Higgyetek az Ő prófétáinak - április 6 - PÉNTEK - János 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 21. fejezet 998. nap

A papok és írástudók bírákká nyilvánították magukat, hogy Krisztus munkáját elítéljék, Ő viszont az előbbiek bírájának jelentette ki magát, valamint az egész föld bírájának. A világ Krisztusnak adatott, s Rajta keresztül jő minden áldás Istentől az elbukott emberiséghez. Ő Üdvözítő testté-létele előtt is, után is. Amióta bűn létezik, azóta van Megváltó is. Ő ad világosságot és életet mindeneknek, s a kapott világosság szerint fog megítélni. És Ő aki a világosságot adta, Ő, aki a legszelídebb kérleléssel kísér minden embert, s keresi, hogyan nyerje meg a bűntől a szentségnek, Ő egyben a védelmező és bíró is. Amióta elkezdődött a nagy küzdelem a mennyben, Sátán csalással tartja fenn ügyét, Krisztus pedig azon fáradozik, hogy leleplezze a gonosz terveit és megtörje hatalmát. Ő az, aki találkozott a csalóval; aki minden időben igyekezett elragadni a foglyokat karmaiból; s aki ítéletet fog mondani minden lélek fölött.

És Isten "hatalmat ada néki az ítélet-tételre is, mivelhogy embernek fia" (Jn 5:27). Mivel mindenestől megízlelte az emberi szenvedést és kísértéseket, megérti az emberi gyengeségeket és bűnöket, mert érdekünkben győzelmesen ellenállt Sátán kísértéseinek, s igazságosan, szelíden bánik a lelkekkel, akiknek megmentéséért tulajdon vére folyt - emiatt az Emberfia hivatott az ítélet végrehajtására.

Azonban Krisztus küldetése nem az ítélet, hanem a megváltás volt. "Nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa (Jn 3:17). A Magas Tanács előtt Jézus kijelentette: "Aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van, és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre" (Jn 5:24).

Krisztus meghagyta tanítványainak, hogy ne csodálkozzanak, s a jövő rejtélyét még szélesebb távlatokban nyitotta meg előttük. "Eljő az óra, - mondotta - amelyben mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát, és kijőnek; akik a jót cselekedték, az élet feltámadására; akik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására" (Jn 5:28-29).

A jövendő életnek ez a bizonysága volt az, amelyre Izrael oly sokáig várt, s amelyről remélték, hogy a Messiás adventjekor megkapják. Az egyetlen világosság, amely beragyoghatja a sír sötétjét, rájuk ragyogott. Ám az önfejűség vak. Jézus áthágta az írástudók hagyományait, semmibe vette hatalmukat, s ők nem hittek.

Az idő, a hely, az alkalom, az egybegyűlteket átjáró érzések intenzitása mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy Jézus szavainak még mélyebb hatásuk legyen a Magas Tanács előtt. A nemzet legnagyobb vallási tekintélyei mind annak életére törtek, Aki Izrael helyreállítójának mondotta magát. A szombat Urát földi törvényszék elé hurcolták, hogy a szombattörvény megrontásának vádjára feleljen. Amikor Ő félelem nélkül jelentette ki küldetését, bírái döbbenten, fogcsikorgatva tekintettek Reá, ám szavai megválaszolhatatlanok voltak. Nem tudták elítélni. Tagadta, hogy a papoknak és írástudóknak jogában állna kikérdezni Őt, vagy beleavatkozni munkájába. Senki sem ruházta fel őket ilyen hatalommal. Ezen igényük saját gőgjükön és önteltségükön alapult. Jézus nem volt hajlandó beismerni bűnösségét, sem nem hagyta, hogy kikérdezzék.

Ahelyett, hogy mentegetőzött volna a néki felrótt cselekedetek miatt, vagy megmagyarázta volna, miért tette, Jézus a vezetőkhöz fordult, és a vádlottból vádló lett. Megfeddte őket szívük keménységéért, és az Írásokban való járatlanságukért. Kijelentette, hogy éppúgy visszautasították Isten szavát, mint ahogy elutasították Isten küldöttét is. "Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam" (Jn 5 :39).

Az Ótestamentumi Írások minden lapjáról - a történelemből, törvényekből, jövendölésekből egyaránt - Isten Fiának dicsősége sugárzik. Mivel isteni intézmény volt, a judaizmus egész rendszere egy összeszerkesztett evangéliumi próféciát alkotott. Krisztusról "a próféták mind bizonyságot tesznek" (Acs 10:43). Az Ádámnak adott ígérettől a pátriárkákon és a törvényes gazdasági rendszeren át a dicsőséges égi fény mind felismerhetőbbé tette az Üdvözítő lábnyomait. Látók szemlélték Bethlehem csillagát, az eljövendő Silót, az eljövendő dolgok titokzatos menetben vonultak el előttük. Minden áldozat Krisztus áldozatára mutatott. A tömjénfelhőben mindig az Ő igazságossága szállt fel. Minden jubileumi trombita az Ő nevét zengte. A Szentek Szentjének félelmetes titokzatosságában az Ő dicsősége lakozott.

Mai Bibliai szakasz: János 3

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos+3&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos+3&version=NT-HU

Az életben betöltött szerepünktől függetlenül mindnyájunknak Jézusra van szüksége, hogy elnyerjük az örök életet. Nikodémus az ortodox vallásosságot jelképezte, valamint a gazdagságot, a hatalmat, a tudományos vívmányokat, ugyanakkor a hiányos hitet. A Szanhedrin tagja volt, ami igazán fontos, felelősségteljes pozíciót jelentett a zsidó társadalomban, és komolyan hatott rá a názáreti, szerény tanító tanítása, valamint bátorsága. Személyes meggyőződése ellenére Nikodémus nem vállalta fel, hogy együtt lássák Jézussal, ezért úgy döntött, hogy az éj leple alatt találkozik Vele.

Jézus azonnal továbblép a felületes, hétköznapi fecsegés szintjéről, és minden emberi lény legfontosabb szükségletére irányítja Nikodémus figyelmét: „Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát” (3. vers). Nikodémus filozófiai beszélgetést kezdeményez, Jézust azonban az érdekli, hogy az üdvösség útját megismertesse vele, hiszen Ő azért jött, hogy azt felkínálja az egész emberiségnek. A Jézus és Nikodémus közötti beszélgetés mindnyájunkat érint.

A 16. versben Jézus elmondja beszélgetőtársának az evangélium esszenciáját: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ez az ajánlat neked is szól, kedves olvasó, tekintet nélkül arra, hogy a világ melyik országában élsz. A „valaki” fogalmába te is beletartozol!

Ellen White a következő leírást adja a menny legnagyobb és legdrágább ajándékáról: „Krisztus … nem azért szánta rá magát erre a nagy áldozatra, hogy mennyei Atyánk szívét irántunk való szeretetre ébressze, vagy hogy Őt az emberiség megmentésére és megváltására késztesse. Nem, nem! »úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta« érte” (Jézushoz vezető út. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 10. oldal).

Keresztelő Jánoshoz hasonlóan nekünk is kiváltságunk az, hogy magasra emeljük Jézus nevét, és tegyük ezt alázattal. A fejezet fő üzenete egyértelmű: az üdvösség Isten ajándéka, ami az Ő Fiának, Jézus Krisztusnak személye által mindenki számára elérhető.

Willie Oliver

139. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  22. fejezetéhez (április 1 –7.).

Tanár voltam egy magániskolában Szumátra szigetén, amikor úgy döntöttem, otthagyom az állásomat és orvosmisszionárius leszek. És ezt a történetet olvasva az jutott az eszembe, hogy miért is hagytam ott a biztonságot azért, hogy fejlődési lehetőséget keressek.

A történetünkben „a Megváltó látott valakit, akinek állapota mindenkinél nyomorúságosabb volt”. Ez az ember majdnem kétszer annyi ideig volt beteg, mint amennyi ideje én életben vagyok! Olyan sokáig bűnösnek érezni magát (mivel hogy a betegsége a saját hibájából eredt) szörnyű lehetett! „Egyedül, barátok nélkül tengette életét ez a szenvedő a nyomorúság hosszú évein át, és már úgy érezte, hogy kivettetett Isten kegyelméből.” (Jézus élete, 202. o.)

Ha kételkedünk Isten szeretetében, az sötétséget hoz az életünkre, éppen úgy, ahogy ezzel az emberrel történt. Emlékszem, amikor a saját rossz döntésem miatt elért a sötétség. A sok nehézség egyike, ami próbára tett, a munkahelyemen ért. Szombaton is dolgoznom kellett,, igaz csak egy órát. És én megtettem. Két év telt azóta, és megígértem Istennek és magamnak, hogy soha többé nem engedem, hogy a sötétség ennyire elérjen, mint akkor. Nem akarok többé kétségeket, miközben Krisztust követem.

A legnagyobb öröm, amikor érezzük Isten jóságát. A béna ember ezt érezte, amikor meggyógyította Krisztus. Én is ezt éreztem, amikor a bűneimtől elfordítottak. "Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti" (Zsolt 37:5)

Maulina Ruth Elisawati, Sumatra, Indonézia

(az Aenon Orvosmisszionárius Képzési Program hallgatója Malajziában)

Fordította Gősi Csaba