Higgyetek az Ő prófétáinak - január 14 - SZERDA - Sámuel második könyve 6. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Sámuel második könyve 6. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel%206&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel%206&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Isten tisztelete mindig a legfontosabb helyet foglalta el Dávid gondolkodásában. Az ÚR volt az, aki erőt és győzelmet adott Dávidnak, hogy megalapíthassa a birodalmat és királyságát. Most béke honol Izráel királyságában, és Dávid régóta dédelgetett álmának is eljött az ideje, hogy áthelyezhesse a frigyládát, Isten jelenlétének jelképét.

Két kísérletet tettek a frigyláda átszállítására, mindkettő tanulságos elemeket tartalmaz számunkra. Az első kísérletnél harmincezer izraelitát választottak ki az áthelyezéshez, a frigyládát is új szekérre tették át, és Dávid, valamint egész Izrael népe örvendezett az ÚR előtt. A művelet során Uzza szörnyethalt, mert megszegte a ládára vonatkozó szigorú előírásokat! Ekkor Dávid komolyabban rádöbbent, mint életében bármikor,  hogy Isten törvénye szent, és annak szigorúan engedelmeskedni kell.

Felbátorodva azon, hogy Obed Edom házára, ahová a frigyládát helyezték, Isten áldása szállt, Dávid – három hónappal később – egy második kísérletet tett, hogy átszállítsa a ládát. Most azonban Dávid és az ő emberei pontosan betartottak az általuk ismert összes előírást, és sikeresen elszállították a frigyládát Jeruzsálembe. Dávid annyira izgatott volt, hogy gyolcs efódot viselt, és örömtáncot járt az Úr előtt. Égőáldozatot és békeáldozatot is bemutatott az Úrnak. Ez az esemény jelentős szerepet játszott abban, hogy Izrael népének szívét igaz istentiszteletre indítsa.

Az első kísérletnél a hűtlenség lehangolta és összezavarta Dávidot. Későbbi tiszta engedelmessége azonban igazán örömteli eseménnyé változtatta a szövetség ládájának átszállítását, amelynek megünneplése maradandó hatással volt Izraelre akkor, és a következő nemzedékek életére is. Mi is mélységes örömöt és boldogságot találhatunk abban,ha fenntartások nélkül engedelmeskedünk az Úrnak.

Sajnos Mikál, Saul lánya – akit Dávid éppen a birodalom egyesítéséhez kért feltételként –, nem osztozott Dávid örömében a legszentebb ünnepség során. Így csúfolta Dávidot: „Milyen dicső volt ma Izráel királya! Úgy mutogatta magát szolgáinak a szolgálói előtt, ahogyan csak féleszű ember szokta magát mutogatni!” (2Sám 6:20 – új prot. ford.) Mikál – büszkesége és arroganciája miatt – nem élvezhette az Úr áldásait. A Biblia azt a szomorú megjegyzést teszi, hogy az asszonynak soha életében nem lehetett gyermeke.

Samuel Wang 

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 56-57. fejezet

57. fejezet – A FILISZTEUSOK ELVESZIK A FRIGYLÁDÁT (1. rész)

1 Sámuel 3-7.

Éli háza más üzenetet is kellett kapjon. Isten már semmit sem tudott a főpappal és fiaival közölni, mert bűneik vastag felhőként kizárták a Szentlélek jelenlétét. De a gonoszság közepette a gyermek Sámuel hűséges maradt a mennyhez, és az Éli házának szóló ítélet üzenetének közlése a Fenséges prófétájaként Sámuel feladata volt.

"[ ...] abban az időben igen ritkán volt az Úrnak kijelentése, nem vala nyilvánvaló látomás. És történt egyszer, amikor Éli az ő szokott helyén aludt, (szemei pedig homályosodni kezdének, hogy látni sem tudott), És az Úrnak szövétneke még nem oltatott el, és Sámuel az Úrnak templomában feküdt, ahol az Istennek ládája volt: Szólott az Úr Sámuelnek" (1Sám 3:1-4). Feltételezvén, hogy az az Éli hangja, a gyermek a pap ágyához sietett szólván: "Ímhol vagyok, mert hívtál engem." A válasz ez volt: "Nem hívtalak, menj vissza, feküdjél le." Háromszor szólította a hang Sámuelt, és ő háromszor hasonlóképpen válaszolt. És ekkor Éli meggyőződött, hogy a titokzatos hívás Isten hangja. Az Úr elment választott szolgája, az ősz hajú férfi mellett, hogy egy gyermekkel beszéljen. Ez magában is keserű, de megérdemelt feddés volt Éli és háza számára.

Éli szívében nem volt sem irigység, sem féltékenység. Sámuelt utasította, ha ismét szólítják, így feleljen: "[...] Szólj Uram, mert hallja a te szolgád" (1Sám 3:5.9). Amikor a hangot megint hallotta, így felelt: "Szólj, mert hallja a te szolgád!" (1Sám 3:10). Annyira megijedt attól a gondolattól, hogy a hatalmas Isten szól hozzá, hogy hirtelen nem jutott pontosan eszébe, amit Éli mondott neki.

"És monda az Úr Sámuelnek: Ímé én oly dolgot cselekszem Izráelben, melyet valakik hallanak, mind a két fülök megcsendül bele. Azon a napon véghez viszem Élin mindazt, amit kijelentettem háza ellen; megkezdem és elvégezem. Mert megjelentettem néki, hogy elítélem az ő házát mindörökre, az álnokság miatt, amelyet jól tudott, hogy miként teszik vala utálatosokká magokat az ő fiai, és ő nem akadályozta meg őket. Annakokáért megesküdtem az Éli háza ellen, hogy sohasem töröltetik el Éli házának álnoksága, sem véres áldozattal, sem ételáldozattal" (1Sám 3:11-14).

Mielőtt Sámuel ezt az üzenetet kapta, "[...] még nem ismerte az Urat, mert még nem jelentetett ki néki az Úrnak Igéje" (1Sám 3:7), azaz még nem ismerte meg Isten kijelentésének ilyen közvetlen kinyilatkoztatását, amint az a prófétáknak megadatott. Az Úrnak az volt a célja, hogy nem várt módon nyilatkoztassa ki magát, hogy Éli a gyermek meglepődése és kérdezősködése által hallhasson arról.

Sámuelt félelemmel és rettegéssel töltötte el a rábízott üzenet. Reggel szokása szerint kötelességét végezte, ám szívét nagy teher nyomta. Az Úr nem parancsolta meg, hogy feltárja a rettenetes vádat, ezért hallgatott, s lehetőleg kerülte az Élivel való találkozást. Remegett, nehogy egy kérdésével az isteni ítélet kijelentésére kényszerítse őt az, akit szeretett és tisztelt. Éli bizonyos volt abban, hogy az üzenet nagy bajt jövendöl neki és házának. Hívatta Sámuelt és felszólította, mondjon el híven mindent, amit az Úr kijelentett néki. Az ifjú engedelmeskedett és az agg férfiú mély alázattal hajolt meg e rettentő ítélet előtt. "[...] ő az Úr" - mondta - "cselekedjék úgy, amint néki jónak tetszik" (1Sám 3:18).

Éli mégsem tanúsított igazi bűnbánatot. Beismerte bűnét, de nem hagyta el azt. Az Úr évről-évre halogatta fenyegető ítéletét. Ez idő alatt sokat lehetett volna tenni a múlt hibáinak rendezésére, de az idős főpap nem hozott hathatós intézkedéseket a gonosz helyreigazítására, mely megfertőzte az Úr szentélyét és Izraelben ezreket vezetett romlásba. Isten hosszútűrésére Hofni és Fineás megkeményítette szívét és még merészebb lett a törvénytelenségben. A háza feletti intő és feddő üzenetet Éli az egész nép előtt ismertette. E módon remélte bizonyos mértékben ellensúlyozni hanyagságát. De a figyelmeztetést sem a nép, sem a papság nem vette figyelembe. A környező nemzetek népe is, akiknek nem volt ismeretlen az Izraelben nyíltan gyakorolt gonoszság, egyre merészebbek lettek a bálványimádásban és a gonoszságban. Nem érezték bűneik büntethető voltát, mint ahogyan érezték volna, ha Izrael megőrzi becsületességét. De a megtorlás napja egyre közeledett. Isten tekintélyét félretették, imádatát elhanyagolták, így szükséges lett közbelépése neve tiszteletének fenntartására.

"[...] És kiméne Izráel a Filiszteusok ellen harcolni, és tábort járának Ében-Ézernél, a Filiszteusok pedig tábort járának Áfekben" (1Sám 4:1). Az izraeliták a hadjáratra Isten tanácsa, a főpap vagy a próféta hozzájárulása nélkül vállalkoztak. "És csatarendbe állának a Filiszteusok Izráel ellen, és megütközének, és megveretteték Izráel a Filiszteusok által, és levágának a harcmezőn mintegy négyezer embert" (1Sám 4:2),. Amint az összeomlott és elcsüggedt hadsereg visszatért táborába "[...] mondának Izrael vénei: Vajon miért vert meg minket ma az Úr a Filiszteusok előtt?" A nemzet érett volt Isten ítéletére, de mégsem látta, hogy saját bűne okozta a borzasztó szerencsétlenséget. "[...] Hozzuk el magunkhoz az Úr frigyládáját Silóból" - mondták - "hogy jöjjön közénk az Úr, és szabadítson meg ellenségeink kezéből" (1Sám 4:3). Az Úr nem adott parancsot vagy engedélyt a láda táborba vitelére. Mégis az Izraeliták biztosra vették a győzelmet és nagy üdvrivalgásba törtek ki, amikor Éli fiai azt a táborba vitték.

A filiszteusok úgy néztek a ládára, mint Izrael Istenére. Minden hatalmas tettet, amelyet népéért tett Jehova, a ládának tulajdonítottak. Ezért, amikor az izraeliták örömkiáltásait hallották a láda közeledtével, azt mondták: "[...] Micsoda nagy rivalgás hangja ez a zsidók táborában? És mikor megtudták, hogy az Úrnak ládája érkezett a táborba, megfélemlének a Filiszteusok, mert mondának: Isten a táborba jött! És mondának: Jaj nékünk! mert nem történt ilyen soha azelőtt. Jaj nékünk! Kicsoda szabadít meg minket ennek a hatalmas Istennek kezéből? Ez az az Isten, aki Egyiptomot mindenféle csapással sújtotta a pusztában. Legyetek bátrak és legyetek férfiak, Filiszteusok! Hogy ne kelljen szolgálnotok a zsidóknak, mint ahogy ők szolgáltak néktek. Azért legyetek férfiak, és harcoljatok!" (1Sám 4:6-9).