Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 25. fejezet 696. nap
Úgy látszik, hogy az Uzziást sújtó büntetés fékező hatással
volt fiára. Jótám súlyos felelősséget hordozott atyja uralkodásának utolsó
éveiben, és amikor Uzziás meghalt, követte őt a trónon. Jótámról ezt olvassuk:
"Azt tette, amit helyesnek lát az Úr egészen úgy, ahogyan apja, Uzzijjá
tette. Csak az áldozóhalmok nem szűntek meg; a nép még ott áldozott és
tömjénezett az áldozóhalmokon" (2Kir 15:34-35).
Uzziás uralkodása végéhez közeledett. Jótám hordozta már az
államirányítás számos terhét, amikor a királyi családból származó ifjú Ézsaiást
Isten elhívta prófétának. Az a kor, amelyben Ézsaiás szolgált, különlegesen
vészterhes volt Isten népe számára. A prófétának látnia kellett, hogy Izráel és
Szíria egyesített csapatai elözönlik Júdát. Tanúja volt annak, hogy az asszír
seregek a birodalom főbb városai előtt táboroznak. Megérte Samária elestét és
Izráel tíz törzsének szétszóródását a népek között. Júdára újra és újra
rátörtek az asszír csapatok. Jeruzsálemet is megostromolták, és ha Isten
csodálatosan közbe nem lép, a város elesik. A déli királyság békéjét súlyos
veszedelmek fenyegették. Isten visszavonta védelmét, és az asszír haderők
már-már elárasztották Júda országát.
A kívülről jövő veszélyek azonban nem voltak olyan súlyosak
- jóllehet úgy tűnt, hogy elsöprik Izráelt -, mint azok, amelyek belülről
támadtak. Leginkább Isten népének romlottsága szomorította el és
nyugtalanította az Úr szolgáját. Azoknak a hitehagyása és makacssága, akiknek
fényhordozóknak kellett volna lenniük a népek között, kihívta Isten büntető
ítéletét. Sok olyan bűn, amely siettette az északi királyság pusztulását, és
amelyeket Hóseás és Ámós nemrég félreérthetetlen szavakkal leplezett, rohamosan
bomlasztotta Júda országát is.
A nép szociális helyzete különösen csüggesztő volt.
Nyereségvágyból emberek házhoz házat, szántóföldhöz szántóföldet szereztek. Az
igazságot elfordították, és nem könyörültek a szegényeken. Lásd: Ézsa 5:8!
Ezekről a bűnökről mondta Isten: "Szegénytől rabolt holmi van a
házatokban! Hogy meritek összezúzni népemet, összetörni a nyomorultakat?"
(Ézsa 3:14-15). Még a bíráknál is - akiknek kötelességük volt az elhagyottakat
védeni - süket fülekre talált a szegények és szűkölködők, az özvegyek és árvák
kiáltása. Lásd: Ézsa 10:1-2!
Az elnyomással és jóléttel együtt járt a gőg és a
külsőségek szeretete, a durva részegeskedés és a mulatozó kedv. Lásd: Ézsa
2:11-12; 3:16; 18-23; 5:22; 11-12! Ézsaiás korában a bálványimádás már senkit
nem lepett meg. Lásd: Ézsa 2:8-9. A bűnös szokások annyira elterjedtek a
társadalom minden rétegében, hogy az a kevés ember, aki hű maradt Istenhez,
sokszor már-már elvesztette bizalmát és engedett a csüggedésnek, a
kétségbeesésnek. Úgy rémlett, hogy Isten Izráellel való szándéka meghiúsul, és
az engedetlen nép Sodoma és Gomora sorsára jut.
Nem csoda, ha ilyen állapotok láttán Ézsaiás visszariadt a
felelősségtől, amikor Uzziás uralkodásának utolsó évében Isten megbízta, hogy
vigye el intő és feddő üzenetét Júdának. Jól tudta, hogy konok ellenállással
fog találkozni. Feladatát reménytelennek látta, amikor a reá bízott nép
nyakasságára és hitetlenségére gondolt. Felismerte, milyen alkalmatlan a
helyzet megoldására. Eldobja-e reményt vesztve megbízatását, és hagyja, hogy
Júda zavartalanul imádja bálványait? Ninive istenei uralják a földet, dacolva a
menny Istenével?
Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás
19
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ézsaiás itt Egyiptommal
kapcsolatos eseményekről ír. Amit említ, az mégsem kapcsolható közvetlenül egy
bizonyos történelmi eseményhez, vagy az egyiptomi dinasztiákra vonatkozó
bármely tényhez. A történelemben nem
fordult elő, hogy „az Úr könnyű felhőre
ül és bemegy Egyiptomba” (1. vers). Mózes sem mondta soha, hogy az
izraelita nép és az üldöző egyiptomiak között elterülő sötét felhőn Isten
lovagolna. A felhőn lovaglás képe általában Krisztus második eljöveteléhez
kapcsolódik. Az eredeti szöveg így szól:
„és bemegy Egyiptomba”, nem „bemenni
készül”. Ez egy látomás, és Ézsaiás azt írja le, amit látott.
Krisztus második
eljövetelekor és előtte az Úr számtalan dolgot cselekszik. Ézsaiás felsorolja
az Úr tetteit: „És adom az egyiptomiakat
kemény úr kezébe” (4. vers) „az Úr
végzése” (12c, 17. vers) hogy, „Az Úr
beléje önté a szédelgés lelkét” (14a vers). „Az Úr kezének felemelésétől” (16. vers) „oltára lesz az Úrnak” (19. vers), „És lesz jegyül és bizonyságul a seregek Urának” (20. vers), „És ,megismerteti magát az Úr Egyiptommal” (21.
vers). Megveri és meggyógyítja őket (22. vers), és megáldja őket a seregeknek
Ura (25. vers). Ezek az események nem
egy történelmi időszakot mutatnak be nekünk, mint sokan gondolnák, hanem az
idők végét, Krisztus második eljövetelét.
A vég idején egyiptomi
támad egyiptomira, város a város ellen (2. vers), és a társadalmi osztályok is
egymás ellen. A spiritizmushoz fordulnak (3. vers), és Isten sátán kezébe adja
az egyiptomiakat, aki kegyetlen, kemény úr (4. vers), erős király. A tenger
vize és a folyók kiszáradnak, (5. vers), a csatornák bűzt árasztanak (6. vers –
a Szuezi-csatorna?), és Egyiptom patakjai is kiszáradnak. A halászok keseregni
fognak (8. vers), a textiliparban dolgozók is panaszkodnak (9. vers), a
hatalmas történelmi emlékművek oszlopai porrá törnek, és „a napszámosok bánkódnak lelkökben” (10. vers). A dicsőséges
fejedelmek teljesen bolondok (11. vers), ami azt jelenti, hogy Egyiptom minden
bölcsessége hiábavaló, és sehol sem található (12. vers).
Ezek nem történelmi
események, nem rivális hatalmak emberi összecsapásai. Ezek a seregek Urának
végzései (12c vers). Az „ura (gazdája)”
azt jelenti, hogy angyalai alkotják a felhőt, amin eljön. Egyiptomot sátán vezette
tévútra földi „segítővel” együttmunkálkodva (13-14. vers). „Ama napon olyan lesz Egyiptom, … retteg és
fél a seregek Ura kezének felemelésétől” (16. vers).
Ézsaiás előtt ezután
megjelenik az az idő, amikor az Úrnak Lelke kiárad és Júda földje félelmetes
lesz az egyiptomiaknak, mert az Úr így határozott (17. vers). Egyiptomban válaszolnak az Úr utolsó
hívására, de egyötödük még mindig sátánhoz ragaszkodik (18. vers). Akik
válaszolnak a Szentlélek hívására, segítségért fognak kiáltani az Úrhoz, mert
új hitükért elnyomottak lesznek (20. vers). Ő pedig megtartót és fejedelmet
küld szabadításukra (20. vers). Mindezek csúcspontján jön el Mihály és
angyalserege, hogy megmentse őket.
„És megismerteti magát az Úr Egyiptommal, és megismeri
Egyiptom az Urat ama napon (21. vers). Megveri és meggyógyítja az Úr Egyiptomot, „és megtérnek az Úrhoz” (22. vers). „Ama napon” (23. vers) kapcsolatok és
kommunikáció útja nyílik Egyiptom és Asszíria között, harmadiknak pedig a lelki
Izrael csatlakozik az újonnan megtértekhez és „áldás lesz a földnek közepette” (24. vers). Az e két térségből
frissen megtértek és a már hűséges hívők egy néppé lesznek. Az „Ő népe”
lesznek, és Isten áldása nyugszik rajtuk.
Drága Istenünk! Add, hogy mindnyájan örvendezzünk mások
megtérésének és üdvözítésének szépségén a történelem végidei eseményei
közepette! Engedd, hogy velük együtt, kézen fogva tehessünk meg mindent a Te
célodért, minden kultúráért és az egész emberiségért! Ámen.
Koot van Wyk
97. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 24. és 25. fejezeteihez (június
4-10.).
Szomorú és aggasztó
helyzetekben, amelyekkel közösen és egyénileg szembesülünk, könnyedén
zaklatottak, céltalanok leszünk és szem elől tévesztjük a reményt. Azokban az
időkben, amikor úgy tűnik, hogy a szomorúság és a gonoszság mindent ellenőrzése
alatt tart, a remény a maga teljességében és pompájában valóban egy rendkívüli
becsben tartott ajándék.
Amikor Izrael fiatal
nemzete az Ígéret Földjének határánál állt, sokan azok közül, akik útra keltek
Egyiptomból, már nem számláltattak közéjük. A próféták korábban többször is
figyelmeztették őket azokra a következményekre, amelyek akkor sújtják őket, ha
Istentől távolodnak, és Isten nélkül élnek. Mégis, Isten azzal az ígérettel
biztatott, amely a helyreállítást és reményt teljesedését jelenti az
elkövetkezendő nagy napon. A fájdalom, bálványimádás és lázadás közepette Isten
kiterjesztette ígéretét egy tökéletes napra. Egykor, ott az ígéret földjének
határán a remény volt az, ami sokakat késztetett, hogy megtartsák Isten
megerősítő jelenlétét életükben.
Ma, az örökkévalóság
határán, számunkra is adott a választás, hogy megtartsuk Isten megerősítő
jelenlétét, aki a kezében tartja „azt a napot”, és vele időzzünk. Ügyeljünk hát
a próféták bölcs tanácsára és kapaszkodjunk Istenbe, aki a nagy reményt kínálja
számunkra, ahogyan a megígért földre tekintünk!
Jenniffer Ogden
Gyermek- és
családlelkész
Walla Walla University
Church, USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése