Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel%207&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel%207&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Ebben a fejezetben láthatjuk, hogy Dávid szíve vágya volt templomot építeni az Úrnak. Amikor elmondta Nátánnak a prófétának, hogy mi van a szívében, Nátán így bátorította: „Eredj, s valami a te szívedben van, vidd véghez, mert az Úr veled van” (3. vers). Azon az éjszakán azonban az Úr megszólította Nátánt, és üzenetet küldött Dávidnak. Így szólt az Úr: „Házat akarsz-é nékem építeni, hogy abban lakjam? ... avagy szólottam-é csak egy szót is Izráel valamelyik nemzetségének ... mondván: Miért nem építettetek nékem cédrusfából való házat?” (5-7. vers). Majd az Úr felsorolta mindazokat a dolgokat, amelyeket Dávidért tett a múltban hozzátéve, hogy „... feltámasztom utánad a te magodat, ...az fog házat építeni az én nevemnek, és megerősítem az ő királyságának trónját mindörökké” (12-13. vers). Dávid meghallgatta, amit az Úr mondott neki, és hálát adott mindazért, amit érte tett a múltban. Így szólt: „Magasztaltassék az Úr neve mindörökké” (26. vers).
Igen jelentős ebben a szakaszban, hogy az Úr örökkévaló trónt ígér Dávidnak Nátán prófétán keresztül, melyet közvetlenül Isten trónja mellett biztosít a számára. Isten Dávidnak tett ígérete nem volt személyválogatás, sem kivételezés, vagy részrehajlás. Dávid leszármazottai között találjuk a megígért Messiást, aki által eljön az az idő, amikor Izrael nyugalmat és békét talál minden ellenségétől (11. vers). Az örökké tartó béke ígérete nekünk (a lelki Izraelnek) is adatott, amelyben Jézus Krisztus halála által részesülhetünk. Isten megígérte, hogy még Dávid halálát követően is támaszt (lelki) utódokat ő utána, akik mint egy királyi örökséget az egész világra elviszik Isten ígéretét, miszerint Jézus helyet készít országában az Őt szeretőknek, ahol Vele együtt fognak uralkodni (13-16. vers).
Dávid megértette, hogy Nátán tanítása a vég idejére szól. Válaszul bement az Úr elé, leborult előtte, és imádkozott. A 7. fejezet 18-29. verse az egész imát feljegyzi. Dávid tudta, hogy Isten nem csak róla és test szerinti gyermekeiről beszélt, amit a következőkből láthatunk: „Mert megerősítetted magadnak a te népedet, az Izráelt, népedül mindörökké; és te voltál, Uram, nékik Istenök” (24. vers). Nem Dáviddal kapcsolatos kivételezés volt ez, nem is egy szűk népcsoportnak adott ígéret. Az ígéret alapja egy valódi lelki kapcsolat volt Isten és ember között, Ádámtól egészen Krisztus második eljöveteléig. Dávid éppúgy örököse volt ennek a régmúltból érkező ígéretnek, mint ahogy mi is mindannyian, akik elfogadtuk Jézus Krisztus Megváltónknak.
Semmi különbség nincs Dávid imája, hogy az ő háza legyen állandó Isten előtt (25. vers), és a mi imáink között, hogy a mi házunk (vagyis családtagjaink, szeretteink), akik imádjuk Őt, bemehessünk egy napon a Mennybe. Dávid azt kívánta, hogy bárcsak Isten megáldaná őt fiaival együtt mindörökké Őelőtte (29. vers). Az, ahogy Dávid látta a vég idejét, megegyezett azzal, ahogyan azt Nátán látta, és megegyezett Jézus tanításával is.
Szerető Istenünk!
Köszönjük Neked, hogy ezen a Földön minden ember, függetlenül attól, hogy milyen a bőre színe és melyik nép gyermeke, egyaránt a te gyermekeddé válhat, ott ülhet majd Krisztussal a Menny trónján mindörökké, és részesülhet mindabban az áldásban, amit lábaidnál elnyerhet mindenki, aki Téged imád. Csatlakozni szeretnénk Isten lelki népéhez, akik a Tiéid Ádámtól fogva egészen az idők végezetéig, ahogy ezt az igazságot Dávid is megértette.
Koot van Wyk
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 56-57. fejezet
57. fejezet – A FILISZTEUSOK ELVESZIK A FRIGYLÁDÁT (2. rész)
A filiszteusok heves támadást indítottak, Izrael nagy veszteséggel vereséget szenvedett. Harmincezer ember feküdt holtan a csatatéren, és Isten ládáját elvették. Éli két fia, annak védelmező harcában esett el. Ismét bizonyság az eljövendő nemzedék számára, hogy Isten választott népének bűne nem marad büntetlenül. Minél nagyobb Isten akaratának ismerete, annál nagyobb azoknak bűne, akik azt semmibe veszik.
A legnagyobb szerencsétlenség tört Izraelre. Isten ládája zsákmányként az ellenség birtokába került. Isten dicsősége valóban eltávozott Izraeltől, amikor Jehova állandó jelenlétének és hatalmának jelképét elvették tőlük. A szent ládához kapcsolódott Isten hűségének és hatalmának legcsodálatosabb kinyilatkoztatása. Bárhol jelent az meg, csodálatos győzelmet arattak, mert az arany kérubok szárnyai és Isten jelenlétének kimondhatatlan dicsősége árnyékolta be, a fenséges Isten látható jelképe nyugodott meg fölötte a szentek szentjében. De most nem hozott győzelmet. Ez alkalommal nem bizonyult védelemnek, és ezért egész Izrael gyászolt.
Nem ismerték fel: hitük csak névleges hit, amely elveszítette erejét, hogy Istennel együtt uralkodjék. Isten törvénye - amit a láda tartalmazott - szintén jelenlétének jelképe volt, de ők a törvényt megvetették, követelményeit semmibe vették és az Úr Lelkét megszomorították. Amikor a nép engedelmeskedett a szent előírásoknak, az Úr velük volt és Isten hatalma munkálkodott érettük. De amikor a ládára tekintettek és nem társították azt Istennel, sem nem tisztelték kinyilatkoztatott akaratát a törvény iránti engedelmességgel, annak értéke nem volt több egy mindennapi ládánál. Úgy tekintettek a ládára, mint a bálványimádó nemzetek isteneikre; mintha az önmagában hordozná a hatalom és megváltás elemeit. Áthágták a törvényt, amit tartalmazott. A láda nagy tisztelete szertartásosságra, képmutatásra és bálványozásra vezetett. Bűnük elválasztotta őket Istentől és ő nem tudott addig győzelmet adni, amíg meg nem bánták és el nem hagyták azt.
Nem volt elég, hogy a láda és a szentély Izrael népe között volt. Az sem volt elég, hogy a papok áldozatot mutattak be, és hogy a népet Isten gyermekeinek nevezték. Az Úr nem tekint azok kérésére, akik szívükben bűnt dédelgetnek; meg van írva: "Valaki elfordítja az ő fülét a törvénynek hallásától, annak könyörgése is utálatos" (Péld 28:9).
Amikor a hadsereg harcba vonult, a vak és öreg Éli visszamaradt Silóban. Aggódó balsejtelemmel várta a küzdelem eredményét, "[...] szíve rettegésben volt az Isten ládája miatt" (1Sám 4:13). A sátor kapuján kívül foglalta el helyét, a főút mellett ült nap mint nap aggódva, várva a hírnök érkezését a csatatérről.
Végre a hadseregből egy benjaminita "[...] ruháit megszaggatván és port hintvén a fejére" (1Sám 4:12) sietve jött a városba vezető meredek úton. Elhaladva a koros férfi előtt, besietett a városba és a kíváncsi tömegnek ismételgette a vereség és a veszteség híreit.
A siránkozás és jajveszékelés hangjai eljutottak a sátor mellett őrködőhöz. A hírnököt hozzávitték és az azt mondta Élinek: "[...] Megfutamodék Izrael a Filiszteusok előtt, és igen nagy veszteség lőn a népben, és a te két fiad is meghalt, Hofni és Fineás" (1Sám 4:17). Éli mindezt el tudta viselni, bármily rettenetes is volt, mert ezt várta. De amikor a követ hozzátette, hogy "[...] az Isten ládáját is elvették" (1Sám 4:17), kimondhatatlan félelem lett úrrá rajta. A gondolat, hogy bűne Istent annyira megszégyenítette, hogy visszavonta jelenlétét Izraeltől, több volt, mint amennyit elviselhetett. Ereje elhagyta, hátraesett, "[...] nyakát szegte és meghala" (1Sám 4:18).
Fineás felesége, férje istentelensége ellenére is istenfélő asszony volt. Apósának és férjének halála, de mindenekfölött az a borzasztó hír, hogy Isten ládáját elvették, halálát okozta. Érezte, elveszett Izrael utolsó reménye; és e rémes pillanatokban született gyermeket "Ikábódnak", "dicstelen"-nek nevezte; utolsó leheletével is e szomorú szavakat suttogta ajka: "[...] Oda van Izráel dicsősége, mert elvétetett az Isten ládája" (1Sám 4:21-22). {PP 585.4}
Az Úr nem vetette el teljesen népét és nem szenvedte el sokáig a pogányok diadalmaskodását. A filiszteusokat eszközként használta fel Izrael megbüntetésére, a frigyládát pedig a filiszteusokéra. A múltban Isten jelenléte kísérte azt, hogy engedelmes népének ereje és dicsősége legyen. E láthatatlan jelenlét még mindig kísérte, mert rémületet és romlást hozott szent törvénye áthágóira. Az Úr gyakran felhasználja legelkeseredettebb ellenségeit elhívott népe hűtlenségének megbüntetésére. A gonoszok ujjonghatnak egy ideig, amint látják Izrael szenvedését a fenyítés alatt, de eljön az idő, amikor nékik is szembe kell nézni a szent, bűngyűlölő Isten ítéletével. Mindenütt, ahol dédelgetik a bűnt, gyorsan és kikerülhetetlenül bekövetkezik az isteni ítélet.
A filiszteusok a frigyládát diadalmenetben vitték öt fővárosuk egyikébe, Asdódba, és elhelyezték Dágon istenük templomában. Azt hitték, a frigyládát kísérő hatalom az övék, s ha az Dágon hatalmával egyesül, legyőzhetetlenné teszi őket. De amikor másnap beléptek a templomba, megdöbbentő látvány tárult szemük elé. Dágon arcra esett a földön Jehova ládája előtt. Tisztelettel emelték fel a papok a bálványt és visszatették helyére. De a következő reggel furcsán megcsonkítva ismét a földön fekve találták a láda előtt. E bálvány felső része emberhez, alsó teste halhoz hasonlított. Most az a része, amely emberhez hasonlított, le volt ütve és csak a hal teste maradt meg. A papok és a nép igen megrémültek. E titokzatos esetet rossz előjelnek vették. A maguk és bálványuk pusztulását sejtették a héberek Istene előtt. A ládát eltávolították a templomukból és egy épületben helyezték el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése