Higgyetek az Ő prófétáinak - június 5 - HÉTFŐ - Ézsaiás 16

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Új olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 24. és 25. fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 24. fejezet 692. nap

Ez a prófécia részben a bírák korában teljesedett; Izráel asszíriai és Júda babiloni fogságával pedig, szó szerint megvalósult.

Izráel hitehagyása fokozatosan alakult ki. Nemzedékről nemzedékre Sátán ismételten megkísérelte a választott néppel elfeledtetni azokat a parancsolatokat, rendelkezéseket és döntéseket (5Móz 6:1), amelyeknek örök megtartására ígéretet tettek. Sátán tudta, hogy ha sikerül Izráellel Istent elfeledtetnie, és "más isteneket" követnie, s ha azokat tiszteli és azok előtt borul le; akkor "menthetetlenül" elvesznek (5Móz 8:19).

Isten földi egyházának ellensége azonban nem vette számításba, hogy Isten könyörületes, aki a bűnöst "nem hagyja egészen büntetés nélkül", de akinek dicsősége az, hogy "irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy!" (2Móz 34:6-7). Sátán ugyan megpróbálta meghiúsítani Isten Izráellel való szándékát, de történelmük legsötétebb óráiban is, amikor úgy tűnt, hogy a gonoszság erői már-már győznek, az Úr irgalmasan kinyilatkoztatta önmagát. Izráel elé tárta a nemzet jólétét szolgáló dolgokat. "Előírhatok nekik ezernyi törvényt - üzente Hóseással -, azt gondolják, nem tartozik rájuk." "Pedig én tanítottam járni Efraimot, kézen fogtam őket, de ők nem tudták, hogy én viseltem gondjukat" (Hós 8:12; 11:3). Az Úr szeretettel bánt velük. Prófétái által oktatta őket; szabályra új szabályt, parancsra új parancsot adott.

Ha Izráel megszívlelte volna a próféták tanításait, megmenekült volna a megaláztatástól. Isten kénytelen volt fogságba engedni őket, mert makacsul elfordultak törvényétől. "Elpusztul népem, mert nem ismeri Istent - üzente Isten Hóseás által. Mivel te megvetetted ezt az ismeretet, én is megvetlek... én sem törődöm fiaiddal" (Hós 4:6).

Isten törvényének áthágása minden korban ugyanilyen következményekkel járt. Noé idejében, amikor az ember minden helyes elvet megsértett, amikor a gonoszság oly nagy és általános lett, hogy Isten nem tűrhette tovább, elhangzott a végzés: "Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem" (1Móz 6:7). Ábrahám korában Sodoma népe nyíltan dacolt Istennel és törvényével. Ebből ugyanolyan gonoszság, romlottság és féktelen mértéktelenség következett, mint ami az özönvíz előtti világot jellemezte. Sodoma lakói átlépték Isten türelmének határát, ezért fellobbant ellenük bosszújának tüze.

Az Izráel tíz törzsének fogságát megelőző idő hasonló engedetlenség és gonoszság kora volt. Isten törvényét semmibe vették, ezért a bűn zsilipe megnyílt Izráel felé. "...Pere van az Úrnak az ország lakóival - nyilatkoztatta ki Hóseás -, mert nincs igazság, nincs hűség, és nem ismerik Istent az országban. Esküdöznek és hazudoznak, ölnek, lopnak és paráználkodnak, betörnek és vérontás vérontást ér!" (Hós 4:1-2).

Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás 16

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=isa+16&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=isa+16&version=NT-HU

Ézsaiás még nem fejezte be az előző fejezetben elkezdett beszámolót arról, hogy Isten milyen csapásokkal sújtja a moábitákat. További információkat ehhez a két fejezethez a Királyok második könyve 17. és 18. fejezetében találhatunk, amikor Hóseás uralkodott az északi királyságban Izraeltől Samáriáig. Később Jeruzsálemben Ezékiás uralkodott Júda felett. A samáriai emberek nem félték az Urat, pontosabban szólva nem úgy, ahogy kellett volna. Hiába tisztelték, ha közben bálványoknak áldoztak. Saját isteneket készítettek maguknak, és a magaslatokra helyezték őket, miközben rituálékat folytattak körülöttük. Végül Isten megengedte az asszíroknak, hogy meghódítsák Samáriát, és sokakat fogságba ejtsenek.

Isten sírt Samária felett, és búsult népének tettei miatt, amikor gyermekei elmentek a magaslatokra, és más isteneket imádtak. Most az asszírok ezreket ejtettek fogságba és hurcoltak el. Sajnos Jeruzsálem és Júda népe Ézsaiás idejében ugyanezt tette: elismerték ugyan Istent, de bálványokat imádtak – a samáriaiakhoz és az északi királyságban lakókhoz hasonlóan.

Isten, ahogyan már az előző fejezetben is olvashattuk, ítéletet tartott Moáb felett, de sürgeti is Moáb népét, hogy hallgasson a tanácsra, és vesse le magáról a büszkeségét és gőgjét, legyen kedves Jeruzsálem és Júda népéhez, különösen azokhoz, akik közöttük élnek. Az Úr tanácsa szerint a moábitáknak enyhülhet a büntetésük és fájdalmuk úgy, hogy egy bárányt küldenek, és Jeruzsálemnek, „Sion leányainak” (Ézs 16:1) barátságát keresik. Ha mégsem tesznek így, további ítéletek fognak elhangzani, és a moábiták földjét jajveszékelés tölti majd be, de az isteneik nem fogják megmenteni őket (3a, 6a és 7a vers).

Amikor Ézsaiás megemlíti ezt a szót: „pusztító” (4. vers), el szeretne helyezni egy központi elemet az üzenetében, amely feltárja a helyi történet hátterét. Sátánról és a segítőiről beszél, azokról a földi birodalmakról, amelyeket felhasznál. Ézsaiás végighalad az idő folyosóin, és látomásában „vége a nyomorgatónak” (4c vers). Ézsaiás látta, hogy „Isten kegyelme megerősített egy ülőszéket, és ül azon igazsággal Dávid sátorában egy bíró, jogosság keresője, igazság ismerője” (5. vers). Ő Krisztus, Dávid fia, a Messiás. Ő fog az igazság trónján ülni Dávid sátrában. Ő a mi szószólónk a mennyben, aki „a jogosság keresője, igazság ismerője” (5. vers).

A hetedik versben Ézsaiás visszatér Isten moábiták elleni ítéletére és sátán néplázító valóságába. Miközben Ézsaiás a moábiták büntetését magyarázza, miszerint nem lesz több aratás és örömteli éneklés (9. vers), de megint a durva földi világon túl szeretne látni, és a mennyei eseményekre tereli a figyelmet, ahol Isten szíve fáj, és szemei könnyben úsznak (9. vers): „Ezért siratom... megnedvesítlek könyeimmel Hesbon és Eleálé” mivel az örömötök elvétetett (10. vers). Az Úr így szól: „véget vetettem a víg éneklésnek” (10. vers). Tisztán látszik, hogy mindez a büntetés miatt történt.

Isten szíve úgy sír, amikor Moáb népére gondol, akár a citera szomorú dallama (11. vers). Sátán örül a pusztulásnak, Isten azonban gyászolja őket a szenvedésük miatt. És mindez azért történhetett meg Ézsaiás idejében, mert az emberek a magaslatokra mentek, hogy ott imádják bálványaikat (12. vers). Ézsaiás kiemeli, hogy „három esztendő alatt... megaláztatik Moáb dicsősége”. Ekkor történt meg, hogy az asszírok bevonultak Asdódba és elfoglalták. Moáb népének pedig csak a töredéke marad meg (14. vers).

Szerető Istenünk! Moáb kemény büntetést hozott a saját fejére Isten engedélyével, de Sátánon keresztül. Tudjuk, hogy az összes szenvedés mögött Lucifer mesterkedése áll. Urunk, segíts minket, hogy magasabbra tudjunk tekinteni, és meglássuk mélységes fájdalmadat és értünk hulló könnyeidet! Ámen.

Koot van Wyk

97. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 24. és 25. fejezeteihez (június 4-10.).

Szomorú és aggasztó helyzetekben, amelyekkel közösen és egyénileg szembesülünk, könnyedén zaklatottak, céltalanok leszünk és szem elől tévesztjük a reményt. Azokban az időkben, amikor úgy tűnik, hogy a szomorúság és a gonoszság mindent ellenőrzése alatt tart, a remény a maga teljességében és pompájában valóban egy rendkívüli becsben tartott ajándék.

Amikor Izrael fiatal nemzete az Ígéret Földjének határánál állt, sokan azok közül, akik útra keltek Egyiptomból, már nem számláltattak közéjük. A próféták korábban többször is figyelmeztették őket azokra a következményekre, amelyek akkor sújtják őket, ha Istentől távolodnak, és Isten nélkül élnek. Mégis, Isten azzal az ígérettel biztatott, amely a helyreállítást és reményt teljesedését jelenti az elkövetkezendő nagy napon. A fájdalom, bálványimádás és lázadás közepette Isten kiterjesztette ígéretét egy tökéletes napra. Egykor, ott az ígéret földjének határán a remény volt az, ami sokakat késztetett, hogy megtartsák Isten megerősítő jelenlétét életükben.

Ma, az örökkévalóság határán, számunkra is adott a választás, hogy megtartsuk Isten megerősítő jelenlétét, aki a kezében tartja „azt a napot”, és vele időzzünk. Ügyeljünk hát a próféták bölcs tanácsára és kapaszkodjunk Istenbe, aki a nagy reményt kínálja számunkra, ahogyan a megígért földre tekintünk!

Jenniffer Ogden

Gyermek- és családlelkész

Walla Walla University Church, USA

 Fordította: Gősi Csaba