2018. április 13., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - április 13 - PÉNTEK - János 10


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 23. fejezet 1005. nap

23. "Elközelített az Istennek országa"

"Elméne Jézus Galileába, prédikálván az Isten országának evangéliumát, és mondván: Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban" (Mk 1:14-15).

A Messiás jöveteléről szóló kijelentés először Júdeában hangzott el. Az oltárnál szolgáló Zakariásnak szólt a jövendölés a jeruzsálemi templomban, az útkészítő születéséről. Bethlehem dombjain angyalok hirdették Jézus születését. Jeruzsálembe a bölcsek jöttek, hogy megkeressék Őt. A templomban Simeon és Anna tett bizonyságot isteni mivoltáról. Jeruzsálem és az egész Júdea hallgatta Keresztelő János prédikálását, s a Magas Tanács küldöttsége a tömeggel együtt figyelte bizonyságtételét Jézusról. Az első tanítványok Júdeában csatlakoztak Krisztushoz. Szolgálatának kezdeti szakaszát jórészt itt töltötte. Istenségének megvillanó ereje a templom megtisztításakor, csodás gyógyításai, az ajkáról elhangzó isteni igazságok mind-mind azt hirdették, amit a bethesdai gyógyítás után kijelentett a Magas Tanács előtt: Ő az Örökkévaló Fia.

Ha Izrael vezetői befogadták volna Krisztust, azt a megtiszteltetést kapták volna, hogy küldötteiként elvigyék az evangéliumot a világnak. Számukra adatott meg elsőként a lehetőség, hogy Isten országának és kegyelmének hírnökei legyenek. Izrael azonban nem ismerte föl az Ő látogatásának idejét. A zsidó vezetők irigysége és bizalmatlansága nyílt gyűlöletté érlelődött, s a nép szíve elfordult Jézustól.

A Magas Tanács elvetette Krisztus üzenetét, és minden igyekezetével azon volt, hogy kioltsa életét, ezért Jézus elhagyta Jeruzsálemet, a papokat, a templomot, a vallási vezetőket, az embereket, akiknek a törvényt tanította, és egy másik rétegnek kezdte hirdetni üzenetét. Onnan gyűjtötte maga köré azokat, akik elviszik az evangéliumot minden népnek.

Amiképpen az egyházi hatalmasságok Krisztus idejében elvetették az embernek adott világosságot és életet, úgy utasították vissza azt az egymást követő nemzedékek idején is. Krisztus visszavonulása Júdeából újból és újból megismétlődött a történelem folyamán. Amikor a reformátorok hirdették Isten igéjét, egyáltalán nem akartak elkülönülni a fennálló egyházaktól. Ám a vallási vezetők nem tűrhették a világosságot, s annak hordozói kénytelenek voltak más réteget keresni, aki vágyik az igazságra. Napjainkban a magukat a reformátorok követőinek vallók közül keveseket tölt be az elődök lelkülete. Kevesen hallgatják Isten szavát, és készek elfogadni az igazságot, bármilyen köntösben jelenjék is az meg. Akik a reformátorok nyomdokaiba lépnek, gyakran kénytelenek elfordulni szeretett egyházuktól, hogy megvallhassák Isten igéjének világos tanítását. Sokszor azokat, akik a világosságot keresik, ugyanez a tanítás készteti atyáik egyházának elhagyására, az engedelmességre.

A jeruzsálemi írástudók megvetették Galilea népét. Bárdolatlanoknak, tanulatlanoknak tartották őket, a Megváltó számára mégis ez bizonyult alkalmasabb munkaterületnek. Őszintébbek, nyíltabbak voltak, kevésbé hatalmasodott el rajtuk a vakhit, értelmük jobban nyitva állt az igazság befogadására. Azzal, hogy Galileába ment, Jézus nem akart elkülönülni, elszigetelődni. Abban az időben ez a tartomány igen sűrűn lakott volt, a népesség sokkal inkább keveredett más nemzetekkel, mint Júdeában.

Amikor Jézus Galileában járt-kelt, tanított és gyógyított, a városokból és falvakból tömegek sereglettek köré. Sokan jöttek még Júdeából és a szomszédos tartományokból is. Jézus gyakran kénytelen volt elrejtőzni az emberek elől. A lelkesedés olyan magasra csapott, hogy óvintézkedéseket kellett tennie, nehogy a római hatóságok zendüléstől kezdjenek tartani. Sosem volt még a világon ehhez hasonló időszak. A menny leszállt az emberekhez. Éhező és szomjúhozó lelkek, melyek régóta várták Izrael szabadítását, most az irgalmas Megváltó kegyelmének lakomáján vehettek részt.

Krisztus beszédeinek fő mondanivalója ez volt: "Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban" (Mk 1:15). Ezáltal az evangéliumi üzenet, melyet maga a Megváltó hozott, a próféciákon alapult. Az "idő", amelyről azt mondja, betölt, a Gábriel arkangyal által Dánielnek megadott időszakot jelenti. "Hetven hét - mondta az angyal - szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bűn, és hogy eltöröltessék a hamisság és elhozassék az örök igazság, és bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettessék a Szentek szente" (Dán 9:24). A jövendölésekben egy nap egy évet jelent. (Lásd 4Móz 14:34; Ez 4:6.!) A hetven hét vagy négyszázkilencven nap négyszázkilencven évnek felel meg. Meg van adva ennek az időszaknak a kiindulópontja: "Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiásfejedelemig hét hét és hatvankét hét van" (Dán 9:25), hatvankilenc hét, vagy négyszáznyolcvanhárom év. A Jeruzsálem helyreállítására és újjáépítésére vonatkozó parancsot Artaxerxes Longimanus rendelete véglegesítette (Lásd Ezsd 6:14; 7:1.9!), ez Kr. e. 457 őszén lépett hatályba. Ettől az időtől számítva négyszáznyolcvanhárom év Kr. u. 27. őszéig tart. A prófécia szerint ennek az időszaknak a Messiásig, a Felkentig kell tartania. Kr. u. 27-ben Jézust keresztségekor felkente a Szentlélek, s ezután hamarosan elkezdődött szolgálata. Ekkor hirdette az üzenetet: "Bétölt az idő" (Mk 1:15).

Mai Bibliai szakasz: János 10

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A bárányok nyájban élnek és tulajdonságuk, hogy egy vezetőt követnek. Mivel nagyon szelíd állatok, a vezető, akit követnek lehet az egyetlen, aki előttük jár. Ezt érdemes megjegyezni. Ahogy azt is, hogy Jézus kijelenti, Ő a jó pásztor, aki egyenként ismeri juhait, és azok is Őt. Ha a juhok jól ismerik pásztorukat, mert szoros kapcsolatban állnak azzal, aki vigyáz rájuk és gondoskodik róluk, akkor nem valószínű, hogy egy szélhámost követnének.

A szöveg felületes olvasása során nem tűnik fel a kapcsolat az előző történet, és e között. A vak ember meggyógyítása és Jézusnak önmagát jó pásztornak kijelentése között. A meggyógyított férfi bizonyosan olyan, mint egy bárány, aki ismeri a pásztor hangját és követi Őt. Jézus, a Jó Pásztor törődik a juhaival, még az olyan számkivetettekkel is, mint ez a világtalan férfi, akit az emberek vádjai szerint a bűnei miatt sújtott vaksággal Isten. Jézus meggyógyítja és helyreállítja nyájának tagjait és megszabadítja őket a szó szerinti és a lelki vakságtól egyaránt.

A sátoros ünnep idején, a templom területén meggyógyított vak férfi gyógyításának célja az ünnepre Jeruzsálembe összegyűlt sokaság figyelmének felhívása volt. Jézus újabb esélyt adott a népnek, hogy észrevegyék a különbséget a Jó Pásztor,- maga Jézus, aki csakis a legjobbat akarja juhainak – és korának vallási vezetői, a „béresek”, fizetett pásztorok között, akik sokakat elutasítottak, megítéltek és semmibe vettek.
 Ellen White így írja le a jelenetet: „Ahogyan a pásztor nyája előtt jár, s elsőnek találkozik az út veszélyeivel, úgy tesz Jézus is népével. »Mikor kiereszti az ő juhait, előttük megy« (Jn 10:4). A mennybe vezető utat megszentelik a Megváltó lábnyomai. Lehet az ösvény meredek és rögös – Jézus végigment rajta. Lábai taposták a kegyetlen töviseket, s tették az ösvényt könnyebbé számunkra. Minden terhet, amit el kell viselnünk, Ő maga is hordozott.” (Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 408.o.)

Bátorítson minket a tudat, hogy Jézus a mi pásztorunk, aki biztonságunkért és megmentésünkért küzd! Mindig ismerjük fel a hangját, legyünk Vele és Igéjével folyamatosan kapcsolatban minden egyes napon!


Willie Oliver

140. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  22-23. fejezeteihez (április 8 –14.).

Keresztelő Jánosnak a Messiás számára végzett előkészítő munkája végül egy utolsó helyhez vezetett: a sírhoz. A szolgálata és élete vége felé közeledő János tapasztalata előre vetítette Jézus földi szolgálatának és életének végét. János a börtöncellájában kétségbeesve vívódott, amikor azon tűnődött, vajon a helyes utat választotta-e, és hogy a tanítványainak hitén esett csorba mit is jelent az Istennel való kapcsolatukban. Így aztán elküldte a tanítványait, hogy kérdezzék meg, kell-e másik utat választaniuk.

Miután Jézus megválaszolta János tanítványainak kérdését, János úgy döntött, hűséges lesz a halálig.

Amikor Jézus a Gecsemáné kertben imádkozott, vajon gondolt-e Jánosra? Mikor azon töprengett, van-e másik út, ami megfelel Isten akaratának, és vajon mi fog történni kételkedő tanítványaival, eldöntötte-e, hogy ha János úgy döntött, hogy hűséges lesz a halálig, akkor Ő is megteheti?

Jánoshoz hasonlóan mindannyiunkkal megesik, hogy el-eltöprengünk azon: vajon az Istenbe vetett hitünk jó útra vezet-e minket. Ilyenkor kell emlékeznünk arra, hogy Isten Jánost épp a megfelelő időben küldte el, hogy előkészítse az utat Jézus számára, aki épp a megfelelő időben szolgált, hogy előkészítse az utat a mi számunkra. Igaz, hogy nem láthatjuk kezdettől fogva a véget, és nem is tudhatjuk, hogy Krisztus mikor tér vissza, de tudhatjuk, hogy közel ez az idő, közel van Isten, és mi is választhatjuk a hit útját.

Brent Hamstra
Egyetemi tanár és tanszékvezető, Kémia Tanszék
Southern Adventist University
Collegedale, Tennessee USA
Fordította Gősi Csaba


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése