Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 23. fejezet 1005. nap
23.
"Elközelített az Istennek országa"
"Elméne Jézus Galileába, prédikálván az Isten
országának evangéliumát, és mondván: Bétölt az idő, és elközelített az Istennek
országa; térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban" (Mk 1:14-15).
A Messiás jöveteléről szóló kijelentés először Júdeában
hangzott el. Az oltárnál szolgáló Zakariásnak szólt a jövendölés a jeruzsálemi
templomban, az útkészítő születéséről. Bethlehem dombjain angyalok hirdették
Jézus születését. Jeruzsálembe a bölcsek jöttek, hogy megkeressék Őt. A
templomban Simeon és Anna tett bizonyságot isteni mivoltáról. Jeruzsálem és az
egész Júdea hallgatta Keresztelő János prédikálását, s a Magas Tanács
küldöttsége a tömeggel együtt figyelte bizonyságtételét Jézusról. Az első
tanítványok Júdeában csatlakoztak Krisztushoz. Szolgálatának kezdeti szakaszát
jórészt itt töltötte. Istenségének megvillanó ereje a templom megtisztításakor,
csodás gyógyításai, az ajkáról elhangzó isteni igazságok mind-mind azt
hirdették, amit a bethesdai gyógyítás után kijelentett a Magas Tanács előtt: Ő
az Örökkévaló Fia.
Ha Izrael vezetői befogadták volna Krisztust, azt a
megtiszteltetést kapták volna, hogy küldötteiként elvigyék az evangéliumot a
világnak. Számukra adatott meg elsőként a lehetőség, hogy Isten országának és
kegyelmének hírnökei legyenek. Izrael azonban nem ismerte föl az Ő
látogatásának idejét. A zsidó vezetők irigysége és bizalmatlansága nyílt
gyűlöletté érlelődött, s a nép szíve elfordult Jézustól.
A Magas Tanács elvetette Krisztus üzenetét, és minden
igyekezetével azon volt, hogy kioltsa életét, ezért Jézus elhagyta
Jeruzsálemet, a papokat, a templomot, a vallási vezetőket, az embereket,
akiknek a törvényt tanította, és egy másik rétegnek kezdte hirdetni üzenetét.
Onnan gyűjtötte maga köré azokat, akik elviszik az evangéliumot minden népnek.
Amiképpen az egyházi hatalmasságok Krisztus idejében
elvetették az embernek adott világosságot és életet, úgy utasították vissza azt
az egymást követő nemzedékek idején is. Krisztus visszavonulása Júdeából újból
és újból megismétlődött a történelem folyamán. Amikor a reformátorok hirdették
Isten igéjét, egyáltalán nem akartak elkülönülni a fennálló egyházaktól. Ám a
vallási vezetők nem tűrhették a világosságot, s annak hordozói kénytelenek
voltak más réteget keresni, aki vágyik az igazságra. Napjainkban a magukat a
reformátorok követőinek vallók közül keveseket tölt be az elődök lelkülete.
Kevesen hallgatják Isten szavát, és készek elfogadni az igazságot, bármilyen
köntösben jelenjék is az meg. Akik a reformátorok nyomdokaiba lépnek, gyakran
kénytelenek elfordulni szeretett egyházuktól, hogy megvallhassák Isten igéjének
világos tanítását. Sokszor azokat, akik a világosságot keresik, ugyanez a
tanítás készteti atyáik egyházának elhagyására, az engedelmességre.
A jeruzsálemi írástudók megvetették Galilea népét.
Bárdolatlanoknak, tanulatlanoknak tartották őket, a Megváltó számára mégis ez
bizonyult alkalmasabb munkaterületnek. Őszintébbek, nyíltabbak voltak, kevésbé
hatalmasodott el rajtuk a vakhit, értelmük jobban nyitva állt az igazság
befogadására. Azzal, hogy Galileába ment, Jézus nem akart elkülönülni,
elszigetelődni. Abban az időben ez a tartomány igen sűrűn lakott volt, a
népesség sokkal inkább keveredett más nemzetekkel, mint Júdeában.
Amikor Jézus Galileában járt-kelt, tanított és gyógyított,
a városokból és falvakból tömegek sereglettek köré. Sokan jöttek még Júdeából
és a szomszédos tartományokból is. Jézus gyakran kénytelen volt elrejtőzni az
emberek elől. A lelkesedés olyan magasra csapott, hogy óvintézkedéseket kellett
tennie, nehogy a római hatóságok zendüléstől kezdjenek tartani. Sosem volt még
a világon ehhez hasonló időszak. A menny leszállt az emberekhez. Éhező és
szomjúhozó lelkek, melyek régóta várták Izrael szabadítását, most az irgalmas
Megváltó kegyelmének lakomáján vehettek részt.
Krisztus beszédeinek fő mondanivalója ez volt: "Bétölt
az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higgyetek az
evangéliumban" (Mk 1:15). Ezáltal az evangéliumi üzenet, melyet maga a
Megváltó hozott, a próféciákon alapult. Az "idő", amelyről azt
mondja, betölt, a Gábriel arkangyal által Dánielnek megadott időszakot jelenti.
"Hetven hét - mondta az angyal - szabatott a te népedre és szent
városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bűn, és
hogy eltöröltessék a hamisság és elhozassék az örök igazság, és
bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettessék a Szentek
szente" (Dán 9:24). A jövendölésekben egy nap egy évet jelent. (Lásd 4Móz
14:34; Ez 4:6.!) A hetven hét vagy négyszázkilencven nap négyszázkilencven
évnek felel meg. Meg van adva ennek az időszaknak a kiindulópontja: "Tudd
meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat
keletkezésétől a Messiásfejedelemig hét hét és hatvankét hét van" (Dán
9:25), hatvankilenc hét, vagy négyszáznyolcvanhárom év. A Jeruzsálem
helyreállítására és újjáépítésére vonatkozó parancsot Artaxerxes Longimanus
rendelete véglegesítette (Lásd Ezsd 6:14; 7:1.9!), ez Kr. e. 457 őszén lépett
hatályba. Ettől az időtől számítva négyszáznyolcvanhárom év Kr. u. 27. őszéig
tart. A prófécia szerint ennek az időszaknak a Messiásig, a Felkentig kell
tartania. Kr. u. 27-ben Jézust keresztségekor felkente a Szentlélek, s ezután
hamarosan elkezdődött szolgálata. Ekkor hirdette az üzenetet: "Bétölt az
idő" (Mk 1:15).
Mai Bibliai szakasz: János
10
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A
bárányok nyájban élnek és tulajdonságuk, hogy egy vezetőt követnek. Mivel
nagyon szelíd állatok, a vezető, akit követnek lehet az egyetlen, aki előttük
jár. Ezt érdemes megjegyezni. Ahogy azt is, hogy Jézus kijelenti, Ő a jó
pásztor, aki egyenként ismeri juhait, és azok is Őt. Ha a juhok jól ismerik
pásztorukat, mert szoros kapcsolatban állnak azzal, aki vigyáz rájuk és
gondoskodik róluk, akkor nem valószínű, hogy egy szélhámost követnének.
A
szöveg felületes olvasása során nem tűnik fel a kapcsolat az előző történet, és
e között. A vak ember meggyógyítása és Jézusnak önmagát jó pásztornak
kijelentése között. A meggyógyított férfi bizonyosan olyan, mint egy bárány,
aki ismeri a pásztor hangját és követi Őt. Jézus, a Jó Pásztor törődik a
juhaival, még az olyan számkivetettekkel is, mint ez a világtalan férfi, akit
az emberek vádjai szerint a bűnei miatt sújtott vaksággal Isten. Jézus
meggyógyítja és helyreállítja nyájának tagjait és megszabadítja őket a szó
szerinti és a lelki vakságtól egyaránt.
A sátoros
ünnep idején, a templom területén meggyógyított vak férfi gyógyításának célja
az ünnepre Jeruzsálembe összegyűlt sokaság figyelmének felhívása volt. Jézus
újabb esélyt adott a népnek, hogy észrevegyék a különbséget a Jó Pásztor,- maga
Jézus, aki csakis a legjobbat akarja juhainak – és korának vallási vezetői, a
„béresek”, fizetett pásztorok között, akik sokakat elutasítottak, megítéltek és
semmibe vettek.
Ellen White így írja le
a jelenetet: „Ahogyan a pásztor nyája előtt jár, s elsőnek találkozik az út
veszélyeivel, úgy tesz Jézus is népével. »Mikor
kiereszti az ő juhait, előttük megy« (Jn 10:4). A mennybe vezető utat
megszentelik a Megváltó lábnyomai. Lehet az ösvény meredek és rögös – Jézus
végigment rajta. Lábai taposták a kegyetlen töviseket, s tették az ösvényt
könnyebbé számunkra. Minden terhet, amit el kell viselnünk, Ő maga is
hordozott.” (Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 408.o.)
Bátorítson minket a tudat, hogy Jézus a mi
pásztorunk, aki biztonságunkért és megmentésünkért küzd! Mindig ismerjük fel a
hangját, legyünk Vele és Igéjével folyamatosan kapcsolatban minden egyes napon!
Willie
Oliver
140. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
22-23. fejezeteihez
(április 8 –14.).
Keresztelő Jánosnak a
Messiás számára végzett előkészítő munkája végül egy utolsó helyhez vezetett: a
sírhoz. A szolgálata és élete vége felé közeledő János tapasztalata előre
vetítette Jézus földi szolgálatának és életének végét. János a börtöncellájában
kétségbeesve vívódott, amikor azon tűnődött, vajon a helyes utat választotta-e,
és hogy a tanítványainak hitén esett csorba mit is jelent az Istennel való
kapcsolatukban. Így aztán elküldte a tanítványait, hogy kérdezzék meg, kell-e
másik utat választaniuk.
Miután Jézus
megválaszolta János tanítványainak kérdését, János úgy döntött, hűséges lesz a
halálig.
Amikor Jézus a
Gecsemáné kertben imádkozott, vajon gondolt-e Jánosra? Mikor azon töprengett,
van-e másik út, ami megfelel Isten akaratának, és vajon mi fog történni
kételkedő tanítványaival, eldöntötte-e, hogy ha János úgy döntött, hogy hűséges
lesz a halálig, akkor Ő is megteheti?
Jánoshoz hasonlóan
mindannyiunkkal megesik, hogy el-eltöprengünk azon: vajon az Istenbe vetett
hitünk jó útra vezet-e minket. Ilyenkor kell emlékeznünk arra, hogy Isten
Jánost épp a megfelelő időben küldte el, hogy előkészítse az utat Jézus
számára, aki épp a megfelelő időben szolgált, hogy előkészítse az utat a mi
számunkra. Igaz, hogy nem láthatjuk kezdettől fogva a véget, és nem is
tudhatjuk, hogy Krisztus mikor tér vissza, de tudhatjuk, hogy közel ez az idő,
közel van Isten, és mi is választhatjuk a hit útját.
Brent Hamstra
Egyetemi tanár és
tanszékvezető, Kémia Tanszék
Southern Adventist
University
Collegedale, Tennessee
USA
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése