Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 27. fejezet 1018. nap
27.
"Megtisztíthatsz engem"
Az összes, Keleten ismert betegségek közül a lepra volt a
legrettegettebb. Gyógyíthatatlan és ragályos jellege, áldozataira kifejtett
szörnyű hatása még a legbátrabbakat is félelemmel töltötte el. A zsidók a bűn
miatti ítéletnek tekintették, ezért így nevezték: "Isten botja",
"Isten ujja". Mélyen gyökerező, kiirthatatlan, halálos betegség volt,
a bűn jelképének tartották. A rituális törvény a leprást tisztátalannak
minősítette. Mint egy halottat, kizárták az emberi közösségből. Amit csak
érintett, tisztátalanná lett. A levegőt beszennyezte lélegzete. Ha valakit a
betegséggel gyanúsítottak, meg kellett jelennie a papok előtt, akik
megvizsgálták és döntöttek ügyében. Ha leprásnak nyilvánították, elkülönítették
családjától, kizárták Izrael gyülekezetéből és arra ítélték, hogy csak az
ugyanolyan betegekkel társulhasson. A törvény követelménye hajthatatlan volt.
Még a királyok, vezetők sem voltak kivételek. Ha uralkodót támadott meg e
szörnyű betegség, le kellett tennie jogarát, s kivonulnia a társadalomból.
A leprásnak barátaitól, rokonaitól távol kellett viselnie
betegségének átkát. Köteles volt hírül adni nyomorúságát, megszaggatni ruháit,
és vészjelet adni, hogy mindenki meneküljön fertőző jelenlétéből. A magányos
száműzött gyászos kiáltását: "Tisztátalan, tisztátalan!" - félelemmel
és undorral hallották az emberek.
A vidéken, ahol Krisztus szolgált, sok ilyen beteg volt, s
ők is hallották a híreket működéséről, ezek reménysugarat nyújtottak számukra.
Elizeus próféta ideje óta azonban nem történt meg, hogy valaki, akin a betegség
elhatalmasodott, megtisztult volna. Nem merték várni, hogy Jézus olyasmit
cselekedjen érettük, amit még senkiért sem tett. Mégis volt valaki, akinek a
szívében megfogant a hit. De ez az ember nem tudta, hogyan juthatna Jézushoz.
Egy olyan kirekesztett, mint ő, aki nem érintkezhet embertársaival, hogyan is
jelenhetne meg a Gyógyító előtt? Az is kérdéses, vajon Krisztus meggyógyítja-e.
Vajon leereszkedik-e, figyelemre méltat-e egy olyan embert, akiről azt
tartották, hogy Isten ítéletétől szenved? Nem mond-e átkot rá, mint a
farizeusok, sőt még az orvosok is, s nem figyelmezteti-e, hogy tűnjön el az
emberlakta vidékről? Végiggondolta, amit Jézusról hallott. Senkit sem utasított
el, aki segítségét kérte. Ez a nyomorult ember elhatározta, hogy megkeresi a
Megváltót. Bár a városokból ki volt zárva, de lehetséges, hogy Jézus útjába
kerülhet valamelyik hegyi út mentén, vagy rátalál, amint a városon kívül tanít.
Nehézségek tornyosultak előtte, de ez volt az egyetlen reménye.
A leprást a Megváltóhoz irányítják. Jézus a tó partján
tanít, a nép köréje gyülekezik. Bár távol áll, de a leprás elkap néhány szót a
Megváltó ajkáról. Látja, ahogy kezét a betegre helyezi. Látja a sántákat, a
vakokat, a bénákat, a különféle betegségek miatt haldoklókat egészségesen
felkelni, s Istent dicsőíteni szabadulásukért. Szíve megerősödik a hitben. Mind
közelebb húzódik az összegyűlt tömeghez. Elfelejti a rá vonatkozó
megszorításokat, az emberek biztonságát, s a félelmet, mellyel mindenki
rátekint. Csak a gyógyulás áldott reményére gondol.
Rossz ránézni. A betegség félelmetesen mardossa, bomló
teste rettenetes látvány. Az emberek, ahogy rátekintenek, szörnyülködve
hátrálnak. A félelemtől, hogy érintkezésbe kerülhetnek vele, a tömeg egymás
hegyén-hátán menekül. Van, aki megpróbálja megakadályozni, hogy a leprás
Jézushoz közeledjen, de hiába. Ő se lát, se hall. Az elriasztó kifejezésekre
füle süket marad.
Csak Isten Fiát látja, csak az Ő hangját hallja, aki életet
ad a haldoklónak. Utat tör Jézushoz, lábához veti magát, és így kiált: "
Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem" (Mt 8: 2).
Jézus így felelt: "Akarom, tisztulj meg" (Mt 8 :
3) - és megillette. Azonnal változás ment végbe a lepráson. Húsa egészségessé
vált, idegei érzővé, izmai erőssé. A leprára jellemző durva, repedezett bőr
eltűnt, testén olyan bársonyosság, pír jelent meg, mint az egészséges gyermek
bőrén.
Jézus ráparancsolt az emberre, hogy ne híresztelje a
történteket, hanem azonnal mutassa meg magát a templomban, és vigyen ajándékot.
Az ilyen áldozatot nem fogadták el, amíg a papok az illetőt meg nem vizsgálták,
és ki nem jelentették, hogy tökéletesen meggyógyult a betegségből. Bármennyire is
nem akarták volna ellátni ezt a szolgálatot, nem kerülhették el a vizsgálatot,
s az ügyben dönteniük kellett.
Az Írás szavaiból kitűnik, hogy Krisztus milyen sürgősen az
ember lelkére kötötte: feltétlenül hallgasson, és azonnal cselekedjen.
"Erősen megfenyegetvén, azonnal elküldé őt, és monda néki: Meglásd, hogy
senkinek semmit ne szólj; hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd
fel a te tisztulásodért, amit Mózes parancsolt, bizonyságul nékik" (Mk
1:43--44). Ha a papok ismerték volna a bélpoklos gyógyulásának körülményeit,
Krisztus iránti gyűlöletük miatt becstelen ítéletet is hozhattak volna. Jézus
azt akarta, hogy az ember még azelőtt megmutassa magát a templomban, mielőtt a
csodára vonatkozó bármiféle hír odaérne. Így biztosította a pártatlan döntést,
és megengedték, hogy a gyógyult leprás újra együtt lehessen családjával és
barátaival.
Más oka is volt Krisztus szándékának, amiért hallgatásra
intette az embert. A Megváltó tudta, hogy ellenségei folyton korlátozni akarják
munkáját, s el akarják Tőle fordítani a népet. Tudta, hogy ha a leprás
gyógyulását elhíresztelik, elárasztják Őt mások is, akik ebben a borzalmas
betegségben szenvednek. Az a hír fog lábra kapni, hogy ezek megfertőzik a velük
érintkező embereket. Sok leprás nem úgy használná az egészség ajándékát, hogy
áldás legyen neki magának és másoknak is. Ha Jézus magához vonzza a
bélpoklosokat, ezzel alkalmat ad a vádaskodásra, hogy áthágja a rituális
törvény korlátozásait. Mindez akadályt gördített volna az evangélium
terjesztésének útjába.
Az események igazolták Krisztus figyelmeztetését. Nagy
sokaság látta a poklos gyógyulását, és kíváncsiak voltak a papok döntésére.
Amikor az ember visszatért barátai közé, nagy volt az izgalom. Hiába óvta
Jézus, az ember nemigen titkolta gyógyulásának történetét. Valóban lehetetlen
lett volna eltitkolni, de a leprás még híresztelte is. Úgy vélte, Jézus csak
szerénységből tette ezt a megszorítást, és széjjeljárt, hirdetve a Nagy
Gyógyító hatalmát. Nem fogta fel, hogy minden ilyen megnyilatkozás csak még
eltökéltebbé teszi a papokat és véneket Jézus elpusztítására. A meggyógyított
férfi érezte, hogy az egészség ajándéka rendkívüli érték. Örvendett teljes
erejének, annak, hogy újra tagja lett családjának és a társadalomnak.
Lehetetlen volt megállnia, hogy ne dicsőítse az Orvost, aki visszaadta
egészségét. Ám az esemény hírverésével akadályozta a Megváltó munkáját.
Hatására az emberek olyan tömegesen sereglettek Hozzá, hogy Jézus kénytelen egy
időre szüneteltetni működését.
Mai Bibliai szakasz: Az
apostolok cselekedetei 2
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Könnyen elsodorhatnak
bennünket azok a látványos események, amelyek pünkösd napját követték. Tüzes
nyelvek, hatalmas csodák, 3000-es keresztség egy nap alatt, de ami a tíz nap
alatt történt a felházban, nagyon jelentős volt, ha nem jelentősebb, mint az,
ami utána történt.
A tanítványok nagy
szükségét érezték a „szent kenetnek”, ezért az Úrhoz kiáltottak, hogy tegye
őket alkalmassá az előttük álló nagy munkára. De nem álltak meg itt. Igazi
bűnbánatban megalázták szívüket, félretették hibáikat és nézetletéréseiket,
félretették a felsőbbség iránti vágyukat és még a vagyonukat is megosztották
egymással (elképzeled, hogy milyen lenne az, ha ezt megtennénk ma?). Ezen felül
megbánták azt, hogy szomorúságot okoztak Mesterüknek, megvallották
hitetlenségüket, Krisztus életén és szavain elmélkedtek. Egyre közelebb és
közelebb kerültek Istenhez és egymáshoz, és komolyan vágytak arra, hogy
lelkeket mentsenek. És mi lett az eredmény? Az ég megnyílt, és a Szentlélek
áldása soha nem látott mértékben töltetett ki rájuk (Lásd: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 23-24. oldal.)
Nemrégen néhány
kollegámmal összefogtunk egy szolgálati kezdeményezésben, de nem sok sikerrel,
és sok vita is volt közöttünk arról, hogy a munkát miként kellene végeznünk.
Végül rájöttünk a tévedésünkre, néhány órát imádsággal töltöttünk, és azzal,
hogy megvallottuk egymásnak bűneinket. Ezek után olyan erőt kaptunk, és olyan
egység lett közöttünk, hogy a munkánk hatalmasan haladt előre, és a Menny
áldását éreztük. Ez csak egy kis példa arra, hogy Isten mit akar tenni
mindannyiunkért. Ami pünkösdkor történt, az csak egy kis előíze annak, ami
ezután történni fog. De azért, hogy ez megtörténjék, nekünk, mint népnek
egységre kell jutnunk. Félre kell tennünk a nézeteltéréseinket, és helyre kell
hoznunk tévedéseinket.
Ellen White ezt írja: „Sokan
vannak, akik hisznek az Úr ígéreteiben, és vallást tesznek arról, hogy igénylik
azokat. Sokat beszélnek Krisztusról és a Szentlélekről, mégsem nyernek semmi
áldást. Nem adják magukat a Szentlélek vezetése és az isteni erők ellenőrzése,
uralma alá. Mi nem tudjuk használni a Szentlelket. A Szentlélek kell, hogy
használjon bennünket” (Jézus élete.
Budapest, 2003, Advent Kiadó. 579. oldal).
Melody (Melodious Echo) Mason
142. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
26-27. fejezeteihez
(április 22 –28.).
Jézusnak az volt a
célja, hogy megmentsen mindenkit, akit csak lehet. Magához vonzotta az
embereket, nem az által, hogy megpróbálta magára felhívni a figyelmet, vagy
másnak lenni, mint a többiek, hanem az által, hogy az igazságot tanította
elrejthetetlen szeretettel. „Arcának szépsége, nagyszerű jelleme, és
mindenekfelett a tekintetében és hangjában megnyilvánuló szeretet Hozzá vonzott
mindenkit, akit még nem keményített meg a hitetlenség. Ha nem kedves,
együttérző lelkületet sugárzott volna minden pillantása és szava, nem vonzotta
volna magához az óriási tömegeket úgy, ahogyan tette.”
Sátán és a démonai
mindent megtettek, hogy eltereljék a figyelmet, előítéleteket keltsenek az
emberekben és becsapják őket, hogy ezáltal ne részesülhessenek az Igazságban, amely
szabaddá tenné őket. Ők ismét nagy erőkkel ezen fognak dolgozni Isten végső
munkája ellen. Azonban a Szentlélek is ki fog áradni nagy erővel. Isten népe
Jézus lelkével telik be, és ugyanazt a munkát fogja végezni, amit Jézus
végzett. És akkor Jézus eljön újra, hogy hazavigye gyermekeit.
Jeanne Johnson
Hermiston Hetednapi
Adventista Egyház
Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés