Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 24. fejezet 1008. nap
Kicsoda ez a Jézus? - kérdezték. Ő aki a Messiás dicsőségét
igényelte, egy ács fia volt, s együtt dolgozott műhelyében atyjával, Józseffel.
Látták Őt görnyedve menni hegyre föl, völgybe le, ismerték testvéreit, valamint
életét és munkáját. Látták, hogyan serdül gyermekből ifjúvá, ifjúból férfivá.
Bár élete szeplőtlen volt, mégsem hitték, hogy Ő a Megígért.
Milyen ellentétes az Ő új országgal kapcsolatos tanítása
azzal, amit a vénektől hallottak! Jézus egy szót sem szólt arról, hogy
megszabadulnak a rómaiaktól. Hallottak csodáiról, remélték, hogy hatalmát
gyakorolni fogja érdekükben, ám ebbéli szándékának semmi jelét nem látták.
Mivel ajtót nyitottak a kétkedésnek, szívük sokkal jobban
megkeményedet, mint amennyire hirtelen meglágyult. Sátán elhatározta, hogy a
vak szemek ne nyíljanak meg azon a napon, a szolgaságban megkötözött lelkek ne
bocsáttassanak szabadon. Óriási erővel dolgozott hitetlenségük megerősítésén.
Az emberek nem vették figyelembe a már kapott jelet, s felkavarta őket a
meggyőződés, hogy Megmentőjük szól hozzájuk.
Jézus istenségét titkos gondolataik feltárásával
bizonyította. "És monda nékik: Bizonyára azt a példabeszédet mondjátok
nékem: Orvos, gyógyítsd meg magadat! Amiket hallottunk, hogy Kapernaumban
történtek, itt a te hazádban is cselekedd meg azokat. Monda pedig: Bizony
mondom néktek: Egy próféta sem kedves az ő hazájában. És igazán mondom néktek,
hogy Illés idejében sok özvegyasszony volt Izraelben, mikor az ég három
esztendeig és hat hónapig be volt zárva, úgy hogy az egész tartományban nagy
éhség volt; mégis azok közül senkihez nem küldetett Illés, hanem csak Sidonnak
Sareptájába az özvegyasszonyhoz. És az Elizeus próféta idejében sok bélpoklos
volt Izraelben; de azok közül egy sem tisztult meg, csak a Szíriából való
Naámán" (Lk 4: 23-27)
A próféták életéből vett események elmondásával Jézus
válaszolt hallgatóinak kérdéseire. Isten különleges munkára kiválasztott
szolgáinak nem volt szabad keményszívű, hitetlen emberekért dolgozniuk. Akiknek
viszont érző szívük és bízó hitük volt, azokat Isten különlegesen felruházta
erejének bizonyságaival a próféták által. Illés idejében Izrael elszakadt
Istentől. Ragaszkodtak bűneikhez, elutasították az Úr küldöttei által szóló
Szentlélek figyelmeztetéseit. Így elvágták magukat attól a csatornától, melyen
át Isten áldásban részesíthette volna őket. Az Úr elhaladt Izrael otthonai
mellett, s szolgájának pogány földön talált menedéket, egy olyan asszonynál,
aki nem tartozott a választott néphez. Mégis ezt az asszonyt tisztelte meg,
mert követte a kapott világosságot, és szíve nyitva állt a még nagyobb
világosság számára is, melyet az Úr prófétája által küldött.
Ugyanezért nem történt semmi Izrael bélpoklosaival Elizeus
idejében. Naámán, egy pogány főember azonban hű volt az igazságról kialakított
meggyőződéséhez, és átérezte, mennyire szüksége van a segítségre.
Alkalmas volt Isten kegyelmi ajándékainak befogadására.
Nemcsak hogy megtisztult leprájából, de még az igaz Isten ismeretének áldásában
is részesült.
Isten előtti állapotunk nem attól függ, hogy mennyi
világosságot kaptunk, hanem hogy a kapottat hogyan használtuk fel. Így azok a
pogányok, akik a jó utat választják - már amennyire ismerik -, kedvezőbb
helyzetben vannak, mint azok, akik nagyobb világosságot kaptak, és vallják,
hogy szolgálják Istent, ám a világosságot semmibe veszik, és mindennapi életük
ellentmond hitvallásuknak.
Jézus szavai a zsinagógában a hallgatók önigazultságának
gyökeréig hatoltak. Meg kellett érteniük a keserű igazságot: eltávolodtak
Istentől, eljátszották a jogot, hogy Isten népe lehessenek. Minden szó késként
hasított beléjük, s tárta fel valódi állapotukat. Most megvetették a hitet,
melyre az imént Jézus ihlette őket. Nem akarták belátni, hogy Ő, aki
szegénységből, alacsony sorból származik, más lehet, mint közönséges ember.
Hitetlenségük rosszindulatot szült. Sátán irányította őket,
s ők dühödten ordítoztak a Megváltó ellen. Elfordultak Tőle, akinek küldetése a
gyógyítás és helyreállítás volt, s ekkor megmutatkoztak bennük a pusztító
jellemvonásai.
Mai Bibliai szakasz: János
13
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ebben a fejezetben
arról olvashatunk, hogy Jézus nyilvános szolgálata véget ér. A keresztények a
pálmaágas vasárnaptól kezdődő és a húsvéttal záródó hetet a „passió hetének”
nevezik már igen régóta. A latin passio
szó szenvedést jelent, tehát ez Krisztus szenvedésének hete volt.
A tanítványok
kényelmetlen kockázatokat vállaltak Jézussal együtt mintegy három és fél éven
keresztül. Vajon ez az utolsó kockázatos feladat lesz? Egyesek közülük úgy
gondolták, hogy igen. Jézus azt tervezte, hogy egy bérelt szobában fogyasztják
el a húsvéti vacsorát. Ez elég biztonságosnak tűnt. Mindnyájan jelen voltak, de
egyikük sem vállalta a szolga szerepét. Egyszerűen figyelmen kívül hagyták,
mennyi por gyűlt össze sarujuk pántja alatt. A kulturális szokás szerint
mindnyájan lefeküdtek az asztal körül az evéshez, így lábuk egy szinten volt.
Ilyenkor egy szolga mosta le a vendégek lábáról az út porát. Ám mivel nem volt
szolgáljuk, ezért tudomást sem vettek a koszról, kivéve természetesen Jézust.
A keresztre feszítése
előtti kritikus estén mivel töltötte idejét a Megváltó? Tantételek sorát
magyarázta? A végidei eseményeket taglalta? Nem, ezúttal inkább a kosz
érdekelte. Megmosta tanítványai lábát. Azok az egyházak, amelyek gyakorolják
ezt a szertartást, az alázatosság szertartásának, vagy szentségének nevezik.
Habár Jézus, a Király, határozottan alázatos szolgaként viszonyult
tanítványaihoz, és arra hív, hogy mi is így bánjunk egymással (Fil 2:5-8), ám
János evangéliumának tanulmányozása közben megfigyelhetjük, hogy a beszámolóból
hiányzik az alázatosság szó, és annak minden rokon értelmű alakja. Jézus
lemosta a szennyet, majd arra utasította őket, hogy ők is tegyék meg egymásért
ugyanezt, ezzel új parancsot adott nekik arra, hogy az Ő szeretetével szeressék
egymást.
Valóban alázatra és
kockázatvállalásra van szükség ahhoz, hogy bevalljuk, hol vagyunk szennyesek,
és hol van szükségünk a megtisztításra. Ahhoz is sok szeretet szükséges, hogy
újra és újra elfogadjuk és adjuk a megbocsátást. Hogyan tudunk eljutni idáig?
Talán úgy, mint az evangélium szerzője, János, aki az asztalnál Jézus kebelére
hajtotta a fejét, és hallgatta a Megváltó szívverésének szent ütemét és
tökéletes ritmusát. Így lett a mennydörgés fiából szeretett tanítvánnyá.
Vajon valóban tudatában
vagyunk annak, mennyire szeret bennünket Jézus? Bár megtapasztalnánk, milyen
az, amikor szívünk egy ütemre dobban Megváltónk szívével!
Christopher Bullock
141. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
24-25. fejezeteihez
(április 15 –21.).
Jézus visszatért a
gyermekkori zsinagógájához Názáretbe, és egyértelmű bizonyságot tett az
életéről, szolgálatáról és arról, hogy benne teljesült be az a prófécia, amely
a megígért messiásról szól. Azonban ez nem ment könnyen. Mai modern nyelven
szólva azt mondhatnánk, hogy a tömeg úgy érezte: Jézus eljutott a
„prédikálástól a beavatkozásig”, amikor kijelentette, hogy az írások, amiket ők
kincsként őriztek mint az isteni megszabadítás ígéretét, azon a napon
beteljesedtek Ő általa.
Hogyan lehetséges ez? Soha sem gondoltak úgy Jézusra, mint akiből bárki is válhat. A szabadítónak, akire ők vágytak, emberfölöttinek kellett volna lennie, hogy több nemzedék reményét és álmát megvalósíthassa. Jézusról úgy tartották, hogy túlságosan mindennapi. A próféciák megindították a szívüket, de a beteljesedésük dühöt ébresztett bennük. „Jézus szavai megmutatták, hogy értük végzett munkája teljesen eltér attól, amire vágytak.” (Jézus élete, 237. o.)
Időnként, ha az igazságot akarjuk élni, az azt jelenti, hogy egyedül kell ezt tegyük. „Az igazság nem volt népszerű Krisztus idejében. Napjainkban sem az.” (Jézus élete, 242. o.) Jézus azonban nem elégedett meg azzal, hogy ezt egyedül tegye, Ő tanítványokat keresett, akik követik Őt a szolgálatban. Nem ringatták magukat abba az illúzióba, hogy könnyű életük lesz, de Krisztus megerősítette őket (és minket is) abban, hogy Isten gondoskodni fog a szükségleteikről. Megéri mindent feladni azért, hogy Krisztust követhessük.
Karen Lifshay
Hermiston hetednapi adventista gyülekezet
Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés