Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel%208&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel%208&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
E fejezet jó példája annak, hogy Isten mindent ismer előre, és mindent a maga idejében enged megtörténni, az Ő mindennél fontosabb célját szem előtt tartva. Így volt ez Dávid esetében is, amikor számos ellenséges népet legyőzött. Hogy miért sikerült ez neki? Azért, mert Dávid „jogot és igazságot szolgáltatva az egész népnek” uralkodott (15. vers – új prot. ford.). Legyőzte Hadadézert (3. vers) és az arámokat, akik Hadadézer segítségére keltek (5. vers). Amikor Tói, Hamát királya, meghallotta, mi történt, behódolt Dávidnak (9-10. vers), az edómiak is ugyanígy tettek, és Dávidot szolgálták (14. vers).
Itt nem a katonai hatalom a lényeg, hanem a – Dávid Istennel való kapcsolatában rejlő – lehetőség arra, hogy Izraelben helyreállítsa Isten jellemének visszatükröződését azáltal, hogy igazságosan és tisztességesen uralkodik. A Zsoltárok 85:10-ben így áll: „Szeretet és hűség találkoznak, igazság és béke csókolgatják egymást.” E két tulajdonság egyensúlya létfontosságú mind a földi, mind a mennybeli életünkhöz.
Egy másik fontos dolgot is meg kell itt jegyeznünk: Sámuel könyvének és a Krónikák könyvének összehasonlításakor hasonlóságokra, mégis eltérő hangsúlyra bukkanunk. Néha más-más nevekkel találkozunk, mivel az írnok a személy második nevét használta, mint például Gedeon esetében, akit a kánaániak Jerubbaálnak hívtak, vagy Salamonnál, akit a föníciaiak Jedidjának neveztek. Ezért tehát, amikor Sámuelnél egy nevet látunk, a Krónikák illetve Királyok könyvében pedig egy másikat, emlékeznünk kell, hogy a Szentlélek nem az írnok kezét fogva és a tollát irányítva vezette őt. Ezen írnokok és próféták Isten írói voltak, nem pedig a tollai. Ők a Szentlélek indítása szerint írtak (2Pt 1:21). A Szentlelken keresztül kaptak gondolatokat, amelyeket az egyes írók különböző módon fejeztek ki, mindig a szükséges pontra helyezve a hangsúlyt.
Így mutatkozik meg Isten együttérzése. Ott találkozik az elesett emberrel, ahol ő van. A Biblia tökéletes a maga egyszerűségében, mégsem tudja Isten nagyszerű gondolatait tökéletesen visszaadni az emberi nyelven. Emlékezzünk rá, hogy az Úr az Ő csodálatos erejével tartotta meg ezt a Szent Könyvet a jelenlegi formájában (lásd: Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. kötet. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 15, 19-21. oldal.)
Szerető Istenünk!
Segíts minket ma, ó Urunk, hogy az ügyeinket igazságosan és tisztességesen tudjuk intézni, az Igéddel és a Veled való kapcsolatunk által! Bízunk az Te Igédben, ami nehéz időket átélve került hozzánk, és ami változatlan és megingathatatlan igazságokat tartalmaz. A Te biztos Igéd, ami ránk hagyatott, erővel szól hozzánk. Fogadd el kérésünk, így imádkozunk! Ámen.
Koot van Wyk
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 56-57. fejezet
57. fejezet – A FILISZTEUSOK ELVESZIK A FRIGYLÁDÁT (3. rész)
Aggasztó és végzetes betegség lepte meg Asdód lakosságát. Visszaemlékezve a csapásokra, amelyeket Izrael Istene Egyiptomra kirótt, a nép szenvedéseit a közöttük lévő láda jelenlétének tulajdonította. Elhatározták, hogy Gáthba szállítják. De a csapás oda is követte. Ezért a város lakói tovább szállították Ekronba. Itt a nép már előre rémülettel fogadta, kiáltván: "[...] Reám hozták Izráel Istenének ládáját, hogy megöljön engem és az én népemet" (1Sám 5:10). Amint azt Gáth és Asdód népe tette, ők is isteneikhez fordultak segítségért; de romboló munkája tovább folytatódott, míg nyomorúságukban: "[...] a város jajkiáltása felhatott az égig" (1Sám 5:12). Minthogy nem merték a ládát az emberek között tovább tartani, azért nyílt mezőn helyezték el. Itt az egerek csapása következett, amely elárasztotta a földet és elpusztította a föld termését úgy a raktárakban, mint a mezőn. A borzasztó betegség és éhség teljes pusztulással fenyegette a nemzetet.
A láda hét hónapig maradt Filiszteában, és ez idő alatt az izraeliták semmi erőfeszítést sem tettek visszaszerzésére. A filiszteusok pedig, amennyire meg akarták azt szerezni, most annyira igyekeztek szabadulni jelenlététől, mert ahelyett, hogy erőforrás lett volna, nagy teherré és átokká vált. Csakhogy nem tudták, mitévők legyenek, mert ahová a láda ment, oda követte azt Isten ítélete is. A nép a papokhoz, jósokhoz és a nemzet fejedelmeihez fordult: "[...] Mit tegyünk az Úrnak ládájával? Mondjátok meg nékünk, mi módon küldjük haza?" Tanácsolták nékik, vétekért való drága áldozattal küldjék vissza. A főpapok azt mondták: "[...] akkor meggyógyultok, és megtudjátok, miért nem távozik el az ő keze rólatok" (1Sám 6:3).
A pogányoknak az volt a szokásuk, hogy a csapás eltávolítása céljából aranyból, ezüstből vagy más anyagból megformálták a pusztítást okozónak, vagy annak a tárgynak, testrésznek képét, amit az különösen érintett. Ezt azután oszlopra vagy valamely feltűnő helyre tették és feltételezték, az hatásos védelem az így megjelenített gonosz ellen. A pogány népeknél még ma is létezik hasonló gyakorlat. Ha valaki beteg és bálvány templomba megy gyógyulásért, magával viszi a beteg rész alakját, amit istenének áldozatként ajánl fel.
A fennálló babonával összhangban a filiszteusok urai utasították a népet, készítsenek képmásokat a csapásokról. "[...] A filiszteusok fejedelmeinek száma szerint öt fekélyforma arany és öt arany egér, mert" - mondták - "ugyanazon csapás van mindeneken, a ti fejedelmeiteken is" (1Sám 6:4).
E bölcs férfiak felismerték a ládát kísérő titokzatos hatalmat, amelynek feltartóztatására már nem volt bölcsességük. De mégsem tanácsolták a népet: forduljanak el bálványaiktól és szolgálják az Urat. Még mindig gyűlölték Izrael Istenét, noha nyomasztó ítéletekkel kényszerültek tekintélyének alávetni magukat. A bűnösök meggyőződhetnek Isten ítéletei által: hiábavaló ellene küzdeni. Kényszerülhetnek, hogy alávessék magukat hatalmának, miközben szívükben felügyelete ellen lázadnak. Az ilyen engedelmesség nem menti meg a bűnöst. Előbb a szívet kell Istennek átadni - kegyelem által néki alávetni -, hogy az ember bűnbánatát elfogadhassa.
Mily hosszútűrő Isten a gonoszok iránt! A bálványimádó filiszteusok és pártütő izraeliták egyformán élvezték gondviselésének ajándékait. A kegyelem tanújelének ezrei hullottak eredménytelenül csendben a hálátlan lázadó férfiak ösvényére. Minden áldás az adományozóról beszélt nékik, de ők közömbösek maradtak szeretete iránt. Isten türelme nagyon nagy volt az ember fiaihoz, de amikor konokan ellenálltak, bűneikben kitartottak, visszavonta tőlük oltalmazó kezét. Vonakodtak a természet műveiben, az Ige figyelmeztetéseiben, tanácsaiban és feddéseiben megnyilatkozó Isten szavára hallgatni, és így kénytelen volt ítélet által szólni hozzájuk. {PP 587.4}
Voltak a filiszteusok között, akik ellenezték a frigyláda hazaszállítását. Izrael Istene hatalmának ilyen elismerése megalázó a büszke Filiszteának. De a papok és jövendőmondók figyelmeztették a népet: nehogy utánozzák a fáraó és az egyiptomiak makacsságát és így önmagukra még nagyobb nyomorúságot hozzanak. Mindenki által elfogadott tervet terjesztettek most elő, és azt azonnal végrehajtották. A ládát a vétekért való arany áldozattal új szekérre tették, így kizárták a szennyeződés minden veszélyét. A szekér elé két tehenet fogtak, melyeken még sohasem volt járom. Borjaikat otthon tartották, a teheneket pedig szabadjára engedték, hadd menjenek, amerre akarnak. Ha a láda a léviták legközelebbi városának, Béth-Semesnek útján visszatér Izraelhez, a filiszteusok ezt annak jeleként fogadják, hogy Izrael Istene szerezte nekik ezt a nagy bajt. "[...] ha pedig nem, akkor megtudjuk, hogy nem az ő keze sújtott minket, hanem csak véletlen volt az, ami velünk történt" (1Sám 6:9).
A tehenek, miután szabadon engedték őket, elfordultak borjaiktól és bőgve egyenesen Béth-Semes felé vették útjukat. A türelmes állatok emberi kéz vezetése nélkül haladtak útjukon. De Isten jelenléte kísérte a ládát, s így egyenesen és biztosan ment kitűzött célja felé.
Éppen búzaaratás volt, s a béth-semesi férfiak a völgyben arattak. "[...] és felemelvén szemeiket, meglátták a ládát: és örvendezének, hogy látták. A szekér pedig eljutott a Béth-Semesből való Józsua mezejére, és ott megállott. Vala pedig ott egy nagy kő, és felvagdalták a szekér fáit és a teheneket megáldozták az Úrnak egészen égőáldozatul" (1Sám 6:13-14). A filiszteus fejedelmek pedig, akik a ládát "Béth-Semes határáig" követték, látva a fogadtatást, visszatértek Ekronba. A csapás megszűnt és ők meggyőződhettek arról, hogy az Izrael Istenének ítélete volt. {PP 588.3}
A béth-semesi férfiak hamar elterjesztették a hírt, hogy a láda birtokukban van, a nép pedig összesereglett az egész környékről, hogy üdvözölje annak visszatértét. Azután elhelyezték arra a kőre, amely előbb oltárként szolgált, és előtte az Úrnak további áldozatot mutattak be. Ha az áldozók akkor beismerték volna bűneiket, Isten rájuk bocsátotta volna áldását. De nem követték hűségesen törvényét; és amíg jó jelként a láda visszatértén örvendeztek, annak szentségét nem értették meg igazán. Ahelyett, hogy megfelelő helyet készítettek volna számára, megengedték, hogy ott maradjon a gabonaföldön. És amint tovább szemlélték a szent ládát és annak csodálatos visszatérési módjáról beszélgettek, találgatni kezdték, miben rejlik különös ereje? Végül győzött kíváncsiságuk és felnyitották annak fedelét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése