Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 24. fejezet 1010. nap
Midőn egyszer már lábrakapott a hitetlenség, az
folyamatosan befolyása alá vonta a názáretieket. Hasonlóképpen ez uralta a
Magas Tanácsot és a nemzetet is. A papok és a nép esetében is akkor kezdődött a
vég, amikor először utasították el a Szentlélek erejének megnyilatkozását.
Annak igazolására, hogy első ellenállásuk helyes volt, ezután is folyton
gáncsolták Krisztus szavait. A Szentlélekkel szembeni elutasításuk a Kálvárián,
a kereszten, városuk lerombolásánál, s a négy égtáj felé való szétszóratásuknál
csúcsosodott ki.
Ó, mennyire vágyott rá Krisztus, hogy megnyissa Izraelnek
az igazság kincsesházát! Azonban teljes lelki vakságuk folytán lehetetlen volt
feltárnia számukra az országára vonatkozó igazságokat. A mennyei igazság
bebocsátásra várt, ők azonban ragaszkodtak saját hitükhöz és értelmetlen
ceremóniáikhoz. Pénzüket pelyvára és szecskára költötték, miközben megkaphatták
volna az élet kenyerét. Miért nem vették Isten igéjét, miért nem kutatták
szorgalmasan, hátha tévednek? Az Ótestamentum Írásai világosan kijelentették
Krisztus szolgálatának minden részletét, Ő pedig újra és újra idézte a
prófétákat, és ezt mondta: "Ma teljesedett be ez az Írás a ti
hallástokra" (Lk 4: 21). Ha őszintén kutatták volna az Írásokat, és
elméleteiket Isten igéjéhez mérik, Jézusnak nem kellett volna sírnia
megtéretlenségük miatt. Nem kényszerült volna e kijelentésre: "Ímé pusztán
hagyatik néktek a ti házatok" (Lk 13:35). Felismerhették volna
Messiás-voltának bizonyítékait, és így elkerülhetik a büszke városukat romba
döntő veszedelmet. A zsidók értelmetlen vakbuzgósága azonban beszűkítette
elméjüket. Krisztus tanításai felfedték jellemhibáikat, és bűnbánatra
szólítottak. Ha elfogadják tanításait, meg kell változtatniuk eljárásaikat, el
kell vetniük dédelgetett reményeiket. A mennyei megtiszteltetésért fel kell
áldozniuk az emberek tiszteletét. Ha engedelmeskednek az új rabbi szavainak,
akkor koruk gondolkodóinak és tanítóinak véleményével ellentétesen kell
haladniuk.
Az igazság nem volt népszerű Krisztus idejében. Napjainkban
sem az. Népszerűtlen, amióta Sátán először megutáltatta az emberrel: olyan
meséket talált ki, melyek önmagasztaláshoz vezettek. Nem találkozunk-e manapság
olyan elméletekkel és tanokkal, melyeknek nincsen alapjuk Isten igéjében? Az
emberek mégis éppoly szívósan ragaszkodnak hozzájuk, mint a zsidók
hagyományaikhoz.
A zsidó vezetőket lelki gőg jellemezte. Az én
felmagasztalásának vágya még a szentély szolgálatában is megmutatkozott. A
zsinagógában a fő helyeket kedvelték. Szerették, ha köszöntik őket a piacon,
élvezettel hallgatták címeiket az emberek ajkáról. Ahogy az igazi kegyesség
eltűnt, egyre buzgóbban ápolták hagyományaikat és ceremóniáikat.
Mivel felfogásukat elhomályosította az önző előítélet, nem
tudták összhangba hozni Krisztus meggyőző szavainak erejét életének
alázatosságával. Nem észlelték, hogy a valódi nagyság nélkülözheti a
külsőségeket. Ennek az Embernek a szegénysége teljesen összeegyeztethetetlennek
tűnt előttük az ő Messiás-igényükkel. Azt kérdezték, ha az, akinek mondja
magát, akkor miért ilyen szerény? Ha fegyveres erők nélkül is elégedett, akkor
mi lesz országunkkal? Hogyan teheti majd a nemzeteket a zsidók városának
alattvalójává ez a rég várt hatalom és dicsőség? Nem azt tanították-e a papok,
hogy Izrael fog uralkodni az egész földön? Lehetséges volna, hogy a nagy
vallási tanítók tévednek?
Nem csupán a Jézus életéből hiányzó külső dicsőség volt az
oka a zsidók elutasító magatartásának. Jézus a tisztaság megtestesítője, ők
pedig tisztátalanok voltak. Krisztus szeplőtlen becsületességben lakozott az
emberek között. Feddhetetlen élete bevilágított szívükbe. Őszintesége felfedte
hamisságukat. Napvilágra hozta tettetett kegyességük ürességét, a bűnt a maga
gyűlöletességében tárta föl. Az ilyen világosságot nem fogadták szívesen.
Ha Krisztus a farizeusokra irányította volna a figyelmet,
ha magasztalta volna tudásukat és kegyességüket, örömmel üdvözölték volna. Ám
amikor a mennyországról úgy beszélt, mint a kegyelem időszakáról az egész
emberiség számára, a vallásnak egy olyan részét mutatta be, amelyet nem tudtak
elviselni. Saját példájuk és tanításuk sohasem volt olyan, hogy kívánatossá
tehette volna Isten szolgálatát. Amikor látták, hogy Jézus odafigyel azokra,
akiket ők gyűlöltek és elutasítottak, ez büszke szívük legmélyebb szenvedélyeit
kavarta fel. Dicsekedésük ellenére, - hogy "a Júda nemzetségéből való
Oroszlán" (Jel 5:5) alatt Izrael felmagasztaltatik, minden nemzet fölé
emelkedik -, jobban el tudták volna viselni nagyravágyó reményeik
meghiúsulását, mint Krisztus dorgálását bűneikért, vagy az Ő tisztaságának
jelenlétében érzett szégyenüket.
Mai Bibliai szakasz: János
15
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A gyümölcstelenség nem
valami nagyszerű állapot. Ki akarna gyümölcstelen lenni? Jézus itt mégis arról
beszél, hogy lesznek olyanok, akik gyümölcstelenek maradnak. Az Atya – a
kertész – le fogja metszeni ezeket az ágakat, és tűzre veti.
Ez a példázat némi
aggodalmat csempészhet a tudatunkba. Hiszen honnan tudhatjuk, hogy
gyümölcstelenek vagyunk, vagy éppen ellenkezőleg: gyümölcstermők? ISTEN
országában az a helyzet, hogy a gyümölcs nem mindig mutatkozik meg azonnal.
Sokszor úgy történik – ahogy a Biblia is mondja –, hogy egy vet, egy öntöz,
megint másik pedig arat! Vagy egy valaki veti meg az alapot, és valaki épületet
emel rá (1Kor 3:5-10). Jelen fejezetünkben Jézus a szőlőtő és szőlővessző
analógiáját használja. Töltsünk egy kicsit kertészkedéssel, akkor aggodalmunk
szűnni kezd majd.
Az én udvaromban vannak
fák és bokrok is. Két kedvencem az almafa és egy különleges bokor. Ebben a
bokorban sokat gyönyörködöm, mert jellegénél fogva sokféle pillangót vonz
magához. De igen gondos munkát igényel a metszése. Az almafa szintén komoly
gondozást igényel. Az egyik tény, amit az évek során megfigyeltem, az, hogy a
terméketlen ágak rossz irányba nőnek Mit értek ezen? Nem a nap felé nőnek,
ezért nem teremnek gyümölcsöt.
„Egy növény sem terem
gyümölcsöt, ha nem éri napfény. Az emberek sem teremhetnek gyümölcsöt, ha nem
néznek ISTEN Fiára. „Maradjatok énbennem,
és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem
marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem” (Jn 15:4). Te
Jézusra összpontosítasz?
Jézus mondta: „Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy
szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben. Ha
parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig
megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket
azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé
legyen."
Christopher Bullock, M.Div.
141. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
24-25. fejezeteihez
(április 15 –21.).
Jézus visszatért a
gyermekkori zsinagógájához Názáretbe, és egyértelmű bizonyságot tett az
életéről, szolgálatáról és arról, hogy benne teljesült be az a prófécia, amely
a megígért messiásról szól. Azonban ez nem ment könnyen. Mai modern nyelven
szólva azt mondhatnánk, hogy a tömeg úgy érezte: Jézus eljutott a
„prédikálástól a beavatkozásig”, amikor kijelentette, hogy az írások, amiket ők
kincsként őriztek mint az isteni megszabadítás ígéretét, azon a napon
beteljesedtek Ő általa.
Hogyan lehetséges ez? Soha sem gondoltak úgy Jézusra, mint akiből bárki is válhat. A szabadítónak, akire ők vágytak, emberfölöttinek kellett volna lennie, hogy több nemzedék reményét és álmát megvalósíthassa. Jézusról úgy tartották, hogy túlságosan mindennapi. A próféciák megindították a szívüket, de a beteljesedésük dühöt ébresztett bennük. „Jézus szavai megmutatták, hogy értük végzett munkája teljesen eltér attól, amire vágytak.” (Jézus élete, 237. o.)
Időnként, ha az igazságot akarjuk élni, az azt jelenti, hogy egyedül kell ezt tegyük. „Az igazság nem volt népszerű Krisztus idejében. Napjainkban sem az.” (Jézus élete, 242. o.) Jézus azonban nem elégedett meg azzal, hogy ezt egyedül tegye, Ő tanítványokat keresett, akik követik Őt a szolgálatban. Nem ringatták magukat abba az illúzióba, hogy könnyű életük lesz, de Krisztus megerősítette őket (és minket is) abban, hogy Isten gondoskodni fog a szükségleteikről. Megéri mindent feladni azért, hogy Krisztust követhessük.
Karen Lifshay
Hermiston hetednapi adventista gyülekezet
Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés