2018. december 13., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 13 - CSÜTÖRTÖK - 2 Mózes 12


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 84. fejezet 1249. nap

Jézus feltámadása előképe volt mindazok végső feltámadásának, akik Őbenne aludtak el. A feltámadott Üdvözítő arckifejezését, modorát, beszédét a tanítványai valamennyien jól ismerték. Amint Jézus feltámadott a halottak közül, éppen úgy azoknak is fel kell majd támadniuk, akik Őbenne aludtak el és alusznak. Ráismerünk majd barátainkra, mint ahogy a tanítványok is megismerték Jézust. Lehet, hogy életük folyamán megváltoztak, s megbetegedtek vagy megcsúnyultak, de Jézus visszajövetelekor tökéletes egészségben és testi-lelki arányosságban támadnak fel. Azonosságukat azonban megdicsőült testükben is tökéletesen megőrzik. Akkor úgy ismerünk majd, amint minket is megismernek. (lKor 13:12) Orcájukon, amelyet a Jézus arcáról fénylő világosság tesz sugárzóvá, felismerjük a megkülönböztető vonásait azoknak, akiket szeretünk.

Mikor Jézus találkozott tanítványaival, emlékeztette őket azokra a szavakra, amelyeket Ő mondott nekik halála előtt, hogy mindazoknak a dolgoknak be kell teljesedniük, amelyeket megírtak Felőle Mózes törvényében, a próféták könyveiben és a Zsoltárok könyvében. "Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjüket, hogy értsék az írásokat. És monda nékik: Így van megírva és így kellett szenvedni a Krisztusnak és feltámadni a halálból harmadnapon; és prédikáltatni az ő nevében a megtérésnek és a bűnök bocsánatának minden pogányok között, Jeruzsálemtől elkezdve. Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai" (Lk 24:45-48).

A tanítványok kezdték felfogni munkájuk természetét és kiterjedését. Hirdetniük kell a világnak azokat a csodálatos igazságokat, amelyeket Krisztus bízott rájuk. Életének eseményeit, halálát és feltámadását, azokat a próféciákat, amelyek éppen ezekre az eseményekre mutattak rá, Isten törvényének a szentségét, az üdvösség tervének a titkait, Jézus hatalmát a bűnök megbocsátására - mindezeknek a dolgoknak ők a tanúi, és nekik kell mindezeket megismertetniük a világgal. Nekik kell kihirdetniük a békesség és az üdvösség evangéliumát, a bűnbánatot és az Üdvözítő hatalmát.

"És amikor ezt mondta, rájuk lehele és monda nékik: Vegyetek Szentlelket. Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; akikéit megtartjátok, megtartatnak" (Jn 20:22-23). A Szentlelket Krisztus még nem nyilvánította ki leplezetlenül; mert még nem dicsőült meg. A Szentlélek adományaiból való bőségesebb részesedés nem következett be Krisztus mennybemeneteléig. Enélkül pedig a tanítványok nem tudták teljesíteni azt a megbízatásukat, hogy az evangéliumot prédikálják. A Szentlelket meghatározott céllal kapták. Mielőtt a tanítványok be tudták volna tölteni hivatásukat az egyházban, Krisztusnak adnia kellett az Ő Lelkét. Krisztus ezáltal a legszentebb ajándékot bízta tanítványaira. Így akarta belevésni tudatukba azt a tény, hogy ezt a szolgálatot nem tudják elvégezni a Szentlélek nélkül.

A Szentlélek a lelki élet lehelete a lélekben. A Lélekben való részesedés a Krisztus életében való részesedést jelenti. A Szentlélek átitatja elfogadóját Krisztus tulajdonságaival. Csak azok, akiket Isten ily módon oktatott, akik megismerték a Szentléleknek a belső emberre gyakorolt hatását; akikben megnyilvánul a Krisztuséhoz hasonló jellem, csak azok állhatnak ki az emberek képviselőiként, hogy szolgáljanak az egyház meghatalmazásában.

Mai Bibliai szakasz: 2 Mózes 12

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Miért van az, hogy Isten az ételmaradékhoz negatívan viszonyul az Ótestamentumban és láthatóan pozitívan az Újtestamentumban? 2Móz 12:10 ezt mondja: „Ne hagyjatok belőle reggelre. Ha mégis marad belőle reggelre, azt égessétek el.” Viszont az ötezer megvendégelése után Jézus ezt mondja a tanítványainak: „Szedjétek össze a felesleges darabokat, hogy semmi ne menjen kárba” (Jn 6:12). Származhat-e Istentől mind a két utasítás? Mi a különbség a kettő között?

A húsvét egy olyan különleges szertartás volt, amelyet Isten azért rendelt el, hogy megkülönböztesse azokat, akik hűségesek hozzá azoktól, akik nem hisznek benne. A megölt bárány Krisztusnak a bűnösökért való halálát jelképezte, és azt, hogy azokat, akik részt vettek ebben, Isten haragjának ítélete el fogja kerülni. Mindenki számára elérhető volt, de csak addig, amíg az ítélet végrehajtása el nem kezdődött. A maradék jelentéktelen lett volna a megváltás szemszögéből és Jézusnak az újbóli keresztre feszítését jelképezte volna.

Másrészről viszont az, ahogyan Jézus az ötezret táplálta az evangélium továbbadását jelképezte. Az igazságot tovább lehet adni és újra és újra tovább lehet adni, mert sosem fogy el. A hit a továbbadással erősödik. Jézus ezt mondta: „Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik” (Mt 4:4).

Karen Lifshay

175. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  83-84. fejezeteihez (december 9-15.).

A tanítványok a kövekben botladozva és időnként a sötétben eltévedve visszamentek a nyolcmérföldes úton Jeruzsálembe. Lángra lobbant szívükkel alig várták, hogy elmondhassák a tanítványoknak: „Láttuk a feltámadt Urunkat!”

Jeruzsálemből Emmauszba tartva a fel nem ismert Úr arra vágyott, hogy megvigasztalja az összezavarodott tanítványokat. El akarta törölni a könnyeket az arcukról, és örömmel helyettesíteni, de elsőként felejthetetlen leckéket kellett adnia nekik. Krisztusnak meg kellett mutatnia, hogy ami valamennyi reményük elvesztését jelentette, valójában valamennyi reményük bibliai alapja. A kereszt árnyéka a kereszt dicsőségévé fog válni.

Krisztus figyelmesen sétált a köves út mentén, társainak járásához igazodott, időnként megállt pihenni; nagyon szerette volna felemelni a zavarodottság fátylát a szeretett tanítványai elméjéről. Isten ma is tiszteletben tartja a mi tempónkat. Soha sem visz minket gyorsabban, mint ahogy el tudjuk viselni. Gyengéden és figyelmesen fedi fel az igazságokat magáról és a saját szívünkről, úgy, hogy emlékezetesek legyenek, és életünk szerves részévé váljanak.

Gyakran összezavar minket a fájdalom és vigasztalódásra vágyunk, de Krisztus tudja, mire van szükségünk, hogy sziklaszilárd hitünk alakuljon ki. Így aztán Ő türelmesen sétál velünk, tanít és kalauzol minket. És igen, vigasztal.

A Krisztussal járás időnként lehet, hogy a zavarodottság, a könnyek és a tanulás útját jelenti. Végül azonban, amikor megismerjük útitársunkat, akivel sétáltunk, eljön az örömünnep ideje. Bízz az Ő időzítésében! Ő tudja, mire van szüksége a szíveknek.


Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba

2 megjegyzés: