Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 21. fejezet 994. nap
A meggyógyított béna lehajolt nyoszolyájáért, amely csak
egy szőnyegből és egy takaróból állt, és amint örömmel újra felegyenesedett,
kereste tekintetével a Szabadítót, de Jézus eltűnt a tömegben. A férfi
megrémült, hogy nem fogja felismerni, ha legközelebb látja. Amint útjára
sietett, határozottan, szabadon lépdelve Istent dicsérté, és örvendezett
újonnan kapott erejének, közben találkozott néhány farizeussal, s azonnal
elmondta nekik gyógyulását. Meglepődött, milyen hűvösen hallgatták történetét.
Borús arccal szakították félbe, és kérdőre vonták, miért
hordja az ágyát szombatnapon. Szigorúan emlékeztették, hogy törvénytelen dolog
terhet cipelni az Úr napján. A férfi örömében elfelejtette, hogy szombat van,
mégsem érzett bűnbánatot, amiért engedelmeskedett Annak a parancsának, Akinek
ilyen isteni ereje van. Bátran válaszolt: "Aki meggyógyított engem, az
mondá nékem: Vedd fel a nyoszolyádat, és járj" (Jn 5:11). Kérdezték, ki
tette ezt, de nem tudta megmondani. Ezek a vének jól tudták, hogy csak
Egyvalaki képes véghezvinni ezt a csodát, de közvetlen bizonyítékot akartak
Jézus személyére nézve. El akarták ítélni, mint szombatrontót. Ítéletük szerint
nemcsak áthágta a törvényt a beteg szombati meggyógyításával, hanem
szentségtörést is követett el azzal, hogy megparancsolta neki, vigye el
nyoszolyáját.
A zsidók annyira kiforgatták a törvényt, hogy igává,
kötelékké tették. Értelmetlen kívánalmaik közmondásosakká váltak más népek
körében. Különösen a szombatot kerítették be mindenféle értelmetlen
korlátozással. Így ez nem volt számukra sem öröm, sem tiszteletreméltó, az
Úrnak szentelt idő. Zsidó nem gyújthatott tüzet, sőt még mécsest sem szombaton.
Következésképp az emberek a pogányokra voltak utalva sok olyan dologban,
amelyeket maguk nem tehettek meg törvényeik szerint. Nem vették észre, hogy ha
ezek a cselekedetek bűnösek, akkor éppoly bűnösek azok, akik másokat bíznak meg
végrehajtásukkal, mintha maguk tették volna meg. Azt hitték, hogy az üdvösség
csak a zsidókra korlátozódik, és az összes többiek amúgy is reménytelen
állapota már nem lehet rosszabb. De Isten nem adott olyan parancsolatokat,
amelyeknek ne engedelmeskedhetne mindenki. Törvényei nem szentesítenek
ésszerűtlen vagy önző megszorításokat.
A templomban Jézus találkozott a meggyógyított emberrel. Ez
bűnért való és hálaáldozatot hozott a nagy kegyelemért, melyben részesült.
Jézus megtalálta őt az imádkozók között, és e figyelmeztető szavakkal fedte fel
kilétét: "Ímé, meggyógyultál; többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne
legyen dolgod!" (Jn 5 :14).
A gyógyult ember túlcsorduló örömmel találkozott
Szabadítójával. Nem volt tudomása a Jézussal szembeni ellenségeskedésről, és
megmondta az őt faggató farizeusoknak, hogy Ő gyógyította meg. "Emiatt
üldözőbe vevék a zsidók Jézust, és meg akarák Őt ölni, hogy ezeket művelte
szombaton" (Jn 5 :16).
Jézust a Magas Tanács elé vitték, hogy feleljen a
szombatrontás vádjára. Ha a zsidóság ekkoriban független nemzet lett volna,
akkor egy ilyen váddal céljukat elérhetik, és Jézust halálra ítélik. Ezt
megakadályozta az, hogy Róma alá rendelt nemzet volt. A zsidóknak nem állt
jogukban halálbüntetést kiróni, és a Krisztus ellen felhozott vádaknak nem volt
súlyuk a római bíróságon. Voltak viszont más kifogások, melyekkel sikerre
akartak jutni. A munkáját akadályozó erőfeszítések ellenére Krisztusnak nagyobb
befolyása volt az emberekre még Jeruzsálemben is, mint nekik. Olyan tömegeket
is vonzott Jézus tanítása, akiket a rabbik szónoklatai nem érdekeltek.
Megértették az Ő szavait, szívüket melengette, vigasztalta. Jézus Istenről nem
mint bosszúálló bíróról, hanem mint szelíd atyáról beszélt. Isten képmását
látták benne tükröződni. Igéi balzsamként hatottak a megsebzett lélekre. Szavai
és irgalmas cselekedetei által összetörte a régi hagyományok és ember alkotta
parancsolatok elnyomó hatalmát, és Isten szeretetét annak kimeríthetetlen
teljességében jelenítette meg.
Az egyik legrégebbi krisztusi próféciában ezt olvashatjuk:
"Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül;
míg eljő Siló, és a népek néki engednek" (lMóz 49:10). Az emberek Krisztus
köré gyűltek. Együttérző szívük a szeretet és jótékonyság leckéit a papok által
megkívánt merev ceremóniák fölé helyezte. Ha a papok és vének nem avatkoznak
közbe, Jézus tanításai olyan reformáló munkát vittek volna véghez, amilyet még
nem látott a világ. Csakhogy saját hatalmuk fenntartása érdekében ezek a
vezetők elhatározták, hogy megszüntetik Jézus befolyását.
Bevádolása a Magas Tanács előtt, tanításainak nyílt
elítélése segített ennek végrehajtásában, mivel az emberek még mindig igen-igen
tisztelték vallási vezetőiket. Aki el merészelte ítélni a rabbinikus
követelményeket, vagy könnyíteni próbált az emberekre rakott terheken, azt
bűnössé nyilvánították nemcsak istenkáromlásért, hanem hazaárulásért is. A
rabbik remélték, hogy ezen az alapon gyanúba keverhetik Krisztust. Úgy mutatták
be, mint aki megpróbálja megdönteni a bevett szokásokat, széthúzást kelt a nép
között, és így előkészíti a talajt a teljes római leigázás számára.
Mai Bibliai szakasz: Lukács
23
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Szavak nem tudják
leírni azt a jelenetet, amelyet ebben a fejezetben találunk. Jézust, a
legtisztább és legjobb lényt láthatjuk: Megvetve! Milyen lehetett ez az Ő
számára?
„Ezután az egész sokaság elindult, és elvezették Jézust
Pilátushoz”
(1. vers). A sátáni tömegben vallási vezetők, tudósok és a csőcselék a római
kormányzóhoz hajszolják Jézust. Halálát akarják.
De Pilátus nem találja
bűnösnek Jézust (4, 14, 22. vers). Azért, hogy a nép kedvében járjon, enged
kérésüknek, és halálra ítéli az Ártatlant. Úgy tűnik, minden elveszett. De
várjunk csak! Valaki igazat mond és megtalálja a Megváltót. Az egyik gonosztevő
megszólítja a másikat: „Mi ... tetteink
méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el” (41. vers).
Micsoda prédikáció! A bűnöst tartja bűnösnek, és az igazat igaznak.
Várjunk egy pillanatra!
Újra meg kell néznem Őt. Megnéztem, és ott láttam függeni ég és föld között egy
durva keresztfán. Az arcát sebek borították, és majdnem felismerhetetlen volt.
Minden más elveszett számomra, csak az Ő arca, szeretetteljes tekintete és mély
fájdalma maradt meg bennem. Könnyek szöktek elő a szememből és aláfutottak az
arcomon, zokogtam. Abban a pillanatban megláttam a szívét, megláttam az Ő
szeretetét és ez megrendített engem. Miért nem láttam ilyen mélységesnek
korábban? Miért hagytam Őt figyelmen kívül?
Korábban nem
tekintettem rá ilyen áthatóan. Nem törődtem Vele. Igen, megtörtem a szívét,
fájdalmat okoztam Neki, és Ő mégis annyira szeretett engem, aki csak halált
érdemlek, hogy meghalt értem.
„Jézus, annyira
sajnálom!” – sírtam. „Kérlek, emelj fel engem, és ments meg a Te nagy
szereteteddel!” Az élet egy folyamatos visszafordulás Jézushoz, ahhoz a
Valakihez, aki igazán törődik velünk. Jöjjünk most Hozzá újra!
Lynn Carpenter
139. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
22. fejezetéhez
(április 1 –7.).
Tanár voltam egy
magániskolában Szumátra szigetén, amikor úgy döntöttem, otthagyom az állásomat
és orvosmisszionárius leszek. És ezt a történetet olvasva az jutott az eszembe,
hogy miért is hagytam ott a biztonságot azért, hogy fejlődési lehetőséget
keressek.
A történetünkben „a
Megváltó látott valakit, akinek állapota mindenkinél nyomorúságosabb volt”. Ez
az ember majdnem kétszer annyi ideig volt beteg, mint amennyi ideje én életben
vagyok! Olyan sokáig bűnösnek érezni magát (mivel hogy a betegsége a saját
hibájából eredt) szörnyű lehetett! „Egyedül, barátok nélkül tengette életét ez
a szenvedő a nyomorúság hosszú évein át, és már úgy érezte, hogy kivettetett
Isten kegyelméből.” (Jézus élete, 202. o.)
Ha kételkedünk Isten
szeretetében, az sötétséget hoz az életünkre, éppen úgy, ahogy ezzel az
emberrel történt. Emlékszem, amikor a saját rossz döntésem miatt elért a
sötétség. A sok nehézség egyike, ami próbára tett, a munkahelyemen ért. Szombaton
is dolgoznom kellett,, igaz csak egy órát. És én megtettem. Két év telt azóta,
és megígértem Istennek és magamnak, hogy soha többé nem engedem, hogy a
sötétség ennyire elérjen, mint akkor. Nem akarok többé kétségeket, miközben
Krisztust követem.
A legnagyobb öröm,
amikor érezzük Isten jóságát. A béna ember ezt érezte, amikor meggyógyította
Krisztus. Én is ezt éreztem, amikor a bűneimtől elfordítottak. "Hagyjad az
Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti" (Zsolt 37:5)
Maulina Ruth Elisawati,
Sumatra, Indonézia
(az Aenon
Orvosmisszionárius Képzési Program hallgatója Malajziában)
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés