Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 22. fejezet 1001. nap
János nem osztotta meg kétségeit, aggodalmait társaival.
Elhatározta, hogy megkérdezi Jézust, üzenetet küld neki. Ezt két tanítványára
bízta, s azt remélte, hogy a Megváltóval történő beszélgetés megerősíti
hitüket, s meggyőzi testvéreiket is. Vágyott néhány szóra, mellyel Krisztus
közvetlenül igazolja magát.
A tanítványok Jézushoz értek az üzenettel: " Te vagy-é
az, aki eljövendő, vagy mást várjunk?" (Mt 11:3)
Milyen rövid idő telt el azóta, amióta Keresztelő János
Jézusra mutatva kijelentette: "Ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a
világ bűneit!" "Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett" (Jn
1:29.27). És most a kérdés: "Te vagy-é az, aki eljövendő?" (Mt 11:3)
Milyen rendkívül keserű és kiábrándító ez az emberi természetre nézve! Ha
János, a hűséges útkészítő nem látta meg Krisztus küldetését, akkor mit lehet
várni a csak magára gondoló sokaságtól?
A Megváltó nem válaszolt azonnal a tanítványok kérdésére.
Amint ott álltak, s csodálkoztak hallgatásán, gyógyulást kereső szenvedők és
betegek jöttek hozzá. A vakok utat tapogattak feléje a sokaságon át, minden
rendű-rangú beteg - ki a saját lábán, ki barátainak karjain - buzgón igyekezett
Jézus elé kerülni. A hatalmas Gyógyító szava behatolt a süket fülbe. Szava,
kezének érintése megnyitotta a vaknak szemét, hogy láthassa a napvilágot, a
természet tájait, a barátok arcát, a Szabadító ábrázatát. Jézus megdorgálta a
betegséget és elűzte a lázat. Hangja a haldoklók fülébe hatolt, s azok
egészségesen, erősen keltek föl. Béna megszállottak hallgattak szavára,
őrültségük megszűnt, s imádták Őt. Gyógyítás közben tanította is az embereket.
A szegény parasztok, munkások, akiket az írástudók elkerültek, mint
tisztátalanokat, Köré tömörültek, Ő pedig az örök élet igéit szólta nékik.
Így telt a nap, János tanítványai mindezt látták és
hallották. Végül Jézus magához hívta őket, s megparancsolta, hogy menjenek el,
és mondják el Jánosnak, aminek tanúi voltak. Hozzátette: "Boldog, valaki
énbennem meg nem botránkozik" (Lk 7:23). Istenségének bizonyítéka abban
rejlett, hogy törődött a szenvedő emberiség szükségleteivel. Dicsősége abban
mutatkozott meg, hogy leereszkedett a mi alacsony szintünkre.
A tanítványok elvitték az üzenetet, és ez elég volt. János
visszaemlékezett a Messiásra vonatkozó próféciára: "Fölkent engem az Úr,
hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört
szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek
megoldást. Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét" (Ésa 61:1 2).
Krisztust nemcsak Messiásnak mutatták be munkái, hanem azt is megmutatták,
hogyan fogja megalapítani országát. Jánosnak ugyanaz az igazság nyílt meg,
amely Illésnek a pusztában, amikor "megyen vala nagy erős szél, amely a
hegyeket megszaggatta és meghasogatta a kősziklákat az Úr előtt; de az Úr nem
vala abban a szélben. És a szél után földindulás lett; de az Úr nem volt a
földindulásban sem. És a földindulás után tűz jőve, de nem volt az Úr a tűzben
sem." A tűz után pedig Isten egy "szelíd hang" által szólt a
prófétához (lKir 19:11-12). Jézusnak így kellett végeznie munkáját, nem
fegyvercsörgés, trónok, országok megdöntése közepette, hanem úgy, hogy az
emberek szívéhez szóljon irgalmas és önfeláldozó élete által.
Keresztelő János életelve, az önmegtagadás volt a Messiás
országának alapelve is. János jól tudta, hogy Izrael vezetőinek elveitől és
reményeitől milyen távol áll mindez. Ami számára Krisztus istenségének meggyőző
bizonyítéka volt, az számukra nem jelentett bizonyítékot. Ők nem a megígért
Messiásra vártak. János látta, hogy a Megváltó küldetése csak gyűlöletüket és
ítéletüket váltja ki. Neki, az előfutárnak nem maradt más hátra, mint kiinni a
poharat, melyet magának Krisztusnak is teljesen ki kell ürítenie.
Az Üdvözítő szavai "Boldog, aki énbennem meg nem
botránkozik" (Mt 11:6), gyöngéd feddésként szóltak Jánoshoz. Nem is
maradtak eredménytelenek. A próféta most világosabban megértette Krisztus
küldetésének természetét, alávetette magát Istennek akár életre, akár halálra,
ahogy a legjobban szolgálja a szeretett ügy érdekeit.
A követek távozása után Jézus beszélt a népnek Keresztelő
Jánosról. A Megváltó szívből jövő részvétet érzett a most Heródes
pincebörtönében eltemetett hűséges tanúbizonyság iránt. Nem hagyhatta, hogy az
emberek azt higgyék, Isten elfeledkezett Jánosról, vagy hite megfogyatkozott a
próbák idején. "Mit látni mentetek ki a pusztába? -kérdezte - Nádszálat-e,
amit a szél hajtogat?" (Mt 11: 7)
A Jordán mellett növő magas nád, amely minden szellőre
elhajlik, találóan jelképezi az írástudókat, akik Keresztelő János küldetésének
bírálóiként és ítélőiként léptek föl. Ide-oda ingadoztak a nép véleményének
szelétől. Nem akartak megalázkodni és elfogadni Keresztelő János szívhez szóló
üzenetét, de mivel féltek a néptől, nem merték nyíltan ellenezni munkáját.
Isten küldötte viszont nem volt ilyen gyáva lelkületű. A Jézust körülvevő
sokaság tanúja volt János munkájának. Hallották, milyen rendületlenül feddi meg
a bűnt. János ugyanolyan egyszerűen beszélt az önigazult farizeusoknak, a papi
szadduceusoknak, Heródes királynak és udvarának, hercegeknek és katonáknak,
vámszedőknek és parasztoknak. Ő nem ingadozó nád volt, amelyet az emberi
dicséret vagy előítélet szele ide-oda hajlíthatott volna. Isten iránti hűsége,
az igazságért való buzgalma ugyanolyan volt a börtönben is, mint amikor Isten
üzenetét prédikálta a pusztában. Elvhűsége sziklaszilárd volt.
Mai Bibliai szakasz: János
6
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A mai olvasmányunk
erőteljes, lenyűgöző történetek gyűjteménye: 5000 férfi (valamint feleségük és
gyermekeik) megvendégelése, Jézus a tengeren jár, Jézus kijelenti magáról, hogy
Ő az élet kenyere, Jézust megtagadják a zsidók, később pedig sok tanítványa.
Az ötezer
megvendégelésének története arról biztosít bennünket, hogy Jézus ki tudja
elégíteni minden szükségletünket, tekintet nélkül arra, hogy milyen
jelentőségteljes dologról van szó. Mivel ő oly’ nagy tömeget jól tudott lakatni
öt árpakenyérrel és két apró hallal, ami egy fiúcska ebédje volt,
feltételezhetjük, hogy ezeket az ajándékokat arra is fel tudja használni, hogy
az olyan hétköznapi embereket, mint te meg én, természetfeletti dolgokra
képesítse. Az étkezés után még tizenkét teli kosár maradékot szedtek össze,
amiből arra következtethetünk, hogy Jézus azt akarja: a rendelkezésünkre álló
forrásokat gondosan használjuk fel, mint jó sáfárok.
Jézus arra vágyik, hogy
nagy és csodálatos dolgokat tegyen általunk. Ellen White Péter tapasztalatára
utalva ezt írja: „Amikor elfordította tekintetét Jézusról, nem tudott többé
járni, s a hullámokba merült. Ha bajba kerülünk, milyen sokszor hasonlítunk
Péterre! A hullámokat nézzük ahelyett, hogy tekintetünket a Megváltóra
szegeznénk” (Jézus élete. Budapest,
2003, Advent Kiadó. 317. oldal).
Ma részesüljünk először
az élet lelki kenyeréből, s csak utána kezdjünk egyéb munkánkba, amivel fizikai
kenyerünket keressük. Ez a valóság segít, hogy Jézusba vessük horgonyunkat, és
az örök életre vezet bennünket.
Willie Oliver
140. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
22-23. fejezeteihez
(április 8 –14.).
Keresztelő Jánosnak a
Messiás számára végzett előkészítő munkája végül egy utolsó helyhez vezetett: a
sírhoz. A szolgálata és élete vége felé közeledő János tapasztalata előre
vetítette Jézus földi szolgálatának és életének végét. János a börtöncellájában
kétségbeesve vívódott, amikor azon tűnődött, vajon a helyes utat választotta-e,
és hogy a tanítványainak hitén esett csorba mit is jelent az Istennel való
kapcsolatukban. Így aztán elküldte a tanítványait, hogy kérdezzék meg, kell-e
másik utat választaniuk.
Miután Jézus
megválaszolta János tanítványainak kérdését, János úgy döntött, hűséges lesz a
halálig.
Amikor Jézus a
Gecsemáné kertben imádkozott, vajon gondolt-e Jánosra? Mikor azon töprengett,
van-e másik út, ami megfelel Isten akaratának, és vajon mi fog történni
kételkedő tanítványaival, eldöntötte-e, hogy ha János úgy döntött, hogy hűséges
lesz a halálig, akkor Ő is megteheti?
Jánoshoz hasonlóan
mindannyiunkkal megesik, hogy el-eltöprengünk azon: vajon az Istenbe vetett
hitünk jó útra vezet-e minket. Ilyenkor kell emlékeznünk arra, hogy Isten
Jánost épp a megfelelő időben küldte el, hogy előkészítse az utat Jézus
számára, aki épp a megfelelő időben szolgált, hogy előkészítse az utat a mi
számunkra. Igaz, hogy nem láthatjuk kezdettől fogva a véget, és nem is tudhatjuk,
hogy Krisztus mikor tér vissza, de tudhatjuk, hogy közel ez az idő, közel van
Isten, és mi is választhatjuk a hit útját.
Brent Hamstra
Egyetemi tanár és
tanszékvezető, Kémia Tanszék
Southern Adventist
University
Collegedale, Tennessee
USA
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése