borzalmas következmények mérlegelése nélkül megengedte fiainak amit csak kívántak és ezzel megvetette az Isten szolgálatára és az élet kötelességeire való felkészítés munkáját.
Isten azt mondta Ábrahámról: "Tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének őutána, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén" (1Móz 18:19). De Éli megengedte gyermekeinek, hogy őt ellenőrizzék. Az apa gyermekei alárendeltje lett. Az áthágás átka nyilvánvaló volt fiai magatartását jellemző romlottságban és gonoszságban. Isten jellemének és törvényének szentségét nem méltányolták megfelelően. Isten szolgálata szerintük közönséges dolog volt. Már gyermekségüktől fogva hozzászoktak a szentély körüli szolgálathoz, de ahelyett, hogy tisztelettudóak lettek volna, annak szentsége és jelentősége iránti érzést elvetették. Az apa a vele szembeni tiszteletük hiányát nem büntette, a szentély ünnepélyes szolgálata iránti tiszteletlenségüket nem akadályozta meg; és mikor elérték a férfikort, beteltek a kételkedés és lázadás halálos gyümölcseivel.
Bár teljesen méltatlanok voltak a szolgálatra, mégis mint papokat a szentélybe helyezték őket az Isten előtti szolgálatra. Az Úr az áldozatok bemutatásának módjára nézve a legsajátosabb utasításokat adta, de e gonosz emberek a tekintély semmibevevését még az Isten szolgálatába is bevitték és az áldozati törvényeket - melyeket a legünnepélyesebb módon kellett végrehajtani - nem vették figyelembe. Az Úr Jézus halálát jelképező áldozatok célja az volt, hogy a nép szívében megőrizzék az eljövendő Megváltóban való hitet; ezért igen fontos volt az utasítások pontos betartsa. A hálaáldozat az Isten iránti hála megkülönböztetett kifejezése volt. Ebben az áldozatban csak a kövérét kellett elégetni az oltáron; míg egy bizonyos, megjelölt rész a papot illette, de a nagyobb részt vissza kellett adni az áldozat bemutatójának, hogy azt barátaival az áldozati ünnepségen megegye. Így kellett minden szívet hálával és hittel a világ bűneit elvevő nagy áldozatra irányítani.
Éli fiai ahelyett, hogy tudatában lettek volna a jelképes szolgálat ünnepélyességének, csak arra gondoltak, hogyan tehetik azt saját kívánságuk eszközévé. Az őket illető hálaáldozat részével nem elégedtek meg, hanem további részt követeltek; s az évenkénti ünnepek alkalmával bemutatott eme áldozatok nagy számát tekintve, ez alkalom volt a nép rovására történő meggazdagodásra. De nemcsak többet kívántak a jogos résznél, hanem nem várták ki, hogy a kövérje Istennek való áldozatként elégjen. Ragaszkodtak ahhoz, hogy bármely nekik tetsző részt kivehessék, és ha azt valaki visszautasította, megfenyegették, hogy erőszakkal veszik el azt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése