Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 27. fejezet 708. nap
Júda és Izráel hitehagyása idején sokan kérdezték:
"Mivel járuljak az Úr elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt? Talán
égőáldozattal járuljak elébe, esztendős borjakkal? Talán kedvét leli az Úr a
kosok ezreiben, vagy az olajpatakok tízezreiben?" A válasz világos és
határozott: "Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled
az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos
Isteneddel szemben" (Mik 6:6-8).
A gyakorlati kegyesség értékét hangsúlyozva a próféta
megismételte azt a tanácsot, amelyet Izráel századokkal előbb kapott. Közvetlen
azelőtt, hogy beléptek az ígéret földjére, ezt üzente az Úr Mózessel:
"Most pedig Izráel, mit kíván tőled Istened, az Úr? Csak azt, hogy
Istenedet, az Urat féljed, járj mindenben az ő útjain, szeresd őt, és szolgáld
az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből. Tartsd meg az Úr
parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket ma parancsolok neked a te
javadra!" (5Móz 10:12-13) Jahve szolgái korszakról korszakra elismételték
ezeket a tanácsokat azoknak, akiket az irgalmasság elfelejtésének veszélye és a
formai vallásosság fenyegetett. Amikor Krisztustól - földi szolgálata idején -
megkérdezte egy törvénytudó: "Mester, melyik a nagy parancsolat a
törvényben? Jézus így válaszolt: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes
szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy
parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E
két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták" (Mt 22:36-40).
A próféták és a Mester e világos kijelentéseit úgy kell
fogadnunk, mint Isten szavát, amely mindenkinek szól. Ragadjunk meg minden
alkalmat a terheket hordozók és a lesújtottak iránti irgalmasságra, a szerető
gondoskodásra és a keresztény szívességre! Ha többet nem tudunk tenni, öntsünk
bátorságot és reményt azokba, akik nem ismerik Istent, és akiket együttérzéssel
és szeretettel nagyon könnyen megközelíthetünk.
Sok-sok ígéret szól azoknak, akik éberen figyelik, mikor
vihetnek örömet és áldást mások életébe. "Ha kenyeret adsz az éhezőnek, és
jól tartod a nyomorultat, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod
olyan lesz, mint a déli napfény. Az Úr vezet majd szüntelen, kopár földön is
jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert,
mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz" (Ézsa 58:10-11).
Akház bálványimádó életmódjának - amelyen a próféták
nyomatékos kérlelései ellenére sem változtatott - csak egy következménye
lehetett. "Ezért haragudott meg az Úr Júdára és Jeruzsálemre...
iszonyatossá, borzasztóvá és gúny tárgyává" tette (2Krón 29:8). Az ország
gyorsan hanyatlott, és a nemsokára beözönlő seregek még fennmaradását is
veszélyeztették. Háborút indított "Recín, Arám királya meg Pekah, a
Remaljáhú fia Izráel királya Jeruzsálem ellen, és körülzárták Áházt..."
(2Kir 16:5).
Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás
31
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ézsaiás a fejezet
elején hátrafelé tekintget saját népe miatt. Egyiptomnak a kereskedelmi utak és
a fa miatt volt érdekeltsége Palesztinában. Ézsaiás napjaiban a júdeaiak
Egyiptomba mentek gyors lovakért, harci szekerek tömegéért, és erős lovasokért.
De elszakadtak Istentől, és nem tekintettek Izrael Szentjére segítségért.
Ézsaiás nem Júdára vagy Egyiptomra összpontosítja figyelmét, hanem Istenre, aki
bölcs, és „veszedelmet hoz” Júdára
azért, amit tesznek, és „nem másítja meg
szavait”.
Istennek van egy terve,
és véghez is viszi, felemelkedik a gonosztevők ellen. Ők és a segítőik bajban
vannak az Úrral szemben. Ézsaiás azt mondja, az egyiptomiak csak emberek, de
Isten emberfeletti, a lovak csak test, de Isten: Lélek. Ézsaiás nem akar
Júdával vagy az egyiptomiakkal foglalkozni, Isten cselekedetei számítanak
igazán! Krisztus kinyújtja majd kezét, és a segítők megbotlanak, és akik bennük
bíztak elesnek, „együtt pusztulnak el mindnyájan.” Ez a végső és teljes vége a gonoszságnak.
Az Úr
a bárányt megtámadó oroszlán példáját használta szemléltetésként, hogy
bemutassa, az emberi ellenállás nem segít, mint ahogy a pásztorok kiáltozása és
zajkeltése sem. Ugyanígy az Úr gonosz elleni harcát sem lehet megállítani.
Eljön, hogy harcoljon Sion hegyéért és dombjáért. Ézsaiás nem a földi, hanem a
mennyei Jeruzsálemről beszél. Nem a városnak van szüksége védelemre, hanem a
benne lévő hűségeseknek.
Az új
Jeruzsálem alászáll majd az égből, és Isten végső csatája lezajlik a millennium
végén, ahogy János leírja a Jelenések könyvében. Ézsaiás már tudta, János nem
valami új dolgot talált ki. Ézsaiás tudott a millenniumról, így ír a 24.
fejezet 22. versében: „hosszú idő múlva
megbüntetik őket.” „Mert jön már lakóhelyéről
az Úr, hogy megbüntesse bűneikért a föld lakóit” (26:21), „tűz emészti meg ellenségeidet” (26:11).
Amit Júda lakóinak tenniük kell az, amit Ézsaiás mond a 6. versben: „Térjetek meg ahhoz, akitől oly messze
eltávolodtatok, Izráel fiai!”
Azokban a napokban – így írja Ézsaiás – „mindenki megveti ezüstbálványait és
aranybálványait, amelyeket bűnös kézzel készített.” Bűnös építmények, bűnös technika, digitális vétkek, az
emberi találékonyság termékei mind elpusztulnak, de nem emberi kéz által. Nem
emberi kard, hanem Isten Igéje által esnek el. Nem menekülhetnek meg.
Ézsaiás témája nem Egyiptom vagy Júda, hanem Isten. „Kőszála ijedten menekül”. Krisztus Dániel 2.
fejezetének kősziklája, aki el fog jönni a millennium előtt, szent angyalaival
együtt. Sionban és az új Jeruzsálemben Isten tüze jelenik majd meg a millennium
végén. Tudjuk, hogy sosem volt akkora tűz Jeruzsálem földi történelmében, amilyen
lesz majd az ezer év végén.
Drága Istenünk! Add Urunk, hogy mint
Ézsaiás, mi is Rád összpontosítsunk a nehéz időkben, ne emberi mesterkedésekben
és biztosítékokban reménykedjünk! Tarts meg és őrizz meg bennünket! A Te
nevedben kérünk. Ámen.
Koot
van Wyk
99. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 27. és 28. fejezeteihez (június
18-24.).
Egyszer hallottam egy
élénken növekvő gyülekezet lelkészét, amint azt mondja: „Minden a vezetésen áll
vagy bukik.” Ellen White Akházról szóló fejezetének kezdő bekezdéseiben ennek a
fontosságát hangsúlyozza. „Sok embert, akik korábban ellenálltak a bálványimádó
szokások rontásának, most rávettek a pogány istenségek imádására.”
Habár az új király maga
nem alkalmazott erőszakot, hogy az emberek bálványimádással foglalatoskodjanak,
kétségtelen azonban a rájuk tett hatása. A vezetők hallgatólagosan bennfoglalt
engedélyt adnak arra, hogy korábban tarthatatlan cselekedeteket kövessenek el
az alattvalók. A vezetők a következetlen filozófiai vagy etikai tanításokat is
igazolhatják.
Amikor először
elkezdtem dolgozni a lelkészi szolgálatban, egy olyan gyülekezetben indítottam
el egy ifjúsági csoportot, ahol korábban nem volt ilyen. Néhány önkéntes
segített beindítani a szárnyait bontogató szolgálatot, és a legelső napokban
azt vártam el tőlük, hogy ne úgy kommunikáljanak a gyerekekkel, mint - ők, a
felnőttek - egymással. A fejemben ez a sikeres szolgálat kulcsa volt. Sajnos
azonban nem közöltem velük ezt az elvárásomat. És ami még rosszabb, én magam
sem adtam erre jó példát.
Ahogy a csoport
fejlődött, abban a frusztráló helyzetben találtam magamat, hogy az önkéntesek
képtelenek voltak igazán kapcsolatot teremteni a gyerekekkel. Egy nálam
mindössze néhány évvel fiatalabb tag kellett a csapatból, hogy felnyissa a
szememet. Az igazság az, hogy elbuktam vezetőként. Minden a vezetésen áll vagy
bukik – és amikor a vezetés elbukik, az igazságnak (Ézsaiás) szólnia kell a
hatalomhoz (Akház).
Kris Loewen
segédlelkész
Walla Walla University
Church
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése