Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 21. fejezet 996. nap
Mégis, Isten magasabb követelményeket állít szombaton, mint
más napokon. Népe felhagy szokásos tevékenységével, és imádkozással,
elmélkedéssel tölti az időt. Nagyobb kegyet kérhetnek Tőle szombaton, mint a
többi napon. Isten különös figyelmét igénylik. Áldásának legjaváért
könyörögnek. Isten nem várja meg a szombat elmúltát e kérések teljesítésével. A
menny munkája sohasem szűnik meg, és az embernek sem kell megpihennie a jó
cselekedetek munkálásában. A szombat nem a haszontalan semmittevés idejéül
rendeltetett. A törvény megtiltja a világi munkát az Úr pihenőnapján; a
megélhetés érdekében végzett mindennapi tevékenységet szüneteltetni kell, a
világi örömökért vagy haszonért való munka sem törvényes e napon - de ahogyan
Isten megszűnt teremtő munkájától, megpihent szombaton és megáldotta azt, úgy
kell az embernek is elhagynia napi elfoglaltságát, és az egészséges pihenésnek,
az imádásnak és a szent cselekedeteknek szentelnie e szent órákat. Krisztus
munkája, a beteg meggyógyítása tökéletes összhangban volt a törvénnyel,
megtisztelte a szombatot.
Jézus állítása szerint jogai Istenével egyenlők, amennyiben
ugyanolyan szent, ugyanolyan jellegű munkát végezhet, mint amivel az Atya
foglalatoskodik a mennyben. A farizeusok viszont még jobban felháborodtak.
Jézus nemcsak hogy áthágta a törvényt, ahogyan ők értelmezték, hanem azzal,
hogy "Atyjának" (Jn 5:18) nevezte Istent, egyenlőnek jelentette ki
magát Vele.
Az egész zsidó nemzet Atyjának nevezte Istent; akkor nem
bőszültek volna fel annyira, ha Krisztus Istennel ugyanilyen viszonyban állónak
mutatkozik be. A zsidók felismerték, hogy Jézus a legmagasabb értelemben
jelentette ki ezt az igényét, ezért istenkáromlással vádolták Őt.
Krisztus ellenfeleinek nem voltak olyan érveik, amelyek
felérhetnének az Ő általa hirdetett igazsággal. Csak szokásaikra és
hagyományaikra tudtak hivatkozni, ezek pedig Jézus érveivel összehasonlítva -
melyeket Isten szavából és a természet szüntelen körforgásából szűrt le -
gyengének, üresnek tűntek. Ha a rabbik csak egy kicsit is vágyakoztak volna a
világosságra, meggyőződhettek volna arról, hogy Jézus igazat beszél. Kikerülték
azokat a dolgokat, amelyeket Jézus a szombatról mondott, fel akarták
korbácsolni a kedélyeket ellene, mert Istennel egyenlőnek jelentette ki magát.
A vezetők dühe nem ismert határokat. Ha nem féltek volna a néptől, a papok és
rabbik Jézust a helyszínen lemészárolják.
Azonban az emberek érzelmileg határozottan Őmellette
álltak. Sokan barátjukat ismerték fel Jézusban, aki meggyógyította
betegségüket, enyhítette bánatukat, s indokoltnak látták a bethesdai szenvedő
meggyógyítását. Ezért egy időre a vezetők kénytelenek voltak gátat szabni
gyűlöletüknek.
Jézus visszautasította az istenkáromlás vádját. Az én
hatalmam - mondta - a munkavégzés, amivel vádoltok engem az, hogy Isten Fia
vagyok, egy vagyok Vele természetemben, akaratomban, célomban. Minden
munkájában, a teremtésben és a gondviselésben együttműködött Istennel. "A
Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát" (Jn
5:19). A papok és rabbik éppen azért a munkáért tettek szemrehányást Isten
Fiának, amiért a világra küldetett. Bűneik elválasztották őket Istentől, és
büszkeségükben Tőle függetlenül cselekedtek. Mindenre megfelelőnek tartották
magukat, nem ismerték fel, hogy szükségük lenne magasabb szintű bölcsességre
tetteik irányításához. Isten Fia viszont alávetette magát az Atya akaratának,
az Ő hatalmától függött. Így Krisztus tökéletesen megüresítette magát, semmit
sem tervezett a maga számára. Elfogadta Isten reá vonatkozó terveit, s az Atya
napról napra tárta fel azokat. Bárcsak annyira Istentől függenénk, hogy életünk
egyszerűen akaratának átvitele volna!
Mai Bibliai szakasz: János
1
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
János evangéliuma a
Biblia legkedvesebb könyve számomra. Nagyon tetszik, hogy a szeretett tanítvány
mennyire hiteles és egyszerű személyként mutatja be Jézust, ugyanakkor
hangsúlyozza, hogy Ő teljesen Isten volt földi életszakasza során is. Sok
szempontból elmondható, hogy János evangéliuma a Mózes első könyvének nyitó
szavaival párhuzamosan úgy mutatja be Istent, mint aki szavával teremt, ám ez
alkalommal magát a megváltást hívja életre. Isten Igéje emberi testet ölt, és
Jézus Krisztus személyében belép a történelembe.
„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten
volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt” (Jn 1:1-2 – új prot. ford.). Milyen
csodálatos refrén! János az első század vége felé, nagyjából 30 évvel a
szinoptikus evangéliumok (Máté, Márk, Lukács) születése után írja a könyvét, és
komoly veszélyekre mutat rá, amelyek az egyházat fenyegették abban az időben:
például annak tagadására, hogy Jézus mint Isten, egy lett az emberek közül.
Jézus azért jön, hogy
fényt, gyógyulást és megváltást hozzon mindenkinek, aki kész elfogadni bőkezű
ajándékait. Úgy érkezik, mint aki a legjobbat akarja az emberiség számára.
Ellen White így fogalmazza meg ezt a tényt: „Isten azt akarja, hogy emberi
teremtményei mindent elérjenek, amit lehetővé tett számukra, és hogy hozzák ki
a legtöbbet a tőle kapott képességekből” (A
nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 276. oldal).
Ennek a fejezetnek a
történetei Jézus valóságára utalnak, éspedig arra, hogy amíg Isten formájában
volt, úgy döntött, hogy megváltásunk érdekében az emberi család tagjává válik.
Követhetjük keresztelő János példáját, és beszélhetünk a Megváltóról
mindenkinek, aki csak meghallgat. Kereshetjük Őt, akár az első tanítványuk, és
hirdethetjük Őt, mint Messiást.
Fogadjuk ma Jézust újra
a szívünkbe, és érezzük az erőt, ami abból adódik, hogy az Ő fiai és leányai
vagyunk immár az örökkévalóságon át!
Willie Oliver
139. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
22. fejezetéhez
(április 1 –7.).
Tanár voltam egy
magániskolában Szumátra szigetén, amikor úgy döntöttem, otthagyom az állásomat
és orvosmisszionárius leszek. És ezt a történetet olvasva az jutott az eszembe,
hogy miért is hagytam ott a biztonságot azért, hogy fejlődési lehetőséget
keressek.
A történetünkben „a
Megváltó látott valakit, akinek állapota mindenkinél nyomorúságosabb volt”. Ez
az ember majdnem kétszer annyi ideig volt beteg, mint amennyi ideje én életben
vagyok! Olyan sokáig bűnösnek érezni magát (mivel hogy a betegsége a saját
hibájából eredt) szörnyű lehetett! „Egyedül, barátok nélkül tengette életét ez
a szenvedő a nyomorúság hosszú évein át, és már úgy érezte, hogy kivettetett
Isten kegyelméből.” (Jézus élete, 202. o.)
Ha kételkedünk Isten
szeretetében, az sötétséget hoz az életünkre, éppen úgy, ahogy ezzel az
emberrel történt. Emlékszem, amikor a saját rossz döntésem miatt elért a
sötétség. A sok nehézség egyike, ami próbára tett, a munkahelyemen ért. Szombaton
is dolgoznom kellett,, igaz csak egy órát. És én megtettem. Két év telt azóta,
és megígértem Istennek és magamnak, hogy soha többé nem engedem, hogy a
sötétség ennyire elérjen, mint akkor. Nem akarok többé kétségeket, miközben
Krisztust követem.
A legnagyobb öröm,
amikor érezzük Isten jóságát. A béna ember ezt érezte, amikor meggyógyította
Krisztus. Én is ezt éreztem, amikor a bűneimtől elfordítottak. "Hagyjad az
Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti" (Zsolt 37:5)
Maulina Ruth Elisawati,
Sumatra, Indonézia
(az Aenon
Orvosmisszionárius Képzési Program hallgatója Malajziában)
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés