Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 23. fejezet 691. nap
Az északi királyságot sújtó pusztulás a menny közvetlen
ítélete volt. Az asszírok csupán eszközök voltak, akiket Isten felhasznált
szándéka véghezvitelére. Ézsaiás útján, aki nem sokkal Samária eleste előtt
kezdett prófétálni, az Úr úgy utalt az asszír seregre, mint "haragom
botjá"-ra. "Kezében van dühömnek vesszeje" - mondta (Ézsa 10:5).
Izráel fiai súlyosan "vétkeztek Istenük, az Úr
ellen... és gonosz dolgokat követtek el..." "De ők... megvetették
rendelkezéseit és szövetségét, amelyet őseikkel kötött, és intelmeit,
amelyekkel intette őket." Ez azért történt, mert "elhagyták Istenüknek,
az Úrnak minden parancsolatát, és öntött bálványt csináltak maguknak: két
borjút. Asérá-szobrot is készítettek, és leborultak az ég minden serege előtt,
és szolgálták a Baalt" és semmiképpen nem voltak hajlandók megtérni.
Úgyhogy az Úr "sanyargatta és fosztogatók kezébe adta, végül pedig
elvetette őket színe elől" azokkal a jól érthető figyelmeztetésekkel
összhangban, amelyeket "szolgái a próféták által" küldött nekik.
"Ezért került fogságba Izráel a maga földjéről
Asszíriába", "mert nem hallgattak Istenüknek, az Úrnak a szavára,
áthágták szövetségét és mindazt, amit Mózes, az Úr szolgája parancsolt"
(2Kir 17:7, 11, 14-16, 20-23; 18:12).
Az Úrnak bölcs és irgalmas szándéka volt a tíz törzset
sújtó iszonyú büntetéssel. Úgy akarta megvalósítani azt, amit atyáik földjén
nem tudott már általuk elérni, hogy szétszórta őket a pogányok között. Meg
kellett valósulnia megváltási tervének, amely mindazoknak szólt, akik
elfogadták az emberiség Megváltója által kínált bocsánatot; és Izráel
megpróbálásával készített utat a föld népei előtt bemutatandó dicsőségének. Nem
volt mindenki megátalkodott azok között, akiket fogságba vittek. Voltak, akik
hűségesek maradtak Istenhez, és olyanok is, akik megalázták magukat előtte.
Isten azt akarta, hogy általuk, az "élő Isten fiai" (Hós 2:1) által,
az asszír birodalomban tömegek ismerjék meg jellemét és törvényének áldásait.
Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás
14
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ézsaiás jól ismerte a
bibliai történelmet, különösképpen Mózest és Jóbot. A jövőre vonatkozó
látomásokat és jövendöléseket is kapott az Úrtól. Luciferrel és szomorú
lázadásával kapcsolatosan Ézsaiás a legbüszkébb és leginkább önkényuralmi
jellegű nemzeteket írja le. Lucifer levettetett a mennyből, de jó néhány
hasonlóan elbukott földi birodalmat ismerünk, amelyek Lucifer-típusú lázadások
következtében kerültek a történelem süllyesztőjébe.
Ézsaiás folytonosan emlékezteti olvasóit a Messiás különböző szerepeire és tisztségeire, mint Megváltó, Engesztelő Áldozat, Bíró, érettünk harcoló Hős és Újjáteremtő. Ézsaiás meglehetősen idős korban szerkesztette egybe könyvét, néhány írása vers vagy napló volt, mások beszámolók, jövendölések és különböző jegyzetek. Néha bizonyos szóképrendszerről egy másikra vált. Mindez annak a szándékának a megvalósítását szolgálja, hogy olvasóit arra nevelje, hogy ne csupán elemző és kreatív gondolkodók (vagy problémamegoldók) legyenek, csupán a jelenre koncentrálva, hanem a napi problémákon felülemelkedve az események hosszabb láncolatán átívelő, átfogó gondolkodásmód is jellemezze őket. Ézsaiás láttatni szeretné az Úr napja és korának tragikus eseményei közötti kapcsolatot.
Az első három versben Ézsaiás arról az időről ír, amikor Isten a „lelki Izráelt” választja népéül, és Jézus második eljövetelekor új otthont ad nekik az új Jeruzsálemben, a „saját földjükön”, ahol idegenek csatlakoznak hozzájuk, és Izrael részévé válnak, Izráel háza „bírni fogja” (2. vers) őket, mint örökségüket a mennyben, az Úr földjén. A „lelki Izráel” fogalma minden népet magában foglal. Az Úr nyugalmat ad nekik a sok fájdalom után (3. vers). Dalt énekelnek majd Babilon bukásáról, és az Urat dicsőítik. Abból vonhatunk le olyan következtetést, hogy ez nem történelmi leírás, hanem az örökkévalóságra vonatkozik, hogy a 7 versben azt olvassuk, hogy „Csendesen nyugszik az egész föld, végre megpihenhet!” (7a) Sátán megkötöztetett, és a mennyei Sion ill. az Új Jeruzsálem „Lakói ujjongva énekelnek” (7b) (ERV-HU fordítás).
Ézsaiás folytonosan emlékezteti olvasóit a Messiás különböző szerepeire és tisztségeire, mint Megváltó, Engesztelő Áldozat, Bíró, érettünk harcoló Hős és Újjáteremtő. Ézsaiás meglehetősen idős korban szerkesztette egybe könyvét, néhány írása vers vagy napló volt, mások beszámolók, jövendölések és különböző jegyzetek. Néha bizonyos szóképrendszerről egy másikra vált. Mindez annak a szándékának a megvalósítását szolgálja, hogy olvasóit arra nevelje, hogy ne csupán elemző és kreatív gondolkodók (vagy problémamegoldók) legyenek, csupán a jelenre koncentrálva, hanem a napi problémákon felülemelkedve az események hosszabb láncolatán átívelő, átfogó gondolkodásmód is jellemezze őket. Ézsaiás láttatni szeretné az Úr napja és korának tragikus eseményei közötti kapcsolatot.
Az első három versben Ézsaiás arról az időről ír, amikor Isten a „lelki Izráelt” választja népéül, és Jézus második eljövetelekor új otthont ad nekik az új Jeruzsálemben, a „saját földjükön”, ahol idegenek csatlakoznak hozzájuk, és Izrael részévé válnak, Izráel háza „bírni fogja” (2. vers) őket, mint örökségüket a mennyben, az Úr földjén. A „lelki Izráel” fogalma minden népet magában foglal. Az Úr nyugalmat ad nekik a sok fájdalom után (3. vers). Dalt énekelnek majd Babilon bukásáról, és az Urat dicsőítik. Abból vonhatunk le olyan következtetést, hogy ez nem történelmi leírás, hanem az örökkévalóságra vonatkozik, hogy a 7 versben azt olvassuk, hogy „Csendesen nyugszik az egész föld, végre megpihenhet!” (7a) Sátán megkötöztetett, és a mennyei Sion ill. az Új Jeruzsálem „Lakói ujjongva énekelnek” (7b) (ERV-HU fordítás).
Az ezer esztendő eltelte után a világ gonosz vezetői és királyai feltámadnak (9. vers), és felismerik sátán igazi természetét, hogy hatalma éppoly korlátozott, rövid ideig tartó és hiábavaló, mit az ő birodalmaiké (10-11. vers). Ezeknek a birodalmaknak a szellemisége Lucifertől származik, aki sátánná lett, és kivettetett a mennyből (12-14. vers). „Mégis alászálltál a holtak közé, lezuhantál a mélységes verem fenekére!” (15. vers) „Akik látták zuhanásod, csodálkozva néznek, s eltűnődnek rajtad: Valóban ő lenne az, akitől reszketett a föld, akitől királyok és országok remegtek?” (16. vers). Sátán a katasztrófák mestere, ő az, „aki a lakott földet pusztává pusztította, a városokat romhalmazzá rombolta, s foglyait sohasem engedte szabadon” (17 vers). Ő az, aki a Babilonokat létrehozta, és aztán romhalmazzá rombolta. A millennium alatt a Föld gonosz királyai sírjaikban fekszenek, de Sátán a saját „gödrében” lesz (19b), életben, nem lesz a halott gonoszokkal ezalatt az idő alatt (20a).
A 22. versben az Úr szól, és azt mondja, hogy „Eltörlöm Babilon nevét, kiirtom minden maradékát, összes sarjadékát kipusztítom, hogy írmagja sem marad!” A földi birodalmak Babilonjainak nincs jövőjük. Az Úr azt mondja, hogy „Összetöröm Asszíriát földemen” (25. vers). Ez nem Izrael fizikai földje. Asszíria összetörése azokat a nemzeteket jelképezi, amelyeket eltapos az Úr az utolsó ítéletkor, ahogy olvassuk: a „földemen”, azaz az Úr földjén, mert a Föld az Úré. Ez akkor történik, amikor a Messiás, mint győztes Hős véget vet a gonoszságnak ezen a Földön. „Így határozott az Örökkévaló az egész föld felől, s karját kinyújtotta a nemzetek fölé” (26. vers). „Amit ő határoz, ki húzza keresztül? Ha karját kinyújtja, hogy cselekedjen, ki állhat ellene?” (27. vers). Az események sorrendje ismert az Úr előtt, bizonyos az, és senki sem változtathatja meg.
Isten a gonoszt gyökerestül elpusztítja. (30c). A végidei Babilonok is el fognak bukni. „Jajgassatok kapuk! Kiáltsatok városok!” (31. vers) „Az Úr építette erősre Sion alapját”, ezért Krisztus második eljövetelekor „benne (az új Jeruzsálemben) talál népe menedéket”.
Drága Istenünk! Ez a Föld nem nyújt biztonságot számunkra, a Babilonok nem állnak fenn örökké. Add meg, hogy megnyugvást találjunk majd az újjáteremtett Földön, Isten városában, a mennyei Jeruzsálemben, Isten Hegyén! Ámen.
Koot van Wyk
96. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 23. fejezetéhez (május 28-
június 3.).
Izrael királyságának
utolsó napjai erőszakkal teliek voltak. Egykor katonaként tanúja voltam, és
magam is elkövettem szörnyű erőszakos bűnöket, amelyek ennek a világnak az
utolsó napjaiban előfordulhatnak. A világ, amiben ma élünk nem különbözik
attól, amivel kapcsolatban Hóseás és Ámós próféták figyelmeztettek. Isten
a mindenhol arra hívja a megátalkodott szívünket, hogy
térjen vissza hozzá. Én személyesen hallottam ezt a hívást, és láttam Isten
könyörületességet a küszöbönálló ítéletem előtt.
Az emberiség egyre
inkább a teremtést ünnepli a Teremtő helyett. Annak érdekében, hogy
emlékeztessen minket Őrá és az Ő - velünk kötött - szövetségére, Isten
rendkívül kegyelmes üzeneteket küld a megígért megbocsátásról. Még a
nyomorúságos létezésünkkel szembenézve is, amelyben bűnös vágyaink kielégítésére
törekszünk, gyakran visszautasítjuk Isten figyelmeztetéseit. Manapság, csakúgy,
mint Menáhem korában, bűneink által összetörve és meggyengítve találjuk
magunkat. Fogjuk azt, ami az összetört életünkből maradt, és úgy teszünk,
mintha minden együtt meglenne, de a végén bűneink teljesen legyőznek minket.
Istenünk mérhetetlen
könyörületességében meghosszabbítja számunkra a kegyelmét. Mi megsérthetjük és
meg is sértjük a szövetségünket Istennel, de ő sosem szegi meg a velünk kötött
szövetségét! Különösen amikor a legrosszabb állapotban vagyunk, akkor kér
minket Isten páratlan szeretetével, hogy térjünk vissza hozzá, és vigyünk
másokat is magunkkal, hogy szabaddá váljunk egyszer s mindenkorra – az Ő
szeretetének foglyaként!
Joseph Washburn
Former Green Beret,
ARISE Intern
Storyline Adventist
Church, Eugene, Oregon USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése