2017. június 11., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 11 - VASÁRNAP - Ézsaiás 22

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 26. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 26. fejezet 699. nap

26. Ímhol Istenetek

Ézsaiás korában az emberiség lelki látása homályos volt, mert nem értették meg Istent. Sátán hosszú idő óta igyekezett elhitetni az emberekkel, hogy Teremtője a bűn, a szenvedés és a halál szerzője. Az így félrevezetett emberek könyörtelennek és szigorúnak képzelték Istent. Azt gondolták, figyeli, mikor büntethet, kárhoztathat, és mindaddig távoltartja magától a bűnöst, amíg egyetlen törvényes ürüggyel megtagadhatja tőle segítségét. A mennyben uralkodó törvényt - a szeretet törvényét - az őscsaló hamis színben tüntette fel; terhes igának, hogy ez a törvény korlátozza az ember boldogságát. Boldog lehet, ha megszabadulhat tőle. Azt állította, hogy a törvény előírásainak nem lehet engedelmeskedni, a törvényszegésre kiszabott büntetések pedig önkényesek.

Izráelnek nem volt mentsége arra, hogy szem elől tévesztette Jahve valódi jellemét. Isten sokszor kinyilatkoztatta magát "...irgalmas és kegyelmes Isten"-ként, akinek "hosszú" a türelme, "nagy" a szeretete és hűsége (Zsolt 86:15). "Még gyermek volt Izráel, amikor megszerettem - jelentette ki Isten -, Egyiptomból hívtam ki fiamat" (Hós 11:1).

Az Úr szeretettel bánt Izráellel, amikor megszabadította az egyiptomi szolgaságból, és az ígéret földje felé vezette. "Ezért szabadította ki őket minden nyomorúságukból. Nem követ vagy angyal, hanem ő maga szabadította meg őket: szeretetével és könyörületével ő váltotta meg őket. Felkarolta és hordozta őket ősidőktől fogva" (Ézsa 63:8-9).

"Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek?" (2Móz 33:14) - ígérte a pusztai vándorlás alatt. Ezt a biztosítékot Jahve jellemének csodálatos megmutatkozása kísérte, amely képessé tette Mózest, hogy az egész Izráelnek hirdesse Isten jóságát, és hiteles képet adjon láthatatlan Királyuk tulajdonságairól. "Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! Megtartja szeretetét ezerízig, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül..." (2Móz 34:6-7).

Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás 22

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:

Ézsaiás művész és festő, az ő művészete azonban a szavaiban rejlik. A művét költői képekben tárja elénk, panelekből építi fel. Ennek a fejezetnek az első képe a látás völgye (1. vers). A házuk tetején álló emberekről ír, akiket megrémít azok kiáltása, akik a csatában megsebesültek ugyan, de a sérüléseikbe nem haltak bele azonnal (2. vers). Még a vezetők is elmenekültek a városból, de őket is elfogták (3. vers).

Ézsaiás szörnyen érzi magát ezek után, és legszívesebben keserves sírásra fakadna (4. vers). Ez az a nap, amikor, ahogy Ézsaiás írja, „rémülésnek és eltapodtatásnak és zavarnak napja jő Istentől, a seregeknek Urától a látás völgyére” (5. vers). Jóel így ír erről: „mert közel van az Úrnak napja az ítélet völgyében” (Jóel 3:14). Jóelnél ez nem más, mint Krisztus második eljövetele, amikor az Úr a szentekkel együtt hazatér a mennyei Sionba, ahol Ő maga lesz népének menedéke. Azoknak, akikről Ézsaiás ír, ez nem sikerült. Ez a hegyeken való kiáltás napja (5. vers folyt.). Úgy tűnik, mintha Ézsaiás a közvetlenül Krisztus második eljövetele előtti történéseket tárná elénk.

Ézsaiás következő képe Jeruzsálemet mutatja be. A környező völgyek harcra készülő lovakkal és szekerekkel voltak tele (6-7. vers). Azután pedig az Úr visszavonta védelmét Júda felől (8. vers). Dávid városa lakóinak problémája az volt, hogy inkább támaszkodtak az erdő házának fegyverzetére, mint az Úrra (8. vers folyt). Helyrehozták a falat, vizes árkokat alakítottak ki, aztán pedig még néhány házat is leromboltak, hogy megerősíthessék a falat (9-10. vers). Mégis sírás és jajgatás lett a vége – hasonlóan ahhoz, ahogyan az a végidőben is lesz. E hűségeseknek nagy volt a sírásuk és jajgatásuk. Nem Istenre, hanem valami másra koncentráltak. Ettek és ittak, mert másnap a halál várt rájuk, és ez nem bocsáttatik meg nekik, míg meg nem halnak (12-14. vers).

Sébna, a kincstár vezetője, királyt megillető temetést kíván magának Jeruzsálemben (15-16. vers). Büntetése az, hogy Úr megragadja, összegöngyölíti, és labdaként elhajítja messze földre, és ott fog meghalni, rettegésben (17. vers). Az Úr azért űzi ki őt a házából, teszi vele mindezt, és helyezi Eljákimot az ő helyére, mert Sébna az „ura házának gyalázata” (18-20. vers). Eljákim tekintélye nagy lesz. Olyan lesz, mint az erős helyre bevert szeg, és amelyik ajtót ő megnyitja, azt senki be nem zárja (21-23. vers). Dicsőség és tisztelet, világi hírnév egyaránt az osztályrésze lesz (24. vers).

Ézsaiás a saját idejére vonatkozó képe Ezékiás palotájáról itt ér véget, mert még egy képet szeretne bemutatni a második eljövetelről, arról, amivel ezt a fejezetet kezdte: „Ama napon, azt mondja a seregeknek Ura, kiesik a szeg, mely erős helyre veretett” (25. vers). A második eljövetelkor a földi díszek, rangok, képesítések, kitüntetések, érmek, koronák és palástok mind levágatnak és földre vettetnek, mert a feltámadáskor és a mennybe költözéskor már nem lesz rájuk szükség.

Drága Istenünk! Ézsaiás a végidő fontosságára hívja fel figyelmünket, amit köszönünk Neked. Urunk add, hogy mi Téged tegyünk az első helyre az életünkben, és a világot hagyjuk el, hogy Jézust megnyerjük! Ámen.

Koot van Wyk

98. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 26. fejezetéhez (június 11-17.).

Az általunk mesélt történetek jelentősen befolyásolják az életünk minőségét. A „Nincs elég” önbeteljesítő jóslattá válik, és a hiány, a halvány árnyék és a mohóság gondolkodásmódját hozza el. A „Nem vagyok teljes értékű” vagy a „Nem vagyok szerethető” az áldozatszerep, a bátortalanság és a kicsiség körforgásaiba térít minket. A „Nem bízok bennük” az önmagunkra támaszkodásra, az aggodalomra és a magányosságra nevel minket. Az általunk mondott meséket nem annyira választjuk, mint inkább magunkba szívjuk. Örökségül kapjuk őket, mint a nyelvi akcentust vagy a modorosságot. A valóságunk érzékelését festik le.

Csak úgy, mint a többi történet, azok is, amelyeket Istenről mondunk, alakítják az életünket. Részben ezeket a benne foglalt történeteket állítja Ellen White középpontba ebben a fejezetben. Az emberek nemzedékeken keresztül  hamis feltételezésekkel rendelkeztek Istenről („nem értették meg Istent”). Amikor az elménkben egy bosszúálló, sokat követelő, maximalista, hamar haragra gerjedő, egyeseket előnyben részesítő Isten képe él, könnyű azt feltételezni, hogy az előre látható tökéletlenségeink miatt nem leszünk elérhetőek az Ő számára. Sőt, ami még rosszabb, akár azt is feltételezhetjük, hogy mások sem lesznek elérhetőek Isten számára.

„Teljes mind a széles föld az ő dicsőségével!” – ez sok történetet próbára tesz. Isten valamennyi nemzetséget és népet betakar szerető jóindulatával és kegyelmével. Ézsaiás mindent magába foglaló kijelentése Isten jelenlétéről nem csak azon történetek számára jelent kihívást, amelyeket az izraeliták örököltek, hanem a sajátjaink számára is. A kérdés számunkra az: talán túl kevés érdemét tudtam be az ő nagyszerű kegyelmének, vagy talán túl nagy részben hibáztattam az igazságért?

Kris Loewen
Segédlelkész
Walla Walla University Church
 Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése