Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 25. fejezet 1012. nap
Péter azonban nem gondolt sem a hajóra, sem a rakományra.
Ez a csoda számára minden eddiginél jobban kinyilatkoztatta az isteni hatalmat.
Jézusban az egész természet irányítóját látta. Az Istenség jelenléte feltárta
saját szentségtelenségét. A Mestere iránti szeretet, a hitetlensége miatti
szégyen, a Krisztus leereszkedéséért érzett hála, s mindenekfelett
tisztátalanságának átérzése a végtelen tisztaság színe előtt, lesújtotta őt.
Mialatt társai a hálók tartalmát biztonságba helyezték, Péter a Megváltó lába
elé borult, és így kiáltott: "Eredj el éntőlem, mert én bűnös ember
vagyok, Uram!" (Lk 5:8)
Ugyanennek az isteni szentségnek a jelenléte okozta, hogy
Dániel próféta halottként esett össze Isten angyala előtt. Így szólt:
"Orcám eltorzula, és oda lőn minden erőm" (Dán 10:8). Hasonlóképpen,
amikor Ésaiás megpillantotta az Úr dicsőségét, felkiáltott: "Jaj nékem,
elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom:
hisz a királyt, a seregeknek Urát látták szemeim!" (Ésa 6:5) Az emberi természet
a maga gyöngeségeivel, bűneivel, szembekerült az isteni tökéletességgel, s
mindenestül tökéletlennek, tisztátalannak érezte magát. Ugyanez történt
mindenkivel, aki bepillantást nyerhetett Isten nagyságába, fenségébe.
Péter így kiáltott: "Eredj el éntőlem, mert én bűnös
ember vagyok", mégis kapaszkodott Jézus lábába, mert érezte, hogy nem
válhat el Tőle. A Megváltó válaszolt: "Ne félj, mostantól fogva embereket
fogsz" (Lk 5 :10). Isten azután bízta Ésaiásra az üzenetet, miután a próféta
meglátta szentségét és a maga méltatlanságát. Péter is csak azután kapta meg az
elhívást, hogy Krisztusért munkálkodjék, miután eljutott az önmegtagadásig és
az isteni hatalomtól való függőségig.
Eddig még egyetlen tanítvány sem egyesült munkatársként
tökéletesen Jézussal. Számos csodáját látták, hallgatták tanítását, de nem
hagytak föl teljesen korábbi foglalkozásukkal. Keresztelő János bebörtönzése
mindannyiuknak keserű csalódást jelentett. Ha ez lett a vége János
küldetésének, akkor kevéssé reménykedhetnek Mesterükben, aki ellen az összes
vallási vezető összefogott. Ilyen körülmények között megkönnyebbülést jelentett
számukra, ha egy kicsit újra halászhattak. Most viszont Jézus elhívta őket:
hagyjanak föl korábbi életükkel, s érdekeiket egyesítsék az Övével. Péter elfogadta
a hívást. Amikor partot értek, Jézus hívta a másik három tanítványt is:
"Kövessetek engem, és én azt mívelem, hogy embereket halásszatok" (Mt
4:19). Ők azonnal mindent elhagytak, és követték Jézust.
Mielőtt arra kérte volna a tanítványokat, hogy hagyják el
hálóikat és halászbárkáikat, Jézus biztosította őket: Isten gondoskodik
szükségleteikről. Péter hajójának felhasználását az evangéliumi munkában
busásan visszafizette. Ő, aki "gazdag mindenekhez, akik őt segítségül
hívják" (Róm 10:12), mondotta: "Adjatok, néktek is adatik; jó
mércéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet" (Lk 6:38). Isten
ilyen mértékben jutalmazta a tanítvány szolgálatát. Minden áldozatot, melyet az
Ő szolgálatában hoznak, "az Ő kegyelmének felséges gazdagsága" (Ef
2:7) szerint fog megjutalmazni.
Azon a szomorú éjszakán a tavon, amikor távol voltak
Krisztustól, a tanítványokat erősen nyomasztotta a hitetlenség, elfárasztotta
az eredménytelen munka. De Jézus jelenléte felébresztette hitüket, örömmel,
sikerrel töltötte el őket. Ugyanígy van ez velünk is. Ha eltávolodunk
Krisztustól, munkánk eredménytelen lesz, könnyen elcsüggedünk és zúgolódunk. Ha
azonban Ő közel van, s mi irányítása alatt munkálkodunk, örvendezhetünk
erejének bizonyságain. Sátán műve a lélek elcsüggesztése, Krisztusé pedig, hogy
hittel, reménnyel töltsön el.
A mélyebb tanulság, amelyet a csoda a tanítványoknak
nyújtott, számunkra is tanulság: annak szava, Aki össze tudta gyűjteni a tenger
halait, megindíthatja az ember szívét is, és magához vonja szeretetének
húrjain, s így szolgái "emberhalászokká" válhatnak.
Ezek a galileai halászok egyszerű, tanulatlan emberek
voltak, de Krisztus, a világ világossága tökéletesen képesíteni tudta őket arra
a megbízatásra, melyet számukra kiválasztott. A Megváltó nem vetette meg a
műveltséget, mert a szellemi kultúra áldás, ha Isten szeretetének irányítása
alatt áll, és az Ő szolgálatára szentelik. Mégis mellőzte korának bölcseit,
mert azok oly magabiztosak voltak, hogy nem tudtak együttérezni a szenvedő
emberiséggel, s így a Názáreti Férfiú munkatársaivá válni. Elvakultságukban
méltóságukon alulinak tartották, hogy Krisztus tanítsa őket. Az Úr Jézus keresi
az együttműködést azokkal, akik által kegyelme akadálytalanul szétáradhat. Az
első lecke, amit mindenkinek meg kell tanulnia, aki Istennel együtt akar
munkálkodni, az, hogy ne önmagában bízzék, így készülhet fel a Krisztus
jellemében való részesülésre. Ezt nem lehet tanulással elnyerni a legmagasabb
szintű iskolákban sem. Ez a bölcsesség gyümölcse, ami egyedül az isteni
Tanítótól származik.
Mai Bibliai szakasz: János
17
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Hát nem vigasztaló a
tudat, hogy Jézus imádkozott érted? Ha hiszel benne, Ő valóban érted is
könyörgött ott a kertben! Szíve túlcsordult az irántad való szeretettől. Jézus
feljegyzett imái közül ez a leghosszabb. Azért imádkozott, hogy te is olyan
bensőséges egységben legyél Istennel és testvéreiddel, mint amilyenben Ő volt
az Atyával. Én nagyon boldog vagyok, hogy Jézus imádkozott értem, mert így
megtapasztalhatom a hitbeli közösséget Jézus követőivel, így együtt
bemutathatjuk a világnak, hogy miért küldte Isten Jézust a Földre, s hogy Ő
hihetetlenül szeret minket!
Az ima jól
érzékelhetően három részre tagolódik: Jézus először önmagáért imádkozik, majd
tanítványaiért, és végül minden jövőbeni követőjéért. Végig átszövik azonban a
következő témák: ISTEN dicsősége, az egység és összetartozás, az üdvösség
gyakorlat megtapasztalása, ISTEN szuverenitása, a misszió és a kiküldés,
valamint ISTEN szeretete. Amikor
imádkozunk, vajon könyörgünk ezekért a témákért úgy, ahogy Jézus tette? Az Ő
számára annyira fontosak voltak, hogy hosszan imádkozott ezekért. Mi történne
vajon, ha imáinkban sokat időznénk Megváltónk imájának e drága és értékes
témáinál?
Én gyakran elmondtam
magamban és hangosan is: „Válasz akarok lenni Jézus imájára!” Nem szeretnél te
is válasz lenni erre az imára, és tudni, hogy a Megváltó nem imádkozott hiába?
Ó, bár betölthetnénk Jézus szívének vágyát! Mi történne, ha egyházunkban nem
csak alkalmazkodás, hanem valódi egység jönne létre? Igen, arról beszélek, hogy
nem lenne megosztó lelkület!
Ellen White ezt írja:
„Krisztus azért imádkozott, hogy követői egyek legyenek, amiképpen Ő egy az
Atyával. Akik vágynak arra, hogy életük válasz legyen erre az imára, azok
törekedjenek arra, a megosztás lelkületének legcsekélyebb megnyilvánulását is
azonnal letörjék, és megpróbálják az egység és a szeretet lelkületét megtartani
a testvérek között” (Evangelism.
212-213. oldal; Review and Herald.
1888. május 29.)
Ne vesszünk el tehát a
jelentéktelen dolgokban, hanem tartsuk mindenek felett fontosnak az evangéliumot
(1Kor 15:1-4), és induljunk el a munkába, bemutatni a világnak, hogy Jézus a
bűnösök megmentéséért jött! Ne vesztegessük az időt! Az emberek alig várják,
hogy megismerhessék Jézust, és valakinek beszélnie kell nekik Róla, be kell
mutatnia saját életében az Ő lényét és jellemét!
Christopher Bullock,
M.Div.
141. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
24-25. fejezeteihez
(április 15 –21.).
Jézus visszatért a
gyermekkori zsinagógájához Názáretbe, és egyértelmű bizonyságot tett az
életéről, szolgálatáról és arról, hogy benne teljesült be az a prófécia, amely
a megígért messiásról szól. Azonban ez nem ment könnyen. Mai modern nyelven
szólva azt mondhatnánk, hogy a tömeg úgy érezte: Jézus eljutott a
„prédikálástól a beavatkozásig”, amikor kijelentette, hogy az írások, amiket ők
kincsként őriztek mint az isteni megszabadítás ígéretét, azon a napon
beteljesedtek Ő általa.
Hogyan lehetséges ez? Soha sem gondoltak úgy Jézusra, mint akiből bárki is válhat. A szabadítónak, akire ők vágytak, emberfölöttinek kellett volna lennie, hogy több nemzedék reményét és álmát megvalósíthassa. Jézusról úgy tartották, hogy túlságosan mindennapi. A próféciák megindították a szívüket, de a beteljesedésük dühöt ébresztett bennük. „Jézus szavai megmutatták, hogy értük végzett munkája teljesen eltér attól, amire vágytak.” (Jézus élete, 237. o.)
Időnként, ha az igazságot akarjuk élni, az azt jelenti, hogy egyedül kell ezt tegyük. „Az igazság nem volt népszerű Krisztus idejében. Napjainkban sem az.” (Jézus élete, 242. o.) Jézus azonban nem elégedett meg azzal, hogy ezt egyedül tegye, Ő tanítványokat keresett, akik követik Őt a szolgálatban. Nem ringatták magukat abba az illúzióba, hogy könnyű életük lesz, de Krisztus megerősítette őket (és minket is) abban, hogy Isten gondoskodni fog a szükségleteikről. Megéri mindent feladni azért, hogy Krisztust követhessük.
Karen Lifshay
Hermiston hetednapi adventista gyülekezet
Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése