Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%2031&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%2031&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
A gonosz elérte, amit akart az endori boszorkány Saul vereségéről szóló jövendölésével: Saul kétségbe esett a Gilboa-hegyi csata előtt. Mivel nem volt megfelelő állapotban ahhoz, hogy vezesse a csapatait, a jövendölés beteljesedett. Izraelt megverték a filiszteusok, és Saul három fiával és fegyverhordozójával együtt elesett a csatában.
Saul bukása katasztrófa volt neki és a népe számára is. Amikor a filiszteusok másnap megtalálták a holttestét, lefejezték és kifüggesztették Bétseánnak, egy olyan erődjüknek falára, amely az ország közepén foglalt helyet, és a bírák nem hódították meg korábban. A fejét és a fegyverzetét egyik templomukban helyezték el, isteneiknek áldozva. Saul serege szétszóródott, a környező városok lakói elmenekültek, és a filiszteusok elfoglalták otthonaikat.
Az, hogy a holttestet nem temették el, hanem keselyűk prédájává tették, a lehető legsúlyosabb megbecstelenítés volt. Az egyetlen fényes pont ebben a fejezetben Jábes-Gileád vitézeinek bátorsága. Saul megmentette őket uralkodása elején, és most ők kockáztatták az életüket, hogy tisztességesen eltemethessék őt Jábesben.
Mit tanulhatunk ennek az embernek a tragikus végéből, aki valaha Szentlélekkel teljes ember volt? Három dolgot emelnék ki: óvakodjunk attól, hogy megszomorítsuk az Úr Lelkét, óvakodjunk a féltékenységtől, amely Saul esetében őrizetlenül hagyta királyságának határait, amíg Dávidot üldözte; és őrizkedjünk attól, hogy ne teljesítsük Isten általunk ismert parancsát.
Ralph Neall
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 54-55. fejezet
55. fejezet – A GYERMEK SÁMUEL (1. rész)
1 Sámuel 1; 2:1-11.
Elkána, az Efraim hegységében lakó jómódú és befolyásos lévita volt, aki szerette és félte az Urat. Felesége, Anna, szintén istenfélő, kegyes asszony volt. Nemes szerénység, komolyság és fennkölt hit jellemezte.
A héberek által oly komolyan óhajtott áldást megtagadta az Úr ez istenfélő házaspártól; otthonukban nem hangzott fel gondtalan gyermekhang, és így az az óhaj, hogy neve folytatódjék, Elkánát második házasságra késztette. Ámde ez a lépés, melyet az Istenbe vetett hit hiánya sugallt, nem hozott boldogságot. Bár e házasságából fiak és leányok születtek, de Isten szent intézkedésének örömét és szépségét megsértette. Penina, a második feleség féltékeny, kicsinyes volt és kihívóan viselkedett. Anna számára a remény megsemmisültnek s az élet nehéz tehernek látszott, mégis a próbát türelmes alázattal viselte.
Elkána az isteni rendeléseket hűségesen betartotta. Az istentiszteletek Silóban voltak, s mint lévitának azokon részt kellett volna vennie, de az eluralkodó szabálytalanságok következményeként szolgálatát nem vették igénybe. Mégis a kijelölt ünnepeken felment imádkozásra és áldozat bemutatásra.
Az áldozattal egybekötött szent ünnepekre is behatolt a gonosz lélek, mely családi életében megpróbáltatást hozott. A hálaáldozat bemutatása után az egész család - amint az szokás volt - ünnepélyes örömteli vendégséget tartott. Elkána ez alkalmakkor gyermekei anyjának, fiainak és leányainak egy-egy részt; Annának pedig, iránta érzett tisztelete és szeretete jeléül két részt adott, mintha lenne fia. Ekkor a második feleség féltékenységtől fűtve az Isten kedveltjének kijáró elsőbbséget követelte és kigúnyolta Annát gyermektelen állapota miatt, ami az Úr nemtetszésének bizonyítéka. Ez évről-évre megismétlődött, végül Anna nem bírta tovább elviselni. Fájdalmát képtelen lévén elrejteni, sírva vonult vissza a vendégségtől. Elkána hiába vigasztalta. "[...] Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Mi felett bánkódol szívedben? Avagy nem többet érek-é én néked tíz fiúnál?" (1Sám 1:8).
Anna nem panaszkodott. Terhét az Úr elé vitte. Komolyan kérte, vegye el szégyenét és ajándékozza meg egy fiú drága ajándékával, akit néki nevel fel. Ünnepélyes fogadalmat tett, ha kérését meghallgatja, a gyermekét születésétől kezdve Istennek ajánlja. Anna a sátor bejáratához ment "és lelkében elkeseredve könyörge és igen sír vala" (1Sám 1:10). Csendesen társalgott az Úrral, hang nélkül, csak ajka mozgott. Azokban a gonosz időkben ritkán lehetett látni ilyen imádkozót. A tiszteletlen lakmározások, sőt az ittasság sem volt szokatlan még a vallásos ünnepségeken sem. és Éli, a főpap, Annát figyelve feltételezte, bortól részegedett meg. Gondolta jól megérdemelt figyelmeztetésben részesíti, ezért szigorúan ezt mondta: "[...] Meddig leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól" (1Sám 1:14).
Megszomorodva és megijedve Anna kedvesen válaszolt: "[...] Nem, Uram! bánatos lelkű asszony vagyok én; sem bort, sem részegítő italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az Úr előtt. Ne tartsd a te szolgálóleányodat rossz asszonynak, mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességéből szólottam eddig" (1Sám 1:15-16).
A főpap mélységesen megrendült, mert Isten embere volt; és dorgálás helyett áldást mondott: "[...] Eredj el békességgel, és Izráelnek Istene adja meg a te kérésedet, amelyet kértél tőle" (1Sám 1:17).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése