Higgyetek az Ő prófétáinak - április 30 - HÉTFŐ - Az apostolok cselekedetei 6

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 28. fejezet 1022. nap

Ilyen alkalmakkor jó néhány olyan embert érintett a Megváltó tanítása, akik akkor még nem fogadták el Őt, csak mennybemenetele után. Amikor kitöltetett a Szentlélek, és egyetlen napon háromezren tértek meg, közülük sokan az igazságot először a vámszedők asztalánál hallották, és némelyikük az evangélium hírnökévé is vált. Máté számára Jézus példája a vendégségben állandó tanulságul szolgált. A megvetett vámszedő az egyik legodaadóbb evangélista lett, szolgálata során szorosan a Mester lábnyomán járt.

Amikor az írástudók megtudták, hogy Jézus Máténál járt vendégségben, megragadták az alkalmat, hogy megvádolják. Úgy döntöttek, hogy a tanítványokon kezdik a munkát. Felébresztik előítéleteiket, s így remélhetőleg elidegenítik őket Mesterüktől. Az volt a taktikájuk, hogy Krisztust bevádolják a tanítványoknál, a tanítványokat pedig Krisztusnál, és nyilaikat oda célozzák, ahol az emberek a legsebezhetőbbek. Sátán ilyen módon dolgozik a mennyei hűtlenség óta, s az ő lelke indítja mindazokat, akik egyenetlenséget, széthúzást akarnak kelteni.

                         

"Miért eszik ez a ti Mesteretek a vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?" (Mt 9 :11 ) - kérdezték az irigy írástudók.

Jézus nem várta meg, hogy tanítványai feleljenek a vádra, hanem maga válaszolt: "Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek. Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre" (Mt 9:12-13). A farizeusok lelkileg egészségesnek tartották magukat, mint akiknek nincs szükségük orvosra, a vámszedőkre és pogányokra viszont úgy tekintettek, mint akik elvesznek a lelki betegségekben. Hát akkor nem az volt-e Jézus orvosi munkája, hogy ahhoz a réteghez menjen, amelyiknek szüksége van segítségére?

Bár a farizeusok igen jó véleményt alkottak magukról, valójában állapotuk rosszabb volt, mint az általuk megvetett személyeké. A vámszedők kevésbé voltak vakbuzgóak, önelégültek, és így fogékonyabbnak bizonyultak az igazság iránt. Jézus így szólt az írástudókhoz: "Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot" (Mt 9:13). Ezzel mutatott rá, hogy noha állításuk szerint Isten igéjét tanítják, annak lelkülete teljesen ismeretlen előttük.

A farizeusok erre egy időre elhallgattak, de még inkább megkövesedtek az ellenségeskedésben. Ezután Keresztelő János tanítványaira vetettek szemet, megpróbálták őket szembeállítani a Megváltóval. Ezek a farizeusok nem ismerték el Keresztelő János küldetését. Csúfolták önmegtagadó életéért, egyszerű szokásaiért, szerény öltözetéért, és fanatikusnak nyilvánították. Mivel János elítélte képmutatásukat, ők is visszautasították szavait, és megpróbálták az embereket ellene uszítani. Isten Lelke munkálkodott e gúnyolódók szívében, meggyőzte őket bűneikről - de ők elutasították Isten tanácsát, és Jánosról kijelentették, hogy ördögtől megszállott.

Most, amikor Jézus elvegyült a nép között, asztaluknál evett-ivott, falánksággal, iszákossággal vádolták meg. Ezek a szavak pontosan a vádlókra voltak igazak. Ahogyan Sátán Istent hamis színben tünteti fel, és saját tulajdonságait ruházza Rá, a gonoszok éppúgy festenek torz képet Isten küldötteiről.

A farizeusok nem akarták elismerni: Jézus azért eszik vámszedőkkel és bűnösökkel, hogy mennyei világosságot hozzon a sötétségben lévők számára. Nem akarták észrevenni, hogy az isteni Tanító minden elhullatott szava élő mag, amely kicsírázik, és gyümölcsöt terem Isten dicsőségére. Elhatározták, hogy nem fogadják be a világosságot, és bár szembenálltak Keresztelő János küldetésével, most készek voltak baráti kezet nyújtani tanítványainak, mert remélték, hogy ezzel megnyerhetik őket szövetségesül Jézussal szemben. Állításuk szerint Jézus semmibe vette az ősi hagyományokat; Keresztelő János egyszerű kegyességét szembeállították Jézus életmódjával, aki vámszedőkkel és bűnösökkel lakomázik.

János tanítványai ezidőtájt nagyon levertek voltak. Ez még azelőtt történt, mielőtt Jézust megkeresték János üzenetével. Szeretett tanítójuk börtönben volt, napjaik gyászban teltek. Jézus semmit sem tett János kiszabadításáért, sőt mintha azért jött volna, hogy kétségbevonja tanítását. Ha János Isten küldötte, akkor Jézus és tanítványai miért viselkednek egészen másképpen?

János tanítványai nem látták tisztán Krisztus munkásságát, azt gondolták, valami alapja azért lehet a farizeusok vádjainak. Az írástudók számos előírását betartották, sőt azt remélték, hogy a törvény cselekedetei által megigazulnak. A böjtöt a zsidók érdemnek számító cselekedetként gyakorolták, a legmerevebbek hetente két napot böjtöltek. A farizeusok és János tanítványai éppen böjtöltek, amikor ez utóbbiak Jézushoz jöttek a kérdéssel: "Miért hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?" (Mt 9:14)

Jézus nagyon szelíden válaszolt. Nem próbálta helyreigazítani a böjtölésről alkotott téves felfogásukat, inkább saját küldetését illetően terelte őket helyes irányba. Ugyanazokkal a kifejezésekkel élt, melyeket maga Keresztelő János is használt, amikor Jézusról bizonyságot tett. János ezt mondta: "Akinek jegyese van, vőlegény az; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, örvendezve örül a vőlegény szavának. Ez az én örömem immár betelt" (Jn 3:29). János tanítványai nem tudtak nem visszaemlékezni tanítójuk szavaira, amikor a hasonlatot folytatva Jézus így szólt: "Avagy mívelhetitek-é azt, hogy a lakodalmasok böjtöljenek, amíg a vőlegény velük van? " (Lk 5 : 34).

Mai Bibliai szakasz: Az apostolok cselekedetei 6

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Apostolok+6&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Apostolok%20cselekedetei+6&version=NT-HU

A jeruzsálemi gyülekezet továbbra is folyamatosan növekszik. Az apostolok már átestek a lenyűgöző börtönbéli tapasztalatokon, és látták a fogház kapuit csodálatosan megnyílni (ApCsel 5.). Továbbra is bátran tanítottak és prédikáltak. Most azonban súrlódás keletkezett a görögök és a zsidók között, mert a görögök szerint az ő özvegyeiket elhanyagolták. Mit tesznek tehát az apostolok? Bölcsen felismerik, hogy egymagukban nem képesek mindent megoldani, ezért fokozatosan másokat is megbíznak a munkával. Kiválasztanak hét diakónust, hogy az egyház tagjainak fizikai szükségleteiről gondoskodjanak. Nem tartozhat azonban akárki a diakónusok közé. Becsületesnek, Szentlélekkel teljesnek és bölcsnek kell lenniük. Itt találkozunk első alkalommal Istvánnal.

István hűséges hívő, Szentlélekkel teljes. Ebből kifolyólag sok csodatétel kíséri életét és szolgálatát. A Biblia szerint, amikor beszélt, hallgatósága, korának emberei, nem tudtak ellenállni a szavait kísérő Léleknek és bölcsességnek. Emiatt őt is rövidesen a Nagytanács elé hurcolták. A vallási vezetők gonosz taktikája és a hamis tanúk rágalmazó szavai ellenére István erősen megállt hitében. „És szemeiket reá vetvén a tanácsban ülők mindnyájan, olyannak látták az ő orcáját, mint egy angyalnak orcáját” (15. vers). Micsoda bizonyságtétel!

E. G. White Előtted az élet című könyvében ezt üzeni nekünk: „A világnak emberekre van a legnagyobb szüksége – olyanokra, akik el nem adhatók és meg nem vesztegethetők; olyan emberekre, akik lelkük mélyéig igazak és becsületesek; olyan emberekre, akik merik a bűnt nevén nevezni; olyan emberekre, akik az iránytű pontosságával teljesítik kötelességüket; olyan emberekre, akik kiállnak az igazság mellett, szakadjon bár az ég!” (Budapest, 1992, Advent Kiadó. 55. oldal.)

István ilyen ember volt. Isten ma tőlünk, férfiaktól és nőktől ugyanezt a magas színvonalat várja el. Még ha a világ szét is esik körülöttünk, segítsen minket az Úr, hogy hűségesek legyünk és erősen megálljunk Őérte! Jézus hamarosan eljön! Legyünk mindig készen!

                                                                   Melody (Melodious Echo) Mason

143. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  28-29. fejezeteihez (április 29 – május 5.).

A házamban van egy kiírás ezzel a felirattal: „Ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném, akkor mindenki rosszul fogja érezni magát.” Poénként vettem meg, de időnként túlságosan igaz ahhoz, hogy vicces legyen. Ezen alkalmakkor bizonyára farizeusként viselkedem.

Ezek a farizeuseok voltak a legnagyobb hangulatgyilkosok. Nem csak, hogy nem érezték jól magukat, de azt sem akarták, hogy mások jól érezzék magukat. Úgy látták, hogy a Lévi Máté házánál lévő ünnepség bűn és szégyenteljes. Ragaszkodtak ahhoz, hogy úgy menjenek a dolgok, ahogy ők akarják. Sikeresen el is érték, hogy az emberek szenvedjenek. És ami még rosszabb, beszennyezték Isten hírnevét, mivel az Ő képviselőinek vallották magukat.

János tanítványai szintén ebbe a csapdába estek, amikor a böjtölést a vallásos hitbuzgalom kifejezőeszközévé tették. A farizeusok a szombatot olyan nappá tették, amely a követelményeivel terhet jelent. Sajnos azonban ez a fajta buzgóság a legalizmust szolgálja és nem az Urat. Az ezt képviselők elvárásainak nincsen vége, hiszen „ragaszkodnak ahhoz, hogy olyan úton üdvözüljenek, melyen fontos dolgokat cselekedhetnek.” (Jézus élete, 280. o.)

Jézus elutasította annak a gondolatát, hogy a tanítványai böjtöljenek, amíg Ő velük volt. Azt akarta, hogy az Ő jelenlétében örvendezzenek, és boldogan szolgálják Őt. Ez az a hozzáállás, amivel a szombatot meg kell ünnepeljük. „Azért rendeltetett, hogy létrehozza ember és Isten közösségét.” (Jézus élete, 286. o.) „Örvendezzünk és vígadjunk ezen!” Zsolt. 118:24

Karen Lifshay

Stanfield, Oregon

Fordította Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - április 29 - VASÁRNAP - Az apostolok cselekedetei 5

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 28. fejezet 1021. nap

28. Lévi-Máté

Senkit sem gyűlöltek jobban Palesztinában a római tisztviselők közül, mint a vámszedőt. Szüntelenül bosszantotta a zsidókat, hogy az adót idegen hatalom kényszerítette rájuk, és ez állandóan emlékeztette őket elvesztett függetlenségükre. Az adószedők nem csupán a római elnyomás eszközei voltak, hanem saját hasznukra is zsaroltak, a nép rovására gazdagodtak meg. Azt a zsidót, aki ilyen római hivatalt fogadott el, a nemzeti becsület árulójának tekintették. Mint hitehagyottat megvetették, és a társadalom söpredékéhez sorolták.

Ehhez a réteghez tartozott Lévi-Máté, aki a Genezáret mellett elhívott négy tanítvány után a következőként állt Krisztus szolgálatába. A farizeusok foglalkozása alapján ítélték el Mátét, Jézus azonban szívét nézte, mely nyitva állt az igazság befogadására. Máté hallgatta a Megváltó tanítását. Isten Lelkének meggyőző ereje feltárta bűneit, segítségre vágyott Krisztustól, de mivel megszokta a rabbik megkülönböztetését, álmában sem gondolta volna, hogy a Nagy Tanító észreveszi őt.

Egyik nap, ahogy a vámszedő munkahelyén ült, Jézust látta közeledni. Legnagyobb megdöbbenésére a Megváltó ilyen szavakkal szólt hozzá: "Kövess engem" (Mt 9:9).

Máté "felkelvén, követé őt" (Mt 9:9). Nem habozott, nem kérdezősködött, nem gondolt jövedelmező foglalkozására, amelyet szegénységgel, nehézségekkel vált föl. Elég volt, hogy Jézussal lehet, hallgathatja szavát, együtt munkálkodhat Vele.

Így volt ez az előzőleg elhívott tanítványokkal is. Midőn Jézus megparancsolta Péternek és társainak, hogy kövessék Őt, azonnal otthagyták hajóikat és hálóikat. Egyes tanítványoknak rokonaikról kellett gondoskodniuk, ám amikor meghallották a Megváltó hívását, nem haboztak, nem kíváncsiskodtak: miből fogok megélni; hogyan fogom eltartani a családomat? Engedelmeskedtek a hívásnak, és amikor Jézus később megkérdezte őket: "Mikor elküldtelek benneteket erszény, táska és saru nélkül, volt-é valamiben fogyatkozástok?" - így válaszolhattak: "Semmiben sem" (Lk 22:35).

A gazdag Mátéra, a szegény Andrásra és Péterre ugyanaz a próba várt, mindegyiküknek ugyanúgy oda kellett szentelődnie. Jézus a siker pillanatában, amikor a hálók tele voltak hallal, és a régi élet a leginkább csalogatott, kérte meg a tanítványokat a tengernél, hogy mindent hagyjanak ott az evangélium munkájáért. Minden léleknek ki kell állnia a próbát: vajon a múló javak vagy a Krisztussal való közösség iránti vágy él-e bennük erősebben?

Az elvek mindig sokat követelnek. Senki sem szolgálhat eredményesen Istennek, ha nem adja át egész szívét ennek a munkának, és nem ítél mindent kárnak a Krisztus ismeretének gazdagságáért. Aki bármilyen fenntartással jön, az nem lehet Krisztus tanítványa, még kevésbé a munkatársa. Ha valaki értékeli a nagy üdvösséget, annak életében látható lesz a Krisztusnál megnyilvánuló önfeláldozás. Bármerre is vezeti Jézus az úton, örömmel követi Őt.

Máté elhívása Krisztus tanítványául nagy megbotránkozást keltett. Hogy egy vallási tanító egy vámszedőt válasszon egyik közvetlen munkatársául, ez sértette a vallási, társadalmi, nemzeti szokásokat. A farizeusok remélték, hogy a nép előítéleteire támaszkodva Jézus ellen fordíthatják a közvélemény hullámait.

A vámszedők között széleskörű érdeklődés ébredt. Szívük vonzódott az isteni Tanítóhoz. Az új, tanítványi szerepkör feletti örömében Máté szerette volna Jézushoz hozni korábbi társait. Vendégséget szerzett tehát házában, összehívta rokonait, barátait. Nemcsak vámszedők voltak jelen, hanem sok más, kétes hírű személy is, akiket aggályoskodó szomszédaik törvényen kívül helyeztek.

A vendégséget Jézus tiszteletére rendezték, Ő pedig nem késlekedett eleget tenni a szíves felkérésnek. Jól tudta, hogy ezzel megsérti a farizeus pártot, és a nép szemében is megingatja helyzetét. Eljárását azonban nem befolyásolhatták taktikai megfontolások. Amit szívén viselt, az az élet vizére szomjazó lélek volt.

Jézus díszvendégként ült a vámszedők asztalánál, és rokonszenvével, társasági kedvességével megmutatta, hogy mennyire tiszteli az emberi méltóságot. Az emberek igyekeztek méltónak lenni bizalmára. Szavai áldott, életadó erővel hullottak a szomjas szívekbe. Új indíttatások ébredtek, az új élet lehetősége nyílt meg a társadalom kivetettjei számára.

Mai Bibliai szakasz: Az apostolok cselekedetei 5

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Apostolok+5&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Apostolok%20cselekedetei+5&version=NT-HU

A fejezet eleje néhány témát érint, ami, azt hiszem, szívünk mélyén mindnyájunkat foglalkoztat. A hívek akkoriban eladták a földjeiket, és a pénzt Péternek és Jánosnak adták, hogy ők szétosszák a rászorulók között. És ahogy olvassuk, „nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem” (ApCsel 4:34). Azonban még ebben, a nagylelkűségről szóló időben is voltak, akik önző módon meg akartak tartani valamit maguknak.

Itt találjuk Ananiás és Szafíra történetét, akik önzetlenséget színlelve eladták a földjüket. Azonban ahelyett, hogy az eladásból származó teljes összeget átadták volna (ahogy az elvárt lett volna), csak egy részét hozták el. Talán úgy érveltek a szívükben, hogy „Rendben van, ha nem mondunk el Péternek és Jánosnak mindent, Isten úgyis tudja, hogy szeretjük Őt. A nálunk maradt részt pedig jó célra fogjuk használni”. Sajnos magam is hallottam embereket így igazolni ilyen „hazugságokat” mások előtt. „Isten ismeri a szívemet! Tudja, hogy szeretem Őt. Nekik azonban csak annyit mondok, amennyit szeretnék, de ez rendben van, mert Isten szeret engem!”

Érdekes észrevenni, hogy Péter válasza a részleges ajándékukra nem az volt, hogy „Miért hazudtatok nekünk?”, hanem inkább az, hogy „Miért hazudtatok a Szentléleknek? Nem embernek hazudtatok, hanem Istennek.” Talán néhányan azt kérdezik, hogyan hazudhatnánk Istennek, hiszen Ő úgyis minden tud? Azonban, ha nem vagyunk őszinték a másokkal való ügyeinkben, még ha számunkra kis dolgoknak is tűnnek azok, valójában leginkább Isten az, akivel szemben tiszteletlenek vagyunk, mert Isten az indítékainkat nézi.

Régebben sokat foglalkoztam azzal, hogy mások mit gondolnak rólam (néha még most is gondolkodom rajta). De megtanultam, hogy az sokkal fontosabb, Isten mit gondol rólam. Amikor az emberek megtapsolják a tetteimet, akkor vajon a tapsért csinálom, vagy azért teszem azt, ami helyes, mert ezzel Istent szeretném tisztelni? Ez utóbbi az, amire vágyom, ez az, amiért imádkozom. Hogy ne csak mások előtt nézzek ki jól, hanem hogy valóban az Isten előtt való tiszta szívből tegyem azt, ami helyes. „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van” (1Sám 16:7). A te szíved milyen állapotban van ma?

Melody (Melodious Echo) Mason

143. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  28-29. fejezeteihez (április 29 – május 5.).

A házamban van egy kiírás ezzel a felirattal: „Ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném, akkor mindenki rosszul fogja érezni magát.” Poénként vettem meg, de időnként túlságosan igaz ahhoz, hogy vicces legyen. Ezen alkalmakkor bizonyára farizeusként viselkedem.

Ezek a farizeuseok voltak a legnagyobb hangulatgyilkosok. Nem csak, hogy nem érezték jól magukat, de azt sem akarták, hogy mások jól érezzék magukat. Úgy látták, hogy a Lévi Máté házánál lévő ünnepség bűn és szégyenteljes. Ragaszkodtak ahhoz, hogy úgy menjenek a dolgok, ahogy ők akarják. Sikeresen el is érték, hogy az emberek szenvedjenek. És ami még rosszabb, beszennyezték Isten hírnevét, mivel az Ő képviselőinek vallották magukat.

János tanítványai szintén ebbe a csapdába estek, amikor a böjtölést a vallásos hitbuzgalom kifejezőeszközévé tették. A farizeusok a szombatot olyan nappá tették, amely a követelményeivel terhet jelent. Sajnos azonban ez a fajta buzgóság a legalizmust szolgálja és nem az Urat. Az ezt képviselők elvárásainak nincsen vége, hiszen „ragaszkodnak ahhoz, hogy olyan úton üdvözüljenek, melyen fontos dolgokat cselekedhetnek.” (Jézus élete, 280. o.)

Jézus elutasította annak a gondolatát, hogy a tanítványai böjtöljenek, amíg Ő velük volt. Azt akarta, hogy az Ő jelenlétében örvendezzenek, és boldogan szolgálják Őt. Ez az a hozzáállás, amivel a szombatot meg kell ünnepeljük. „Azért rendeltetett, hogy létrehozza ember és Isten közösségét.” (Jézus élete, 286. o.) „Örvendezzünk és vígadjunk ezen!” Zsolt. 118:24

Karen Lifshay

Stanfield, Oregon

Fordította Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - április 28 - SZOMBAT - Az apostolok cselekedetei 4

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 27. fejezet 1020. nap

Most a Megváltó szavai zeneként hatoltak a szenvedő fülébe: "Ember, megbocsáttattak néked a te bűneid" (Lk 5:20).

A kétségbeesés terhe legördül a beteg lelkéről, a megbocsátás békéje nyugszik meg rajta, és árad szét arcán. Eltűnt a testi fájdalom, egész lénye átváltozott. A tehetetlen gutaütött meggyógyult, a bűnös vétkező bocsánatban részesült.

Őszinte hittel fogadta Jézus szavait, mint az új élet ajándékát. Nem volt több kérése, örömtől áthatva, csendben feküdt, túlságosan boldog volt ahhoz, hogy megszólaljon. Mennyei fény sugárzott arcáról, s a nép szent tisztelettel figyelte a történteket.

Az írástudók nyugtalanul várták, mit szándékozik Jézus tenni ebben az esetben. Visszaemlékeztek arra, hogyan fordult hozzájuk ez az ember segítségért, s ők megtagadták tőle a reményt, az együttérzést. Ám ez még nem volt elég, kijelentették, hogy a betegség Isten átka a bűneiért. Mindez hirtelen eszükbe jutott, amint maguk előtt látták a beteg embert. Észrevették, hogy mindenki milyen érdeklődéssel figyeli az eseményeket, és rettenetesen féltek befolyásuk elvesztésétől.

Ezek a főemberek egy szót sem szóltak egymáshoz, de ahogy összenéztek, mindegyikük arcáról ugyanazt a gondolatot olvasták le: valamit tenni kell, hogy feltartóztassák az érzelmek hullámzását. Jézus kijelentette, hogy a gutaütött bűnei megbocsáttattak. A farizeusok e szavakat istenkáromlásnak fogták fel, és úgy tekintették, mint amit majd halált érdemlő bűnként róhatnak föl. Ezt mondták szívükben: "Káromlásokat szól. Ki bocsáthatja meg a bűnöket, hanemha egyedül az Isten?" (Mk 2:7)

Jézus rájuk szegezte tekintetét - mire ők megrettentek, visszahúzódtak -, és így szólt: "Miért gondoltok gonoszt a ti szívetekben? Mert mi könnyebb, ezt mondani-é: Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy ezt mondani: Kelj föl és járj? Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani, - mondta, majd a gutaütötthöz fordult: Kelj föl, vedd a te ágyadat, és eredj haza" (Mt 9:4-6).

Ekkor, akit ágyon hoztak Jézushoz, az ifjúság rugalmasságával és erejével pattan föl. Az életadó vér áramlik ereiben. Testének minden szerve hirtelen működni kezd. Az egészség ragyogása váltja föl a közeledő halál halványságát. "Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját, kiméne mindenkinek láttára; úgy hogy mindenki elálmélkodék, és dicsőíté az Istent, ezt mondván: Soha nem láttunk ilyet!" (Mk 2:12)

Ó, Krisztus csodálatos szeretete, amely lehajol, hogy meggyógyítsa a bűnöst, a beteget! Az istenség megszánja a szenvedő emberiséget, és orvosolja bajait! Ó milyen csodás erő mutatkozott meg az ember fiainak! Ki kételkedhet a megváltás üzenetében? Ki becsülhetné le az irgalmas Üdvözítő kegyelmét?

Nem másra, mint teremtő erőre van szükség a bomló test egészségének helyreállításához. Az a hang, amely életre szólította a föld porából teremtett embert, ugyanaz adott életet a haldokló gutaütöttnek is. Ugyanaz az erő, mely életet adott a testnek, megújította a szívet is. Ő, aki a teremtéskor "szólt és meglett", aki "parancsolt és előállott" (Zsolt 33:9). Az Ő szava adott életet a bűneiben és vétkeiben holt léleknek is. A test meggyógyítása annak az erőnek a bizonyítéka, mely megújította a szívet. Krisztus megparancsolta a gutaütöttnek, hogy keljen fel és menjen, "hogy [...] megtudjátok - mondta -, hogy az ember Fiának van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani" (Mk 2:10).

A gutaütött testi-lelki gyógyulásra lelt Krisztusban. A lelki gyógyulást fizikai felépülés követte. Nem szabad megfeledkezni erről a tanulságról. Ma is ezrek szenvednek testi betegségekben, akik a gutaütötthöz hasonlóan vágyakoznak az üzenetre: "megbocsáttattak néked a te bűneid" (Mk 2:9).

A bűn terhe, nyughatatlan és kielégítetlen vágyai képezik betegségük alapját. Nem találhatnak megnyugvást, míg el nem jönnek a lélek Gyógyítójához. Az a béke, amelyet egyedül Ő nyújthat, megélénkíti az értelmet, egészséget ad a testnek.

Jézus azért jött, "hogy az ördög munkáit lerontsa" (1Jn 3:8). "Őbenne vala az élet" (Jn 1: 4), és Ő így szól: "Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek" (Jn 10:10). Ő "megelevenítő szellem" (lKor 15:45). Most is ugyanolyan életadó ereje van, mint amikor a földön meggyógyította a betegeket, megbocsátott a bűnösöknek. Ő "megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet" (Zsolt 103:3).

A gutaütött meggyógyítása olyan hatást váltott ki az emberekből, mintha megnyílt volna az ég, s kinyilatkoztatta volna a jobb világ dicsőségét. Ahogy a meggyógyított férfi áthaladt a sokaságon, minden lépésnél Istent dicsérte, s úgy vitte terhét, mintha az pehelykönnyű volna, az emberek hátrálva engedtek neki utat, döbbent arccal meredtek rá, s halkan suttogtak egymás között: "Csodadolgokat láttunk ma" (Lk 5 : 26).

A farizeusoknak a szavuk is elállt a csodálkozástól, és megsemmisítette őket vereségük. Belátták, hogy most nem tudják irigységükkel lázba hozni a sokaságot. Csodálatos dolog történt azzal az emberrel, akit már rábíztak Isten haragjára, és ez olyannyira érintette a népet, hogy egy időre meg is feledkeztek az írástudókról. A farizeusok látták, hogy Krisztusban olyan erő lakozik, amely egyedül Istennek tulajdonítható, de szelíd méltóságú modora éles ellentétben állt saját öntelt viselkedésükkel. Zavarba jöttek, megszégyenültek, és elismerték - ha nem is vallották be - egy felsőbbrendű lény jelenlétét. Minél nyilvánvalóbb volt, hogy Jézusnak hatalma van a földön megbocsátani a bűnöket, annál mélyebben ásták bele magukat a hitetlenségbe. Péter házából - ahol látták, hogyan gyógyul meg a gutaütött Jézus szavára - azzal távoztak, hogy új tervet kell kieszelniük Isten Fiának elhallgattatására.

A testi betegséget, bármily rosszindulatú és mélyen gyökerező lett légyen is az, meggyógyította Krisztus ereje, ám a lelki betegség erősebben tartja magát azokban, akik behunyják szemüket a világosság előtt. A lepra, az agyvérzés nem olyan szörnyű, mint a vakbuzgóság vagy a hitetlenség.

Nagy volt az öröm a meggyógyított gutaütött házában, amikor visszatért családja körébe. Könnyedén hozta az ágyat, melyen röviddel azelőtt lassan vitték el onnan. Örömkönnyek közt vették körül, alig mertek hinni a szemüknek. Erős, egészséges férfiúként állt előttük. Azelőtt élettelen karjai most sietve engedelmeskedtek akaratának. Összeaszott, ólomszínű teste friss, pirospozsgás lett. Határozottan, szabadon lépdelt. Minden arcvonásán öröm és reménység rajzolódott ki, a tisztaság és béke kifejezése foglalta el a bűn és szenvedés nyomainak helyét. Boldog hálaadás szállt föl otthonából Isten megdicsőíttetett Fia iránt, aki visszaadta a reménytelennek reményét, a megsebzettnek erejét. Ez az ember és családja készek voltak életüket átadni Jézusnak. Kétely nem ásta alá hitüket, hitetlenség nem ejtett foltot hűségükön Őiránta, aki elhozta a fényt sötét otthonukba.

Mai Bibliai szakasz: Az apostolok cselekedetei 4

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Apostolok+4&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Apostolok%20cselekedetei+4&version=NT-HU

Sajnos, amikor csodák történnek, az ördög is dolgozik, és megpróbálja útját állni az áldásoknak. Így volt ez akkor is, amikor Pétert és Jánost a vallási vezetők letartóztatták, és durván vallatták: „Micsoda hatalommal, vagy micsoda név által cselekedtétek ti ezt?” (7. vers). Félhettek volna, és adhattak volna valami kitérő választ, amivel elterelik Jézusról a figyelmet. Végtére is jól tudták mi történt Jézussal. Keresztre feszítették Őt! Mégsem próbálták takargatni az igazságot. Sőt, Péter bátorsággal válaszolt: „Legyen tudtotokra mindnyájotoknak és az Izráel egész népének, hogy a názáretbeli Jézus Krisztusnak neve által, akit ti megfeszítettetek, kit Isten feltámasztott halottaiból, az által áll ez ti előttetek épségben” (10. vers).

Mi mit tettünk volna ebben a helyzetben? Azt hiszem, a válaszunk abban rejlik, miként is állunk helyt az apró próbákban ma. Amikor valaki megkérdőjelezi hitelveinket, életmódunkat, hitünket, megpróbáljuk-e elrejteni a tényt, hogy hetednapi adventista keresztények vagyunk, vagy bátran élünk a lehetőséggel, hogy a mi Urunk, Megváltónk és az Ő igéjének igazságait megosszuk?

Közeledik az idő, amikor mindannyian próbára tétetünk a hitünk miatt. Sok hittestvérünknek szerte a világban már ma üldözést kell elszenvednie. A Biblia azonban ezt mondja: „Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, a mely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek; Sőt, a mennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vígadozva örvendezhessetek” (1Pt 4:12-13).

Máté 10:32 is emlékeztet bennünket: „Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt”. Ez az, amiért élünk – Isten elismeréséért, nem az emberekéért. Bármi történjék is, legyünk hűségesek Hozzá ma!

Melody (Melodious Echo) Mason

142. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  26-27. fejezeteihez (április 22 –28.).

Jézusnak az volt a célja, hogy megmentsen mindenkit, akit csak lehet. Magához vonzotta az embereket, nem az által, hogy megpróbálta magára felhívni a figyelmet, vagy másnak lenni, mint a többiek, hanem az által, hogy az igazságot tanította elrejthetetlen szeretettel. „Arcának szépsége, nagyszerű jelleme, és mindenekfelett a tekintetében és hangjában megnyilvánuló szeretet Hozzá vonzott mindenkit, akit még nem keményített meg a hitetlenség. Ha nem kedves, együttérző lelkületet sugárzott volna minden pillantása és szava, nem vonzotta volna magához az óriási tömegeket úgy, ahogyan tette.”

Sátán és a démonai mindent megtettek, hogy eltereljék a figyelmet, előítéleteket keltsenek az emberekben és becsapják őket, hogy ezáltal ne részesülhessenek az Igazságban, amely szabaddá tenné őket. Ők ismét nagy erőkkel ezen fognak dolgozni Isten végső munkája ellen. Azonban a Szentlélek is ki fog áradni nagy erővel. Isten népe Jézus lelkével telik be, és ugyanazt a munkát fogja végezni, amit Jézus végzett. És akkor Jézus eljön újra, hogy hazavigye gyermekeit.

Jeanne Johnson

Hermiston Hetednapi Adventista Egyház

Oregon, USA

Fordította Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - április 27 - PÉNTEK - Az apostolok cselekedetei 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 27. fejezet 1019. nap

Krisztus szolgálatának minden mozzanata messze ható szándékot jelzett. Többet jelentett magánál a cselekedetnél. Így volt ez a bélpoklos esetében is. Jézus mindenkin segített, aki Hozzá jött, de azokat is szerette volna megáldani, akik nem jöttek. Miközben magához vonta a vámszedőket, a pogányokat és a samaritánusokat, meg akarta nyerni a papokat és tanítókat is, akik az előítéletekbe és a hagyományokba burkolóztak. Minden lehetőséget megragadott, hogy hozzájuk férkőzzön. A meggyógyított leprást a papokhoz küldte, azzal a tudatos szándékkal, hogy eloszlassa előítéleteiket.

A farizeusok állítása szerint Krisztus tanítása ellentétben állt Istennek Mózes által adott törvényével. Jézus azonban a megtisztított leprást utasította, hogy a törvénynek megfelelően áldozatot mutasson be, s ez megdöntötte ezt a vádat. Aki meg akart győződni, annak ez elegendő bizonyíték volt.

A jeruzsálemi vezetők kémeket küldtek, hogy találjanak valami ürügyet, amiért Krisztust halálra ítélhetik. Jézus válaszként bebizonyította szeretetét az emberiség iránt, törvénytiszteletét, bűntől és haláltól szabadító hatalmát. Így tett nekik bizonyságot: "Rosszal fizetnek nékem a jóért, és gyűlölséggel az én szeretetemért" (Zsolt 109: 5). Ő aki a parancsot adta a hegyen: "Szeressétek ellenségeiteket" (Mt 5:44), maga mutatta meg ezt az elvet a gyakorlatban, "nem fizetvén gonosszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást mondván" (1Pt 3:9).

Ugyanazok a papok, akik száműzetésre ítélték a leprást, most igazolták gyógyulását. Ez a nyilvánosan bejelentett és beiktatott papi döntés bizonyíték volt Krisztus mellett. Mivel a meggyógyított férfi visszatért Izrael gyülekezetébe, s éppen a papok igazolták, hogy nyoma sincs rajta a betegségnek, ő maga lett Jótevőjének élő tanúbizonyságává. Örömmel hozta el az áldozatot és magasztalta Jézus nevét. A papok meggyőződtek a Megváltó isteni erejéről. Megadatott nekik a lehetőség, hogy megismerjék az igazságot, s világosságot nyerjenek. Ha elutasítják, elmúlik az alkalom, és sohasem tér vissza. Sokan visszautasították a világosságot - ám mégsem adatott hiába. Sok szívben visszhangra találtak Jézus cselekedetei, bár ez még egy ideig rejtve maradt. Úgy tűnt, hogy a Megváltó élete során az Ő megváltói műve alig ébresztett viszontszeretetet a papokban és tanítókban, de mennybemenetele után "a papok közül is nagy sokan követék a hitet" (Acs 6:7).

Krisztus cselekedete - a leprás megtisztítása borzalmas betegségéből - azt a munkáját példázza, hogyan szabadítja meg a lelket a bűntől. A Jézushoz jövő férfi "poklossággal teljes" (Lk 5 :12) volt. A betegség halálos mérge átjárta egész testét. A tanítványok meg akarták akadályozni, hogy Mesterük megérintse, mert aki bélpoklost érintett, maga is tisztátalanná vált. Bár Jézus kezét a leprásra helyezte, mégsem lett tisztátalanná. Érintéséből életadó erő származott. A bélpoklos megtisztult. Így van ez a bűn poklosságával is: mélyen gyökerezik, halálos, és emberi erővel lehetetlen megtisztítani. "Minden fej beteg, és minden szív erőtelen. Tetőtől talpig nincs e testben épség, csupa seb és dagadás és kelevény" (Ésa 1:5-6). Jézusra azonban, bár az emberek között lakozott, nem ragadt át a fertőzés. Jelenléte gyógyító erőként hat mindig a bűnösre. Aki csak lába elé borul, és hittel mondja: "Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem" (Mt 8:2), hallani fogja a választ: "Akarom, tisztulj meg" (Mt 8:3).

Néhány esetben Jézus nem nyújtotta azonnal a kívánt áldást, a gyógyulást. A leprás esetében azonban, amint a kérés elhangzott, rögtön teljesítette. Amikor földi áldásokért imádkozunk, lehet, hogy a válasz késik, vagy Isten valami mást ad, mint amit kértünk. Nem így van, ha a bűntől való szabadulásért könyörgünk. Az Ő akarata az, hogy megtisztítson minket a bűntől, gyermekeivé fogadjon, képessé tegyen szent életet élni. Krisztus "önmagát adta a mi bűneinkért hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint" (Gal 1:4). "És ez az a bizodalom, amellyel őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket: és ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk őtőle" (1Jn 5:14-15). "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól" (1Jn 1:9).

Krisztus a kapernaumi gutaütött meggyógyításával újra ugyanezt az igazságot tanította. Azért művelte ezt a csodát, hogy megmutassa bűnbocsátó hatalmát. A gutaütött meggyógyítása más értékes igazságokat is példáz. Reménnyel, bátorítással teljes, és figyelmeztető tanulságot is tartalmaz a gáncsoskodó farizeusokkal kapcsolatosan.

A bélpokloshoz hasonlóan ez a gutaütött is teljesen elveszítette a reményt a gyógyulásra. Betegsége bűnös életének következménye volt, szenvedését még a lelkifurdalás is súlyosbította. Jóval ezelőtt a farizeusokhoz és az orvosokhoz fordult, remélte, hogy enyhülést talál lelki gyötrelmeire és testi fájdalmára. Ám azok hűvösen gyógyíthatatlannak nyilvánították, elhagyták - viselje Isten haragját. A farizeusok a betegséget úgy tekintették, mint Isten nemtetszésének bizonyítékát, s távol tartották magukat a betegektől és szükségben levőktől. Valójában gyakran éppen azok, akik szentként magasztalták önmagukat, bűnösebbek voltak, mint az általuk elítélt szenvedők.

A bénult férfi teljesen magatehetetlen volt, s mivel kilátástalannak ítélte, hogy bárhonnan is segítséget kapjon, kétségbeesés lett úrrá rajta. Ekkor hallott Jézus csodás munkálkodásáról. Elmondták neki, hogy Krisztus ugyanolyan bűnösöket és tehetetleneket gyógyított meg, mint ő, még a leprások is megtisztultak. Barátai, akik mindezeket elmondták neki, bátorították: higgye, hogy ő is meggyógyulhat, ha Jézushoz viszik. Ám reménysége lelohadt, amikor eszébe jutott, hogyan kezdődött betegsége. Attól félt, hogy a tiszta Orvos nem tűrheti meg őt színe előtt.

De nem is annyira a testi gyógyulásra vágyakozott, mint inkább a bűn terhétől való szabadulásra. Ha megláthatná Jézust, és megbizonyosodhatna a menny megbocsátásáról és békéjéről, megelégedne akár az élettel, akár a halállal, Isten akarata szerint. A haldokló így kiáltott: Ó, bárcsak színe elé járulhatnék! Nem volt vesztegetni való idő, lesoványodott testén már a bomlás jelei mutatkoztak. Megkérte barátait, vigyék ágyastól Jézushoz, amit azok örömmel meg is tettek. A házban azonban, ahol az Üdvözítő volt, valamint a környéken, olyan rengetegen gyűltek össze, hogy a beteg és barátai számára lehetetlenné vált, hogy elébe járulhasson vagy akár csak hallótávolságon belül kerüljön.

Jézus Péter házában tanított. A szokásnak megfelelően tanítványai körülötte ültek, és "ott ülének a farizeusok és a törvénynek tanítói, akik jöttek Galileának és Júdeának minden faluiból és Jeruzsálemből" (Lk 5:17). Ezek kémkedni, jöttek, hogy vádat emelhessenek Jézus ellen. E tisztviselőkön túl kavargott a tarka sokaság: a buzgó, a tisztelettudó, a kíváncsi, a hitetlen. Különféle nemzetiségűek, társadalmi rangúak voltak jelen. "És az Úrnak hatalma vala ővele, hogy gyógyítson" (Lk 5 :17). Az élet Lelke lebegett az egybegyűltek felett, de a farizeusok és doktorok nem vették észre jelenlétét. Ők nem érezték, hogy szükségük volna valamire, a gyógyítás nem is értük történt. "Éhezőket töltött be javakkal, és gazdagokat küldött el üresen" (Lk 1:53).

A gutaütött hordozói újból és újból megpróbáltak utat törni a tömegben - mindhiába. A beteg kimondhatatlan fájdalommal tekintgetett körül. Hogyan mondhatna le a reményről most, amikor a vágyva vágyott segítség oly közel van? Támadt egy ötlete: barátai felvitték a ház tetejére, megbontották a tetőt, és leengedték Jézus lábához. A beszélgetés megszakadt: a Megváltó a gyászos arcra nézett, látta a rászegeződő esdeklő tekintetet. Megértette a helyzetet - Ő vonzotta magához ezt a megzavart, kétkedő lelket. A gutaütött még otthonában volt, amikor a Megváltó már meggyőződést ültetett belé. Midőn megbánta bűneit, és hitt Jézus gyógyító hatalmában, akkor áldotta meg először vágyakozó szívét a Megváltó életadó kegyelme, Jézus figyelte, hogyan növekszik a hit első megvillanása azzá a meggyőződéssé, hogy Ő a bűnös egyedüli mentsvára. Látta, hogyan lesz a meggyőződés mind erősebb, ahogyan e férfi a színe elé törekszik.

Mai Bibliai szakasz: Az apostolok cselekedetei 3

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Apostolok+3&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Apostolok%20cselekedetei+3&version=NT-HU

Egy nap, amikor Péter és János épp a templomba tartottak, hogy ott imádkozzanak, a bejáratnál egy sánta ember kért tőlük alamizsnát. Mivel nem volt pénzük, talán elmehettek volna mellette, azt remélve, hogy valaki más fog majd segíteni rajta. Ők azonban nem így tettek. „Aranyunk és ezüstünk nincs”, mondták a koldusnak, „de amink van, azt adjuk neked, Aki nem más, mint Jézus Krisztus”. Ezután Jézus Krisztus nevében azt parancsolták a sánta embernek, hogy járjon. De nem álltak itt meg, hanem Péter megfogta a koldus kezét, és segített neki felállni. Amint ezt tette, hitben cselekedve, a sánta lábai és bokái megerősödtek, ugrálni kezdett, és dicsőítette Istent.

Gondoltuk már valaha magunkban, amikor láttuk, hogy valaki szükséget szenved, hogy „az a baj, hogy nincs semmim, amivel igazán a segítségére lehetnék, talán valaki más, akinek többje van, fog segíteni rajta”. Isten azonban nem azt kéri tőlünk, hogy sokat adjunk, hanem csak azt, amink van, és ez a valami, vagyis ez a Valaki, nem más, mint Jézus Krisztus. Ugyanakkor, amikor felajánljuk az embereknek Jézust, segítő kezet is kell nyújtanunk. Ez az, amitől néha megijedünk, ez az, ami hitet igényel. Viszont  az evangélium ilyenkor kezd cselekedni általunk. Ha megpróbálnánk, kényelmességünket tudatosan feladva, a gyakorlati kereszténység elveit követve többet tenni, milyen nagyot változna ez a világ!

„Mindennel, ami előnyt jelent számunkra másokkal szemben – legyen az műveltség, finomság, nemes jellem, keresztény nevelés, vallási tapasztalat – adósak vagyunk a hátrányosabb helyzetben élőknek, és amennyire csak erőnkből telik, szolgálnunk kell őket. Ha erősek vagyunk, emeljük föl a gyengék kezét” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 372. oldal).

Amikor így teszünk, a Szentlélek eredményes lesz életünkben. Emlékeznünk kell azonban, ahogyan Péter és János is tette, hogy mindig következetesen Istennek tulajdonítsuk a sikert és Neki adjunk dicsőséget. „... mit néztek mi reánk, mintha tulajdon erőnkkel vagy jámborságunkkal míveltük volna azt, hogy az járjon?” (12. vers) mondták a csodálkozó tömegnek. „Nem mi cselekedtünk, hanem Jézus, Őrá nézzetek. Valljátok meg bűneiteket, és térjetek meg, és kezdjetek el ti is szolgálni, hasonlóan, ahogy most tőlünk láttátok” (19. vers – a szerző szavaival).

Melody (Melodious Echo) Mason

142. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  26-27. fejezeteihez (április 22 –28.).

Jézusnak az volt a célja, hogy megmentsen mindenkit, akit csak lehet. Magához vonzotta az embereket, nem az által, hogy megpróbálta magára felhívni a figyelmet, vagy másnak lenni, mint a többiek, hanem az által, hogy az igazságot tanította elrejthetetlen szeretettel. „Arcának szépsége, nagyszerű jelleme, és mindenekfelett a tekintetében és hangjában megnyilvánuló szeretet Hozzá vonzott mindenkit, akit még nem keményített meg a hitetlenség. Ha nem kedves, együttérző lelkületet sugárzott volna minden pillantása és szava, nem vonzotta volna magához az óriási tömegeket úgy, ahogyan tette.”

Sátán és a démonai mindent megtettek, hogy eltereljék a figyelmet, előítéleteket keltsenek az emberekben és becsapják őket, hogy ezáltal ne részesülhessenek az Igazságban, amely szabaddá tenné őket. Ők ismét nagy erőkkel ezen fognak dolgozni Isten végső munkája ellen. Azonban a Szentlélek is ki fog áradni nagy erővel. Isten népe Jézus lelkével telik be, és ugyanazt a munkát fogja végezni, amit Jézus végzett. És akkor Jézus eljön újra, hogy hazavigye gyermekeit.

Jeanne Johnson

Hermiston Hetednapi Adventista Egyház

Oregon, USA

Fordította Gősi Csaba