Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel%2018&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel%2018&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
A Dáviddal lévő írnok mindent nagyon hűségesen feljegyzett a Dávid életében történt eseményekről, hogy illusztrálja a bűnös cselekedetek szomorú eredményét. Ez a fejezet Dávid sírásával, keserű könnyeivel ér véget,. A bonyolult tényezők kombinációja vezetett el ehhez a keserű érzelmi tapasztalathoz. Egy feljegyzés Joáb családfáját is tartalmazza. Joáb testvérét, Abisait választotta ki Dávid, hogy hadvezére legyen a katonák több mint egyharmadának és Joáb unokaöccse, Amasa lett a hadvezér Absolon hadserege felett. Tehát ezekben a fejezetekben egy családi harc zajlik.
Dávid embereivel együtt szeretett volna harcba szállni Absolonnal és hadseregével, de Dávid emberei ragaszkodtak hozzá, hogy maradjon a háttérben és stratégiailag segítse őket a városból (3. vers). Így kiállt a kapuba és intett nekik, majd hangosan megparancsolta Joábnak, Abisainak és Ittainak, hogy legyenek kíméletesek a fiával, Absolonnal. Szájról szájra terjedve emberek ezrei hallották, hogy mit mondott Dávid. A következő információ a katonai írnoktól érkezett, aki beszámolt a csatáról, és arról, hogy Absolon legtöbb embere meghalt az erdőben (8. vers).
Absolon nagyon meggondolatlan dolgot tett, egy szamáron belovagolt egy sűrű tölgyfaerdőbe. A tölgyfák Palesztinában és máshol sem csak függőlegesen, hanem vízszintesen is nőnek, és ahogy a szamarat vezette keresztül az erdőn, problémái akadtak. Absolont fogva ejtették a kinyúló villás ágak. Amikor Joáb és a vele lévő tíz fiatal férfi meglátták, hogy Absolon a hosszú hajánál fogva lóg a tölgyfán, nem voltak hajlandók megölni őt, így Joáb tette meg. Aztán megfújta a trombitát és véget vetett a harcnak.
Akhimás el akart futni megmondani Dávidnak, de Joáb egy kusita embert küldött helyette. Az egyetlen kusita nép a szemita világból ismert, a Nílus déli részéről vagy Felső-Egyiptomból. Így lehetséges, hogy ez a kusita Etiópiából származott, ahol az emberek nagyszerű maraton futók. Joáb elküldte a szokásos úton és mikor Akhimás ragaszkodott hozzá, hogy ő is elszaladjon, Joáb megengedte neki. Ismert egy rövidebb utat és ő érkezett elsőnek, hogy átadja Dávidnak a szomorú hírt a fiáról. Dávid a két kapu közt ülve várta a híreket. Elképzelhető Dávid optimizmusa, aki felismerve a futó embert, ezt mondta: „Ez egy jó ember és jó hírekkel jön”. Mikor Dávid megkérdezte: „Mi hír a fiamról?”, Akhimás azt vallotta, hogy nagy volt a káosz és nem sokat tud. Aztán futva megérkezett a kusita és azt mondta, az a kívánsága, hogy úgy halljanak meg Dávid ellenségei, mint az a fiatal férfi.
Ez a fejezet azzal ér véget, hogy a gyászával küzdő Dávid a kapu feletti szobában zokog. Felkiált, hogy ő hajlandó lenne meghalni a fia helyett. Ez emlékeztethet minket valakire, aki ugyanezt mondta amikor Ádám vétkezett, és megígérte, hogy egy nap meg fog halni helyettünk.
Drága Urunk!
Minket is utolérnek a családi problémák időnként és elszakít szeretteinktől a bűn. Az érzelmi háborúk néha kifárasztanak és mindnyájunknak kell a helyettes, aki meghal bűneinkért, megszabadít vétkeinktől és a bűntudattól, megbékít minket magával, hogy képesek legyünk kibékülni egymással. Jézus nevében, ámen
Koot van Wyk
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 59. fejezet
59. fejezet – IZRAEL ELSŐ KIRÁLYA (2. rész)
"És monda az Úr Sámuelnek: Fogadd meg a nép szavát mindenben, amit mondanak néked, mert nem téged utáltak meg, hanem engem utáltak meg, hogy ne uralkodjam felettök. Mindama cselekedetek szerint, amelyeket véghez vittek attól a naptól kezdve, amelyen kihoztam őket Egyiptomból, egészen a mai napig (hogy elhagytak engem, és idegen isteneknek szolgáltak): veled is a szerint cselekesznek" (1Sám 8:7-8). Az Úr felvilágosította Sámuelt, hogy a nép nem ő ellene, hanem maga az Isten ellen van. Hiszen Sámuel ellen semmi panaszuk nem volt. Az Úr ellen álltak fel, az ellen, aki nekik a vezetőket adta. Akik az Isten hűséges szolgáját megvetik, megvetik Istent, aki a szolgát küldte. Mert az ő beszédét, az ő intését és tanácsát vetik meg, ha szolgájától elfordulnak.
Izrael akkor látott jó napokat, amikor Jahvét királyául ismerte el; amikor törvényét és rendeleteit többre becsülte, mint pogány szomszédait, amikor tekintélyét nem vetette meg. Mózes, a törvényt illetően azt mondta annak idején a népnek: "Megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcsességtek és értelmetek a népek előtt, akik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!" (5Móz 4:6). De mert nem tartották meg Isten törvényét, nem is lettek azzá a nemzetté, amelynek Isten őket szánta. Ám a bajokért, amelyek saját bűneik és balgaságaik következményei voltak, természetesen az istenuralmat okolták. Ennyire elvakította őket a bűn!
Isten prófétája által kijelentette, hogy király fog uralkodni Izrael felett, de ez még nem jelentette azt, hogy a királyság az ő akarata szerint való, vagy, hogy a népnek javára lesz. Csupán a tényt szögezte le, amely abban állt, hogy Izrael nem hallgatott Isten tanácsára, ezért saját útjára bocsátotta őt. Hóseás azt mondja, hogy Isten haragjában adott királyt népének (Hós 13:11). Ha az emberek saját útjukra indulnak anélkül, hogy kikérnék Istennek tanácsát; vagy ellenkeznek akaratával, az Úr elengedi őket, hogy keserű tapasztalataik beláttassák velük cselekedetük téves voltát, és bűnbánatra késztessék őket. Az emberi bölcsesség és kevélység csakhamar veszedelmes vezetőknek bizonyulnak. És előbb lesz átok mint áldás az, amit az emberi szív az Isten akarata ellenére megkíván.
Isten elvárta, hogy népe őt az áldások forrásának és törvényadójának tekintse. Mert tőle való függésének tudatában állandóan közelebb kell jutnia hozzá. Ennek következtében pedig fennköltté, nemessé növekedik és méltóvá lesz a választott nép az isteni elhívatáshoz. De ha embert ültetnek a trónra, szívüket, gondolataikat elvonja Istentől, hogy inkább emberi erőben, mint az isteni hatalomban bízzanak. Sőt a király bűne őket is bűnre csábíthatja, mígnem elválasztja a nemzetet Istentől.
Az Úr megparancsolta Sámuelnek, engedjen a nép kívánságának, de az ő rosszallását és saját kívánságuk következményeit is közölje velük. "És Sámuel megmondá az Úrnak minden beszédeit a népnek, mely tőle királyt kért" (1Sám 8:10). A királyság terheit lelkiismeretesen eléjük tárta. Elbeszélte nekik, hogy a király a többi uralkodó példáját követve nagy tehertétel lesz a népnek, amely most aránylag szabadon és függetlenül él. Királyuk követni fogja más uralkodók fényűzését, amelynek megteremtéséhez személyi szabadságukat és vagyonukat fogja felhasználni. Mert ifjaik legkitűnőbbjeit szolgálatára rendeli. Fiaikat elveszi, hogy szekerei vezetőivé és lovasaivá tegye őket. De seregeit is nekik kell majd eltartani, az ő aratását nekik kell betakarítaniuk, az ő földeit kell megművelniük, és fegyvereit is nekik kell majd gyártaniuk. Sőt még leányaikat is elviszi kenőcskészítőknek, szakácsnőknek és sütőknek. Udvartartása számára a föld legjavát veszi el, amit Isten a nép használatára adott. "Elveszi szolgáitokat, szolgálóitokat, legszebb ifjaitokat és szamaraitokat, és a maga dolgát végezteti azokkal" (1Sám 8:16). Mindezeken felül a király minden jövedelmük tized részét fogja magának követelni. "[...] és szolgái lesztek" - mondta a próféta végezetül - "panaszkodni fogtok annak idejében királyotok miatt, kit magatok választottatok, de az Úr nem fog meghallgatni akkor titeket" (1Sám 8:17-18). Bármennyire is nehéznek tartják majd követeléseit, egy megalapított monarchiát nem tehetnek majd félre kényük kedvük szerint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése