Új
olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 26. fejezetéhez
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 26. fejezet 699. nap
26.
Ímhol Istenetek
Ézsaiás korában az emberiség lelki látása homályos volt,
mert nem értették meg Istent. Sátán hosszú idő óta igyekezett elhitetni az
emberekkel, hogy Teremtője a bűn, a szenvedés és a halál szerzője. Az így
félrevezetett emberek könyörtelennek és szigorúnak képzelték Istent. Azt
gondolták, figyeli, mikor büntethet, kárhoztathat, és mindaddig távoltartja
magától a bűnöst, amíg egyetlen törvényes ürüggyel megtagadhatja tőle
segítségét. A mennyben uralkodó törvényt - a szeretet törvényét - az őscsaló
hamis színben tüntette fel; terhes igának, hogy ez a törvény korlátozza az
ember boldogságát. Boldog lehet, ha megszabadulhat tőle. Azt állította, hogy a
törvény előírásainak nem lehet engedelmeskedni, a törvényszegésre kiszabott
büntetések pedig önkényesek.
Izráelnek nem volt mentsége arra, hogy szem elől
tévesztette Jahve valódi jellemét. Isten sokszor kinyilatkoztatta magát
"...irgalmas és kegyelmes Isten"-ként, akinek "hosszú" a
türelme, "nagy" a szeretete és hűsége (Zsolt 86:15). "Még gyermek
volt Izráel, amikor megszerettem - jelentette ki Isten -, Egyiptomból hívtam ki
fiamat" (Hós 11:1).
Az Úr szeretettel bánt Izráellel, amikor megszabadította az
egyiptomi szolgaságból, és az ígéret földje felé vezette. "Ezért
szabadította ki őket minden nyomorúságukból. Nem követ vagy angyal, hanem ő
maga szabadította meg őket: szeretetével és könyörületével ő váltotta meg őket.
Felkarolta és hordozta őket ősidőktől fogva" (Ézsa 63:8-9).
"Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek?"
(2Móz 33:14) - ígérte a pusztai vándorlás alatt. Ezt a biztosítékot Jahve
jellemének csodálatos megmutatkozása kísérte, amely képessé tette Mózest, hogy
az egész Izráelnek hirdesse Isten jóságát, és hiteles képet adjon láthatatlan
Királyuk tulajdonságairól. "Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki:
Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége
nagy! Megtartja szeretetét ezerízig, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket.
Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül..." (2Móz 34:6-7).
Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás
22
A fejezetet itt olvashatod
el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ézsaiás művész és
festő, az ő művészete azonban a szavaiban rejlik. A művét költői képekben tárja
elénk, panelekből építi fel. Ennek a fejezetnek az első képe a látás völgye (1.
vers). A házuk tetején álló emberekről ír, akiket megrémít azok kiáltása, akik
a csatában megsebesültek ugyan, de a sérüléseikbe nem haltak bele azonnal (2.
vers). Még a vezetők is elmenekültek a városból, de őket is elfogták (3. vers).
Ézsaiás szörnyen érzi
magát ezek után, és legszívesebben keserves sírásra fakadna (4. vers). Ez az a
nap, amikor, ahogy Ézsaiás írja, „rémülésnek
és eltapodtatásnak és zavarnak napja jő Istentől, a seregeknek Urától a látás
völgyére” (5. vers). Jóel így ír erről: „mert
közel van az Úrnak napja az ítélet völgyében” (Jóel 3:14). Jóelnél ez nem
más, mint Krisztus második eljövetele, amikor az Úr a szentekkel együtt hazatér
a mennyei Sionba, ahol Ő maga lesz népének menedéke. Azoknak, akikről Ézsaiás
ír, ez nem sikerült. Ez a hegyeken való kiáltás napja (5. vers folyt.). Úgy
tűnik, mintha Ézsaiás a közvetlenül Krisztus második eljövetele előtti
történéseket tárná elénk.
Ézsaiás következő képe
Jeruzsálemet mutatja be. A környező völgyek harcra készülő lovakkal és
szekerekkel voltak tele (6-7. vers). Azután pedig az Úr visszavonta védelmét
Júda felől (8. vers). Dávid városa lakóinak problémája az volt, hogy inkább
támaszkodtak az erdő házának fegyverzetére, mint az Úrra (8. vers folyt).
Helyrehozták a falat, vizes árkokat alakítottak ki, aztán pedig még néhány
házat is leromboltak, hogy megerősíthessék a falat (9-10. vers). Mégis sírás és
jajgatás lett a vége – hasonlóan ahhoz, ahogyan az a végidőben is lesz. E
hűségeseknek nagy volt a sírásuk és jajgatásuk. Nem Istenre, hanem valami másra
koncentráltak. Ettek és ittak, mert másnap a halál várt rájuk, és ez nem
bocsáttatik meg nekik, míg meg nem halnak (12-14. vers).
Sébna, a kincstár
vezetője, királyt megillető temetést kíván magának Jeruzsálemben (15-16. vers).
Büntetése az, hogy Úr megragadja, összegöngyölíti, és labdaként elhajítja
messze földre, és ott fog meghalni, rettegésben (17. vers). Az Úr azért űzi ki
őt a házából, teszi vele mindezt, és helyezi Eljákimot az ő helyére, mert Sébna
az „ura házának gyalázata” (18-20.
vers). Eljákim tekintélye nagy lesz. Olyan lesz, mint az erős helyre bevert
szeg, és amelyik ajtót ő megnyitja, azt senki be nem zárja (21-23. vers). Dicsőség
és tisztelet, világi hírnév egyaránt az osztályrésze lesz (24. vers).
Ézsaiás a saját idejére
vonatkozó képe Ezékiás palotájáról itt ér véget, mert még egy képet szeretne
bemutatni a második eljövetelről, arról, amivel ezt a fejezetet kezdte: „Ama napon, azt mondja a seregeknek Ura,
kiesik a szeg, mely erős helyre veretett” (25. vers). A második
eljövetelkor a földi díszek, rangok, képesítések, kitüntetések, érmek, koronák
és palástok mind levágatnak és földre vettetnek, mert a feltámadáskor és a
mennybe költözéskor már nem lesz rájuk szükség.
Drága Istenünk! Ézsaiás a végidő fontosságára hívja fel
figyelmünket, amit köszönünk Neked. Urunk add, hogy mi Téged tegyünk az első
helyre az életünkben, és a világot hagyjuk el, hogy Jézust megnyerjük! Ámen.
Koot
van Wyk
98. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 26. fejezetéhez (június 11-17.).
Az általunk mesélt
történetek jelentősen befolyásolják az életünk minőségét. A „Nincs elég”
önbeteljesítő jóslattá válik, és a hiány, a halvány árnyék és a mohóság
gondolkodásmódját hozza el. A „Nem vagyok teljes értékű” vagy a „Nem vagyok
szerethető” az áldozatszerep, a bátortalanság és a kicsiség körforgásaiba térít
minket. A „Nem bízok bennük” az önmagunkra támaszkodásra, az aggodalomra és a
magányosságra nevel minket. Az általunk mondott meséket nem annyira választjuk,
mint inkább magunkba szívjuk. Örökségül kapjuk őket, mint a nyelvi akcentust
vagy a modorosságot. A valóságunk érzékelését festik le.
Csak úgy, mint a többi
történet, azok is, amelyeket Istenről mondunk, alakítják az életünket. Részben
ezeket a benne foglalt történeteket állítja Ellen White középpontba ebben a
fejezetben. Az emberek nemzedékeken keresztül hamis feltételezésekkel
rendelkeztek Istenről („nem értették meg Istent”). Amikor az elménkben egy
bosszúálló, sokat követelő, maximalista, hamar haragra gerjedő, egyeseket előnyben
részesítő Isten képe él, könnyű azt feltételezni, hogy az előre látható
tökéletlenségeink miatt nem leszünk elérhetőek az Ő számára. Sőt, ami még
rosszabb, akár azt is feltételezhetjük, hogy mások sem lesznek elérhetőek Isten
számára.
„Teljes mind a széles
föld az ő dicsőségével!” – ez sok történetet próbára tesz. Isten valamennyi
nemzetséget és népet betakar szerető jóindulatával és kegyelmével. Ézsaiás
mindent magába foglaló kijelentése Isten jelenlétéről nem csak azon történetek
számára jelent kihívást, amelyeket az izraeliták örököltek, hanem a sajátjaink
számára is. A kérdés számunkra az: talán túl kevés érdemét tudtam be az ő
nagyszerű kegyelmének, vagy talán túl nagy részben hibáztattam az igazságért?
Kris Loewen
Segédlelkész
Walla Walla University
Church
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése