Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel%204&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel%204&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Az előző fejezet már felfedte előttünk, hogy Dávid megnyerte az emberek szívét, ahogyan megsiratta Abner elvesztését. Most eljött az idő, hogy helyreállítsa Izrael királyságát.
A Beerótból származó Rimmon két fia meggyilkolta Isbósetet álmában, majd lefejezték. A fejet elvitték Dávidnak, gondolván, hogy jó hírt visznek. De Dávid nem jutalmazhatta meg őket egy ilyen árulásért, ami ráadásul Izrael trónjához segíti őt. Elrendelte, hogy a két gyilkos vezért végezzék ki. Ennek során Dávid megmutatta, hogy Isbósetet igaz embernek tartotta, és tisztelettel temetette el. Isbóset halála és temetése volt az utolsó lökés az északi királyság összeomlásában, valamint Dávid trónra lépése Izráel és Júda felett is a küszöbön volt.
Észrevehetjük a következetlenséget Dávid viselkedésében, amikor Isbóset gyilkosaival tárgyalt, és amikor a saját unokaöccsével, Joábbal, aki Abner gyilkosa volt. Úgy tűnik, hogy Dávid gyenge volt, amikor a saját családtagjaival kellett tisztességesen és nyíltan beszélnie. Ez a tendencia a későbbiek során is megfigyelhető saját fiának, Absolonnak a lázadásánál és halálánál. Az sosem becsületes, ha különbözőképp kezeljük a családunkhoz tartozó bűnös embereket, mint azokat, akikhez nem fűz minket rokoni kötelék.
Samuel Wang
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 56-57. fejezet
56. fejezet – ÉLI ÉS FIAI (2. rész)
A papok e gonoszsága megfosztotta a szolgálatot annak szentségétől és ünnepélyes jelentőségétől, s így az emberek megutálták az Úrnak áldozatát. A nagy jelképes áldozatot, amelyre előre kellett volna tekinteniük, többé nem ismerték el. "Igen nagy volt azért az ifjaknak bűne az Úr előtt" (1Sám 2:17).
E hűtlen papok áthágták Isten törvényét. Szent hivatásukat gonosz, lealacsonyító cselekedetekkel gyalázták meg, és jelenlétükkel tovább folytatták Isten sátorának megfertőzését. A nép közül sokan méltatlankodtak Hofni és Fineás romlott magatartásuk miatt és nem mentek fel az imádkozás helyére. Így az Isten által elrendelt tiszteletet megvetették és elhanyagolták, mert az gonosz emberek bűnével társult; míg azoknak, akiknek szíve a bűnre hajlott, megerősödtek bűneikben. Az istentelenség, a kicsapongó élet és a bálványimádás ijesztő méreteket öltött.
Éli nagyot hibázott, amikor megengedte fiainak a szent tisztségben való szolgálatot. Azáltal, hogy mentegette tetteiket, elvakult lett bűneikkel szemben, végül elérték azt a határt, ahol fiai gonoszsága felett többé már nem lehetett szemet hunyni. A nép erőszakos tetteik miatt panaszkodott, és a főpap igen szomorkodott és aggódott. Nem mert tovább hallgatni. Ám fiai mindig csak önmagukra gondoltak, most sem törődtek senkivel. Látták atyjuk gyötrődését, de kemény szívüket ez nem érintette. Szelíd intéseit meghallgatták, de semmi hatással nem volt rájuk, nem változtatták meg gonosz magatartásukat, noha figyelmeztette őket bűnük következményeire. Ha Éli jogszerűen járt volna el gonosz fiaival, a papi tisztségtől fel kellett volna mentenie őket és halállal kellett volna büntetnie. De attól félve, hogy így rájuk nyíltan szégyent és megvetést hoz, megtartotta őket a legszentebb bizalmi állásban. Még mindig hagyta, hogy romlottságukat Isten szent szolgálatával vegyítsék és az igazságra szégyent hozzanak, mely éveken át helyrehozhatatlan volt. De amikor Izrael bírája elhanyagolta munkáját, Isten kezébe vette ügyét.
"És eljöve Istennek embere Élihez, és monda néki: Így szól az Úr: Nem jelentettem-é ki magamat atyád házának, midőn Egyiptomban a Fáraó házában valának? Én kiválasztám őt papnak Izráel minden nemzetségei közül magamnak, hogy áldozzon az én oltáromon; hogy füstölőszert füstölögtessen, hogy az efódot előttem viselje; és atyád házára bíztam Izrael fiainak minden tüzes áldozatait. Miért tapossátok meg az én véresáldozatomat és ételáldozatomat, melyet rendeltem e hajlékban? És te többre becsülöd fiaidat, mint engem, hogy magatokat hizlaljátok az én népem Izráel minden áldozatának elejével. Azért így szól az Úr, Izráelnek Istene, jóllehet megmondottam, hogy a te házad és atyádnak háza mindörökké én előttem jár; de most, azt mondja az Úr, távol legyen tőlem, mert akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek, akik azonban engem megutálnak, megutáltatnak [...] Támasztok azonban magamnak hűséges papot, ki kedvem és akaratom szerint cselekszik; és építek néki állandó házat, és az én felkentem előtt fog járni mindenkor" (1Sám 2:27-30.35).
Isten azt vetette Éli szemére, hogy fiait többre becsüli az Úrnál, mert inkább tűrte, hogy az áldozat megvetés tárgyává legyen, semhogy fiait förtelmes gyakorlatukért megszégyenítse. Azok, akik gyermekeik iránti vak szeretetből eltűrik önző kívánságaik kielégítését és Isten tekintélyét nem érvényesítik; nem mutatnak rá a bűnre és nem büntetik meg a gonoszt, azok gonosz gyermekeiket jobban tisztelik Istennél. Inkább törődnek jó hírük védelmezésével, mint Isten dicsőítésével. Inkább akarnak gyermekeiknek tetszeni, mint az Úrnak, megőrizvén Isten szolgálatát még a gonosz látszatától is.
Isten Élit, mint Izrael papját és bíráját felelőssé tette népének erkölcsi és vallási állapotáért, de felelőssé tette fiai jelleméért is. Meg kellett volna próbálnia szelíd rendszabályokkal megfékezni a gonoszt, s ha ez nem segít, a rosszat a legszigorúbb eszközökkel kellett volna elnyomnia. De azáltal, hogy a bűnt nem ostorozta, és a bűnösök felett nem gyakorolt igazságot, magára vonta Isten rosszallását. Nem lehetett ráhagyni Izrael tisztántartását. Azoknak, akiknek túl kevés a bátorságuk a rossz ostorozására, vagy közömbösségből, és kényelemszeretetből elhanyagolják családjuk vagy gyülekezetük tisztántartását, felelniük kell majd mindazért a rosszért, ami kötelesség-mulasztásukból származik. Mi éppúgy felelősek vagyunk azokért a bűnökért, amelyeket szülői vagy lelkipásztori tekintélyünk latbavetésével megakadályozhattunk volna, mintha azokat magunk követtük volna el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése