Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%2026&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%2026&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Ebben a fejezetben Saul háromezer katonájával ismét Dávidot üldözi. Dávid felderítői megtudják, hol van Saul tábora, és Dávid – unokatestvérével, Abisaival együtt – bátran belopózkodik Saul táborába. Meglepetésükre azt találják, hogy a király a katonák között alszik. Az őrökről nem esik szó, „mert az Úr mély álmot bocsátott reájuk” (12. vers).
Abisai felajánlja, hogy megöli Sault, de Dávid most is ezt mondja: „Ne veszesd el őt! Mert vajon ki emelhetné fel kezét az Úrnak felkentje ellen büntetlenül?!” (9. vers). Noha Saul már nem érdemli meg, hogy király legyen, és Dávid már királlyá kenetett a helyére, Dávid nem előzi meg az Urat. Csendben elveszi Saul dárdáját és vizeskorsóját, elhagyja a tábort és visszamegy az embereihez.
Biztonságos távolságból odakiált Saulnak, bizonyítja tudatos ártatlanságát, és rámutat Saul bűnére, hogy ok nélkül üldözi őt. Kétszer is „Uram király”-nak nevezi őt (17. és 19. vers), és négyszer az „Úr felkentjé”-nek (9, 11, 16, és 23. vers). Végül ezt mondja: „amennyire drága volt a mai napon a te lelked én előttem, legyen annyira drága az én lelkem az Úr előtt, és szabadítson meg engem minden nyomorúságból!” (24. vers).
Ezekből a veszélyes eseményekből Dávid megtanulja, hogy van értelme a következő tanácsnak: „Várjad az Urat, légy erős; bátorodjék szíved és várjad az Urat” (Zsolt 27:14)
Ralph Neall
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 53. fejezet
53. fejezet – AZ ELSŐ BÍRÁK (7. rész)
A nép ismét annál keresett segítséget, akit elhagyott és megsértett. "Akkor az Úrhoz kiáltottak az Izráel fiai, mondván: Vétkeztünk teellened, mert elhagytuk a mi Istenünket, és szolgáltunk a Baáloknak" (Bír 10:10). De a szomorkodás nem munkált igazi bűnbánatot. A nép siránkozott, mert bűnei szenvedést hoztak reá, s nem azért, mert Istent meggyalázták szent törvényének áthágásával. A bűnbánat több, mint a bűn miatti szomorkodás. Határozott elfordulást jelent a bűntől.
Az Úr egyik prófétája által válaszolt nekik: "[...] Nemde én szabadítottalak-é meg benneteket az Egyiptombeliektől, az Emoreusoktól, az Ammon fiaitól, a Filiszteusoktól és a Sidonbeliektől, az Amálekitáktól és a Maonitáktól, mikor titeket szorongattak. És ti mégis elhagytatok engem, és idegen isteneknek szolgáltatok; annak okáért többé nem szabadítlak meg titeket azután. Menjetek és kiáltsatok azokhoz az istenekhez, akiket választottatok, szabadítsanak meg azok benneteket a ti nyomorúságtoknak idején" (Bír 10:11-14).
Ezek az ünnepélyes és félelmetes szavak a figyelmet egy másik jelenetre irányítják - az utolsó ítélet nagy napjára -, amikor Isten irgalmának visszautasítói és kegyelmének megvetői szembe kerülnek igazságával. E bíróság előtt számot kell adniuk azoknak, akik az idő, ész, értelem Istenadta képességeit e világ isteneinek szolgálatára szentelték. Ők elhagyták szerető, hűséges barátjukat, hogy a kényelem és világi gyönyör útait járják. Olykor szándékuk volt visszatérni Istenhez, de a világ, balgaságaival és cselvetéseivel lekötötte figyelmüket. A könnyelmű szórakozás, az öltözködéssel való hivalkodás, az étvágy kielégítése megkeményítette szívüket, s lelkiismeretüket úgy eltompította, hogy az igazság hangját nem hallották. A kötelességet megvetették. A nagy értékű dolgokat könnyelműen lebecsülték, míg szívük minden vágya kialudt, hogy annak áldozzon, aki oly sokat adott az emberért. De az aratás idején azt aratják, amit vetettek.
Az Úr mondta: "Mivelhogy hívtalak titeket, és vonakodtatok, kiterjesztém az én kezemet, és senki eszébe nem vette; és elhagytátok minden én tanácsomat, és az én feddésemmel nem gondoltatok. Mikor eljő, mint a vihar, az, amitől féltek, és a ti nyomorúságtok, mint a forgószél elközelget: mikor eljő tireátok a nyomorgatás és a szorongatás. Akkor segítségül hívnak engem, de nem hallgatom meg: keresnek engem, de meg nem találnak. Azért, hogy gyűlölték a bölcsességet, és az Úrnak félelmét nem választották. Nem engedtek az én tanácsomnak; megvetették minden én feddésemet. Esznek azért az ő útjoknak gyümölcséből, és az ő tanácsokból megelégednek. Aki pedig hallgat engem, lakozik bátorságosan, és csendes lesz a gonosznak félelmétől" (Péld 1:24-31.33).
Az izraeliták végre megalázták magukat Isten előtt. "És elvetették maguktól az idegen isteneket, és szolgáltak az Úrnak". És az Úr szerető szíve "[...] megesett az Izráel nyomorúságán" (Bír 10:16). Ilyen a mi Istenünk hosszútűrő kegyelme! Amikor népe elveti a bűnt, mely kizárja jelenlétét, ő meghallgatja imáikat és azonnal cselekedni kezd értük.
Gileád törzséből rendelt nekik szabadítót Jefte személyében, aki háborút indított az ammoniták ellen és megtörte hatalmukat. Ez időben Izrael tizennyolc évig szenvedett ellenségeinek elnyomása alatt, és mégis elfelejtette a szenvedés által megtanított leckét.
Amint népe visszatért gonosz útaihoz, Isten megengedte, hogy hatalmas ellenségük, a filiszteus sereg ismét elnyomja őket. Ez a kegyetlen és harcos nép sok éven át állandóan zaklatta és olykor teljesen leigázta Izraelt. E bálványimádó néppel egyesülve az élvezetekben és szokásaikban, végül már úgy látszott, hogy lélekben és érdekben is egyek. Ekkor azonban Izraelnek eme állítólagos barátai legelkeseredettebb ellenségévé lettek és minden eszközzel pusztulásukat keresték.
Amiképpen az izraeliták, úgy a keresztények is sokszor engednek a világ befolyásának, alkalmazkodnak elveikhez és szokásaikhoz abból a célból. hogy kiérdemeljék a hitetlenek barátságát: de végül kiderül, hogy az állítólagos barátok a legveszedelmesebb ellenségek. A Biblia világosan tanítja, hogy Isten népe és a világ között nem lehet egyetértés. "Ne csodálkozzatok atyámfiai, ha gyűlöl titeket a világ!" (1Jn 3:13). Megváltónk mondja: "[...] tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt tinálatoknál" (Jn 15:18). Sátán a hitetleneken keresztül munkálkodik az állítólagos barátság leple alatt, hogy Isten népét bűnre csábítsa, hogy elválassza őket Tőle. Ha védelmüket eltávolította, eszközeit ellenük fordítja és pusztulásukat keresi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése