Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 28. fejezet 1021. nap
28.
Lévi-Máté
Senkit sem gyűlöltek jobban Palesztinában a római
tisztviselők közül, mint a vámszedőt. Szüntelenül bosszantotta a zsidókat, hogy
az adót idegen hatalom kényszerítette rájuk, és ez állandóan emlékeztette őket
elvesztett függetlenségükre. Az adószedők nem csupán a római elnyomás eszközei
voltak, hanem saját hasznukra is zsaroltak, a nép rovására gazdagodtak meg. Azt
a zsidót, aki ilyen római hivatalt fogadott el, a nemzeti becsület árulójának
tekintették. Mint hitehagyottat megvetették, és a társadalom söpredékéhez
sorolták.
Ehhez a réteghez tartozott Lévi-Máté, aki a Genezáret
mellett elhívott négy tanítvány után a következőként állt Krisztus
szolgálatába. A farizeusok foglalkozása alapján ítélték el Mátét, Jézus azonban
szívét nézte, mely nyitva állt az igazság befogadására. Máté hallgatta a
Megváltó tanítását. Isten Lelkének meggyőző ereje feltárta bűneit, segítségre
vágyott Krisztustól, de mivel megszokta a rabbik megkülönböztetését, álmában
sem gondolta volna, hogy a Nagy Tanító észreveszi őt.
Egyik nap, ahogy a vámszedő munkahelyén ült, Jézust látta
közeledni. Legnagyobb megdöbbenésére a Megváltó ilyen szavakkal szólt hozzá:
"Kövess engem" (Mt 9:9).
Máté "felkelvén, követé őt" (Mt 9:9). Nem
habozott, nem kérdezősködött, nem gondolt jövedelmező foglalkozására, amelyet
szegénységgel, nehézségekkel vált föl. Elég volt, hogy Jézussal lehet,
hallgathatja szavát, együtt munkálkodhat Vele.
Így volt ez az előzőleg elhívott tanítványokkal is. Midőn
Jézus megparancsolta Péternek és társainak, hogy kövessék Őt, azonnal
otthagyták hajóikat és hálóikat. Egyes tanítványoknak rokonaikról kellett
gondoskodniuk, ám amikor meghallották a Megváltó hívását, nem haboztak, nem
kíváncsiskodtak: miből fogok megélni; hogyan fogom eltartani a családomat?
Engedelmeskedtek a hívásnak, és amikor Jézus később megkérdezte őket:
"Mikor elküldtelek benneteket erszény, táska és saru nélkül, volt-é
valamiben fogyatkozástok?" - így válaszolhattak: "Semmiben sem"
(Lk 22:35).
A gazdag Mátéra, a szegény Andrásra és Péterre ugyanaz a
próba várt, mindegyiküknek ugyanúgy oda kellett szentelődnie. Jézus a siker
pillanatában, amikor a hálók tele voltak hallal, és a régi élet a leginkább csalogatott,
kérte meg a tanítványokat a tengernél, hogy mindent hagyjanak ott az evangélium
munkájáért. Minden léleknek ki kell állnia a próbát: vajon a múló javak vagy a
Krisztussal való közösség iránti vágy él-e bennük erősebben?
Az elvek mindig sokat követelnek. Senki sem szolgálhat
eredményesen Istennek, ha nem adja át egész szívét ennek a munkának, és nem
ítél mindent kárnak a Krisztus ismeretének gazdagságáért. Aki bármilyen
fenntartással jön, az nem lehet Krisztus tanítványa, még kevésbé a munkatársa.
Ha valaki értékeli a nagy üdvösséget, annak életében látható lesz a Krisztusnál
megnyilvánuló önfeláldozás. Bármerre is vezeti Jézus az úton, örömmel követi
Őt.
Máté elhívása Krisztus tanítványául nagy megbotránkozást
keltett. Hogy egy vallási tanító egy vámszedőt válasszon egyik közvetlen
munkatársául, ez sértette a vallási, társadalmi, nemzeti szokásokat. A
farizeusok remélték, hogy a nép előítéleteire támaszkodva Jézus ellen
fordíthatják a közvélemény hullámait.
A vámszedők között széleskörű érdeklődés ébredt. Szívük
vonzódott az isteni Tanítóhoz. Az új, tanítványi szerepkör feletti örömében
Máté szerette volna Jézushoz hozni korábbi társait. Vendégséget szerzett tehát
házában, összehívta rokonait, barátait. Nemcsak vámszedők voltak jelen, hanem sok
más, kétes hírű személy is, akiket aggályoskodó szomszédaik törvényen kívül
helyeztek.
A vendégséget Jézus tiszteletére rendezték, Ő pedig nem
késlekedett eleget tenni a szíves felkérésnek. Jól tudta, hogy ezzel megsérti a
farizeus pártot, és a nép szemében is megingatja helyzetét. Eljárását azonban
nem befolyásolhatták taktikai megfontolások. Amit szívén viselt, az az élet
vizére szomjazó lélek volt.
Jézus díszvendégként ült a vámszedők asztalánál, és
rokonszenvével, társasági kedvességével megmutatta, hogy mennyire tiszteli az
emberi méltóságot. Az emberek igyekeztek méltónak lenni bizalmára. Szavai
áldott, életadó erővel hullottak a szomjas szívekbe. Új indíttatások ébredtek,
az új élet lehetősége nyílt meg a társadalom kivetettjei számára.
Mai Bibliai szakasz: Az
apostolok cselekedetei 5
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A fejezet eleje néhány
témát érint, ami, azt hiszem, szívünk mélyén mindnyájunkat foglalkoztat. A
hívek akkoriban eladták a földjeiket, és a pénzt Péternek és Jánosnak adták,
hogy ők szétosszák a rászorulók között. És ahogy olvassuk, „nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem” (ApCsel 4:34). Azonban
még ebben, a nagylelkűségről szóló időben is voltak, akik önző módon meg
akartak tartani valamit maguknak.
Itt találjuk Ananiás és
Szafíra történetét, akik önzetlenséget színlelve eladták a földjüket. Azonban
ahelyett, hogy az eladásból származó teljes összeget átadták volna (ahogy az
elvárt lett volna), csak egy részét hozták el. Talán úgy érveltek a szívükben,
hogy „Rendben van, ha nem mondunk el Péternek és Jánosnak mindent, Isten úgyis
tudja, hogy szeretjük Őt. A nálunk maradt részt pedig jó célra fogjuk
használni”. Sajnos magam is hallottam embereket így igazolni ilyen
„hazugságokat” mások előtt. „Isten ismeri a szívemet! Tudja, hogy szeretem Őt.
Nekik azonban csak annyit mondok, amennyit szeretnék, de ez rendben van, mert
Isten szeret engem!”
Érdekes észrevenni,
hogy Péter válasza a részleges ajándékukra nem az volt, hogy „Miért hazudtatok
nekünk?”, hanem inkább az, hogy „Miért hazudtatok a Szentléleknek? Nem embernek
hazudtatok, hanem Istennek.” Talán néhányan azt kérdezik, hogyan hazudhatnánk Istennek,
hiszen Ő úgyis minden tud? Azonban, ha nem vagyunk őszinték a másokkal való ügyeinkben,
még ha számunkra kis dolgoknak is tűnnek azok, valójában leginkább Isten az,
akivel szemben tiszteletlenek vagyunk, mert Isten az indítékainkat nézi.
Régebben sokat
foglalkoztam azzal, hogy mások mit gondolnak rólam (néha még most is gondolkodom
rajta). De megtanultam, hogy az sokkal fontosabb, Isten mit gondol rólam.
Amikor az emberek megtapsolják a tetteimet, akkor vajon a tapsért csinálom,
vagy azért teszem azt, ami helyes, mert ezzel Istent szeretném tisztelni? Ez
utóbbi az, amire vágyom, ez az, amiért imádkozom. Hogy ne csak mások előtt
nézzek ki jól, hanem hogy valóban az Isten előtt való tiszta szívből tegyem
azt, ami helyes. „Az ember azt nézi, ami
a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van” (1Sám 16:7). A te
szíved milyen állapotban van ma?
Melody (Melodious Echo) Mason
143. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
28-29. fejezeteihez
(április 29 – május 5.).
A házamban van egy
kiírás ezzel a felirattal: „Ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném, akkor
mindenki rosszul fogja érezni magát.” Poénként vettem meg, de időnként
túlságosan igaz ahhoz, hogy vicces legyen. Ezen alkalmakkor bizonyára
farizeusként viselkedem.
Ezek a farizeuseok
voltak a legnagyobb hangulatgyilkosok. Nem csak, hogy nem érezték jól magukat,
de azt sem akarták, hogy mások jól érezzék magukat. Úgy látták, hogy a Lévi
Máté házánál lévő ünnepség bűn és szégyenteljes. Ragaszkodtak ahhoz, hogy úgy
menjenek a dolgok, ahogy ők akarják. Sikeresen el is érték, hogy az emberek
szenvedjenek. És ami még rosszabb, beszennyezték Isten hírnevét, mivel az Ő
képviselőinek vallották magukat.
János tanítványai
szintén ebbe a csapdába estek, amikor a böjtölést a vallásos hitbuzgalom
kifejezőeszközévé tették. A farizeusok a szombatot olyan nappá tették, amely a
követelményeivel terhet jelent. Sajnos azonban ez a fajta buzgóság a
legalizmust szolgálja és nem az Urat. Az ezt képviselők elvárásainak nincsen
vége, hiszen „ragaszkodnak ahhoz, hogy olyan úton üdvözüljenek, melyen fontos
dolgokat cselekedhetnek.” (Jézus élete, 280. o.)
Jézus elutasította
annak a gondolatát, hogy a tanítványai böjtöljenek, amíg Ő velük volt. Azt
akarta, hogy az Ő jelenlétében örvendezzenek, és boldogan szolgálják Őt. Ez az
a hozzáállás, amivel a szombatot meg kell ünnepeljük. „Azért rendeltetett, hogy
létrehozza ember és Isten közösségét.” (Jézus élete, 286. o.) „Örvendezzünk és
vígadjunk ezen!” Zsolt. 118:24
Karen Lifshay
Stanfield, Oregon
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés