Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 84. fejezet 1249. nap
Jézus feltámadása előképe volt mindazok végső
feltámadásának, akik Őbenne aludtak el. A feltámadott Üdvözítő arckifejezését,
modorát, beszédét a tanítványai valamennyien jól ismerték. Amint Jézus
feltámadott a halottak közül, éppen úgy azoknak is fel kell majd támadniuk,
akik Őbenne aludtak el és alusznak. Ráismerünk majd barátainkra, mint ahogy a
tanítványok is megismerték Jézust. Lehet, hogy életük folyamán megváltoztak, s
megbetegedtek vagy megcsúnyultak, de Jézus visszajövetelekor tökéletes
egészségben és testi-lelki arányosságban támadnak fel. Azonosságukat azonban
megdicsőült testükben is tökéletesen megőrzik. Akkor úgy ismerünk majd, amint
minket is megismernek. (lKor 13:12) Orcájukon, amelyet a Jézus arcáról fénylő
világosság tesz sugárzóvá, felismerjük a megkülönböztető vonásait azoknak,
akiket szeretünk.
Mikor Jézus találkozott tanítványaival, emlékeztette őket
azokra a szavakra, amelyeket Ő mondott nekik halála előtt, hogy mindazoknak a
dolgoknak be kell teljesedniük, amelyeket megírtak Felőle Mózes törvényében, a
próféták könyveiben és a Zsoltárok könyvében. "Akkor megnyilatkoztatá az ő
elméjüket, hogy értsék az írásokat. És monda nékik: Így van megírva és így
kellett szenvedni a Krisztusnak és feltámadni a halálból harmadnapon; és
prédikáltatni az ő nevében a megtérésnek és a bűnök bocsánatának minden
pogányok között, Jeruzsálemtől elkezdve. Ti vagytok pedig ezeknek
bizonyságai" (Lk 24:45-48).
A tanítványok kezdték felfogni munkájuk természetét és
kiterjedését. Hirdetniük kell a világnak azokat a csodálatos igazságokat,
amelyeket Krisztus bízott rájuk. Életének eseményeit, halálát és feltámadását,
azokat a próféciákat, amelyek éppen ezekre az eseményekre mutattak rá, Isten
törvényének a szentségét, az üdvösség tervének a titkait, Jézus hatalmát a
bűnök megbocsátására - mindezeknek a dolgoknak ők a tanúi, és nekik kell
mindezeket megismertetniük a világgal. Nekik kell kihirdetniük a békesség és az
üdvösség evangéliumát, a bűnbánatot és az Üdvözítő hatalmát.
"És amikor ezt mondta, rájuk lehele és monda nékik:
Vegyetek Szentlelket. Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak;
akikéit megtartjátok, megtartatnak" (Jn 20:22-23). A Szentlelket Krisztus
még nem nyilvánította ki leplezetlenül; mert még nem dicsőült meg. A Szentlélek
adományaiból való bőségesebb részesedés nem következett be Krisztus
mennybemeneteléig. Enélkül pedig a tanítványok nem tudták teljesíteni azt a
megbízatásukat, hogy az evangéliumot prédikálják. A Szentlelket meghatározott
céllal kapták. Mielőtt a tanítványok be tudták volna tölteni hivatásukat az
egyházban, Krisztusnak adnia kellett az Ő Lelkét. Krisztus ezáltal a legszentebb
ajándékot bízta tanítványaira. Így akarta belevésni tudatukba azt a tény, hogy
ezt a szolgálatot nem tudják elvégezni a Szentlélek nélkül.
A Szentlélek a lelki élet lehelete a lélekben. A Lélekben
való részesedés a Krisztus életében való részesedést jelenti. A Szentlélek
átitatja elfogadóját Krisztus tulajdonságaival. Csak azok, akiket Isten ily
módon oktatott, akik megismerték a Szentléleknek a belső emberre gyakorolt
hatását; akikben megnyilvánul a Krisztuséhoz hasonló jellem, csak azok
állhatnak ki az emberek képviselőiként, hogy szolgáljanak az egyház
meghatalmazásában.
Mai Bibliai szakasz: 2
Mózes 12
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Miért van az, hogy Isten
az ételmaradékhoz negatívan viszonyul az Ótestamentumban és láthatóan pozitívan
az Újtestamentumban? 2Móz 12:10 ezt mondja: „Ne
hagyjatok belőle reggelre. Ha mégis marad belőle reggelre, azt égessétek el.”
Viszont az ötezer megvendégelése után Jézus ezt mondja a tanítványainak: „Szedjétek össze a felesleges darabokat,
hogy semmi ne menjen kárba” (Jn 6:12). Származhat-e Istentől mind a két
utasítás? Mi a különbség a kettő között?
A húsvét egy olyan
különleges szertartás volt, amelyet Isten azért rendelt el, hogy
megkülönböztesse azokat, akik hűségesek hozzá azoktól, akik nem hisznek benne.
A megölt bárány Krisztusnak a bűnösökért való halálát jelképezte, és azt, hogy azokat,
akik részt vettek ebben, Isten haragjának ítélete el fogja kerülni. Mindenki
számára elérhető volt, de csak addig, amíg az ítélet végrehajtása el nem
kezdődött. A maradék jelentéktelen lett volna a megváltás szemszögéből és
Jézusnak az újbóli keresztre feszítését jelképezte volna.
Másrészről viszont az,
ahogyan Jézus az ötezret táplálta az evangélium továbbadását jelképezte. Az
igazságot tovább lehet adni és újra és újra tovább lehet adni, mert sosem fogy
el. A hit a továbbadással erősödik. Jézus ezt mondta: „Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével,
amely Isten szájából származik” (Mt 4:4).
Karen
Lifshay
175. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
83-84. fejezeteihez
(december 9-15.).
A tanítványok a
kövekben botladozva és időnként a sötétben eltévedve visszamentek a
nyolcmérföldes úton Jeruzsálembe. Lángra lobbant szívükkel alig várták, hogy
elmondhassák a tanítványoknak: „Láttuk a feltámadt Urunkat!”
Jeruzsálemből Emmauszba
tartva a fel nem ismert Úr arra vágyott, hogy megvigasztalja az összezavarodott
tanítványokat. El akarta törölni a könnyeket az arcukról, és örömmel
helyettesíteni, de elsőként felejthetetlen leckéket kellett adnia nekik.
Krisztusnak meg kellett mutatnia, hogy ami valamennyi reményük elvesztését
jelentette, valójában valamennyi reményük bibliai alapja. A kereszt árnyéka a
kereszt dicsőségévé fog válni.
Krisztus figyelmesen
sétált a köves út mentén, társainak járásához igazodott, időnként megállt
pihenni; nagyon szerette volna felemelni a zavarodottság fátylát a szeretett
tanítványai elméjéről. Isten ma is tiszteletben tartja a mi tempónkat. Soha sem
visz minket gyorsabban, mint ahogy el tudjuk viselni. Gyengéden és figyelmesen
fedi fel az igazságokat magáról és a saját szívünkről, úgy, hogy emlékezetesek
legyenek, és életünk szerves részévé váljanak.
Gyakran összezavar
minket a fájdalom és vigasztalódásra vágyunk, de Krisztus tudja, mire van
szükségünk, hogy sziklaszilárd hitünk alakuljon ki. Így aztán Ő türelmesen
sétál velünk, tanít és kalauzol minket. És igen, vigasztal.
A Krisztussal járás
időnként lehet, hogy a zavarodottság, a könnyek és a tanulás útját jelenti.
Végül azonban, amikor megismerjük útitársunkat, akivel sétáltunk, eljön az
örömünnep ideje. Bízz az Ő időzítésében! Ő tudja, mire van szüksége a
szíveknek.
Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen
VálaszTörlés